2020. május 9. szombat

máj. 9
10:30
Varga Judit: Mindenki legyen bátor és hűséges a saját elveihez (Ripost)
Varga Judit szerint Nyugat-Európában felszabadítóan hat az őszintén kimondott szó.
máj. 9
10:32
A börtönből kapott levelet a meggyilkolt Csenge édesanyja: megdöbbent a tartalmán (Ripost)
Farkas Róza először attól tartott, hogy valaki rossz szándékkal közeledik felé, ám legnagyobb meglepetésére szívmelengető sorokat kapott.
máj. 9
10:36
Sárga monstrumokat hoz Magyarországra a MÁV (Infostart)
Eredményes közbeszerzési eljárást követően kötött szerződést a MÁV FKG vasútépítő karbantartó nagygépek gyártására vonatkozóan.
máj. 9
10:39
A bíróságok is Skype-olnak (GazdaságPortál)
A Covid-19 kirobbanása a bíróságokat is arra kényszerítette, hogy új megoldásokat vezessenek be a perek intézésébe. A pereskedés egyik legfontosabb eleme ugyanis, hogy az érintett peres felek a bíróság előtti tárgyalásokon személyesen is elmondhassák és képviselhessék az álláspontjukat. Ugyanakkor a járványhelyzet miatti fokozott biztonsági előírás
máj. 9
10:39
Euronews: Orbán provokálja szomszédait a Nagy-Magyarország térképpel (Igényesférfi.hu)
A hírcsatorna egyik újságírója szerint Orbán haragos reakciókat provokált ki a szomszédos országok lakóiból és politikusaiból.
máj. 9
10:54
Varga Judit: Kövér László a nők iránti tiszteletét fejezte ki (444.hu)
A miniszter őszinte szavakkal szabadítja föl a nyugati liberális véleménydiktatúra elnyomottjait.
máj. 9
11:03
Boldog Európa-napot kíván Orbán Viktor! (Igényesférfi.hu)
A minden évben megrendezett, a béke és az egység fontosságát hangsúlyozó eseményről a magyar kormányfő is megemlékezett.
máj. 9
11:06
Varga Judit: Mindenki legyen hűséges a saját elveihez (Infostart)
Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek adott hosszú interjújában hangsúlyozta: azt tanácsolja, hogy mindenki legyen bátor és hűséges a saját elveihez, és szerinte Nyugat-Európában felszabadítóan hat az őszintén kimondott szó, ugyanakkor a bűnösség vélelmével tekintenek Magyarországra az Európai Unióban.
máj. 9
11:06
Köves József: Az utolsó magyar (Alternatív Energia)
„Kiderült, nem Kovássy-Krantz volt az egyetlen magyar a Csendes-óceán e kicsiny és korábban békés szegletében. Jóval az érkezése előtt már két hatalmas gép szállította egykori honfitársait a hupikipik szigetére.”
máj. 9
11:08
Váci rabok nyomtatják a hivatalos lépcsőházi karanténcédulákat (Alternatív Energia)
Molnárkocsi és szájmaszk is szerepel a börtönlakók terméklistáján.
máj. 9
11:09
A felzárkóztatásnak nem záloga az integráció – Rubovszky Rita a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
Nem igaz, hogy csak integrálással lehet felemelni a leszakadó társadalmi rétegeket Rubovszky Rita, az integrált óvodát működtető Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont igazgatója szerint, aki a Mandinernek adott interjúban rámutat: ha az ünnepelt harlemi modellben is csak feketék vesznek részt, akkor a hazánkban sem lehet probléma, hogy csak cig
máj. 9
11:18
Szlávik: még mindig nem tudjuk, hogyan terjed emberről emberre a vírus (ATV)
Az operatív törzs tájékoztatóján az infektológus arról beszélt, mit nem tudunk a vírusról.
