Tony Pulis együttese alaposan meglepte André Villas-Boas Chelsea-jét a Britannia Stadionban, ahol 27 ezer néző előtt a Chelsea nem tudott nyerni a Premier League 1. fordulójában.
Felelőtlen labdarúgó szurkolók okoztak veszélyhelyzetet a hamburgi metróban, ami miatt evakuálni kellett egy tömött metrószerelvény bennrekedt utasait.
Czvitkovics Péter csapata, a Kortrijk 2–0-s győzelmet aratott a belga bajnokság 3. fordulójában. A második találatnál az egykori debreceni futballista adta a gólpasszt szabadrúgásból David Vandenbroeknek, amivel bebiztosították győzelmüket. Tőzsér Dániel és Köteles László is végigjátszotta a címvédő Racing Genk Zulte-Waregem elleni mérkőzését, a magyar középpályás szintén gólpasszt jegyzett…
A Debrecen 2-1-re legyőzte a címvédő Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának vasárnapi rangadóján, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a tabellát.
Az egyetlen német Tour de France győztes, Jan Ullrich ugyan a visszatérést nem tervezi, de kisebb versenyekre felkészül – a felhajtást megelőzendő álnéven.
Sokáig úgy tünt, hogy 1-1-es döntetlen lesz a West Bromwich Albion-Manchester United találkozó vége, ám Young megpattanó beadása három pontot hozott a vendégeknek.
Az orosz bajnokság 20. fordulójának rangadóján a Szpartak Moszkva hazai pályán 3-0-ra kiütötte a Dzsudzsák Balázzsal felálló Anzsi Mahacskala csapatát. A PSV Eindhoventől érkező magyar szélső kezdőként jutott szóhoz a mérkőzésen, Gadzsi Gadzsijev vezetőedző a 88. percben cserélte le.
Az orosz bajnokság 20. fordulójának rangadóján a Szpartak Moszkva hazai pályán 3-0-ra kiütötte a Dzsudzsák Balázzsal felálló Anzsi Mahacskala csapatát.
A Bayer Leverkusen hazai pályán 1-0-ra verte meg a Werder Brement a Bundesliga 2. fordulójában. A találkozó győztes gólja a 85. percben született, amikor a hazaiak védője Michal Kadlec talált be a brémaiak kapujába.
A kaposváriak Milan Perics révén kétszer is vezetést szereztek, de a mérkőzést kilenc emberrel befejező lila-fehérek hatalmas erőfeszítések árán döntetlenre mentették a meccset.
Indiának nemcsak Formula-1-es csapata, hanem az idei évtől versenypályája is lesz - már ha elkészülnek időre. Ezúttal a környező gazdák okoznak problémákat a szervezőknek.
Előrehozott bajnoki döntő, csúcsrangadó, elit magyar foci - színvonal nélkül. Elemző írásunkban arra is megpróbáljuk megkeresni a választ, hogy mi a baj a Sousa-taktikával...
Az MLS szombati játéknapján a New York Red Bulls 2-2-es döntetlent játszott a Chicago Fire ellen. A találkozó első gólját Thierry Henry szerezte. A francia támadónak a mostani volt a 12. találata. Dominic Oduro és Sebastian Grazzini góljaival, azonban a Fire fordítani tudott. A Fire második gólja előtt a hazaiak kapusa Chris Konopka hibázott. A Red Bullst Joel Lindpere mentette meg a 63. percben.…
Vasárnap este kerül sor a Spanyol Szuperkupa döntő odavágójára, amelyen a Real Madrid hazai pályán fogadja az ősi rivális, FC Barcelonát. Mourinho elmondása szerint otthon illene győznie a csapatának.
Két héten belül másodszor is tornát nyert a volt világelső Serena Williams: az amerikai teniszező vasárnap két szettben diadalmaskodott az ausztrál Samantha Stosur felett.
A belga válogatott középpályás Steven Defourért és a francia védő Eliaquim Mangaláért a hírek szerint 13 millió eurójába került a portugál együttesnek.
A Győr női kézilabdacsapata nyerte a Siófokon rendezett Szabella Kupa elnevezésű felkészülési tornát, miután a a vasárnapi döntőben három góllal legyőzte a spanyol Itxako Navarra együttesét.
Az MKB Veszprém második helyen végzett a Németországban megrendezett Schlecker Kupán, miután a négycsapatos torna vasárnapi döntőjében 38-29 arányban alulmaradt a német THW Kiellel szemben.
A Chelsea csak egy döntetlenre volt képes a Stoke City otthonában a Premier League nyitófordulójában. A londoniaknak megvoltak a lehetőségeik, de mindent kihagytak, így maradt a 0-0-s döntetlen.
Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában beszélt kapusáról, Marko Ranilovicról, valamint Andrezinho és Abdi elküldéséről is.
Ugyan Mesut Özil találatával még a Real Madrid szerzett előnyt, de David Villa után Lionel Messi is betalált Iker Casillas kapujába, így a félidőben 2-1-es Barcelona vezetéssel mentek pihenőre a csapatok.
Vasárnap este rendezik meg a 2011-es év nyolcadik WWE előfizetéses adását a SummerSlamet. Triple H szerint a szervezet történelmének legfontosabb mérkőzést rendezik meg az este folyamán, CM Punk és John Cena az egyesített WWE világbajnoki címért csatázik.