Rendkívüli tavaszi szünetet rendeltek az egyik rábaközi település óvodájában, ahol minden óvónő azonnali hatállyal beadta felmondását. Tiltakozásuk oka, hogy az intézményt tavaly ősz óta működtető Vocational Academy Alapítvány három havi bérükkel tartozik és fizetés helyett csak ígérgetéseket kapnak.
Húsvéti örömhír - Isten direktben kapcsolva Fiatal református, evangélikus és katolikus egyetemi lelkészek arról, hogyan kommunikálható Húsvét üzenete 2008-ban.
Egy combcsont bizonyítékot szolgáltathat arra, hogy a két lábon járás majdnem hatmillió éves múltra tekinthet vissza. A Kenyában több mint hét éve fellelt csont mérési eredményei szerint olyan csíp...
Meghökkentő mennyiségű állat- és növényfajt fedeztek fel az Antarktisz körüli vizeket kutató tudósok, akik időnként igencsak meglepődtek a fogás láttán.
Búvárok szedték a szemetet a Mosoni-Dunából szombaton délelőtt Győrnél. A helyi egyesület tagjai hagyományosan a Víz Világnapján megtisztítanak egy-egy folyószakaszt a városban. Ezúttal egy konténernyi hulladékot gyűjtöttek össze.
A ballonos ásványvizeket gyártó és forgalmazó Montivíz Zrt. az elmúlt 3 évben átlagosan évi 21 százalékkal növelte bevételét - derül ki a társaság közleményéből.
Mégsem biztos, hogy az élettársa szúrta hasba azt a 21 éves békéscsabai várandós nőt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba szombat délelőtt - közölte a rendőrség. A kismamán...
Sztrájkra készülnek a szakszervezetek. A BKV dolgozóinak több mint egyharmadát tömörítő két buszos szakszervezet arra szólítja fel a fővárosi önkormányzat felelős döntéshozóit, hogy a paraméterkönyv, a menetrend, a járatritkítások kérdéseiben ne hozzanak olyan döntést, ami az utasok számára káros, vagy a cég dolgozóinak érdekeit sérti, illetve ami „kemény és határozott fellépésre” kény...
Első ízben fedeztek fel szerves molekulát - nevezetesen metánt - a Naprendszeren kívül a Hubble-űrteleszkóp segítségével. A felfedezést mérföldkőnek tekintik a messzi világokban rejlő élet utáni kutat...
Közgyűjtemények a megszűnés szélén – Esztergomi Keresztény Múzeum A leggazdagabb magyar egyházi közgyűjteményét őrző esztergomi Keresztény Múzeum évről évre romló anyagi körülmények között működik.
Valószínűleg vonaton érkeznek az Európai Unió külügyminiszterei következő csúcstalálkozójukra a dél-franciaországi Avignonba - értesült a Le Parisien című francia újság.
Világok húsvétja – a feltámadás ünnepe a Fülöp-szigeteken, Irakban és a horvát szigeteken Horvátországban nagypénteken az egész falu énekli a lamentációt, a Fülöp-szigeteken a húsvéti liturgiába beépítették a saját népi vallásuk elemeit. Közben zajlik a keresztény exodus a Közel-keleten: az iraki káldok kálváriája.
Egy tűzoltó- és egy rendőrautó is karambolozott, miközben egy baleset helyszínére siettek szombaton délután a 2/A úton. Az eseménysorozat azzal kezdődött, hogy a főút 15-ös kilométerénél egy civil terepjáró a szalagkorlátnak ütközött.
A víz fokozatos drágulására lehet számítani az elkövetkező években az ország európai uniós kötelezettségei miatt – mondta Papp Mária, a Magyar Vízközmű Szövetség (MaVíz) főtitkára a szombati víz világnapja alkalmából.
Több mint száz tüntetőt vett őrizetbe a belga rendőrség, miután azok megpróbáltak behatolni a brüsszeli NATO-székház területére. Lovas rendőrökkel és vízágyúkkal akadályozták meg a fiatalokat, hogy átmásszanak a védelmi szervezet központjának kerítésén.
Megérkezett az első hajó Balatonfüredre szombaton, a 117 éves Helka Siófokról futott be - ezzel hivatalosan is megkezdődött az idei 162. hajózási szezon. Idén 6-7 százalékkal lesznek magasabbak a jegyárak a tavalyihoz képest, 250 millió forint jut a hajópark, a hajó- és vitorláskikötők fejlesztésére - mondta el Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
Az energiapiacokon kialakult helyzetről tárgyalt Dick Cheney amerikai alelnök Abdallah szaúd-arábiai királlyal. A megbeszéléseken a rövid és a közép távú kilátások egyaránt szóba kerültek....
