2008. március 15. szombat

márc. 15
22:08
A körút és a Baross utca kereszteződésében ismét felsorakoztak a rendőrök (Gondola)
A József körút és a Baross utca kereszteződésében ismét felsorakoztak a rohamrendőrök. Mintegy ötven méterre, a Horváth Mihály téren legalább ötven csuklyás, fekete ruhás rendbontó várakozik. A...
márc. 15
22:15
Szili Katalin: ma nincs meg a sikeres reformok minden feltétele (Alternatív Energia)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példáját felidézve összefogásra szólított fel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szombaton Hajdúdorogon. "... nagy dolgokat soha nem széthúzással, csakis összetartással, összefogással, együttműködéssel érhettünk el a múltban, de így érhetjük el a jelenben és a jövőben is. Ebben közös a felelősségünk, közös a sorsunk, a magyarság sorsa" - mondta…
márc. 15
22:17
Tizennégy előállítás az ünnepi rendezvényekről (Alternatív Energia)
Fél nyolcig tizennégy embert állított elő a rendőrség a március 15-ei ünnepi rendezvények helyszíneiről a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton. Öt embert közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés, kettőt garázdaság bűncselekménye, ötöt pedig személyazonosságuk megállapítása céljából állítottak elő. Előállítottak egy 17 éves fiút is, akit a…
márc. 15
22:21
Kukákat törtek, jelzőtáblákat döntöttek ki a rendbontók (Infostart)
A József körúton kukákat törtek össze és jelzőtáblákat döntöttek ki a rendbontók, a törmelékeket pedig az út közepére szórták - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Beszámolója szerint a rendőrök a József körúton a Blaha Lujza tér felé terelik a mintegy kétszáz fős tömeget, amelyből sokan üvegekkel dobálják a rendőröket.
márc. 15
22:26
Ledőlt egy tizenöt emelet magas daru Manhattanben, két halott (Gondola)
Egyelőre tisztázatlan okból ledőlt egy tizenöt emelet magas építési daru szombat délután New York belvárosában, a balesetben ketten életüket vesztették, többen megsérültek - közölte a helyi...
márc. 15
22:26
Ledőlt egy daru New York-ban, két halott (Blikk)
márc. 15
22:37
A mentők három rendőrt láttak el (Gondola)
Három rendőrt vizsgáltak meg a mentők az esti rendbontás során, de egyiküket sem kellett kórházba szállítani - mondta el az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál az MTI-nek vasárnap este...
márc. 15
22:54
Véget ért az oszlatás, a rendbontókat igazoltatják a rendőrök (Gondola)
Kétszáz rohamrendőr érkezett a Rákóczi térre azért, hogy a rendbontókat beszorítsák és igazoltassák - jelentették az MTI helyszínen lévő tudósítói. A Rákóczi tér melletti utcákba is több rendőrségi...
márc. 15
22:56
Márciusi séta (Gondola)
A Blahánál egy terepszín nadrágos szervező recsegő kézibeszélőn hívta csatlakozásra az átsétálókat az ő tüntetésükhöz. Kevés sikerrel. A párszáz fős radikális csapat közé alig lépett valaki. Továbbmentünk. Az EMKE szégyenteljes romtelep. Az EMKE cigánya már régen nem zenél. Miért hagytuk, hogy így legyen?
márc. 15
22:59
Randalírozással zárult az ünnep (Infostart)
Néhány száz rendbontó randalírozott több órán keresztül szombaton késő este Budapesten, a Józsefvárosban. A rendbontók többször összecsaptak a rendőrökkel, akik közül hárman könnyebben megsérültek. Huszonegy embert előállítottak.
márc. 15
23:15
Igazoltatták a Hír Televízió stábját – alvó rendőröket filmeztek (+videó) (HírTV)
Ismét újságírókkal keveredtek vitába a rendőrök. A tavaly október 23-i események után a BRFK és az ORFK vezetői ígéretet tettek arra, hogy a tüntetések helyszínén az újságírókat nem zavarják munkavégzés közben. A Március 15-e téren a rendőrök most azért intézkedtek kollégáinkkal szemben, mert stábunk felvette, hogy néhány rendőr lepihent munka közben.

