2008. március 3. hétfő

márc. 3
11:44
Gyorshírek: Will Ferrell alulteljesített (Index)
Alulmúlta a várakozásokat Will Ferrell legújabb filmje: a Semi-Pro című kosaras vígjáték csak 15,3 milliót hozott az első hétvégén Amerikában.
márc. 3
11:44
Oroszország tiltakozott a koszovói Nemzetközi Irányító Csoport megalakítása ellen (Gondola)
Az orosz külügyminisztérium hétfőn tiltakozott a koszovói Nemzetközi Irányító Csoport (ISG) megalakítása ellen, azt állítva, hogy az megsérti az ENSZ korábbi döntéseit. Mihail Kaminyin, a...
márc. 3
11:44
Ismét rendőrökre lőttek Párizsban (HírTV)
Négy rendőr megsebesült, amikor egy nagyjából harminc emberből álló banda rájuk támadt Párizs egyik déli külvárosában. A francia belügyminiszter hétfői közleménye szerint a rendőröket tőrbe csalták.
márc. 3
11:45
Az együttműködés erősítését reméli a német kormány Medvegyev megválasztásától (Kripto Akadémia)
A kétoldalú együttműködés erősítését és a kelet-nyugati partneri viszony javulását reméli a német kormány Dmitrij Medvegyev új orosz elnökké történt megválasztása után. A hivatalos berlini álláspontot Andreas Schockenhoff, a német-orosz kapcsolatok kormányzati koordinátora ismertette hétfői nyilatkozatában. A konzervatív politikus emlékeztetett arra, hogy megválasztása előtt Medvegyev…
márc. 3
11:46
Babát vár Elvis lánya (hirado.hu)
Lisa Marie Presley negyedik férjétől harmadik gyerekét várja
márc. 3
11:46
Tizenöt ember halálát okozta egy robbanás Bagdad központjában (Gondola)
Tizenöt ember halálát okozta hétfőn egy robbanás Bagdad központjában, negyvenhatan megsérültek: parkoló autóba rejtett pokolgép robbant fel az iraki munkaügyi minisztérium egyik hivatali épülete...
márc. 3
11:46
Halhatatlan színészóriások különleges pillanatokban (HírTV)
Páger Antal a kutyájával, Darvas Iván szamárral. Színészóriásokról ritkán látható képekből nyílt kiállítás a budapesti Társalgó Galériában.
márc. 3
11:46
Felfüggesztették a Tubesre tervezett katonai lokátor építési engedélyét (Infostart)
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai lokátor másodfokú építési engedélyének végrehajtását - jelentette be Pécs alpolgármestere.
márc. 3
11:47
Tizenöt ember halálát okozta egy robbanás Bagdad központjában (Kripto Akadémia)
Tizenöt ember halálát okozta hétfőn egy robbanás Bagdad központjában, negyvenhatan megsérültek. Egy parkoló autóba rejtett pokolgép robbant az iraki munkaügyi minisztérium egyik hivatali épülete mellett. Az iraki hatóságok különleges biztonsági intézkedéseket léptettek érvénybe hétfőre Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök látogatása miatt, de a jelek szerint ezek sem voltak elegendőek a terrorakció…
márc. 3
11:48
Újabb fordulat a lokátor ügyben - egyelőre nem épülhet radar a Tubesen (hirado.hu)
A Fővárosi Ítélőtábla felfüggesztette a katonai lokátor másodfokú építési engedélyének végrehajtását; ez a döntés azonban még nem tesz pontot az ügy végére
márc. 3
11:49
Kerry Katona terhesen is kokszol (Index)
Az Atomic Kitten ismét várandós egykori énekesnője, akit kétszer is az év anyukájának választottak, nincs tekintettel születendő gyermekére, írja a News of the World.
