2008. március 3. hétfő

márc. 3
10:46
Robot alapú társadalom, utópia vagy valóság a köztévében (HírTV)
Új tudományos ismeretterjesztő műsorsorozatot indít márciustól az m2 televízió csatorna. Az induló adásban Dr. Rudas Imre professzor, a Budapesti Műszaki Főiskola rektora tart előadást a robotalapú társadalomról.
márc. 3
10:48
Alonso már most lemondott az idei vb-címről (F1világ)
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a tavalyi sikertelenségek megviselték csapatát, és már koránt sincs olyan magabiztosság a Renault-nál, mint korábban volt. A spanyol azonban úgy érzi, idővel visszatérhetnek az élre.
márc. 3
10:48
Almássy: A népszavazás intézménye nem ilyen kérdések megvitatására való (HírTV)
A Magyar Demokrata Fórum nem zárkózik el a képzési hozzájárulás minden formájától, amennyiben az valódi reformintézkedésekkel párosul. A jelenleg érvényben lévő tandíj rendszerét azonban elutasítja - mondta Almássy Kornél, az MDF alelnöke az EduPressnek.
márc. 3
10:48
Egymást etetik a betegek a kórházban (Piac és Profit)
Kevesebben gyógyulnak meg a korházakban, ha nem lesz napidíj? Nem kell egymást etetniük a betegeknek, ha lesz? Nehéz helyzetben a korházak, de miért?
márc. 3
10:50
Muszka vezeték - Kontraszt (videó) (HírTV)
Választhatunk „Végre a gyógyítást szolgálja, amit az orvosnál fizetek” – hirdeti az MSZP kampánya. De mit oldott meg a vizitdíj a magyar egészségügyben? Igazságos-e a kórházban fekvő betegek megsarcolása a kórházi napidíj révén? Reform-e a több mint száz milliárdos forráskivonás? A Kontrasztban Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet, és Csiba Gábor, a Miskolci...
márc. 3
10:50
A TézEusz győztesei brüsszeli tanulmányutat nyernek (HírTV)
A Külügyminisztérium által 2007 őszén kezdeményezett és az EUvonal által szervezett TézEUsz 2011 - Tézisek az EU-elnökségi stratégiához elnevezésű országos tanulmányi diákkonferencia és verseny március 5-ei döntőjében 26 pályázó méri össze tudását. A nyertesek brüsszeli tanulmányúton vehetnek részt és pénzjutalomban részesülnek.
márc. 3
10:52
Túl van az életveszélyen a magyar zenész (hirado.hu)
Máriót súlyos szívpanaszokkal szállították kórházba
márc. 3
10:52
Készíthető felmérés a népszavazás napján (HírTV)
Szabad a népszavazás napján közvélemény-kutatást tartani, annak eredményét viszont csak a szavazókörök zárása után lehet nyilvánosságra hozni. Korábban viszont a voksolást megelőző 8 napon belül nem lehetett felmérést készíteni, illetve annak eredményét nyilvánosságra hozni.
márc. 3
10:54
Orosz választás: így mindenkinek kényelmes (Privátbankár)
Interjú Deák Andrással, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársával
márc. 3
10:55
Izrael megkezdte kivonulását Gázából (HírTV)
Az izraeli hadsereg hétfő reggel kivonta egységeit a Gázai-övezetből - közölte egy izraeli katonai szóvivő. A zsidó állam múlt szerdán indított akciót a palesztin területen, hogy megállítsa az övezetből Izrael felé indított rakétatámadásokat, amelyeknek három halálos áldozata volt a napokban.
márc. 3
10:56
Nyaktól lefelé a csupasz bőr a vonzó (BorsOnline)
A szőrtelenítés hozzátartozik a nők mindennapjaihoz. Manapság már az ápoltság és a jó megjelenés előfeltétele a csupasz láb és egyéb testrészek. Az apró pihék azonban nagy gondot jelenthetnek azoknak, akik nem tudják eldönteni, milyen szőrgyilkost válasszanak. Dr. Gerencsér Kinga bőrgyógyász – kozmetológus ad ezzel kapcsolatban tanácsokat.
