Szakmai viták nem előzték meg, és kevés idő is volt az új áfa törvény megértésére. Két hónap után már módosítani kell. Így jobb lesz, de nem az igazi. Nincs például szabályozva, hogy mit kell tenniük azoknak, akik az év eleje óta az új törvény szerint számláznak. Amelyből az sem derült ki, hogy mit kell érteni ingatlan alatt.
Több hetes, eredménytelenül zárult tárgyalás után a Malév átadta a kollektív szerződés felmondásáról szóló értesítést a reprezentatív szakszervezeteknek – olvasható a társaság honlapján. A szabályok szerint a szerződés még három hónapig, május 31-ig érvényben marad.
Mégsem büntetik meg azokat a kórházakat, amelyek nem szereznek be minden ágy mellé széfet, mert az MSZP megegyezett az Egészségügyi Minisztériummal az erről szóló rendelet módosításáról.
Mégsem büntetik meg azokat a kórházakat, amelyek nem szereznek be minden ágy mellé széfet, mert az MSZP megegyezett az Egészségügyi Minisztériummal az erről szóló rendelet módosításáról - mondta Schvarcz Tibor szocialista szakpolitikus.
Nem változott drasztikusan az elmúlt években az interneten vásárlók aránya: a 2005-ben mért 14 százalékról 20 százalékra nőtt a Nemzeti MédiaAnalízis kutatássorozat eredményei alapján.
A hétvégével leállt a Netscape böngésző támogatása, jelentette be a gyártó cég, az amerikai AOL. Az egykor piacvezető böngészőt tovább nem fejlesztik,a felhasználók ezentúl nem kapnak már a gyártótól tanácsot, segítséget.
Januárban az orosz hazai össztermék 7,4 százalékkal nőtt éves szinten - közölte hétfőn az orosz gazdasági minisztérium. Tavaly januárban az orosz GDP nagyobb mértékben, 8,6 százalékkal bővült, míg...
Március 20. a Frankofónia nemzetközi ünnepe. Ebből az alkalomból a budapesti Francia Intézet további tíz ország - Belgium, Kanada, Magyarország, Madagaszkár, Marokkó, Románia, Szlovénia, Svájc, Tunézia és Vietnám - diplomáciai képviseletével fogott össze, hogy megrendezze a Magyarországon nyolcadik alkalommal jelentkező ünnepet.
Őrizetbe vették Oroszországban az ellenzéki liberális Jabloko párt szentpétervári szervezetének vezetőjét a rendvédelmi erőkkel szemben tanúsított ellenállás gyanújával - közölte a helyi liberális ellenzék egyik képviselője hétfőn. Makszim Reznyiket vasárnap este, lakása közelében vették őrizetbe, jelenleg a rendőrkapitányságon tartják fogva - mondta Olga Kurnoszova, az ellenzéki Egyesült…
Az Élőlánc Magyarországért egyetért Sólyom László ombudsman-jelölési eljárásával, egyúttal elítéli a pártokat, amelyek az államfő jelöltjeinek elutasításával "bosszulják meg, hogy az elnök szakított a zárt ajtók mögött folyó titkos alkudozás gyakorlatával" - közölte a szervezet elnöksége hétfőn az MTI-vel. Mint közleményükben írták, nagyra értékelik a köztársasági elnök ragaszkodását a…
Az USD-HKD-t 7,7830-on jegyzik. Miután 4 napig veszteségekkel zárt a devizapár, ma tipikus technikai konszolidációra került sor, mely 7,7860-ig folytatódhat. Ezután tovább folytatódhat a visszaesés. Középtávon 7,7740-ig nyílhat csökkenö potenciál. Támogatás 7,7793-nál található. Az a kérdés, mikro kerül ismét nyomás alá a dollár. In-GFX
Lezárult a fidesz.hu portál által kiírt, „Így kormányoztok ti…” című plakátpályázat. A honlap szerkesztőiből álló zsűri kiválasztotta a győzteseket, a különdíjjal jutalmazottakat és azt a további 62 plakátot is, amelyek közül a közönségdíjas kerül majd ki a honlap látogatóinak szavazatai alapján.
Elhunyt Annemarie Renger, a német parlament, a Bundestag első női elnöke - közölte hétfőn a szociáldemokrata Friedrich Ebert Alapítvány. A szociáldemokrata politikus - aki 1972 és 1976 között első női elnökként állt a Bundestag élén - 88 éves volt.