márc. 3
11:49
Szörnyű! - Az utcákon napi 80 tonna kutyagumi képződik (Gondola)
A kutya és macskatartók nem veszik kellő komolysággal az -általuk keletkező - a közterületre mért szennyezés súlyosságát. A felelős állattartás megkívánná, hogy aki városban vagy nagyobb településen állatot tart és aki közterületen végezteti el a kis-és nagydolgot, az kedvence után takarítsa össze a végterméket.
márc. 3
11:49
EUR-GBP Megterhelö nyereség-kivétek (HírTV)
A legutóbbi EU-s adatok szerint februárban a várakozásoknak megfelelöen változatlanul 3,2%-kal emelkedtek az EU-s fogyasztói árak. Az olasz termelöi árak januárban éves szinten 5,2%-kal emelkedtek, miközben a szakemberek +5,1%-os értékkel számoltak a legutóbbi +4,7% után. Eközben alábbhagyott az EUR-GBP emelkedö momentuma, és maga mögött hagyta a 0,7676-os napi csúcsot. Emiatt nyereség-kivétekre…
márc. 3
11:51
Sólyom László és Simon Peresz találkozója Jeruzsálemben (Kripto Akadémia)
Az emberi jogok mellett kiálló államférfiként üdvözölte Sólyom László köztársasági elnököt hétfőn Jeruzsálemben Simon Peresz izraeli elnök. Sólyom előző nap érkezett hivatalos állami látogatásra Izraelbe. Az ünnepélyes fogadtatást követő üdvözlő beszédében Peresz - a gázai helyzetre utalva - hosszan kitért arra, hogy a látogatásra milyen súlyos pillanatban kerül sor. Sólyom László maga is…
márc. 3
11:51
Egerben sütik Közép-Európa legjobb kenyerét (Index)
Egerben készül Közép-Európa legjobb kenyere, legalábbis az UKBA Nemzetközi Sütő- és Cukrászipari Kiállítás versenyének zsűrije szerint.
márc. 3
11:53
Eszeveszett kapushiba miatt bukott a CFR (Index)
A Steaua simán verte a kolozsváriakat, nyílt a román bajnokság. Dél-amerikai hangulatú videó.
márc. 3
11:53
Tízezrek az Utazás kiállításon (Privátbankár)
Az Utazás kiállítást és társrendezvényeit február 28. és március 2. között 65 ezren tekintették meg - közölte a Hungexpo Zrt.  A 31. Utazás és társrendezvényein, a KARÁT kiállításon, a II. Magyar Lead...
márc. 3
11:55
Nem kezdőthet meg a radar építése a Tubesen (Gondola)
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai lokátor másodfokú építési engedélyének végrehajtását - jelentette be Pécs alpolgármestere, a baranyai megyeszékhelyen....
márc. 3
11:55
Medveczky Balázs az MTV alelnöki székében (HírTV)
Medveczky Balázst, a Digitális MTV Igazgatóság vezetőjét nevezte ki a Magyar Televízió gazdálkodásért és stratégiatervezésért felelős alelnökének Rudi Zoltán elnök.
márc. 3
11:55
Római kori kikötőket találtak Líbiában (Index)
Megkezdődött Líbiában két, eddig ismeretlen római kori kikötő feltárása.
márc. 3
11:55
Beváltotta fenyegetését a Gazprom (Privátbankár)
A Gazprom közép-európai idő szerint reggel 8 órától 25 százalékkal csökkentette gázszállításait Ukrajnába - az intézkedés miatt a tranzitszállítások nem csökkennek
márc. 3
11:57
Egész hétvégén takarították Budapest utcáit a vihar után (Infostart)
Egész hétvégén takarította a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a vihar nyomán az úttestekre került cserepeket, vakolatdarabokat, letört faágakat. Horti Zsófia, a társaság szóvivője elmondta, hogy vasárnapra már eltűntek a közutakról az akadályok.
márc. 3
11:59
Bajnai a biztosítók segítségét kéri (Privátbankár)
Bajnai Gordon, az önkormányzati minisztérium vezetője arra kéri a hazai biztosítótársaságokat, hogy soron kívül és gyorsan intézkedjenek a biztosított ingatlanokban és ingóságban a hétvégi vihar követ...
