2008. március 3. hétfő

márc. 3
8:12
Záródnak a gázcsapok (Privátbankár)
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint reggel nyolc órától negyedével csökkenhet az orosz gázszállítás Ukrajnába, ahogy azt a Gazprom a múlt héten jelezte. A Gazpromnál hétfőn kora re...
márc. 3
8:12
Így várta Chelsy Harryt (Blikk)
Harry jelszava: Szeretkezz, ne háborúzz!
márc. 3
8:12
Győzit órákra bezárta szobájába az RTL Klub stábja (BorsOnline)
Saját házában tartották fogva Gáspár Győzőt. A roma rappert az RTL Klub Vacsoracsata című műsorának stábja órákra bezárta az egyik szobába. A kreatív producer szerint azért kellett Győzőt ilyen drasztikus módon eltávolítani, mert mindenáron részt akart venni a forgatáson, melyen kizárólag Bea asszony és vendégei vehettek részt
márc. 3
8:14
Nyilvános lesz a műhibaperek listája (HírTV)
Március végétől kórházakra lebontva lehet majd látni az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján, hogy egy-egy kórház ellen mennyi műhibaper indult - írja egy napilap.
márc. 3
8:17
Főhet a szlovákok feje a túl erős korona miatt (Privátbankár)
Lehetséges, hogy a szlovák koronának új célárfolyami értéket kell majd megállapítani az euróhoz viszonyítva az euróövezetbe lépéshez, olyan erős lett a közös európai pénzhez képest: februárban minden ...
márc. 3
8:25
Szocialista szembenállás Somogy megyében (HírTV)
Lamperth Mónika, az MSZP Somogy Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke egy sebtében összehívott hét végi sajtótájékoztatón súlyos kifejezésekkel illette Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét és bejelentette: kezdeményezi, hogy a szocialisták újratárgyalják a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójával kötött koalíciós megállapodásukat.
márc. 3
8:28
Gyurcsány a nőknél, Orbán a gyerekeknél kampányol (BorsOnline)
Gyurcsány Ferenc bókokkal és az ellenzék ostorozásával töltötte hétvégi kampányrendezvényét, míg Orbán Viktort gyerekek faggatják magánéletéről. Láthatólag a két politikus mindent bevet a népszavazási hadjárat hajrájában, hogy minél több hívet szerezzen érveinek.
márc. 3
8:31
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-USD ma reggel nyomás alá került, és visszaesett 1,5186-ra. Az ázsiai és ausztrál alapok eladásai utasításai voltak a felelösek a mozgásért. A stopok oldása azonban véget vetett a visszaesésnek, és 30 pipes emelkedést hozott 1,5218-ig. támogatás 1,5151-nél, míg ellenállás 1,5242-nél található. Az USD-CHF árfolyama 28 pipes sávban mozgott, 1,0320 és 1,03 között. Támogatás 1,0296-nál, míg…
márc. 3
8:32
Majd Leonárd - Megvan a Demszky utáni éra kulcsfigurája? (hirado.hu)
Világos, elvszerű politikával megerősödhet az SZDSZ, melynek megértőbbnek kell lennie más véleményekkel szemben - állítja Weinek Leonárd, Zugló polgármestere
márc. 3
8:33
Mozgolódó forintpiac: visszavehet a jegybank (Privátbankár)
Az MNB "szorította sarokba a piacot" az alapkamat szinten tartásával és a forintsáv felszámolásával - áll az egyik vezető londoni befektetési ház hétvégi elemzésében
márc. 3
8:34
Időhúzásra játszik az SZDSZ (Alternatív Energia)
Időhúzásra játszik az SZDSZ vezetése a tavalyi pártelnök-választási botrány kivizsgálása során - írja a Magyar Nemzet hétfőn. A lap információi szerint a háttérben megállapodott egymással Kóka János és Fodor Gábor, hogy a népszavazásig nem foglalkoznak az üggyel; várhatóan a belső vizsgálat is csak ezt követően zárul le.
