2008. március 19. szerda

márc. 19
12:18
Londonban katasztrófának tartanák a hátraarcot (Privátbankár)
Súlyos csapás lenne londoni felzárkózó piaci elemzők szerint az egészségügyi reform visszafordítása, mivel ez esetben nem csak e szektor átalakítása állhat le
márc. 19
12:23
EUR-USD Csökkent az amerikai jelzálogkölcsön-igénylések száma (HírTV)
A március 14-i héten 2,9%-kal csökkent az MBA-jelzálogkölcsön-igénylések száma az előző heti -1,9%-os érték után. Az EUR-USD alig reagált az adatokra, és 1,5734-en jegyzik. Ellenállás 1,5785-nél, míg támogatás 1,5567-nél található. in-GFX
márc. 19
12:24
Baleset miatt teljes útzár az M5-ös autópályán (Infostart)
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt az M5-ös autópályán Ócsa és Gyál között, a 23-as kilométernél - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A baleset helyszínénél átmenetileg teljes az útzár.
márc. 19
12:25
Úszó Eb: magabiztos Cseh, csúcsdöntő Kis (Blikk)
Kis Gergő második országos csúcsát érte el, s a legjobb idővel döntős 800 m gyorson, Cseh László 200 m vegyesen ugyancsak könnyedén lépett tovább az elődöntőbe, ahová Kerékjártó Tamás is követte az eindhoveni úszó Eb második versenynapján.
márc. 19
12:25
A KDNP áprilistól bevezetné a kismamabérletet (HírTV)
A KDNP azt szeretné, ha a március 27-i közgyűlésen napirendre tűznék a kismamabérlet bevezetését. A BKV ugyanis már elvégezte az ehhez szükséges számításokat, és ha a fővárosi képviselő-testület rábólint, még áprilisban életbe léphetne a kedvezmény. A csökkentett árú bérlet 3250 forintba kerülne, vagyis ugyanannyi lenne, mint a diák- és nyugdíjas bérlet.
márc. 19
12:28
Rájárt a rúd a biztosítókra: 10 éve nem volt ilyen (Privátbankár)
Amire az utóbbi tíz évben a biztosítási szektorban nem volt példa, a piac egésze infláció alatt növekedett. A kedvezőtlen folyamatok ellenére a Generali-Providencia díjelőírása 12,1%-ot nőtt
márc. 19
12:28
Év végén vízummentesen utazhatunk Amerikába? (Blikk)
márc. 19
12:28
Egyre népszerűbb a Hollókői Húsvéti Fesztivál (HírTV)
A Hollókői lakosok életében a húsvét az egyik legnagyobb vallási ünnep. A falu lakossága mindmáig törekszik arra, hogy a múltbeli húsvéti szokásokat, hagyományokat megőrizze és átörökítse nemzedékről nemzedékre.
márc. 19
12:34
Két autó ütközött az M5-ösön, teljes az útzár (Blikk)
márc. 19
12:35
A vízummentesség nem jelenti, hogy mindenki kap beutazási engedélyt (Infostart)
Magyarország 2008 végén, 2009 elején csatlakozhat az amerikai vízummentességi programhoz - mondta Berta Krisztina, a Külügyminisztérium főosztályvezetője szerdán, Budapesten.
márc. 19
12:36
Akár már az év végén vízummentesen utazhatnak a magyarok Amerikába (Kripto Akadémia)
Magyarország 2008 végén, 2009 elején csatlakozhat az amerikai vízummentességi programhoz - mondta Berta Krisztina, a Külügyminisztérium főosztályvezetője szerdán Budapesten. A magyar turisták és az üzletemberek kilencven napig tartózkodhatnak majd vízummentesen az Egyesült Államokban. A munkavállalóknak, vagy a diákoknak azután is kell majd vízum, hogy Magyarország csatlakozott a vízummentességi…
márc. 19
12:36
A Fidesz ellenzi a Magyar Villamos Művek privatizációját (Alternatív Energia)
A Fidesz ellenzi a Magyar Villamos Művek privatizációját, és arra szólítja fel a kormányt, hogy hagyjon fel a nemzeti vagyon elherdálásával - erről Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
márc. 19
12:39
Cigiért tört be a nyolcadikos (Blikk)
márc. 19
12:41
Gyurcsány: a rendőrség "megtanulta a leckéjét" (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint a március 15-i ünnep békésebb, nyugodtabb volt idén, mint az előző években; ennek oka főleg közéleti és politikai természetű, illetve annak köszönhető, hogy a rendőrség "megtanulta a leckéjét" - erről Gyurcsány Ferenc annak kapcsán beszélt, hogy a Parlamentben 15 rendőrt elismerő oklevélben részesített a nemzeti ünnepen végzett munkájukért.
