Elvesztette a Google a Gmail nevet Európában. Németországban már tavaly elvesztette a jogot. Most addig erősködtek, míg a döntést az egész EU-ra kiterjesztette a bíróság.
Elképzelhető, hogy Zuschlag János volt szocialista képviselő tudott arról, hogy titkos módszerekkel gyűjtenek adatokat róla, az ügyészség ezrét vizsgálatot indított az ügyben.
Vizsgálatot indított az ügyészség, mert a Zuschlag-ügy nyomozásánál felmerült, az MSZP volt országgyűlési képviselője tudott arról, hogy titkos módszerekkel gyűjtenek adatokat róla - erősítette meg...
A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) a bukaresti NATO-csúcs alkalmából a tagországokhoz fordul azzal, tegyék biztonságpolitikai megfontolás tárgyává a békés, demokratikus...
A világ vezetőinek segítségét kérte a dalai láma szerdán ahhoz, hogy párbeszéd útján rendeződhessen a tibeti konfliktus. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a párbeszéd mellett, amellyel...
Megnyílt a „Hunyadi Mátyás, a király - hagyomány és megújulás a magyar királyi udvarban 1458-1490” című tárlat a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) szerdán délután. A BTM tematikus kiállítása része a „4x a reneszánszról” tárlat-együttesnek, amely négy budapesti múzeumban mutatja be a látogatóknak a 15. századi magyarországi reneszánsz kultúrát.
A klímaváltozás, a fertőző betegségek és a szegénység jelentette veszélyek miatt új alapokra kell helyezni a nemzetbiztonságot - jelentette ki a parlament alsóházában a brit kormányfő. A nemzetbiz...
Négy halottja van egy kaliforniai lövöldözésnek - adta hírül szerdán az AFP. Az eset, helyi idő szerint még kedd délután történt egy autómentő telepen. Az egyik munkás négy társát lelőtte, majd megpróbált elmenekülni. A rendőrség azonban elfogta a lövöldözőt.
Szerdai amerikai kormányzati közlés szerint a múlt héten a növekedést valószínűsítő előzetes elemzői és piaci várakozásokkal szemben az amerikai kereskedelmi benzintartalék 3 és fél millió hordóval csökkent. Nőtt, de az előzetes várakozásban szereplő mennyiségnek csupán tizedével, 200 ezer hordóval, a nyersolajtartalék, míg a feldolgozott termékek (dízel- és fűtőolaj) tartaléka 2,9 millió hordóval…
A jegybank alelnöke szerint konszolidálódik a helyzet a magyar kötvénypiacon. Karvalits Ferenc hangsúlyozta: a helyzet még nem megnyugtató, mert a nemzetközi bizonytalanság nem tűnik el egyik napról a másikra a rendszerből.
A házi gyermekorvosnak adott vizitdíj-kompenzáció szétosztása a többi háziorvos között látszik az egyetlen lehetséges járható útnak, most a házi gyermekorvosoknak kell szolidárisnak lenniük -...
Gera Zoltán újszülött kislánya miatt marad ki a Szlovénia ellen készülő válogatott keretből. Két újonc is lehetőséget kap Várhidi Péter szövetségi kapitánytól a bizonyításra, Tímár Krisztián és Orosz Péter először kapott meghívót a keretbe. Ferenczi István 2005 után újra pályára léphet címeres mezben.
Ázsia legnagyobb repülőgép-hangárját nyitotta meg a Lufthansa Pekingben: a 350 méter hosszú és 110 méter széles csarnok négy A380-as számára biztosít helyet - közölte az Ameco, a Lufthansa és az Air C...
Határozott, bátor és koncentrált adócsökkentésre van szükség 2009-2010-ben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) javaslata szerint, amely évi 360 milliárd forint költségkihatással számol, ez már jelentősen javíthat a vállalkozások versenyképességén - mondta Futó Péter, az MGYOSZ társelnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Szerbia diplomáciai jegyzékben tiltakozott szerdán az ellen, hogy Magyarország elismerte Koszovó függetlenségét - jelentették be Belgrádban. A szerb külügyminisztérium közleménye szerint Belgrád...