márc. 3
8:36
Fradi-csoda (Blikk)
Emberhátrányban, 1-3-ról győztek a zöld-fehérek
márc. 3
8:38
Zsanett-ügy: bíróság előtt a rendőrök (hirado.hu)
Magyar György szerint az, hogy a rendőrök hazakísérnek valakit, beletartozik a polgárbarát rendőrség működésébe
márc. 3
8:38
Orbán egyet előre lépett (Privátbankár)
A népszavazási kampány keveset módosított a politikusok megítélésében - írja a Népszabadság. A cikk szerint a közelmúltban a megszokottnál valamivel nagyobb lett Sólyom László előnye, illetve kiemelen...
márc. 3
8:42
Hillary Clinton bírálta a moszkvai kormányt (HírTV)
Hillary Clinton amerikai demokrata elnökjelölt szerint az orosz elnökválasztás újabb visszalépést jelent a demokráciától. Közleménye szerint a voksolás nem volt sem nyitott, sem demokratikus.
márc. 3
8:42
Leszúrta vendégét (Blikk)
márc. 3
8:43
Orosz-ukrán gázvita! A Gazprom bekeményít? (hirado.hu)
Egy orosz hírügynökség szerint ma délelőtt negyedével csökkenti a gázszállítást az orosz cég Ukrajna felé
márc. 3
8:45
Orbán úgy előzött, hogy nem lett népszerűbb (Alternatív Energia)
Tovább növelte előnyét a politikusok népszerűségi listáján Sólyom László köztársasági elnök a Szonda Ipsos által készített, a Népszabadság publikált felmérése szerint. A dobogó második illetve harmadik helyén továbbra is hölgy uralom van. A második helyen Dávid Ibolya az MDF elnöke, míg a harmadik helyen az MSZP-s Szili Katalin házelnök áll. Őket azonban a korábbiaktól eltérően nem Göncz Kinga…
márc. 3
8:51
Talma megkezdte az éjszakai tesztelést (F1világ)
Életében elõször körözött éjszaka versenypályán Talmácsi Gábor. A magyar világbajnok motorja jobb lett a katari tesztekre, de vannak kanyarok, ahol még állítani kell az idei fejlesztésû Aprilia RS-A-n.
márc. 3
8:53
Medvegyev nyerte az orosz elnökválasztást (Blikk)
márc. 3
8:54
Problémák a kitöltő programmal: az e-bevallás a könyvelőket is megtréfálja (hirado.hu)
Több könyvelőiroda szerint az eho elszámoláson kívül gond van még a nullás bevallásokkal is
márc. 3
8:55
Karrier horoszkóp - Hagyja ott a kötöttségeket, aki sikerre vágyik (BorsOnline)
A bolygók állása is alátámasztja az általában minden munkahelyen az év első hónapjaira tervezett átalakításokat és fejlesztéseket. A fényszögek állása szinte az össze csillagjegy szülöttének valamilyen fordulatot mutat. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki, hogy ki milyen változásra számíthat a következő időszakban.
márc. 3
8:56
Százmillió eurós gyógyközpont Héderváron (hirado.hu)
A magyar-belga beruházók főleg az osztrák és a pozsonyi gyógyulni vágyókra számítanak - írja a Kisalföld
márc. 3
8:58
Pártfinanszírozási javaslat újratöltve (hirado.hu)
Ismét a törvényhozás elé kerül a szocialisták pártfinanszírozási javaslata, mely szerint a többi közt kibővítenék az ÁSZ ellenőrzési jogkörét
márc. 3
8:58
A lerombolt ikertornyok acéljából épült az új hadihajó (Infostart)
Megtartották a névadó ünnepségét a USS New York hadihajónak, amelybe hét és fél tonnányi acélt építettek bele a 2001. szeptember 11-én lerombolt Világkereskedelmi Központ maradványaiból.