Medveczky Balázst, a Digitális MTV Igazgatóság eddigi vezetőjét nevezte ki hétfői hatállyal a Magyar Televízió egyetlen - gazdálkodásért és stratégiatervezésért felelős - alelnöki posztjára a napokban lejáró mandátumú Rudi Zoltán elnök; erről a közmédium sajtóosztálya hétfőn tájékoztatta az MTI-t. A 39 éves, közgazdász végzettségű szakember már húsz éve dolgozik az MTV-ben - emlékeztet a…
Mégsem büntetik meg azokat a kórházakat, amelyek nem szereznek be minden ágy mellé széfet, mert az MSZP megegyezett az Egészségügyi Minisztériummal az erről szóló rendelet módosításáról - mondta Schva...
Bajnai Gordon, az önkormányzati minisztérium vezetője arra kéri a hazai biztosítótársaságokat, hogy soron kívül és gyorsan intézkedjenek a biztosított ingatlanokban és ingóságban a hétvégi vihar következtében esett károk felméréséről - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel. Néhány biztosító már jelezte, hogy önként és saját hatáskörben előre sorolta a hétvégi vihar okozta károk rendezését. Az…
A Red Bull Racing skót versenyzője, David Coulthard szerint rengeteget fejlődött csapata a tavalyi évhez képest, azonban még mindig nem elég erős ahhoz, hogy harcba szállhasson a dobogós helyekért 2008-ban.
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén 10 igen és 7 nem szavazattal, vita nélkül általános vitára bocsátotta az Új Tulajdonosi Programról szóló (ÚTP) határozati javaslatot....
Még ebben a hónapban találkoznak egymással Ciprus görög és török részének vezetői, hogy a megosztott sziget újraegyesítéséről tárgyaljanak - közölte hétfőn az ENSZ helyi képviselője. Pontos dátumot egyelőre nem határoztak meg.
Nyolcéves elnöksége utolsó napján Vlagyimir Putyin túladott saját szobrain, luxus BMW-jén, kisrepülőjén, vázáin és többek között egy hagymahéjból kirakott, Oroszországot ábrázoló térképen is. Tette mindezt azért, mert a törvények értelmében az elnökválasztás napjáig minden addig kapott, 150 dollárnál (26 ezer forint) értékesebb ajándékáról le kellett mondania. Putyin végül úgy döntött, kedvenc…
Az esztergomi Északi kanonoksor, a nyírbátori Báthori-várkastély és a váci főtér helyreállítása kapta meg tavaly az ICOMOS Magyar Nemzeti bizottság Citromdíját. A legrosszabb, legkárosabb műemlékvédelmi beruházásokra, jelenségekre a legjobbaknak kiírt pályázattal egy időben lehet jelölni. Az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete szakértő intézményének magyarországi elnöke szerint a két díj együtt…
A március és az április a végzős egyetemisták számára kulcsfontosságú két hónap. Ekkor rendezik ugyanis a felsőoktatási intézmények tavaszi állásbörzéiket, ahol a megjelenő cégek tehetséges pályakezdőkre vadásznak. Ugyan a nagy, budapesti állásbörzékre áprilisban kerül sor, már a héten is két helyen tartanak karrierfórumot: március 4-5-én Szegeden, március 6-án a Budapesti Gazdasági Főiskolán.
Két hét múlva, március 17-én lejár a mesterképzések jelentkezési határideje a felsőoktatásban. A szakemberek szerint idén főleg azoknak érdemes próbálkozniuk, akik korábban főiskolai végzettséget szereztek, de eddig nem tanultak tovább. Az alapszakot végzett diplomások csak jövőre vehetnek részt a képzésben.
Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy 2008. április 30-ig dolgozzon ki részletes programot az állami tulajdon egyes elemeinek magántulajdonba adására
Az USD-CHF helyzete stabilizálódott, miután abszolút minimumot ért el 1,0309-nél. Miután 5 napot veszteségekkel zárt, most elöször könyveltek el nyereségeket. Az USD-CHF-et 1,0394-en jegyzik. Emelkedö potenciál maximum 1,0500-ig nyílhat, majd ismét csökkenés várható. Minden szinten kedvezötlennek mondhatók a kilátások. Érdemes lehet shortolni emelkedö árfolyam esetén. In-GFX