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A ritka betegségek hazai ellátóközpontjainak kialakításáról és az európai hálózatba való csatlakozásáról tartottak konferenciát szerdán Budapesten. A tudomány 5-7 ezer ritka betegséget ismer, ezekben egy-egy országban viszonylag kevesen, de Európában összesen 30 millióan szenvednek. A központokban biztos diagnózist állíthatnak fel, és a betegeket a számukra legjobb ellátóhelyre irányíthatják -…
Elképzelhető, hogy nem utazik el az olimpiai játékokra a lengyel miniszterelnök, tiltakozásul Kína tibeti fellépése miatt - hangzott el a kormányfő sajtótájékoztatóján. Ha Kína nem változtat...
A Magyar Posta meghirdette a Postapartner Program második körének nemzetközi közbeszerzési pályázati felhívását, az érdeklődők 218 kijelölt postahelyre jelentkezhetnek Csongrád, Fejér, Veszprém, Baran...
Az illetékes amerikai szövetségi hatóság szerdán a két legnagyobb amerikai jelzáloghitel-kötvényeket biztosító társaságának, az állami felügyelet alatt álló Fannie Mae és Freddie Mac nevű társaságokna...
Csütörtöktől nem kell majd vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetni a szolnoki Hetényi Géza Kórházban. Ezt Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke jelentette be szerdán, Szolnokon. Hozzátette, hogy a kieső 4 millió forintot a megyei önkormányzat pótolja a kórháznak.
Lelkes, bátor nők (és persze férfiak) életük csúcsán belevágnak a családalapításba, hogy kerek legyen a világ. Születik egy rakás gyerek, szépek, egészségesek, nyüzsik, faltól falig kitöltik anyjuk idegrendszerét. Olykor a legelszántabb nőből is kitör: "Ha nem kapok egy negyedórát, belebolondulok!"
A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint nem zárható ki, hogy feszültség alakul ki Szerbiában Koszovó magyarországi elismerte miatt, de az elmúlt hetek történései és a felelős politikusoktól elhangzott nyilatkoztatok nem utalnak arra, hogy a vajdasági magyaroknak félniük kellene.
Picasso 40 eredeti grafikája mellett 69 világhírű művész, többek között Andy Warhol, Victor Vasarely és Joan Miró munkái is láthatók a szegedi Regionális Összművészeti Központban.
Régóta várt döntésnek nevezte Koszovó függetlenségének magyarországi elismerését a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Budapesten. Fontos, hogy a döntésnek a Vajdaságban élő magyar közösség...
Megkapta a Magyar Rádió a Szonda Ipsos és a GfK Hungária által készített legfrissebb hallgatottságmérés eredményét - közölte az InfoRádióval Gábos Zsuzsa médiakutatási igazgató. Such György, a rádió elnöke szerint a késedelem oka az volt, hogy a Petőfi Rádió hallgatottsága már sérti más országos zenei adók érdekeit.
Bronzérmes lett Szepesi Nikolett 200 méteres hátúszásban az eindhoveni Európa-bajnokságon. Verrasztó Evelyn a negyedik helyen végzett. Győzött a francia Laure Manaodou.
Az Egyesült Államok mégsem ad teljes vízummentességet az év végétől, a beutazás csak egyszerűsödni fog. A Külügyminisztérium legfrissebb, szerdai tájékoztatása szerint a belépési engedélyt továbbra is igényelni kell majd, de már elektronikusan. Ez ingyenes lesz, de csak azok kérhetik, akiknek új, chipes útlevelük van. A többieknek marad a régi kikérdezős módszer.
Az amerikai elnök szerdán arról biztosította Mihail Szaakasvili grúz elnököt: a bukaresti NATO-csúcson nyomást fog gyakorolni annak érdekében, hogy Grúziával megkezdődjenek a NATO-csatlakozási...