márc. 3
8:59
Sólyom László Peresszel és Olmerttel is tárgyal Izraelben (HírTV)
Simon Peresz államfővel és Ehud Olmert miniszterelnökkel is tárgyal hétfőn Sólyom László köztársasági elnök, aki vasárnap érkezett Izraelbe. A köztársasági elnök felkereste a jeruzsálemi Izraeli Múzeumot és a keresztény kegyhelyeket, este pedig Izraelben élő magyarokkal találkozott.
márc. 3
8:59
Gyilkosjelöltek járnak köztünk (Blikk)
Hatszáz skizofrén beteg nem megy orvoshoz
márc. 3
9:00
Kedden is célfotó dönthet Amerikában (Privátbankár)
Fej fej mellett áll Hillary Clinton és Barack Obama a demokrata párti elnökjelöltségért folytatott küzdelemben egy nappal az ohiói és texasi előválasztások előtt - derült ki egy hétfőn közzétett felmé...
márc. 3
9:00
Tragédia Szarvason: halálra szúrta ismerősét egy férfi (hirado.hu)
Szóváltásba keveredett egymással a két férfi, majd a házigazda a vita hevében mellkason szúrta a vendéget
márc. 3
9:00
Hátborzongató felfedezés: befalazott pincék a nevelőotthonban (Infostart)
Egy óriási kőkádat találtak a nyomozók annak a nagy-britanniai nevelőintézetnek a befalazott pincéjében, ahol évtizedeken át bántalmazhattak gyermekeket.
márc. 3
9:04
Továbbra is pang a könyvforgalom (HírTV)
Megközelítőleg 67 milliárd forintra tehető a múlt év hazai könyvforgalma – derül ki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének jelentéséből. Két éve a forgalom több mint 65 és fél milliárdot tett ki, a könyvforgalmazás tavalyi növekedése 2,11 százalék volt, ami majdnem hat százalékkal kevesebb, mint a múlt évi infláció mértéke.
márc. 3
9:11
Rekordokat dönt a nemesfémek ára (hirado.hu)
Az ezüst elére a 20 dolláros unciánkénti árat, az aranyért pedig már 983,90 dollárt kérnek
márc. 3
9:12
Belehalt a fogyásba (Blikk)
Külföldön halálos áldozata is van a fogyishow-nak
márc. 3
9:15
Egy helyet visszacsúszott Szávay (HírTV)
Egy helyet hátrébb csúszott, így 18. a legfrissebb női teniszranglistán Szávay Ágnes. A fiatal magyar teniszező a múlt heti összeállításban még 17. volt, a héten azonban Dubai-ban egyéniben és párosban is már a legelső fordulóban kiesett. Szávayt az izraeli Shahar Peer előzte meg.
márc. 3
9:21
EUR-USD Erös hétkezdés (HírTV)
A dollár gyengeségének hatására erösen indította a hetet az EUR-USD, és csúcsot ért el 1,5235-nél. Pénteken új abszolút csúcsot ért el a devizapár 1,5239-nél, mivel aggódott a piac, hogy az USA-ban recesszióra kerülhet sor. Továbbra is kedvezöek a chart-technikai kilátások. Ellenállások 1,5242-nél és 1,5286-nál, míg támogatások 1,5151-nél és 1,5104-nél találhatók. In-GFX
márc. 3
9:22
Fenyő Iván legtitkosabb szexálmai (Blikk)
Különleges pornófilmeket néz színész a videófelvételen
márc. 3
9:24
Stoner: Változtatni kell a kavicságy minőségén (F1világ)
A világbajnoki címvédő, Casey Stoner úgy gondolja, hogy még némi módosításra szorulnak a bukóterek, miután nagyot esett motorjával a péntek éjszakai teszten Katarban.
márc. 3
9:25
Kizuhant az ablakból a házibulizó fiú (Infostart)
Kizuhant a harmadik emeletről egy házibulizó fiú Mosonmagyaróváron. A fiú a kórházban meghalt.