máj. 9
11:24
Nyilatkozott a Szent László kórház infektológusa: még nagyon keveset tudunk a vírusról (Pénzcentrum)
Már 266 fő telepítette és alkalmazza a házi karantén betartására szolgáló telefonos alkalmazást, amely megkönnyíti az ellenőrzéseket - mondta el Kiss Róbert, az operatív törzs mai tájékoztatóján. Szlávik János arról beszélt...
máj. 9
11:30
Operatív törzs: 266 karanténost tudnak a mobilján keresztül ellenőrizni - cikkünk frissül (Infostart)
Szlávik János, a Szent László Kórház osztályvezetője főorvosa hosszan sorolta, melyek azok az információk, amelyek nem biztosak a koronavírussal kapcsolatban.
máj. 9
11:33
Orbán Viktor: Sohasem volt olyan szükség az együttműködésre, mint éppen most (Ripost)
A miniszterelnök a többi uniós tagállami és intézményi vezetővel közös videóüzenetet osztott meg.
máj. 9
11:35
Szlávik János: A cél az, hogy a koronavírus is csak egy szuperbiztos laboratóriumban legyen fellelhető (Ripost)
Szlávik János szerint még mindig sok a kérdőjel a koronavírus-fertőzés kapcsán.
máj. 9
11:39
Kentaurbeszéd - Vége a dalnak (Alternatív Energia)
.
máj. 9
11:41
Varga Judit szerint „a nők iránti tiszteletét fejezte ki” a nőket számmal emlegető Kövér László (Alternatív Energia)
„Személy szerint engem, mint nőt nem sértett meg” – mondta az igazságügyi tárca vezetője.
máj. 9
11:54
Itt vannak a friss adatok a koronavírus áldozatairól: ennyi 65 év alatti hunyt el (Pénzcentrum)
400 fölé emelkedett az elhunytak száma, csaknem 80 százalékuk budapesti vagy Pest megyei. Átlagéletkoruk 77,8 év. Kezdetben arányaiban több volt az elhunytak között a nő, majd ez megfordult és egyre inkább a férfiak száma volt nagyobb...
máj. 9
12:00
Orbán Viktor sok sikert kívánt Európának (Infostart)
Közös videoüzenetben köszöntötték az uniós tagállamok vezetői Európát.
máj. 9
12:00
Fontos információt osztott meg a Miniszterelnökség (ATV)
A járvány miatt tovább egyszerűsíti a kormány a lakossági és vállalati ügyintézést - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.
máj. 9
12:12
A fővárosi fenntartású idősotthonok minden tizedik lakója koronavírus-fertőzött (BorsOnline)
Hiába próbálja másokra tolni a felelősséget Karácsony Gergely a Pesti úti idősotthon kapcsán, egyáltalán nem egyedi esetről van szó – írja a Ripost.
máj. 9
12:12
Jó hírek a bántalmazott baglyokról: jobban van a tojó és a fiókák is (SzMo)
Az ügyben feljelentés is született, előrehozott ügyként kezelik.
máj. 9
12:30
Új, rejtélyes magyar program indul új miniszteri biztossal (Infostart)
Kopek Gábor, a MOME volt rektora irányítja a 21st Laboratory programot.
máj. 9
12:33
Párbeszéd: Az otthonról történő munkavégzés legyen alapvető munkavállalói jog (Igényesférfi.hu)
A Párbeszéd javaslatában hangsúlyozta, praktikus lenne fenntartani ezt az eljárást a járvány után is.
máj. 9
12:36
Orbán Viktor beengedett minket a kulisszák mögé - werkfotó (Ripost)
Orbán Viktor egy werkfotót is megosztott Facebook-oldalán.
máj. 9
12:36
Hiába keltette a pánikot a baloldal, jó döntés volt megtartani az érettségit (BorsOnline)
Minden fennakadás nélkül zajlott az érettségi a nagyobb létszámú tárgyakból.
máj. 9
12:36
Szlávik János: folyamatosan nő a gyógyultak száma (SzMo)
266 hatósági házi karanténban levő vállalta, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartja-e a korlátozó intézkedést.