márc. 19
12:45
Gyucsány: A rendőrség nagyobbrészt megtanulta a leckét (HírTV)
A magyar rendőrség nagyobbrészt megtanulta a leckét, tudja, hogyan kell kezelni az utcai rendbontókat - jelentette ki Gyucsány Ferenc miniszterelnök szerdán délelőtt a parlamentben, miután okleveleket adott át rendőröknek a március 15-i munkájukért.
márc. 19
12:46
Havel: Oroszországban a KGB és a maffia uralkodik (Infostart)
Oroszországban a KGB és a maffia uralkodik, ez azonban nem ok arra, hogy a világ semmibe vegye Vlagyimir Putyint - jelentette ki Václav Havel volt cseh államfő.
márc. 19
12:49
Hogyan adózunk, ha ingatlant vásárolunk? (Piac és Profit)
Befektetési célú ingatlanvásárlásnál nem szabad figyelmen kívül hagyni a tranzakció adóvonzatát.
márc. 19
12:50
A Fidesz ellenzi az MVM privatizációját (HírTV)
Legfeljebb középtávon lehet hatással az MVM átalakítása az áram árára a gazdasági versenyhivatal elnöke és a jegybankelnök véleménye szerint. A miniszterelnök a szakminiszterekkel, a jegybankelnökkel és az illetékes hatóságokkal egyeztetett a Magyar Villamos Művek átalakításáról.
márc. 19
12:55
Csomagban jön a hulladék (Éva Magazin)
Hazatérünk a sarki kisboltból, kirakjuk a konyhaasztalra az aznapi zsákmányt. Négy alma habszivacs tálcán, fóliával letakarva. Az uborkát szintén fólia fedi. Lehántjuk a fölösleges műanyag- és papírrétegeket, és a kukába gyömöszöljük. A háztartási hulladék majdnem egyharmadát csomagolóanyagok teszik ki.
márc. 19
13:00
Budapesten koncertezik James Blunt (Blikk)
márc. 19
13:00
EUR-JPY Kedvezőtlen kilátások (HírTV)
Az EUR-JPY árfolyama ma visszaesett 154,07-re, ahol támogatással találta szembe magát. Egy elemző szerint továbbra is kedvezőtlenek a devizapár kilátásai. Az érték átlépése esetén visszaesés várható 152,58-ig, 152,07-ig, majd 151,82-ig. Ellenállás 157,03-nál található. A devizapárt 155,63-on jegyzik. In-GFX
márc. 19
13:01
Áprilisban bevezetheti a kismama-bérletet a BKV (Infostart)
Április 21-től bevezetheti a BKV a kismama-bérletet - mondta az InfoRádiónak Rétvári Bence, a bérletfajtát kezdeményező fővárosi kereszténydemokrata képviselő.
márc. 19
13:02
Kihalt fókafaj bizonyítja a Karib-tenger korábbi halbőségét (HírTV)
Hatszor annyi hal volt a Karib-tengeri korallszigetek környékén néhány évszázaddal ezelőtt, mint most. Ezt amerikai kutatók egy ma már nem élő karibi fókafaj maradványaiból állapították meg. Tanulmányuk szerdán jelent meg a brit tudományos akadémia folyóiratában, a Proceedings of the Royal Society B-ben.