márc. 3
12:00
Az éjszakai fényszennyezés kapcsolatba hozható a mellrákkal (Gondola)
Az éjszaka erősen megvilágított helyek környezetében élő nőknél megnövekszik a mellrák kockázata - állítja izraeli kutatók tanulmánya. A vizsgálatok során a Föld műholdas képeit vetették egybe a...
márc. 3
12:02
Hatszáz ámokfutó gyilkos szabadulhat Magyarországra! (Gondola)
Vészharangot kongatnak a pszichiáterek! A szakma szerint megdöbbentő tragédiák sorozata jelzi: skizofrén kezeltek százai „tűntek el” a horizontról, a betegekből bármelyik pillanatban ámokfutó válhat. Ki dob nekik mentőövet, és ki óvhat meg minket dühkitöréseiktől?
márc. 3
12:05
Vonat gázolta halálra az idős embert (Gondola)
Vonat gázolt halálra egy idős embert a hétvégén a Fejér megyei Sárosdon - értesült a HavariaPress. A tragikus eset éjjel negyed tizenegykor történt a település külterületén, a 77 éves férfi minden...
márc. 3
12:05
MTV: Medveczky Balázs lett az alelnök (Blikk)
márc. 3
12:06
Emma végigsöpört fél Európán (HírTV)
12 emberéletet követelt az Emma-orkán Európában. Nagy-Britanniában már pénteken komoly károkat okozott a szélvihar. Hollandiát szombaton érte el az ítéletidő, az amszterdami repülőtérről csak a járatok egyharmada tudott elindulni.
márc. 3
12:07
Kiszakították a falból a bankautomatát (Blikk)
márc. 3
12:08
Kishíján katasztrófa történt: egy repülőgép szárnya a földhöz csapódott (hirado.hu)
A gép fedélzetén 131 utas és 4 fős személyzet utazott
márc. 3
12:09
Lepapírozott váltás: merre tovább, Oroszország? (Privátbankár)
A vasárnapi orosz elnökválasztáson részt vevő egyetlen nyugati megfigyelőcsoport számos szempontból bírálta a látottakat, de megállapította, hogy az eredmény a nép akaratát fejezi ki
márc. 3
12:10
Most 18. Szávay (Index)
Egy helyet rontott világranglista-helyezésén a magyar teniszezőnő.
márc. 3
12:10
Hungexpo: 65 ezren voltak kíváncsiak az Utazás kiállításra az idén (Gondola)
Az Utazás kiállítást és társrendezvényeit február 28. és március 2. között 65 ezren tekintették meg - közölte a Hungexpo Zrt. A 31. Utazás és társrendezvényein, a KARÁT kiállításon, a II....
márc. 3
12:11
USD-ZAR Új 4,5 éves csúcson az árfolyam (HírTV)
Az USD-ZAR reggel új 4,5 éves csúcsot ért el 8,0013-nál. A randot továbbra is megterhelik a nemzetközi részvénypiaci veszteségek, a globális konjunktúrával kapcsolatos aggodalmak, és a befektetök fokozódó kockázatkerülése. A dél-afrikai beszerzési menedzserindex februárban ráadásul csalódást okozott, mivel 52,1 pontról 46,4 pontra esett vissza. Az USD-ZAR-t 7,9029-en jegyzik. Ha sikerül tartósan…
márc. 3
12:12
Nincs gond az európai gázzal (Index)
Ausztriában és Lengyelországban késő délelőttig nem tapasztaltak csökkenést az Oroszországból Ukrajnán tartó gázszállításokban azután, hogy Oroszország hétfőn - közép-európai idő szerint - 8 órától 25 százalékkal csökkentette az Ukrajnának szánt gázt.