máj. 9
12:38
A fővárosi fenntartású idősotthonok minden tizedik lakója koronavírus-fertőzött (Ripost)
Hiába próbálja másokra tolni a felelősséget Karácsony Gergely a Pesti úti idősotthon kapcsán, egyáltalán nem egyedi esetről van szó.
máj. 9
12:40
Hiába keltette a pánikot a baloldal, jó döntés volt megtartani az érettségit (Ripost)
Minden fennakadás nélkül zajlott az érettségi a nagyobb létszámú tárgyakból.
máj. 9
12:45
Aprómunka sumákolás nélkül – Szlukovényi Katalin hagyományokról és rendszerekről (Alternatív Energia)
A pátosztól a hideg rázza, vonzódik a nyúlmetaforákhoz, kedvenc sportja pedig, hogy figyel és reflektál. Szlukovényi Katalinnal az áprilisban, a költészet napjára megjelent, Álomkonyha című verseskötete kapcsán kredenc alatt kuporgó bandzsa műmacskáról, nagy költők ödipális görcsöléséről és a hétköznapiság költészetéről beszélgettünk.
máj. 9
12:45
Farkas Örs: A fővárosi fenntartású idősotthonok minden tizedik lakója igazoltan fertőzött (Igényesférfi.hu)
Karácsony Gergely főpolgármester a Pesti úti idősotthon kapcsán már hetek óta próbálja másokra tolni a felelősséget – fogalmazott a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.
máj. 9
13:00
Bezár a Robinson Tours utazási iroda (ATV)
Befejezi működését a Robinson Tours utazási iroda, a 25 éve a piacon lévő, 80 alkalmazottat foglalkoztató iroda szombaton a honlapján jelentette be, hogy a járvány miatt "leteszi a lantot". Azt is megjegyezték, nincs külföldön utas és a cég vagyoni biztosítéka elegendő a befizetett összegek visszatérítésére.
máj. 9
13:00
Varga Judit szerint Kövér László csak a nők iránti tiszteletét fejezte ki (SzMo)
Az igazságügyminiszter szerint ma Magyarországon nemi egyenjogúság van, de „figyelembe kell venni a férfiak és a nők közti különbséget”. A házelnök korábban azt mondta, hogy „szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen, akiknek a személyi száma kettővel kezdődik”.
máj. 9
13:02
Farkas Örs: a fővárosi fenntartású otthonok minden tizedik lakója igazoltan fertőzött (ATV)
Karácsony Gergely főpolgármester a Pesti úti idősotthon kapcsán már hetek óta próbálja másokra tolni a felelősséget, de nem egyedi esetről van szó - fogalmazott a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője közösségi oldalán szombaton.
máj. 9
13:12
Karácsony: kérjük és követeljük az adatokat a kormánytól (ATV)
Ma (sem) adott választ az operatív törzs arra, megkapjuk-e végre a kormánytól a Budapestre vonatkozó fertőzöttségi adatokat. Pedig ezekre egyre nagyobb a szükség, a város újranyitásának tervezése miatt, de azért is, mert szaporodnak az ellentmondások, egyre több a tisztáznivaló - írja Facebook-posztjában a főpolgármester.
máj. 9
13:18
Távol még a vakcina: sötétben tapogatózva küzdenek a szakemberek is a koronavírus ellen (Alternatív Energia)
Egy nap alatt a félezret is meghaladta – a Budapesten és Pest megyében fenntartott – kijárási korlátozások rendőri intézkedéseinek a száma.
máj. 9
13:21
Korózs Lajos: A kormány csak „saját magát fényesíti” a járvány alatt (Igényesférfi.hu)
„Ezek a fiúk nem tudnak kormányozni, lopni tudnak, propagandát nyomni, azt tudják” – fogalmazott az Mszp-s országgyűlési képviselő.
máj. 9
13:30
Durva: késsel fejbe szúrta ismerősét, válaszul gereblyenyéllel támadta meg (ATV)
A dombóvári nyomozók három férfit hallgattak ki csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A szurkálót a rendőrök őrizetbe is vették.
