Újjáalakult a Munkásőrség. Az egykor a Magyar Szocialista Munkáspárt ökleként emlegetett egyenruhás alakulat mostantól civil szervezetként folytatja a tevékenységét - írja a Magyar Hang.
A tehetségek felkarolása nemzeti érdek, mert a tehetség túlmutat önmagán, az egyénen, és az egész nemzet közössége számára fontos - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Magyarországon hivatalosan is kitört az influenzajárvány egy hete, napról napra több óvodás korú gyerekkel fordulnak orvoshoz, veszik ki az óvodából. A járvány súlyosságáról, felkészülésről és megelőzésről Dr. Muzsay Gézát...
A főváros adott otthont a szerdán megrendezett Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny magyarországi döntőjének. A versenyt Sirha Budapest 2020 nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás keretében, a Hungexpo területén rendezték meg. Ahol a budapesti Bábel étterem séfje és commis-ja (segédje), Molnár Bence állhatott a dobogóra. Így ők képvise
Szeretné megosztani saját sztoriját, vagy ismer egy közérdeklődésre számot tartó történetet? Ha úgy gondolja, hogy története érdekes, és fontos lehet mások számára, vagy csupán kötelességének érzi azt a nyilvánosság elé tárni, küldje be nekünk az atvhirek@atv.hu címen.
Jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség azzal a Heves megyei férfival szemben, aki pénzintézetének milliós kárt okozott hibás bankkártyájával - közölte a megyei főügyész csütörtökön. Szalóki...
A bojkottot politikai akciónak véli Balatoni József, szakmailag azonban fontosnak tartja elmondani, miért nem ért egyet a múlt héten nyilvánosságra hozott NAT-tal. A közösségi térben csak „Jocó bácsiként” emlegetett pedagógus az ATV Start című műsorban azt is elmondta, hogy a dokumentummal a szakmaiatlanság a legnagyobb probléma, és az, hogy a tana
A Mi Hazánk elnökhelyettese a Facebookon írt arról, hogy bár a szakmai vita indokolt lenne, szerinte nem Wass Albert vagy Nyírő József személyén kell vitatkozni.
A Mediaworks Hungary Zrt. közleményben tudatta, hogy Liszkay Gábor vezérigazgató lecserélte Ballai Attilát. Ő mostantól a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) portfóliójának sportfőigazgatója lesz.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta a 3 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem...
Szerződését nemrég felbontotta az egyesült arab emírségekbeli al-Ittihad Kalba. A 108-szoros magyar válogatott futballistának, a nemzeti együttes csapatkapitányának nyárig érvényes megállapodása volt a csapattal, a Blikk információi szerint éves szinten 2,2 millió eurót (739 millió forintot) keresett.
A módosított Nemzeti Alaptanterv (NAT) vállaltan hazafias, gyermekközpontú és 21. századi. Az a cél, hogy a magyar diákok megismerjék a nemzeti kultúrájukat, jobban értsék a történelmi és természettudományi összefüggéseket, eredményesebben tanuljanak nyelveket, az iskolában életképes tudást szerezzenek - írja a párt közleményében.
Több mint a felét adták a családi házak a használtlakás-eladásoknak az előző év első 9 hónapjában, a forgalom pedig egyedül a községekben, szintén a családi házak körében növekedett. A családi házak népszerűségének növekedésében...
Húszezer forintot zsákmányért szurkálta össze támadója, aki a napokban életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A sofőr azt mondja nincs benne sem öröm, sem bosszúvágy.
A jövő hét elején ismét viharos szél várható, emiatt hétfőn a Balaton vízszintje is "megbillenhet" - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán. A jövő hét elejére ismét rendkívül erős, még...
Munkásőr Társaság néven újjáalakult a Munkásőrség. Az ATV Híradójának Juhász Norbert, a Munkásőr Társaság 30 éves parancsnoka arról beszélt, hogy eredetileg Munkásőrségként a bíróságon bejegyzett egyesületként akarták megkezdeni a működésüket, viszont az illetékes törvényszék jelezte, hogy az Országgyűléshez kell fordulniuk a névhasználat engedélye
A Mandinernek Kövér László beszélt a fiatal generációról, a HVG-nek Eric Idle mesélt a Monty Pythonról, a Figyelőnek pedig a budapesti brit nagykövet, Iain Lindsay nyilatkozott.
Menekültek egy csoportja ülősztrájkba kezdett Kelebiánál, azt szeretnék elérni, hogy Magyarország nyissa meg a kapukat előttük, hogy tovább tudjanak menni Nyugat-Európa felé.
A hétvégén jellemzően száraz, többfelé napsütéses idő várható. Ezzel együtt viszont hidegre kell készülni, akár mínusz 10 fokig is hűlhet a levegő, és néhol csak maximum 2 fok lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat...
Budapest nagy beruházásai sem születtek meg vita nélkül, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár ezért abban bízik, hogy majd 10-15 év múlva már senki nem fog erre emlékezni, és boldogan járnak majd az emberek a Ligetbe. A Spirit FM Kelj Fel Jancsi! című műsorában az is elhangzott, hogy a Lánchíd két végén található
Szünetel az átléptetés a tompai közúti határátkelőhelyen csütörtök délután négy órától – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.
Hazaengedték a kórház elkülönített részlegéből azt a magyar egyetemistát, aki januárban hagyta el a fertőzött Vuhant - közölte a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa...
A Fidesz szerint Jávor Benedek méltatlanná vált tisztére, miután elfogadhatatlan bejegyzést engedett meg magának Silvio Berlusconi és Novák Katalin közös fényképével kapcsolatban. Az ellenzék szerint viszonyt ennyit el kell tudnia viselni egy közszereplőnek.
A labdarúgó Facebook-oldalán arról írt: az elmúlt három hónapban érzelmi hullámvasúton ült. Reménykedett, izgult, feszült volt, majd türelmetlen. „Hazajöttem, motivàlt vagyok, túrni fogok a pàlyàn, zakatolok, amíg bírok ès örömet fogok okozni a szurkolóknak” – áll a posztban.
Kerülik a magyarok a kínaiakat a koronavírus-fertőzés kirobbanása óta, a kínai üzletekkel teli budapesti Monori Center forgalma például jelentősen visszaesett január dereka óta. A félelem természetes reakció ilyenkor, ugyanakkor könnyen elszabadulhat és pánik alakulhat ki – figyelmeztetett Németh Erzsébet szociálpszichológus.
A minisztérium közölte: az irodalomtörténészt – más szakértőkkel egyetemben – az Oktatási Hivatal bízta meg az irodalom kerettanterv kidolgozásával, amelynek jóváhagyása ezekben a napokban zajlik.