2008. március 16. vasárnap

márc. 16
0:13
Az alvászavarok jobban megviselik a nőket (Vital)
tovább
márc. 16
0:24
Négy embert állítottak elő a rendőrök délelőtt a fővárosban (Gondola)
Délig négy embert állítottak elő a március 15-i fővárosi rendezvények közeléből - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Két főnél gázsprayt találtak, őket a közbiztonságra különösen veszélyes...
márc. 16
0:30
Szervezett csoportok már nincsenek az utcán (Alternatív Energia)
Az operatív törzs este 11 óra után berekesztette működését, mert meghallgatva az egyes szervezetek jelentését, már nem volt indokolt, hogy a testület tovább folytassa munkáját- közölte Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-vel szombaton.
márc. 16
0:35
Magyar zászló miatt vertek meg egy fiút Kolozsváron (Gondola)
Román fiatalok megvertek szombaton Kolozsváron egy magyar fiút, aki piros-fehér-zöld zászlóval és kokárdával ment a városban rendezett március 15-i ünnepségre. Az áldozat lánytestvérével együtt...
márc. 16
0:35
A József körút egy szakaszát lezárták az üvegtörmelékek miatt (Alternatív Energia)
Lezárták a József körút Corvin köz és Baross utca közötti, a Blaha Lujza tér felé tartó szakaszát a szombat esti rendbontások miatt ott maradt üvegtörmelékek miatt - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A rendőrség az útszakasz takarításának idejére nem engedi a forgalmat a körútnak erre a részére.
márc. 16
0:40
Megszüntették a rendbontást a rendőrök a fővárosban (Alternatív Energia)
Megszüntették szombat késő estére a rendbontást rendőrök a fővárosban; az MTI tudósítója a Rákóczi térről azt jelentette: három, rendőrökkel teli autóbusz és hat-nyolc ugyancsak rendőröket szállító teherautó vonult el a helyszínről. A környék felgyújtott kukákkal, kitört jelzőtáblákkal, összetört üvegekkel és szétdobált sörösdobozokkal van tele. A Rákóczi téren még maradt néhány rendőr, akik…
márc. 16
0:46
Markó: Erdély a románok és a magyarok közös hazája (Gondola)
Erdély nem kizárólagosan román, és nem is kizárólagosan magyar, Erdély a románok és a magyarok közös hazája, ez természetesnek tekintendő a határok nélküli Európában - hangsúlyozta Marosvásárhelyen...
márc. 16
0:46
A BRFK 21 embert állított elő (Alternatív Energia)
Újabb embereket állított elő a rendőrség a fővárosi rendbontások során, így már 21-re emelkedett a nap folyamán előállítottak száma - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap este. Tafferner Éva hozzátette: a nagyobb csoportokból kisebbekbe verődtek a rendbontók, és szétszéledtek az Üllői út mentén a kisebb mellékutcákban, ahol folyamatosak a rendőri…
márc. 16
0:52
A mentők három rendőrt láttak el (Alternatív Energia)
Három rendőrt vizsgáltak meg a mentők az esti rendbontás során, de egyiküket sem kellett kórházba szállítani - mondta el az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál az MTI-nek vasárnap este tíz óra után. Rendbontókhoz még nem hívták a mentőket - tette hozzá. Juhász Gábor, az operatív törzs irányítója korábban elmondta, a nap folyamán a Március 15. téren két rendőr megsérült, egyiküknek a…
márc. 16
1:03
Több száz ember indult a Március 15. térre (Gondola)
Több száz ember vonult a Fővám térről a Március 15. térre, ahol Demszky Gábor főpolgármester tart ünnepi rendezvényt; az árpádsávos és nemzetiszínű zászlót lobogtatók nyíltan közölték, céljuk a...
