Az MSZP mintegy 2500 embert vár szombati országos értekezletére, ahol Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök mond vitaindítót - közölte Nyakó István, a párt szóvivője pénteken a párt elnökségi ülése után.
Mostantól tilos vörös színű nyakkendőt viselniük a türkmén egyetemistáknak. A tiltás kiötlői ily módon akarták megőrizni Gurbanguly Berdimukhammedov államfő "eredeti imázsát". A...
Magyarország és az érintett magyar cég is minden jogszabályt betartott a New York Times által nyilvánosságra hozott lőszerügyben - ezt állapította meg az a gyorsjelentés, melyet az amerikai napilap csütörtöki cikke után Gyurcsány Ferenc utasítására Szilvásy György, a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője készíttetett el péntekre.
Módosul a hatékony gyógyszerrendelést ösztönző törvény életbelépése, az eredeti határidőhöz, április 1-hez képest, a június 30-a után beváltott vényeket vizsgálják majd - tudatta az Egészségügyi Minisztérium (EüM) pénteken.
Elhunyt Abby Mann, az Ítélet Nürnbergben című filmdráma Oscar-díjas forgatókönyvírója. A 80 évet megélt író halálhírét az Amerikai Írók Céhének szóvivője jelentette be pénteken.
Zilahról indult tegnap partiumi útjára a tavaly Wass Albert-darabként ismertté vált A világ és a vége című színdarab. Az előadás tulajdonképpen az író Jönnek! és Adjátok vissza a hegyeimet! című regényeinek feldolgozása, melyet Andrási Attila rendező a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház révén vitt színre.
A gyógyítást nevezte a rendszerváltás leggyengébb láncszemének Bokros Lajos pénteken Debrecenben, a Jelen a jövő múltja című, a Debreceni Egyetem (DE) Közgazdaságtudományi Karán rendezett gazdaságpolitikai konferencián.
Magyarország, a térség "egykori csodagyereke" ma vánszorog, kormányát kijátssza az ellenzék, gazdasága szklerotikus állapotban van, lakossága pedig dühös - áll a The Economist "Magyar zűrzavar" címet viselő elemzésében.
A Szabadság Kör alapítói pénteken a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége előtt tiltakoztak a tibetiekkel szembeni erőszak miatt. A felszólalók az egyetemes szabadságjogokra hívták fel a figyelmet, majd fehér békegalambokat eresztettek szabadon.
A Malév öt célállomásán sűríti járatait a március 30-án hatályba lépő nyári menetrendjében, két, eddig partner légitársaság üzemeltette vonalán pedig saját gépeivel repül - közölte a légitársaság...
Az MSZP mintegy 2500 embert vár szombati országos értekezletére, ahol Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök mond vitaindítót - közölte a párt szóvivője. A SYMA-csarnokban sorra kerülő...
Dobos Gábor, a Fidesz V. kerületi irodavezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csütörtök éjjel fenyegető levelet kaptak, amelyben a feladó "békés oktató eszköznek" nevezi a...
Úgy tűnik, hogy az SZDSZ tavalyi elnökválasztását nem csupán álküldöttek, hanem fantomszavazatok is befolyásolták. A kihirdetett végeredmény és a regisztrációs íven szereplő aláírások között számszerűen 26 az eltérés – állítja az Index.
A Fejér Megyei Hetilap utolsó száma jelent meg pénteken. Az olvasóknak az újság felelős szerkesztője a lap megszűnését a megjelenés "ellehetetlenülésével" magyarázta.
Győzelemmel kezdte a Bukarestben megrendezet olimpiai kvalifikációs tornát a magyar női kézilabda válogatott. Hajdu János szövetségi kapitány csapata Lengyelországot győzte le 39-30-ra. Szombaton Románia ellen lép pályára a válogatott.
Módosul a hatékony gyógyszerrendelést ösztönző törvény életbelépése, az eredeti határidőhöz, április 1-hez képest, a június 30-a után beváltott vényeket vizsgálják majd - tájékoztatta az...
Nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek - írta az Index pénteken.
Reneszánsz muzsikával és tánccal, valamint szobrának megkoszorúzásával emlékeztek Hunyadi Mátyás (1443-1490) 1464-es megkoronázására pénteken Székesfehérváron, abban a városban, ahol az akkor már hat éve uralkodó király fejére helyezték a Szent Koronát.
Az I. kerületi jegyző délelőtt lezáratta a budai Várbarlang területét, miután kiderült, hogy az üzemeltetőnek semmilyen engedélye nem volt a működtetéshez.
A továbbjutás szempontjából fontos győzelmet aratott a magyar női kézilabda-válogatott a lengyel csapat ellen az olimpiai selejtező bukaresti csoportjának első mérkőzésén (39-30). Tóth 14, Görbicz pedig 12 gólt dobott.
A keszthelyi önkormányzat hatástanulmányt készít arról, hogy milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járhat a városi kórház gazdasági társasággá történő átalakítása - közölte a város alpolgármestere a köz...
Nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek...
Az eddiginél kétszer többet, havi 12 millió forintot kap működéséhez a súlyos anyagi gondokkal küszködő Peter Cerny Alapítvány, legalábbis ezen összeg kigazdálkodására adott utasítást a szaktárca az Országos Mentőszolgálatnak.