márc. 3
10:56
Recept: Meggyes-mákos tésztatorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 10 dkg tejben főtt fodros nagykocka 5 db tojás 25 dkg vaj 25 dkg cukor 25 dkg liszt 1 csipet só A meggytöltelékhez: 1 üveg magozott meggy 8 dkg cukor 4 dkg keményítő 1 csipet őrölt fahéj A máktöltelékhez: 20 dkg darált mák 1-1,5 dl tej 8 dkg cukor 1 citrom reszelt héja A tetejére: 1 tábla tortabevonó 0,3 dl olaj
márc. 3
10:57
Vicces választás (Kripto Akadémia)
Oroszországban sok vicc volt forgalomban az utóbbi időben a vasárnapi elnökválasztásról. Egy kis ízelítő: Vlagyimir Putyin egy Maybach luxusautót ajándékoz Dmitrij Medvegyevnek. Az hálásan megköszöni az igazán nagyvonalú meglepetést. A kocsiba ülve azonban látja, hogy nincs kormánykerék. Hol a kormánykerék - kérdi a megajándékozott az ajándékozótól. Mire az utóbbi: "Minek az neked, majd én…
márc. 3
10:58
Sztárok ruhatára: Gaál Noémi mumusa a zöld és a sárga (BorsOnline)
Gaál Noémi változatos ruhatárát immár tíz éve csodálhatjuk reggelenként és esténként a TV2-n. A vörös hajú, dekoratív időjós öltözködésben a nőiesen elegáns vonalat követi, szabadidejében pedig a sportos és kényelmes ruhákat részesíti előnyben. Noémi elárulta, hogy szakmájukban tabu a zöld szín viselete, hiszen abban beleolvadna a környezetbe, a stúdió (Green Box) ugyanis szintén ilyen…
márc. 3
10:58
Recept: Dunahullám II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg margarin felolvasztva 40 dkg cukor 60 dkg rétesliszt 1 csomag sütõpor 2 csomag vaníliás cukor 7 tojás meggy 5 dkg kakaó A krémhez: 1 csomag vaníliás pudingpor tej 25 dkg vaj 20 dkg porcukor A tetejére: reszelt csokoládé
márc. 3
10:59
Tízmilliós károk: két település, ahol a legnagyobb pusztítást okozta a vihar (Infostart)
Három lakóház is életveszélyessé vált a hétvégi vihar miatt a Békés megyei Dévaványán. Az ezekben lakó családok közül kettőt rokonoknál, egyet pedig egy önkormányzati lakásban helyeztek el - közölte Pap Tibor, Dévaványa polgármestere. A vihar komoly gondokat okozott a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjánoson is, ahol több mint 180 lakóházban keletkeztek károk. Unger Vilmos polgármester közölte:…
márc. 3
11:00
Felvillanyozó profitok az áramszolgáltatóknál (Privátbankár)
márc. 3
11:01
Húsz éve az apát mentette meg, most a fiát (Blikk)
márc. 3
11:01
Brit beszerzési menedzserindex: 51,3 pont- elörejelzés: 51,0 pont (HírTV)
Februári brit beszerzési menedzserindex: 51,3 pont- elörejelzés: 51,0 pont- elözö havi érték: 50,6 pont. Részletek következnek… in-GFX
márc. 3
11:02
Felvillanyozó profitok az áramszolgáltatóknál (Privátbankár)
Messze felülmúlta a szakértői várakozásokat az Elmű és Émász tavalyi második féléves teljesítménye. Az áramszolgáltatóknál elsősorban a nettó profit nőtt a számításoknál nagyobb mértékben, ugyanis a magas szabadpiaci árak miatt sok fogyasztó tért vissza a közüzemi szektorba. Az Elműnél a nyereséget az operatív szintű eredményjavulás is feljebb tornázta, míg az Émász esetében egy látens…
márc. 3
11:02
A demokrácia paródiája játszódott le Moszkvában egy belga lap szerint (Kripto Akadémia)
A demokrácia paródiájának lehetett tanúja a világ Oroszországban a vasárnapi elnökválasztáson - vélte hétfőn a La Libre Belgique című belga napilap. Nem is történhetett más, mint Dimitrij Medvegyev államfővé választása, mivel az összes liberális elnökjelöltet kizárták, az audiovizuális média a Kremlt szolgálja, a megfélemlítés pedig újra a kormány egyik módszere lett - állította vezércikkében a…
márc. 3
11:03
EUR-USD A vártnál kedvezöbb nemzeti beszerezési menedzserindexek (HírTV)
Februárban a revízió szerint változatlanul 52,3 ponton hagyták az EU-s beszerezési menedzserindexet, miután legutóbb még 52,8 pontos értékröl adtak számot. A 3 legnagyobb nemzetgazdaság indexei összességében a vártnál kedvezöbben alakultak, de havi szinten csökkenést mutattak. Az olasz index 50,8 pontról 50,6 pontra, (elörejelzés: 50,2 pont) míg a francia index 53,9 pontról 53,8 pontra csökkent…
márc. 3
11:04
Terítéken a tulajdonosi program (Privátbankár)
Elindult a kormányfő által bejelentett tulajdonosi program szakmai és társadalmi vitája. A véleménycserét felügyelő tanács várhatóan 4-5 héten belül dolgozza ki a szakmai javaslatokat, ezután a kormány áprilisban dönt a konkrétumokról. A szükséges jogszabályi változtatásokról ősszel szavazhat a parlament, az első pár üzletkötés már év végén megtörténhet. A program végrehajtását a tervek szerint…
márc. 3
11:05
A dollár mindent visz (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
márc. 3
11:06
Macskák a szívinfarktus ellen (Blikk)
márc. 3
11:06
Főhet a cégek feje a bruttósítás miatt (Privátbankár)
A járulékcsökkentést tartja a kormányfő által bejelentett adóelképzelések közül a legkedvezőbbnek a PricewaterhouseCoopers adótanácsadó cégtársa. Erdős Gabiella szerint ez a változat szolgálná leginkább a munkahelyteremtést, illetve a gazdasági növekedés gyorsítását, míg a szuperbruttósítás komoly felkészülést igényelne a cégek részéről. A cégtárs ugyanakkor úgy véli, hogy egyik csomag sem járulna…
márc. 3
11:06
Nem tudni, kik használják az őrezred luxusautóit (HírTV)
Egyelőre nem tudni, kik fogják használni azokat a páncélozott Audi A8-asokat, amelyeket közbeszerzési eljáráson kívül szerzett be a Köztársasági Őrezred. Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője elmondta: igaz, hogy a kocsik megérkeztek, de még nem kerültek az őrezredhez.