márc. 16
5:50
Havi 62 ezer forinttal több lehet a nyugdíjunk (Adózóna)
Nagyságrendekkel magasabb a nyugdíjcélú megtakarítási hajlandóság a negyven felettiek körében, az önkéntes nyugdíjpénztári tagságot vizsgálva több mint négyszer nagyobb ennek a korcsoportnak az aránya a huszonévesekhez képest
márc. 16
6:04
Nincs időm a szerelemre... (Blikk)
Paparazzók lesik minden lépését, régi filmjeiből meztelenjelenetekre vadásznak
márc. 16
6:05
Az ünnepi beszédektől a rendbontásig - ez történt március 15-én (Infostart)
A reformkor tartalmát és a mának szóló tanulságait elemezték szombaton a szónokok a nemzeti ünnep alkalmából rendezett megemlékezéseken, amelyeket incidensek követtek Budapesten.
márc. 16
6:05
Robog a Loki (Blikk)
A DVSC labdarúgócsapata rangadót nyerve tartja a lépést az éllovas MTK-val
márc. 16
6:06
Helyreigazítás (Blikk)
márc. 16
6:06
Pécsi Ildikó lágyszívű főnök (Blikk)
A színésznő hozzáfogott a munkához
márc. 16
6:07
Gera Zoltánnak kislánya született (Blikk)
Hatalmas a boldogság a Gera családban
márc. 16
6:08
Mi vagyunk az új márciusi ifjak (Blikk)
Márciusi Ifjak Díjat alapított a kormány
márc. 16
6:08
Clooney visszatér a Vészhelyzetbe (Blikk)
108 epizód után búcsúzott George Clooney
márc. 16
6:09
Dzsudzsák: Jöhet a Fiorentina! (Blikk)
Ismét megbolondíthatja az olasz védőket Dzsudzsák
márc. 16
6:10
Fodor Gábor: Üzenet volt a népszavazás (Blikk)
Szakminiszterként büszke a környezetvédelmi sikereire
márc. 16
6:10
Vizsgálat Jakupcsek műsora miatt (Blikk)
Több határt átlépett már a TV2 szuperprodukciója
márc. 16
6:11
Szegedi kézicsoda (Blikk)
A magyar bajnok a Barcelona otthonában nyert
márc. 16
6:12
Ahol a 12 pont született (Blikk)
A Pilvax elődjét Privorsky Ferenc alapította 1838-ban, Café Renaissance néven az akkori Úri utcában (ma: Petőfi Sándor utca). Nevét későbbi tulajdonosáról, Pilvax (eredetileg Pillwax) Károlyról kapta, aki az 1840-es években működtette a kávéházat a pesti belvárosban, amely a reformkor vége felé a fiatalok törzshelyévé vált.
márc. 16
6:12
Cikizték Hajós András új frizuráját (Blikk)
BUDAPEST – Lezárult az 1 és 2 forintosok gyűjtése: 11 378 220 forintot szedtek össze a Gyermekétkeztetési Alapítvány javára, de froclizásból sem volt hiány a Heti hetes felvételén.
márc. 16
6:14
Tibetben elszabadult az erőszak (Blikk)
DHARAMSZALA – Az Indiában működő tibeti emigráns kormány szerint a pénteki lhászai erőszakos cselekményeknek legalább 100 halottja volt.
márc. 16
6:14
Kaszás ma lenne 48 éves (Blikk)
BUDAPEST – Kaszás Attila ma lenne 48 éves. Majd’ egy év telt el azóta, hogy itthagyta közönségét a holdbéli csónakos. Családja, barátai, tisztelői emlékeznek rá. – Amikor Attila elment, a barátai megállapodtak abban, hogy a családját nem hagyjuk támasz nélkül – meséli Szarvas József színművész.