Az FVM honlapján, arra a gyakran ismételt kérdésre, hogy gépberuházási támogatás lízing-konstrukcióval megvalósulhat-e, a válasz az, hogy a tárca ennek érdekében tárgyalásokat folytat Brüsszelben, mert egyértelműen támogatja a konstrukciót. Ennek ellenére még nem derült ki, hogy ezzel idén már élhetnek-e a tőkeszegény mezőgazdasági vállalkozók. Egyelőre még nem derült ki, hogy idén élhetne-e a…
Az Index értesülése szerint nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek.
Ma jelentősen visszaesett az arany árfolyama. A dollár euróval szembeni erősödése is hozzájárult a veszteségekhez. A tavaly augusztusi emelkedő trend még mindig töretlen, és 875,00-nél fut. Támogatások 926,05-nél és 920,00-nál találhatók. Középtávon ezért kedvezőek a nemesfém kilátásai. In-GFX
Folytatják a vasutassztrájkot a jövő hét második felében, amennyiben a munkáltatókkal folytatott tárgyalások továbbra is eredménytelenek - döntött pénteki ülésén a VDSZSZ Szolidaritás...
Charles Plosser ma kritizálta a Fed idei jelentős kamatcsökkentéseit. Plosser kevésbé agresszív csökkentéseket várt volna. Plosser szerint aggodalomra ad okot az infláció alakulása. A kommentárok hatására veszteségeket könyvelt el az EUR-USD, és 1,5767-en jegyzik. In-GFX
Több száz telefonhívás érkezett péntek reggel a BBC közszolgálati rádióhoz, miután egyik műsorvezetőjük röhögőgörcsöt kapott, miközben egy forgatókönyvíró haláláról szóló hírt olvasott fel. A betelefonálók többsége nem panaszkodni akart, hanem még egyszer meghallgatni a felvételt.
Alapvetően kérdőjeleződött meg az SZDSZ tavalyi elnökválasztásának eredménye, miután az Index összeszámolta, hányan vették fel szavazólapjukat az elnökválasztás második fordulójában. A kihirdetett végeredmény és a regisztrációs íven szereplő szignók közt 26 az eltérés, vagyis ennyivel több szavazólapot találtak az urnákban. Mint emlékezetes 13 szavazat döntötte el az SZDSZ elnökválasztását.
Szombaton napközben nyugat felől csökken a felhőzet, délután a Dunántúlon már több órára kisüt a nap. Elsősorban északon lehet kisebb eső, zápor. Nyugaton megélénkül, a Kisalföldön néha...
Három- és hat hónapos refinanszírozási akciókat hajt végre összesen 150 milliárd euró értékben az Európai Központi Bank (EKB) a következő hónapokban. Az összegeket egy nappal az után hozták nyilvá...
Magyarországról is szállítottak lőszereket az afganisztáni hadsereg számára azon az amerikai cégen keresztül, amely ellen vizsgálatot indított az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, mert zömében használhatatlan, megsemmisítésre váró töltényeket értékesített az ázsiai ország katonaságának, és a hírek szerint korrupciós ügyekbe is keveredett – állítja a The New York Times.
Ed Lazear, szerint az amerikai gazdaság az 1. negyedévben elérheti mélypontját. Valószínűleg hosszú időre nézve ez lesz hosszú a leggyengébb negyedév, mondta Lazear. 2008 második felében már javulás várható. Az USD-CHF ma megközelítette az 1,00-es értéket, és 0,9974-en jegyzik. In-GFX
Regionális, rövid és középtávon közlekedő repülőgépet épít a Mitsubishi Heavy Industries japán iparvállalat. A cég az első gépeket 2013-ban állítja forgalomba.
A NATO bővítésének folytatásáról további találkozók és egyeztetések mellőzésével haladéktalanul dönteni kell - szögezte le Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter a The Wall Street Journal...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,68 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 22.238,96 ponton zárt pénteken. Az OTP 0,49 százalékkal 7.230 forintra erősödött, a Mol árfolyama 0,23...
Az MSZP ötlete volt a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj - állítja Horn Gábor. A koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár az MTV reggeli műsorában azt állította: a liberálisoknak eredetileg egészen más elképzelésük volt mindhárom kérdésben.
A Nemzeti Gárda szervezésében demonstráció lesz a Külügyminisztérium előtt – tájékoztatták a gondolát a szervezők. Mint közleményükben írják, évek óta tartanak az ok nélküli magyar...
A budapesti bankközi devizapiacon délután 257,60/80 forint volt az euró árfolyama, szemben a csütörtöki 256,60/70 forinttal. Reggel óta visszafogott kereskedés mellett lassan, fokozatosan ment vég...
Raúl Castro új kubai elnök engedélyezte, hogy a kubaiak saját mobiltelefonnal rendelkezzenek - jelentette be az ETECSA kubai telekommunikációs vállalat pénteken.
Késő délután erős veszteségen állt a kőolaj ára, Londonban 1 dollárt, New Yorkban 2 dollárt meghaladó mértékben hanyatlott. Röviddel 17 óra után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegy...
Gyurcsány Ferenc részvételével titkos elnökségi ülést tartott pénteken az MSZP, melyen jelen volt Szili Katalin házelnök is. A párt Harmadik Hullám Platformjának vezetője Mesterházy Attila a vége előtt otthagyta a több órás tanácskozást.
Újabb szabad demokrata álküldöttet talált a Hír TV Célpont című műsora Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Jüttner Csaba körzetében. Bíró Árpádné sem volt ott tavaly az SZDSZ elnökválasztásán, neve mellett a Fővárosi Bírósághoz eljuttatott jegyzőkönyvben mégis szerepel aláírás. A kemecsei küldött az InfoRádiónak azt mondta: csalódott az SZDSZ-ben, és gondolkozik azon, hogy kilép a pártból.