márc. 3
11:08
Robbanás a minisztérium mellett - 15 halott (hirado.hu)
Bagdad központjában robbant fel egy autóba rejtett pokolgép
márc. 3
11:08
Nem csak saját elképzelései érdeklik a kormányt (Privátbankár)
Áprilistól nyilvános közmeghallgatásokon kéri ki a kormány a szakmai és civil szervezetek véleményét az adójavaslatokról, a tulajdonosi programról, illetve az oktatásban tervezett változásokról. Egyebek közt erről egyezett meg a Gazdasági és Szociális, illetve az Országos Érdekegyeztető Tanács vezetőivel a kormányfő. A tanácskozás után a kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a kormány bármely…
márc. 3
11:10
Megjött a magyarok beruházási kedve (Privátbankár)
Minden várakozást felülmúlva jelentősen bővült a tavalyi év utolsó negyedében a magyar beruházási kedv. A fejlesztések volumene 2,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A kiemelkedő teljesítményt a gép-, és berendezési beruházások számának növekedése alapozta meg, és a turizmusban is a vártnál több fejlesztést hajtottak végre. Az ING Bank elemzője szerint a hitelfelvétel…
márc. 3
11:11
Madárnak nevelte kisfiát (Blikk)
Hamarosan egy pszichiátriai intézetbe viszik azt az orosz kisfiút, akit feltehetően hibbant anyja madárként nevelt
márc. 3
11:11
Olaj szennyezi a Dunát (HírTV)
Ismét olajfolt úszik a Dunán, ezúttal az Északi összekötő vasúti híd magasságában. A szennyezés körülbelül egy-másfél kilométer hosszú.
márc. 3
11:13
Elhunyt Jeff Healey (Spa Trend Online)
Egy "öreg" műfajban rendkívül fiatalon berobbanó, nagyszerű blues- és rockgitárostól, énekestől és zeneszerzőtől, Jeff Healeytől búcsúzik a zenészvilág és nagy számú rajongótábora. A világtalan zenész hétfőre virradóra rákbetegségben hunyt el, március végén lett volna 42 esztendős.
márc. 3
11:13
Másfél kilométeres olajfolt úszik a Dunán (hirado.hu)
A tűzoltók egyelőre keresik a szennyezés forrását
márc. 3
11:16
Az európai IT-szektor állná a sarat (Privátbankár)
Német döntéshozók szerint egy esetleges világméretű gazdasági-pénzügyi válság sem rengetné meg alapjaiban az európai IT-szektort. Az üzletemberek és politikusok erről a világ legnagyobb IT és telekomm...
márc. 3
11:17
Aláírásokat gyűjtenek a paraméterkönyv ellen (HírTV)
Aláírásgyűjtés indul a BKV paraméterkönyvében - járatritkításokat is tartalmazó - tervezett változtatások miatt. A szervezők szerint a módosítások nem csak a főváros lakóit, hanem az agglomerációban élőket is hátrányosan érintik. Főként azokat, akik a ráckevei HÉV-vel járnak dolgozni, vagy iskolába.