márc. 19
13:04
A Jobbik etnikai ügyet akar csinálni egy iskolai verekedésből? (Alternatív Energia)
Súlyos testi sértéssel végződött diákverekedés miatt folyik rendőrségi eljárás abban az ügyben, amelyre az egyik párt megyei szervezete hívta fel a sajtóorgánumok figyelmét - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az egyik politikai szervezet megyei tagozata kedden "Súlyos testi sértés az iskolában" címmel küldött elektronikus levelet több sajtóorgánumnak,…
márc. 19
13:06
Választott képviselői útján… (Gondola)
Mondjuk ki, hogy a népszavazás útján történő alkotmánymódosítást nem az alkotmány tiltja, hanem az Alkotmánybíróság. Ami tilos, az tilos, de talán nem mindegy, hogy ki tilt. Az végképp nem, hogy mi alapján.
márc. 19
13:06
NOE: vonják vissza az egészségbiztosítási törvényt (HírTV)
Az egészségbiztosítási törvény visszavonására szólítja fel a kormányt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, és tiltakoznak a gyermekgyógyászat forrásainak elvonása ellen.
márc. 19
13:07
Nő az infláció, lassul a gazdasági növekedés (Infostart)
A korábbi 4,8 százalékról 5,9 százalékra emelte idei inflációs prognózisát a kormány. Veres János pénzügyminiszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón azt is bejelentette, hogy a módosított konvergencia-programban szereplő 2,8 százalékról 2,4 százalékra csökkentette a kormány a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
márc. 19
13:08
Mindhalálig terápia II. (Gondola)
Rádöbbentem arra, hogy ki kell lépnem a klinika elefántcsonttornyából, nem foglalkozhatom csupán gyógyítással, lélektani kutatásokkal és oktatással. Történelmi időket élünk, és az értelmiségnek kötelessége, hogy naprakészen kövesse, és ha módja van rá, a maga szerény módján, alakítsa is az eseményeket.
márc. 19
13:11
Elhunyt Figula Mihály borász (HírTV)
Tragikus hirtelenséggel meghalt Figula Mihály. A borász kedden lett rosszul, megműtötték, de már nem tudták megmenteni az életét. A balatoni–balatonfüredi–csopaki minőségi borászkodás újrateremtője ötvenhat évet élt.
márc. 19
13:16
Kisebb GDP-t, nagyobb inflációt jósol a kormány (Privátbankár)
A módosított konvergencia programban szereplő 2,8 százalékról 2,4 százalékra csökkentette a kormány a GDP idei növekedésére vonatkozó prognózisát - jelentette be Veres János.
márc. 19
13:17
Metró elé lökött egy anyát és lányát egy őrült (Blikk)
márc. 19
13:17
Parányi világ egy apró szöszön (Infostart)
Egy skót fiú felnőtté válásának drámája, egy vallásos muszlim férfi meghasonlásának története és egy családi animációs mese is szerepel az eheti fimbemutatók között.
márc. 19
13:22
Bocsánatot kértek Maddie szüleitől (Blikk)
Kate és Gerry McCann a bocsánatkérés mellett több százezer font kártérítést is kap
márc. 19
13:22
PM: az idén 2,4 százalékos GDP-növekedés várható (Gondola)
A módosított konveregnciaprogramban szereplő 2,8 százalékról 2,4 százalékra csökkentette a kormány a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó prognózisát - jelentette be Veres János...
márc. 19
13:22
GBP-USD Emelkedő brit CBI- beérkezett megrendelések (HírTV)
Ma jelentősen visszaesett a GBP-USD árfolyama. A sterlinget a brit banki szektorbeli gondokkal kapcsolatos pletykák mellett a legutóbbi adatok és a BoE ülés kamat-pesszimista jegyzőkönyve is megterhelték. A devizapár minimumot ért el 1,9953-nál. Némi enyhülés hozott ezután a CBI-jelentés, mely márciusra nézve a feldolgozóipari megrendelések emelkedéséről adott számot. Az ennek megfelelő komponens…
márc. 19
13:24
Pajtába rohant egy iskolabusz Zoppotenben (HírTV)
Pajtába rohant egy iskolabusz a németországi Türingia tartományban. A balesetben heten sérültek meg. A térségben komoly fennakadást okoz, hogy visszajött a tél.