máj. 9
13:36
Szijjártó Péter szokatlan képet posztolt (ATV)
"Velünk nyitott a fagyizó. Reméljük, szerencsét hozunk" - írta ki Facebook-oldalára a külgazdasági és külügyminiszter miközben kisfiával fagyizik éppen.
máj. 9
14:00
Kárpátalján rótta le kegyeletét Zelenszkij a Győzelem Napja alkalmából (Igényesférfi.hu)
Az elnök virágcsokrot helyezett el Ungváron, az elhunyt katonák sírjainál létesített emlékműkomplexum „örök lángjánál”.
máj. 9
14:12
Saját lábán kell megállnia a jövőben a legtöbb hazai karácsonyfa termelőnek (ATV)
A saját lábán kell megállnia a jövőben a legtöbb hazai karácsonyfa termelőnek. Egy friss uniós döntés értelmében ugyanis a kivágott fákkal kereskedő gazdaságoknak nem jár támogatás. Pénzt ezután csak azok kaphatnak, akik földlabdával értékesítik a fenyőt. Ennek azonban Magyarországon nincs hagyománya.
máj. 9
14:12
Egyelőre csak lézengenek az emberek a hétvégére újranyitott Margitszigeten (SzMo)
A nagy roham egyelőre nem indult meg. Szombaton kora délután a nyárias idő ellenére még a Nagyréten is csak pár tucatnyian piknikeztek.
máj. 9
14:14
Nem volt klasszikus járványgörbe és tetőzés Magyarországon a szakértő szerint (SzMo)
Ferenci Tamás biostatisztikus mondta ezt a Karanténinfó legutóbbi videóinterjújában. Ő nem látja okát annak, hogy Budapestet és vidéket el kellene különíteni. Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere pedig arról beszélt, mi a helyzet a Balatonnál a korlátozások enyhítése után.
máj. 9
14:30
DK: Brutális infláció sújtja a nyugdíjasokat, ennyit a Fidesz ígéreteiről (ATV)
"Brutális infláció sújtja a nyugdíjasokat - Ennyit a Fidesz ígéreteiről. A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint az infláció 2020. április és 2019 áprilisi összehasonlításában 2,4 % volt. Ugyan első látásra ez egy megtévesztően alacsony értéknek tűnik, de mindez az alacsony nyugdíjjal rendelkezők számára semmiféle könnyebbséget nem jel
máj. 9
14:30
Karácsony: A járvány elsősorban a kórházakban és a kórházakból fertőz (Igényesférfi.hu)
A főpolgármester Facebookon kritizálta a kormány járványkezelését.
máj. 9
14:48
Karácsony: miért tűnt el közel négyezer adat? Miért nem közölték a kórházak számait? (SzMo)
A főpolgármester nem érti, hogy az operatív törzs szombaton szokásától eltérően miért nem közölte, hányan vannak kórházban, és hányan lélegeztetőgépen. Szerinte egyre erősödik a gyanú, hogy „a járvány elsősorban a kórházakban és a kórházakból fertőz”.
máj. 9
14:54
Jobbik: A fideszes kormány győzelmi jelentéseket harsog (ATV)
"Különböző felmérések szerint a tanulók 20-33%-a nem tud részt venni a digitális oktatásban megfelelő módon, mert hiányoznak a megfelelő eszközeik. A néppárti Jobbik javaslata, hogy az oktatási kormányzat vizsgálja végre felül a NAT bevezetését, ugyanis az elmúlt időszak tapasztalatait be kell építeni abba a modernizációs folyamatba, amit már hossz
máj. 9
15:12
A kerékpárosklub végleg megszüntetné a nagykörúti szlalomozást (Infostart)
Támogatja a Nagykörúton a biciklisáv végleges kialakítását a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese. Hozzátette, hogy a budapestiek 67 százalékának lehetősége van a kerékpárt választania.
máj. 9
15:30
Karácsony: A budapestieknek járnak az adatok (Alternatív Energia)
„És kérni, követelni fogjuk újra meg újra, amíg meg nem kapjuk” – közölte a főpolgármester.

Keresés