márc. 3
12:13
Bor Barna olimpiai kvótát szerzett (HírTV)
Cselgáncsozónk hetedik lett a +100 kilósok versenyében a Világkupa-sorozat hétvégi prágai versenyén. Ellenfelei számára kedvező eredményeinek köszönhetően azonban ő is ott lehet Pekingben.(hírTV)
márc. 3
12:14
Az éjszakai munka növeli a mellrák kockázatát (Index)
Az éjszakai fényszennyezés csökkenti a melatonin nevű hormon termelődését.
márc. 3
12:15
Chavez a tűzzel játszik: tankok a határon (Infostart)
Hugo Chavez venezuelai elnök tankokat küldött a kolumbiai határra és készültségbe helyezte a légierőt, miután a kolumbiai hadsereg Ecuadorban megölte a FARC gerillamozgalom egyik vezérét.
márc. 3
12:15
Hatalmas mínuszban a BUX (Index)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 439 pontos nyitás után további csaknem 300 pontot csökkent hétfőn délelőtt.
márc. 3
12:16
Szőr mentén (HírTV)
Az emberi szőrzet kialakulása, megjelenése a bőrünk felszínén embertípusonként, nemenként és az életkortól függően is változik az életünk folyamán. A szőrzet eloszlását, minőségét, színét öröklési tényezők határozzák meg. A felnőttkorra kialakult haj- és szőrzettípus egy-egy népcsoportra jellegzetes lehet, ugyanakkor számos egyéni változatot is láthatunk.
márc. 3
12:16
Rendkívüli ülés az állampapírválság miatt (Index)
Az igen nagy piaci volatilitás miatt rendkívüli ülést kezdeményeztek az Államadósság Kezelő Központ illetékeseivel ma délután 1 órára az elsődleges állampapírpiaci kereskedők - erősítette meg a Portfolio.
márc. 3
12:17
Talmácsi ötödik az esti tesztelésen (Index)
A világbajnok motoros szerint érdekes menni a katari kivilágított pályán, de neki elég egy ilyen futam.
márc. 3
12:18
Még mindig nem tökéletes Talmácsi motorja (HírTV)
Talmácsi Gábor életében második alkalommal motorozott kivilágított pályán. A szombat esti első éjszakai tesztnapon a hetedik helyet szerezte meg a magyar világbajnoki címvédő, vasárnap már az ötödik pozícióban végzett.
márc. 3
12:18
Nincs veretlen csapat a férfi kézilabda-BL-ben (Index)
A nőknél a Győr és a Németh András edzette Hypo is százszázalékos.
márc. 3
12:19
Búcsút mond a szigetnek a popdíva (hirado.hu)
Kylie Minogue 1,2 millió eurót remél a festői környezetben fekvő birtokért
márc. 3
12:19
David Beckhamre rámászott egy szőke (Index)
Az angol válogatott egykori kapitánya mostani csapatával, az L.
márc. 3
12:21
Haworth Hungary - ügynökséget választott (Kreatív Online)
Először dolgozik ügynökséggel az irodai formatervezéssel és gyártással foglalkozó Haworth Hungary – tudta meg a Kreatív Online. A cég tendert írt ki a kommunikációs feladatokra, a pályázaton összesen négy ügynökség indult.
márc. 3
12:21
Végső búcsú a Netscape-től (Index)
Mostantól hivatalosan is halott az egykor egyeduralkodó böngésző.
márc. 3
12:22
Mesterkurzus és dallamok a világhírű harsonaművésztől (HírTV)
Jacques Mauger világhírű harsonás március 19-én és 20-án mesterkurzust tart a budapesti Zeneakadémián, 20-án pedig önálló koncerttel lepi meg az érdeklődőket a Kisteremben.
márc. 3
12:23
Recept: Almás-mákos palacsinta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 tojás 15 dkg liszt 3 dl tej 1 dl szódavíz 2 alma 5 dkg darált mák 5 dkg porcukor olvasztott margarin só méz vagy juharszirup

Keresés