márc. 19
13:25
Gyorshír! Magyarország elismerte a független Koszovót! (Alternatív Energia)
Magyarország elismerte a független Koszovót - jelentette be Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára a kormány szerdai budapesti ülését követően.
márc. 19
13:26
Hazánk elismerte Koszovó függetlenségét (HírTV)
Magyarország elismerte a független Koszovót - jelentette be Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára. A kormány felkérte a külügyminisztert, hogy tegyen előterjesztést az államfőnek a diplomáciai kapcsolatok felvételéről az új független állammal.
márc. 19
13:27
Elismertük Koszovót (Privátbankár)
Magyarország elismerte a független Koszovót, a diplomáciai kapcsolatok felvételéről pedig egy-két napon belül dönthet az államfő - jelentette be Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitká...
márc. 19
13:27
Magyarország elismerte a független Koszovót (Blikk)
márc. 19
13:30
Nevet kapott Halle Berry kislánya (Blikk)
márc. 19
13:32
Ha vásárolni megy, vigyen magával egy 30-as nőt (Privátbankár)
Habár a megkérdezettek több mint fele tudatos vásárlónak számít, a válaszadók 70 %-a alig vagy egyáltalán nincs tisztában fogyasztói jogaival. A 30 év feletti városi nők a legtájékozottabbak
márc. 19
13:33
A VOLT nyitja a fesztiválszezont (Blikk)
márc. 19
13:33
A YouTube és a többiek (Gondola)
Tanulságos, hogy mely politikai üzeneteknek kedvez a videó-megosztás műfaja: a Fidesz egyik központi témája, hogy a kormányfő hazudik, a szocialistáké pedig a jobboldal retrográd mivolta, valamint kokettálása a szélsőséges csoportokkal.
márc. 19
13:33
Horn: az SZDSZ nem gondolkodik az egészségbiztosítási törvény átalakításán (Infostart)
Az SZDSZ csak akkor lépne ki a koalícióból, ha az MSZP nem folytatná a reformokat - mondta az InfoRádiónak Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője hangsúlyozta: nem gondolkodnak az egészségbiztosítási törvény módosításán. A liberális politikus nem tartja elképzelhetőnek 100 százalékos állami tulajdonban lévő biztosítók felállítását, amiről Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető beszélt korábban.
márc. 19
13:37
Kezd túlhevülni az orosz gazdaság (Privátbankár)
Az orosz pénzügyminiszter úgy becsli, hogy az idén legalább 7 százalékkal bővül az orosz gazdaság, és ennek kapcsán maga is úgy vélte, hogy a túlhevülés jelei mutatkoznak. Alekszej Kudrin szerint ...
márc. 19
13:38
Felborult egy magyar kamion Szlovákiában, a kísérő meghalt (Blikk)
márc. 19
13:38
Magyarország elismerte a független Koszovót (Gondola)
Magyarország elismerte a független Koszovót - jelentette be ez erről szóló kormánydöntés után Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára. A kormány Koszovó elismerésével párhuzamosan...
márc. 19
13:38
Nyolcórás előadásra készül egy egyetemi tanár (HírTV)
Nyolc óráig beszél majd megszakítás nélkül az az egyetemi tanár, aki a műfajban tavaly nyáron felállított magyar rekordot akarja megdönteni. Az előadást „A közigazgatási hatósági eljárás elméleti és gyakorlati kérdései” címmel tartja csütörtökön, és a tervek szerint mindössze néhány pohár ásványvizet és kávét iszik majd ez idő alatt.
márc. 19
13:40
Ki viszi át a művészetet? - Kultúrbarlang az Oktogonon (Gondola)
A szájhagyomány és az internetes fórumok szerint, sőt még a művészvilágban is egybehangzóan állítják, létezik egy hely Budapesten, ahol olyan kiadványokkal találkozhat az ember, amilyenekkel máshol sehol az országban. Kutatni kezdtünk a jelenség után, és végül a Kultúrbarlangban kötöttünk ki. A pletyka valóságtartalmáról Tolmácsi Jánost, a bolt tulajdonosát kérdezte a Kultusz.

Keresés