Megkezdődött a 2020-as országos szúnyoggyérítési program végrehajtása - tájékoztatta a programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Mukics Dániel közölte: első lépésként a Velencei-tó...
A Spirit Suli napi műsor, melyben a Bornemisza Péter Gimnázium és Általános Iskola tanárai tartják az órákat. Minden hétköznap délelőtt húszperces leckék a kerettanterv szabályainak megfelelően. Felkészülés az érettségire, előrehaladás a tananyagban és egyszerű tanulás otthon az ATV Spirit segítségével.
Folyamatosan nő a kereslet az étrend-kiegészítők iránt, így emelkedik az internetes vásárlások száma is a szektorban, amire már a hamisítók is felfigyeltek. A hamis, esetenként életveszélyes szerek visszaszorítása érdekében jött...
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) április 3-tól Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fokozott tűzveszély miatt.
A Google pénteken közzétette a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott hatósági intézkedések okozta, az utazási, helyváltoztatási szokásokban a világ 131 országában márciusban bekövetkezett változásokat, hogy segítse a közegészségügyi...
A teremtésvédelem eredendően konzervatív és jobboldali elképzeléséről beszélgettünk Békés Mártonnal. Szóba került a járvány és a globalizáció összeomlása is – itt a pénteki Mandiner Podcast!
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levelet írt Antonio Lopez-Isturiznak, az Európai Néppárt (EPP) főtitkárának, amelyet Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tett közzé Twitter-üzenetében.
Dunaújvárosban a jövő héten kezdik meg az idősek ellátását, Tatabányán pedig az óvónők is közreműködnek az időseknek kiszállított ételek szétosztásában.
A Blikk Vírushíradó mai podcastjéban szó esik Orbán Viktor péntek reggeli bejelentéséről: 500 ezer pluszpénzt kap minden egészségügyi dolgozó a bérén felül. Bruttó vagy nettó összegről beszélünk?
A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében. ...
A járványügyi előírások miatt be kellett zárnia az éttermeknek, kocsmáknak, szórakozóhelyeknek és kávézóknak, ám van néhány hely Szöulban, amik ugyan vendéget nem fogadnak, de a dolgozókat nem küldhetik kényszerszabadságra. Dél-Koreában szeretik a tematikus vendéglátóhelyeket, ezért nem meglepő, hogy akad néhány, ahol állatok között költheti el a f
Álláspontjuk szerint a jelenlegi társadalmi és gazdasági válság még egyértelműbben rámutat arra, hogy milyen emberfeletti erőfeszítést jelent az a 24 órás szolgálat, a teljes izolációban végzett, megfizetetlen gondoskodási munka, amelyet az otthonápoló családtagok évtizedek óta látnak el.
Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt Antonio Lopez-Isturiznak, az Európai Néppárt főtitkárának, amelyet Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tett közzé Twitter-üzenetében.
Az idősek mellett a fogyatékossággal élőket is segíti több önkormányzat a koronavírus-járvány idején, Dunaújvárosban a jövő héten kezdik meg az ellátásukat. Tatabányán az óvónők is közreműködnek az időseknek kiszállított ételek szétosztásában.
Az azonnali fizetési rendszer országos bevezetése óta eltelt közel egy hónap alatt három nagybank részére kiépített rendszereken több mint 3,5 millió tranzakció történt, ami az összes magyarországi AFR-utalás 31 százalékát teszi...
Türelmetlenül várják a gazdasági élet szereplői, hogy mit jelent be Orbán Viktor április 6-án. Átvállalja-e az állam a bérek egy részét? A gazdagabb és szerencsésebb hotelek pedig felújítanak, állami pénzből.
A miniszterelnök levelet írt az Európai Néppárt főtitkárának, amelyben közölte, hogy most minden idejét kizárólag arra fordítja, hogy magyar emberek életét igyekszik megmenteni.
"Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban ismét úgy nyilatkozott, hogy nem látja azt a pénzügyi támogatást, amit az Európai Unió biztosít Magyarországnak a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére. Ezzel szemben bezzeg a Türk Tanács például hatalmas segítséget nyújtott az országnak." - írja a DK szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemé
Munkaszüret néven indít mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt az Agrárminisztérium (AM). Az online felülettel a tárca arra hívja fel figyelmet, hogy a magyar agráriumban a koronavírus-járvány ellenére is van munkalehetőség - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) hazai konzorciumvezetője fontosnak tartja a gyerekek online biztonságát, így a koronavírus okozta megváltozott körülmények miatt otthoni oktatásban részt vevő gyerekek online biztonságát. Éppen ezért a gyermekek vonatkozásában a korábban sokszor emlegetett adatvédelem kérdése
A tavasszal úgy tervezte, hogy az olimpiai kvótáért száll csatába a kétszeres világbajnoki bronzérmes sportlövő, Sike Renáta, ám végül máshogy alakult az élete, az utóbbi napokban egy gyógyszertárban harcol a koronavírus-járvány ellen. A BHSE versenyzője szakmáját tekintve gyógyszertári szakasszisztens, de már jó ideje nem gyakorolta a civil foglal
Az iskolák bezárásával a magyar közoktatás egyik napról a másikra online távoktatási módszerekre állt át, ám ezt a minőségi ugrást az amúgy is hátrányos helyzetű régiók diákjai, önhibájukon kívűl nem tudták követni: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a diákok egyharmada végzetesen lemaradt.
Elvileg minden készen állt gyártási folyamathoz, a fideszes Ács Rezső azonban lefújta az akciót. A polgármester szerint a gesztus szép, de látni szeretné az engedélyeket is.
A tömeges megbetegedés nehezen elkerülhető Magyarországon, és noha napról napra nőt a fertőzöttek száma, még mindig a csoportos megbetegedések fázisában vagyunk - közölte kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány...
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a hitelintézeteket, hogy az államilag támogatott hiteleknél - pl. a babaváró kölcsönnél, az új lakások építését, vásárlását célzó támogatott hitelnél - fogadják el a kormányhivatalok...
Bárcsak legalább a saját szavait megfogadná Orbán Viktor - reagált Tordai Bence, miután a miniszterelnök a Néppárt főtitkárának azt írta ma, hogy a járvány miatt minden idejét, energiáját a járvány elleni védekezésre, az emberek életének megmentésére fordítja.
Szijjártó Péter a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában kifogásolta, hogy miért nem keresték személyesen azelőtt azon országok külügyminiszterei, akik most aggályosnak tartják a demokráciát Magyarországon.
A koronavírus-járvány alatti véradás fontosságára hívta fel a figyelmet az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese. Nagy Sándor az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy minden korábbi óvintézkedést megszigorítottak.