Katonai bűncselekmény - szolgálati hely elhagyása - miatt áll hétfőn bíróság elé az az öt rendőr, akiket tavaly a 21 éves E. Zsanett vádolt meg azzal, hogy megerőszakolták őt. A katonai tárgyalás lényege, hogy az öt rendőr elhagyta a kijelölt szolgálati helyét, mikor a lányt hazakísérték.
Az eurót 265,60/70 forinton jegyezték délelőtt kilenc órakor a budapesti bankközi kereskedelemben, de nyitás után járt az árfolyam 266 felett is volt, míg pénteken még 264,10/30 volt az euró.
Az USD-CHF ma reggel új abszolút minimumot ért el 1,0309-nél, majd korrekcióra került sor 1,0394-ig. A dollár gyengesége mellett a befektetök fokozódó kockázatkerülése is jól jön a franknak. A svájci SVME-beszerzési menedzserindex februárban 61,6 pontról 60,5 pontra csökkent, miközben a szakemberek 60,4 pontos értékkel számoltak. Az USD-CHF-et 1,0388-on jegyzik. In-GFX
A brit O2 mobil- és internetszolgáltató is beszáll az online közösségi háló-üzletbe. A Marketing értesülései szerint a vállalat több millió fontot fektet az O2 Bluebook nevű mobiltartalomra alapozó közösségi háló elindításába.
Dmitrij Medvegyev, Putyin embere az orosz elnökválasztáson leadott szavazatok 70,2 százalékát szerezte meg, vagyis 50,4 millióan szavaztak rá, ami abszolút rekord. Az ellenzék csalást, Hillary Clinton a demokráciától való távolodást emlegette a választások kapcsán.
A vizitdíj kérdése megosztja az érintett háziorvosok és fogorvosok társadalmát; van, aki a vizitdíj mellett érvel, van, aki ellene, sőt olyan doktor is akad, aki egyenesen megtagadta a díj beszedését betegeitől.
A TV2 hamarosan induló főzőshowjában Hargitai Bea is megvendégeli társait. A Hal a tortán forgatásán azonban nem minden úgy sikerült, ahogy azt a szőke szépség megálmodta, pedig még órákat is vett egy mesterszakácstól.
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) gondozásában idén is elkészül a CSR Best Practice, amely esettanulmányokon keresztül mutatja be a cégek társadalmi felelősségvállalás programját. A vállalatok pályázat útján kerülhetnek a kiadványba, anyagukat szakmai zsűri bírálja el.
Legalább 200 roma emberrel találta szemben magát öt magyar gárdista Pétervásárán; összetűzésre nem került sor - tudósít hétfői számában a Heves Megyei Hírlap. A Magyar Gárda tagtoborzót tartott volna szombaton a városháza előtt, ám ezt gyakorlatilag megakadályozták a Heves megyei városból, a környező településekről, sőt még a szomszédos Nógrád megyéből is a helyszínre érkezett romák - adta hírül…
A Gazprom orosz gázipari cég bejelentette, hogy korábbi figyelmeztetésének megfelelően hétfőn - közép-európai idő szerint - reggel 8 órától 25 százalékkal csökkentette gázszállításait Ukrajnába.
Orbán Viktor már a negyedik helyen áll a Szonda Ipsos által készített népszerűségi listán. A tabellát Sólyom László vezeti, őt Dávid Ibolya és Szili Katalin követi. Gyurcsány Ferenc hátulról a negyedik a sorban, a legutolsó helyen változatlanul egészségügyi minisztere, Horváth Ágnes áll.
Dr. Zolnay Judit lett az Aviva Életbiztosító Zrt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese 2008. március 3-tól - olvasható a társaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott hírlevelében. A szake...
Észak-Korea hétfőn elítélte a legújabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, olyan provokációnak nevezve azt, amely lefékezheti a nukleáris leszerelési tárgyalásokat.
Ecuador bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiutasítja az országból Kolumbia nagykövetét, és katonai alakulatokat vezényel a két latin-amerikai állam közös határa mellé.
Dmitrij Medvegyev miniszterelnök-helyettes a csaknem végleges eredmény szerint fölényes győzelemmel nyerte meg a voksolást. A második helyen végzett kommunista Gennagyij Zjuganov csalásra gyanakszik, ezért pártja bíróságon támadja meg az eredményt. Több európai vezető is gratulált Medvegyevnek győzelméért.
- Pro és kontra a vizitdíjról. - Életképek a Miskolc melletti Lyukó-völgyből. - A pénzükért harcolnak a borgátaiak. - Válogatott legénység, speciális jármű, avagy irány az Olimpia! - Országos körkép a Keresztmetszetben.
Folytatódik a pénteken kialakult igen negatív hangulat a magyar állampapírpiacon: ma reggel további 15-20 bázispontos hozamemelkedés mutatkozik a pénteki 30-60 bázispontos ugrás után.