márc. 3
9:28
Nem került süllyesztőbe a banki javítócsomag (Privátbankár)
Nem merültek a feledés homályába a Várhegyi-bizottság lakossági pénzügyi szolgáltatások javítását célzó javaslatai . A témának a kormányon belül nincs külön gazdája
márc. 3
9:28
Nielsen titkolta sikereit az apja elől (BorsOnline)
A Csupasz pisztoly a(z)űrben című vígjáték a legendás Csupasz pisztoly sorozat utolsó részeként hódította meg a világot. A főszerepet, mint a többi részben is, Leslie Nielsen kapta. A színész komikusként vonult be a filmtörténelembe, de csak kevesen tudják, hogy pályája kezdetén kizárólag komoly produkciókhoz adta arcát, hosszú ideig titokban.
márc. 3
9:28
Elhunyt a gitárlegenda (hirado.hu)
A 41 éves Jeff Healey egy torontói kórházban hunyt el
márc. 3
9:30
Floralia Virágünnep Budapesten - Ilyet még nem láttál! (Édenkert)
Április 26-án eddig még soha nem látott, nagyszabású kertészeti kiállítás nyílik Budapesten, a Hungexpo területén lévő A pavilonban.
márc. 3
9:32
Háromszáz munkaügyi ellenőrt vesznek fel (HírTV)
Újabb háromszáz munkaügyi ellenőr bevonását tervezik a feketemunka elleni küzdelembe. A létszámbővítést követően egyre gyakrabban számíthatnak a cégek komplex ellenőrzésekre és akár 2-3 hónapot igénylő teljes körű átvilágításra - nyilatkozta a Világgazdaságnak Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. A jogsértéseken kapott cégek feketelistára kerülnek és állami támogatásoktól is elesnek.
márc. 3
9:33
400 feletti mínuszban nyitott a BUX (Privátbankár)
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 439,03 pontos csökkenéssel, 23.062,58 ponton nyitott hétfőn, ez a pénteki záró értékéhez képest 1,87 százalékos gyengülés. Friss tőzsdei árfolyamokMTI...
márc. 3
9:33
Bekeményítenek a "fekete sereg" ellen (hirado.hu)
Létszámot bővítenek a munkaügyi felügyeletnél. A cégek gyakrabban számíthatnak komplex ellenőrzésekre - írja a Világgazdaság
márc. 3
9:34
Nyitó kommentár (HírTV)
A recesszióval kapcsolatos aggodalmak hatására gyengült a hét elején a dollár. Az USD-JPY minimumot ért el 102,64-nél. Nem kizárt, hogy tesztelik a kerek 100-as értéket. Az EUR-USD-ot 1,5235-ön, azaz alig valamivel pénteki 1,5239-es csúcsa alatt jegyzik. Ma délelött számtalan nemzeti beszerzési menedzserindex megjelenése várható. 11.00 órakor teszik közzé a módosított EU-s beszerzési…
márc. 3
9:35
Tragédiával végződött a házibuli - egy 13 éves fiú kiesett az ablakon (hirado.hu)
A tinédzser nem halt meg azonnal, a barátai még értesítették a szüleit, akik haza majd kórházba vitték; a halál okát egyelőre igazságügyi orvos szakértő vizsgálja
márc. 3
9:36
EUR-SEK Meglepetést okozó svéd beszerezési menedzserindex (HírTV)
Januárban meglepöen 54,6 pontról 55,7 pontra emelkedett a svéd beszerezési menedzserindex, meghaladva ezzel az 54,0 pontos elörejelzést. Az EUR-SEK-et 9,3627-en jegyzik. Ellenállás 9,3944-nél, míg támogatás 9,3400-nél található. In-GFX
márc. 3
9:38
Halál a házibuliban (Blikk)
márc. 3
9:38
Szavazatvásárlás Veres körzetében: a romák is így tudják (+videó) (HírTV)
Megerősítették a szabolcsi romák, hogy Veres János pénzügyminiszter választókerületében gyakorlat a szavazatvásárlás. Egy kormánypárti napilap a Hír Televízió Célpont című műsorában elhangzottakat ellenőrizte. Az újság munkatársának ugyanazt mondták a cigányok, mint amit a televízió riporterének.

Keresés