Egyelőre nem a 13-as olimpiai keret kialakításán gondolkodik Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember erről az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában beszélt azután, hogy elkészült az olimpiai csoportbeosztás. A magyarok az ausztrál, a montenegrói, a spanyol, a görög és a kanadai csapattal küzdenek meg az olimpia első szakaszában. A másik ágon szerepel…
A tibeti tiltakozó mozgalom kíméletlen leverésével és megsemmisítésével fenyeget a Kínai Kommunista Párt központi lapja. Peking továbbra is a dalai lámát vádolja a tiltakozások szervezésével. Közben egyre több politikus helyezi kilátásba a pekingi olimpia bojkottját, ha Kína nem garantálja a tibetiek alapvető jogait.
Ha az Egyesült Államok még több bioüzemanyagot fog előállítani, mint eddig, akkor az katasztrófát okoz a Mexikói-öbölben - állítja egy, a National Journal of Sciences című szaklapban megjelent...
Szombaton eltemették Arthur C. Clarke brit sci-fi írót választott hazájában, Srí Lankán. A világhírű szerzőt a családja és legnagyobb rajongói kísérték utolsó útjára, a kormány pedig egy perces csendet rendelt el az országban. A tudományos-fantasztikus irodalom mestere szerdán hunyt el, 90 éves korában.
Juszuf Raza Gilani egykori házelnököt javasolta a miniszterelnöki posztra szombaton a múlt év decemberében meggyilkolt Benazir Bhutto exkormányfő pártja, a februári választásokon győztes Pakisztáni Néppárt (PPP).
Joszif Sztálinnak nem sikerült megvalósítania, 2010-re azonban megépülhet az orosz állami temető, amelyben a jövőben talán egymás mellett nyugszik majd Lenin, Sztálin és Vlagyimir Putyin leköszönő orosz elnök.
Módosított menetrend szerint járnak a vonatok és az autóbuszok a húsvéti ünnepek idején. A MÁV-nál vasárnap az ünnepi menetrend lesz érvényben, hétfőn a vasárnapi, március 25-én, kedden pedig a hétfői közlekedési rendnek megfelelően indulnak a vonatok.
A stresszes életű szülők gyermekeik védekezőképességét is gyengíthetik, így miattuk ők is könnyebben lehetnek betegek - mutatták ki első ízben egy kisebb kutatással brit szakemberek. A Rochesteri...
Párnákkal "felfegyverkezett" fiatalok százai püfölték egymást szombaton délután a fővárosi Deák Ferenc téren. A legkülönfélébb méretű, formájú és színű párnákkal ott ütötték egymást a fiatalok, ahol csak érték. Az ütközetben több "fegyver" is kiszakadt, ráadásul voltak olyanok is, akik libatollal teli zacskókkal érkeztek. Így a másfél óránál is hosszabb csata után összefüggően állt a libatoll a…
Mintegy 450 ezer koronát azaz nagyjából ötmillió forintot költött el egy állítólagos hétvégi értekezleten februárban a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium alig három tucatnyi magas rangú hivatalnoka.
Koszovó etnikai alapon történő, "funkcionális" megosztását javasolta egy szerb miniszter a koszovói ENSZ-közigazgatásnak (UNMIK). Slobodan Samardzic, a Koszovó ügyeivel megbízott szerb...
Pápaszemes kajmánok és kapibarák, azaz vízidisznók vették birtokukba új otthonukat szombaton Nyíregyházán. Az állatpark "Dél-Amerika házában" összesen húsz különböző állat és több mint száz különleges növény ritkaság kapott helyet.
A rendőrség vízágyúkkal, könnygázzal és figyelmeztető lövésekkel lépett fel kövekkel dobálózó kurd tüntetők ellen szombaton Törökország több városában. Az összetűzésekben a CNN-Türk televízió jelentése szerint mintegy nyolcvan személy, köztük 15 rendőr megsebesült. Mintegy 130 tüntetőt őrizetbe vettek.
A rendőrség vízágyúkkal, könnygázzal és figyelmeztető lövésekkel lépett fel kövekkel dobálózó kurd tüntetők ellen Törökország több városában. Az összetűzésekben a CNN-Türk televízió jelentése...