A Fed kamatcsökkentésével most már negatív reálkamat érvényesül az amerikai gazdaságban, a válság enyhítéséhez azonban meredek értékpiaci felfutás is szükséges.
Draskovics szerint a korrupció elleni küzdelemben fordulóponthoz közeledik az ország: a társadalomban nő a morális, a vállalkozások körében az üzleti igény a korrupció elleni fellépés iránt
A digitális televízióadással rendelkező több mint 15 millió német háztartás kétharmada már műholdon keresztül élvezi a tűéles képminőséget. 2007-ben a SES ASTRA 1,72 millióval növelte Németországban azon háztartások számát, melyekhez a vállalat műholdas-rendszerén keresztül jut el a digitális TV-adás. A SES ASTRA Magyarországon további partnereket keres szolgáltatásai bővítéséhez.
Szerbia diplomáciai jegyzékben tiltakozott az ellen, hogy Magyarország elismerte Koszovó függetlenségét. Belgrád rosszallása jeléül hazahívta a budapesti szerb nagykövetet.
Újabb horogkereszt alakú épületet alakítanak át Amerikában: egy kaliforniai katonai bázis után egy alabamai nyugdíjasotthonról derült ki, hogy madártávlatból az egykori náci birodalom jelképére...
Cseh László új Európa-bajnoki rekordot úszott a 200 méteres férfi vegyesúszás középdöntőjében, amellyel első helyen jutott be a csütörtöki fináléba. A középdöntő másik magyar versenyzője, Kerékjártó Tamás Cseh mögött ért célba, de a versenybírók egy rossz forduló miatt kizárták.
Bírságra számíthatnak azok a kórházak és szakrendelők, amelyek már nem szednek vizitdíjat - közölte Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, s egyben...
John McCain, az amerikai Republikánus Párt valószínű elnökjelöltje alulmaradna, ha ma tartanák a novemberben esedékes elnökválasztást akár Hillary Clinton, akár Barack Obama lesz a demokrata elnökjelölt - derült ki a Survey USA intézet szerdán ismertetett felméréséből. A Survey USA átfogó - 30 ezer emberre és mind az 50 szövetségi államra kiterjedő - felmérése szerint Obama biztosabb győzelmet…
Egy magyar feltaláló olyan belső épület-hőszigetelési rendszert szabadalmaztatott, amelynek alkalmazásával akár 90 százalékos energiamegtakarítás is elérhető. A technológia jóval olcsóbb, mint a külső hőszigetelés, és akár házilag is beépíthető.
Szepesi Nikolett bronzérmet szerzett 200 méteres női hátúszásban az eindhoveni vizes Európa-bajnokságon. A szerda esti fináléban Verrasztó Evelyn is rajthoz állt, ő a negyedik helyen csapott célba.
Mamutbébi-múmia, barlangi medve és kardfogú tigris csontváza is látható a Jégkorszak kiállításon, ahol az utóbbi 2,5 millió év klímaváltozásairól kapunk átfogó képet. Az állat- és növényvilág különleges alkalmazkodó képességét bemutató tárlat nem hagyja figyelmen kívül az ember természetátalakító hatását sem.
Andalúz borkóstoló, flamenco táncbemutató, spanyol gitárest, Almadóvar-film. Mindezt egy helyen, egy időben élvezhetjük a Fonóban, ahol az egész estét betöltő spanyol program egyetlen érzékszervünket sem hagyja inger nélkül.
Az autópiacot is valószínűleg maga alá fogja temetni a hitelpiaci válság az Egyesült Államokban - írta a J. D. Power piackutató cég. Az elemzők szerint idén az 1994 óta mért legalacsonyabb forgalomra ...
Az állatvédők szerint ezzel csökkenne a kidobott háziállatok száma, hiszen többé nem jelentene gondot a gazdinak, hogy mit tegyen velük, ha például múzeumba igyekszik.
Majdnem sokkot kapott egy német kismama, amikor egy interneten rendelt babakocsi egyik oldalzsebében egy megtöltött pisztolyt talált - közölte a német rendőrség szerdán.