A DK-vezér „halálos ölelése” minden más párt szavazótáborát felmorzsolná egy esetleges ellenzéki összefogás során, bár a szocialistákat már ez sem zavarja – véli Deák Dániel
Öt határátkelőhelyen is megszigorították az országba érkező utasok ellenőrzését. A szakemberek lázat mérnek, hogy kiszűrjék a koronavírus gyanús eseteket. Főként a busszal, csoportosan utazókat ellenőrzik.
"Az összellenzéki tortában Gyurcsány a mazsola. A mazsola, az egyik legmegosztóbb élelmiszer, ki nem állhatom" - ezt mondta Jakab Péter kedden az ATV Startban. A DK viszont kitart a közös lista mellett.
A különböző elektromos mikromobilitást segítő eszközök világszerte kikövetelik, hogy a KRESZ alkalmazkodjon a megjelenésükhöz. Az InfoRádió értesülései szerint az érintett hatóságok ezekben a napokban tárgyalnak a KRESZ módosításáról.
Bár a kormány tagadja, hogy tudatosan szellőztette meg a minimálbérrendszer átalakításának a tervét, elemzők nem tartják kizártnak, hogy ha idén nem is, de a közeli jövőben lép valamit a kabinet. Most még a V4-országok közt is az utolsók vagyunk.
A korábbi hírekkel ellentétben egyelőre nem tervezi a kormány fejlesztő évfolyamok bevezetését az óvoda és az általános iskola közé. A módosított Nemzeti alaptanterv e nélkül is éles kritikákat kap.
A keleti határszélen van egy iskola, amelyet az integráció jó mintájaként emlegetett a Fidesz roma szakpolitikusa. Az igazgató erőn felül teljesítő pedagógusokról és igazságtalan támogatási rendszerről beszélt.
Négy év alatt több mint a duplájára nőtt az a terület a Balaton partján, ahonnan kiirtották a nádat az ingatlanok tulajdonosai; az üdülőrégióban a téli nádaratásra engedélyt kérők mintegy fele pedig tavaly is irtást végzett az aratás helyett.
A László Imre vezette XI. kerületi önkormányzat megvált informatikai cégének igazgatójától, miután kiderült, hogy Las Vegas-i, londoni és szingapúri utakra utalt ki magának milliós összegeket – tudta meg a 24.hu.
Világossá akarta tenni, melyik sereghez tartozik. Aztán vörösterrorozott, niedermüllerezett és alkalmatlanozott, majd bánkódott a durva közbeszéd miatt.
Az Országgyűlés elnöke szerint lényegében megszűnt a parlamenti párbeszéd, az ellenzék részéről nincsenek érvek, csak gyalázkodások. Kövér László a Mandiner című hetilap csütörtöki számában arról is beszélt, hogy minden választásnál meg kell küzdeni a sikerért, az ellenfelet nem szabad lebecsülni, ugyanakkor egyelőre vészhelyzet sincs, mert nincs o
Tavaly mintegy 240 ezren adtak vért Magyarországon, a jelentkezők közül 57 ezret utasítottak el azért, mert nem voltak alkalmasak véradásra. Tavaly 442,2 ezer véradásra jelentkezést regisztráltak, és 377 ezer esetben minősült...
A főpolgármester szerint: a nagyvárosok, vagyis több millió ember járna rosszul a Pénzügyminisztérium iparűzési adót módosító javaslatával, miközben abból a multik profitálnának.
Az Orbán-Simicska háború létezése akkor vált mindenki számára egyértelművé. A küzdelem a modern magyar politika egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb fejleménye volt. Orbán győzött.
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője méltatlannak tartja Jávor Benedeket arra, hogy a budapestieket és a magyar fővárost képviselje Brüsszelben, mert "elfogadhatatlan, közönséges bejegyzést" engedett meg magának Novák Katalin, a külügyekért felelős Fidesz-alelnök római látogatásával kapcsolatban.
Tavaly október végéig összesen 2984 kilakoltatás történt - írja a Népszava. Tavaly október végéig összesen 2984 kilakoltatás történt - írja a lap a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai alapján. Ezekből kiderült, hogy...
Tavaly mintegy 240 ezren adtak vért Magyarországon, a jelentkezők közül 57 ezret utasítottak el azért, mert nem voltak alkalmasak véradásra. - írja a Világgazdaság.
Helytálltak a határon szolgálatot teljesítők, amikor január 28-án a röszkei határátkelőnél 50-60 ember erőszakkal próbált Magyarország területére bejutni - közölte az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Ha már csak egy közös helyen is közös jelöltet állít az ellenzék 2022-ben, akkor a listának is közösnek kell lennie – utalt a DK szóvivője a választási törvényre. Barkóczi Balázs a jobbikos Jakab Péter „gyurcsányos-mazsolás” mondatára is reagált, miszerint elég rossz cukrász lehet az, aki csak a szívének kedves összetevőket választja ki.
A Hagyományőrző Munkásőr Társaság a jelek szerint komolyan gondolja, hogy feleleveníti az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-rendszerben megalakított fegyveres testület hagyományait.
A színészlegenda halálhírét magyar idő szerint éjféltájban tudatta fia, Michael Douglas a Facebookon. A New York állambeli Amsterdamban született Issur Danielovitch Demsky néven, egy Oroszországból bevándorolt hétgyermekes zsidó család egyedüli fiaként. A '30-as évek végén változtatott nevet színházi karrierje beindulásakor. Első filmszerepét 1946-
Ez egyelőre nem áll jól, mert kevesen csatlakoztak. Amiért a nyugati liberális szellemi- és médiatúlsúlyt hibáztatja, és a koalíciós kényszert. Ezek viszont őt itthon nem korlátozzák. „Én vagyok az egyetlen az európai konzervatív politikusok közül, aki azt mondhatja, amit gondol.”
A Történelemtanárok Egylete szakmai visszalépésnek tartja az új Nemzeti Alaptantervet annak mennyiségi és minőségi elemzése után. A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete nem ennyire borúlátó. A magyartanárok is megosztottak, miközben már biztos: a NAT szeptembertől érvényes.
A viharos széllökések miatt több mint ezer esethez riasztották a tűzoltókat szerdán. A legtöbb beavatkozásra Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Somogy és Zala megyében volt szükség - közölte a katasztrófavédelem csütörtökön a honlapján.