márc. 3
11:19
Merevrészegre itta magát a két sztár (fotókkal!) (hirado.hu)
Kate Moss és Kelly Osbourne Londonban aljasodott le
márc. 3
11:22
GBP-USD A vártnál kedvezöbb brit beszerzési menedzserindex (HírTV)
A GBP-USD árfolyama 1,9881-re emelkedett, miután közétették, hogy februárban 50,6 pontról 51,3 pontra emelkedett a brit CIPS- beszerzési menedzserindex, meghaladva ezzel az 51,0 pontos elörejelzést. A GBP-USD-ot 1,9863-on jegyzik. Chart-technikailag lehetséges az 1,9960-70-es érték tesztje. In-GFX
márc. 3
11:23
Recept: Túró rudi III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg liszt 2 evőkanál porcukor 10 dkg vaj 2 evőkanál kakaópor 1 tojás sárgája 1 késhegynyi szódabikarbóna 2 evőkanál tejföl A töltelékhez: 1 kg túró 4 db tojás sárgája 24 dkg porcukor 3 evőkanál gríz 5 tojás fehérje 2 evőkanál cukor 2 csomag vaníliás cukor
márc. 3
11:23
Szívinfarktus ellen tartsunk cicát? (Metropol)
A cicatulajdonosok között egyharmadával ritkább az infarktus, mint azok körében, akiknek nincsen macskája. A meglepő és máris sokak által vitatott vizsgálati eredményt az Amerikai Szélütés Társaság (ASA) nemzetközi kongresszusán ismertették.
márc. 3
11:24
Adóalap-csökkentő tételek Szlovákiában és Romániában (Adózóna)
Társasági adókörképünk során az egykulcsos adórendszerben működő Szlovákiában és Romániában működő társaságok adóalap-csökkentő tételeit és elszámolható költségeit vetettük össze.
márc. 3
11:25
Recept: Mandulás cseresznyefelfújt (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 6 evőkanál cukor 5 evőkanál liszt 1 kávéskanál sütőpor 7 dl tejszín 12 dkg cseresznyebefőtt (leve nélkül) 4 dkg szárazon pirított mandulaszelet A forma kikenéséhez: kevés vaj A tálaláshoz: porcukor citromfű A karamellöntethez: 4 púpozott evőkanál cukor 1 dl zöld tea 1,5 dl narancslé
márc. 3
11:27
Recept: Házi csokipuding (Mindmegette)
Hozzávalók: 2,5 dl tej 5 evőkanál cukor 2 evőkanál kakaópor 1 evőkanál liszt 5 dkg vaj
márc. 3
11:27
Kitépték a falból a bankautomatát (HírTV)
Kiszakítottak egy épület falából, majd több száz méteren keresztül vonszoltak egy bankautomatát az autójukkal ismeretlen tettesek Nagykállón.
márc. 3
11:28
Balesetet szenvedett Pálinger Kati (BorsOnline)
A győri női kézilabda-csapat vezetőinek egyik szeme nevet, a másik sír. A BL-középdöntő 1. csoportjában idegenben 36-25-re lemosták a német Nürnberget. Kellemetlen viszont, hogy Pálinger, a magyar válogatott kapusa rálépett a labdára, s kifordult a bokája.
márc. 3
11:29
Elutasították Lengyel Zoltán panaszát (hirado.hu)
A független képviselő védője szinte biztos, hogy pótmagánvádat nyújt be a bírósághoz
márc. 3
11:33
EU-s fogyasztói árak: +3,2%- elörejelzés: +3,2% (HírTV)
Februári EU-s fogyasztói árak: +3,2%- elörejelzés: +3,2%- elözö havi érték: +3,2%. Részletek következnek… in-GFX
márc. 3
11:35
Történelmi és irodalmi ritkaságok árverése az Országház Antikváriumban (Alternatív Energia)
Négyszázötven tételt árverez március 7-én, 11. könyvaukcióján az Országház Antikvárium: régi nyomtatványokat, történelmi és irodalmi köteteket, folyóiratokat, fényképgyűjteményeket, metszeteket, térképeket, ezen belül számos ritkaságot, könyvészeti különlegességet.
márc. 3
11:35
Csepeli bombagyár: nem nézhet farkasszemet Tomcat és a fiatal tanú (hirado.hu)
Tomcat ügyvédje szerint, ha másodfokon elrendelik a szembesítést, az az ügy végét is jelentheti, mert kiderülhet, hogy a tanút befolyásolta a rendőrség
márc. 3
11:36
Durva hideghullám jön, havazni is fog (Infostart)
Akár 10 Celsius-fokkal csökkenhet a hőmérséklet keddre, az ország nyugati területein havas esőre, havazásra is lehet számítani - mondta Vadász Vilmos meteorológus az InfoRádiónak. Kiemelte: ez egyes növényeknél fagykárokat okozhat, de ez az időjárás jobban hasonlít az ilyenkor szokásoshoz, mint a múlt heti meleg.

Keresés