márc. 16
6:16
Fantom gyújtogat a vegyesboltban (Blikk)
SOMOGYCSICSÓ – Rejtélyes, krimibe illő történések zavarják meg a csendes kis somogyi zsáktelepülés életét. Tizenhárom alkalommal törtek be a falu egyetlen ABC-jébe, három alkalommal fel is gyújtották a berendezést a kétszáz lelkes falu főterén.
márc. 16
6:16
Albert herceg egyedül ünnepelt (Blikk)
márc. 16
6:18
Hétszer tért vissza a halálból László (Blikk)
GYŐR – Kétes értékű rekord Németh Lászlóé, az sem biztos, hogy bekerülne vele a híres könyvbe: a férfi hétszer tért vissza a halálból. Orvos barátjának köszönheti, hogy infarktusával egyáltalán élve jutott be a kórházba, ahol aztán több mint fél tucat alkalommal került a klinikai halál állapotába. László ma már úgy fest, mint akinek az égvilágon semmi baja nincs, két hét múlva haza is engedik a…
márc. 16
6:20
Szex és Budapest (Blikk)
BUDAPEST – Örömlányok bujálkodásának hangjai vegyülnek a főváros egyik legkedveltebb része, a Liszt Ferenc tér zsongásába. Egy német férfi rejtett kamerával indult tanulmányútra a budapesti éjszakába: bordélyházat szeretne nyitni odahaza, és úgy gondolta, nálunk tudhat meg a legtöbbet a műfajról. Míg a téren kávézgattak az elegáns vendégek, a bérházak falai közt útjára indult a gyönyör.
márc. 16
7:10
Hamilton győzött, a Ferrari leégett (Infostart)
A McLaren-Mercedes angol pilótája, Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.
márc. 16
8:10
A halálos beteg Patrick Swayze még mindig cigizik (Infostart)
Annak ellenére, hogy hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, a hollywoodi sztár Patrick Swayze még mindig nem tette le a cigarettát.
márc. 16
8:10
A Real ismét elbukott La Corunában (Infostart)
A listavezető Real Madrid Pepe öngóljával 1-0-ra kikapott a Deportivo La Coruna otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
márc. 16
8:11
Huszonnégy embert állítottak elő a fővárosban (Alternatív Energia)
Huszonnégy embert állítottak elő a rendőrök a fővárosban a március 15-ei rendezvények, illetve az esti zavargások helyszíneiről - derül ki a rendőrség honlapján vasárnap, nem sokkal fél egy előtt közzétett adatokból. Kilenc embert a szombat esti rendbontások miatt, garázda magatartásuk miatt állítottak elő.
márc. 16
8:17
Kaszás Attilára emlékeznek ma a Nemzeti Színházban (Spa Trend Online)
Kaszás Attilára emlékeznek ma a Nemzeti Színházban: a tavaly tavasszal elhunyt színész születésnapján jótékonysági gálát rendeznek, átadják a róla elnevezett díjat, és ettől a naptól kezdve a teátrum Háziszínpada is az ő nevét viseli.
márc. 16
8:21
Kaká gólja után fordított a Roma (Infostart)
A Roma 2-1-re nyert a vendég Milan ellen az olasz labdarúgó-bajnokság szombat esti rangadóján.
márc. 16
8:33
Hétfőn lejár a mesterképzések jelentkezési határideje (Alternatív Energia)
Hétfőn éjfélkor jár le a mesterképzések jelentkezési határideje a felsőoktatásban; a diákok eddig az időpontig összesen 120 mesterképzési szak 615 meghirdetése közül választhatnak.
márc. 16
8:34
Múlt heti fonákság - "Friderikusz most" szemináriummal (Piac és Profit)
A Kossuth-díjától és feltételesen a szabadságától is mentesített színésszel a minap ismertették, hogyan kellett volna még 950 millióval megfejelni köztartózását.

Keresés