Közel negyven évvel az eset után az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI egy munkatársa rádiónyilatkozatából derült ki, hogy a Hells Angels nevű banda tagjai merényletet akartak elkövetni Mick Jagger ellen, miután egy szerződéssel kapcsolatos vitába keveredtek az énekessel.
Megérkezett az országba, és rövidesen üzembe helyezik, azt a három páncélozott, golyóálló Audit, melyet a Köztársasági Őrezred szerzett be a kormányfő és más védett vezetők biztonságos szállítására.
Március 5-én, szerdán 15 órakor adják át a Felsőoktatási Beruházási Program keretében magánbefektetői tőke bevonásával a Szent István Egyetemen felújított Diákotthon gödöllői A, B és jászberényi épületeit.
Új tudományos ismeretterjesztő műsorsorozatot indít márciustól az m2 televízió csatorna. Az induló adásban Dr. Rudas Imre professzor, a Budapesti Műszaki Főiskola rektora tart előadást a robotalapú társadalomról.
A Magyar Demokrata Fórum nem zárkózik el a képzési hozzájárulás minden formájától, amennyiben az valódi reformintézkedésekkel párosul. A jelenleg érvényben lévő tandíj rendszerét azonban elutasítja - mondta Almássy Kornél, az MDF alelnöke az EduPressnek.
Választhatunk „Végre a gyógyítást szolgálja, amit az orvosnál fizetek” – hirdeti az MSZP kampánya. De mit oldott meg a vizitdíj a magyar egészségügyben? Igazságos-e a kórházban fekvő betegek megsarcolása a kórházi napidíj révén? Reform-e a több mint száz milliárdos forráskivonás? A Kontrasztban Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet, és Csiba Gábor, a Miskolci...
Egyre több szerződés, illetve felvétel érkezik a Hír TV-hez, amelyek azt bizonyíthatják, hogy az MSZP a 2002-es és 2006-os választásokon roma szavazatokat akart vásárolni.
A Külügyminisztérium által 2007 őszén kezdeményezett és az EUvonal által szervezett TézEUsz 2011 - Tézisek az EU-elnökségi stratégiához elnevezésű országos tanulmányi diákkonferencia és verseny március 5-ei döntőjében 26 pályázó méri össze tudását. A nyertesek brüsszeli tanulmányúton vehetnek részt és pénzjutalomban részesülnek.
Szabad a népszavazás napján közvélemény-kutatást tartani, annak eredményét viszont csak a szavazókörök zárása után lehet nyilvánosságra hozni. Korábban viszont a voksolást megelőző 8 napon belül nem lehetett felmérést készíteni, illetve annak eredményét nyilvánosságra hozni.
Amikor a kereskedő mélyen a szemünkbe néz, és őszintének tűnő tekintettel kijelenti, „akciós terméket nem áll módunkba visszacserélni”, no abban a pillanatban véletlenül se hagyjuk ott az eladót!
Az izraeli hadsereg hétfő reggel kivonta egységeit a Gázai-övezetből - közölte egy izraeli katonai szóvivő. A zsidó állam múlt szerdán indított akciót a palesztin területen, hogy megállítsa az övezetből Izrael felé indított rakétatámadásokat, amelyeknek három halálos áldozata volt a napokban.
A szőrtelenítés hozzátartozik a nők mindennapjaihoz. Manapság már az ápoltság és a jó megjelenés előfeltétele a csupasz láb és egyéb testrészek. Az apró pihék azonban nagy gondot jelenthetnek azoknak, akik nem tudják eldönteni, milyen szőrgyilkost válasszanak. Dr. Gerencsér Kinga bőrgyógyász – kozmetológus ad ezzel kapcsolatban tanácsokat.
Oroszországban sok vicc volt forgalomban az utóbbi időben a vasárnapi elnökválasztásról. Egy kis ízelítő: Vlagyimir Putyin egy Maybach luxusautót ajándékoz Dmitrij Medvegyevnek. Az hálásan megköszöni az igazán nagyvonalú meglepetést. A kocsiba ülve azonban látja, hogy nincs kormánykerék. Hol a kormánykerék - kérdi a megajándékozott az ajándékozótól. Mire az utóbbi: "Minek az neked, majd én…
Gaál Noémi változatos ruhatárát immár tíz éve csodálhatjuk reggelenként és esténként a TV2-n. A vörös hajú, dekoratív időjós öltözködésben a nőiesen elegáns vonalat követi, szabadidejében pedig a sportos és kényelmes ruhákat részesíti előnyben. Noémi elárulta, hogy szakmájukban tabu a zöld szín viselete, hiszen abban beleolvadna a környezetbe, a stúdió (Green Box) ugyanis szintén ilyen…