2008. március 29. szombat

márc. 29
8:23
Hatos karambol miatt teljes útzár az M0-ás autópályán (Gondola)
Három kamion és három teherautó ütközött össze egymással szombaton kora reggel az M0-ás autópálya 2. kilométerszelvényénél. Mint Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: egyik jármű sem...
márc. 29
8:23
Hatos karambol és teljes útzár az M0-áson (Blikk)
márc. 29
8:31
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás (Gondola)
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali 2-kor 3 órára igazítják előre. A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után...
márc. 29
8:35
Reménytelenül fogy és öregszik a magyarság? (Piac és Profit)
Magyarország ugyan a legtöbb társadalmi mutató szempontjából az Európai Unió országai között a középmezőnyben helyezkedik el, a foglalkoztatási ráta azonban igen alacsony, ezen mindenképpen javítani kell a jövőben. Az előrejelzések szerint Magyarország népessége 2050-ig 8,9 millióra csökken, míg az idősek aránya megduplázódik.
márc. 29
8:35
Maguk alatt vágják a fát a demokraták (Privátbankár)
Túl személyeskedővé fajult a küzdelem Hillary Clinton és Barack Obama között a Demokrata Párt vezetője szerint, aki az előválasztási verseny mielőbbi lezárását szorgalmazza.
márc. 29
8:38
Ismét startol a Fringe (Infostart)
A hétvégén rendezik meg a 3. Fringe Fesztivált Budapesten, a Tavaszi Fesztivál keretében. A programsorozat egyik célja, hogy lehetőséget adjon a fiatal tehetségeknek.
márc. 29
8:38
Észtország és Finnország tengeralatti alagút építését tervezi (Gondola)
Tallinn és Helsinki vezetése kilátásba helyezte, hogy a Finn-öböl alatt egy alagutat épít, amelyen keresztül vonatok szállítanák az utasokat a két ország fővárosa között. A Franciaországot és...
márc. 29
8:46
Levették az internetről a szélsőséges holland képviselő filmjét (Gondola)
Levették az internetről azt az iszlámellenes filmet, amelyet Geert Wilders szélsőjobboldali holland képviselő töltött fel a világhálóra. A 15 perces Fitna (Küzdelem) című munkájában Wilders, a...
márc. 29
8:46
Vécére ment autó (Gondola)
A vécéjén ülve ütött el egy férfit vezető nélküli sportkocsi Új-Zélandon. Az autó kézifékét csak félig húzta be gazdája, és a kocsi elszabadult. Tíz méternyi gurulás után beszakította a közeli ház...
márc. 29
8:53
Európai szakszervezeti kampány a magasabb bérekért (Gondola)
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) nagy létszámmal képviselteti magát április 5-én Ljubljanában a munkavállalók bérpozícióinak javításáért indított európai szakszervezeti...
márc. 29
8:53
Levették az internetről a szélsőséges holland képviselő filmjét (Blikk)
márc. 29
8:54
Vécén ült, elütötte egy autó (Blikk)
márc. 29
9:01
Gyerekek, akiknek nap mint nap krokodilok között kell úszniuk (Infostart)
Dél-Afrika egyik falujában krokodilok között kell átúszni nap mint nap az iskolába járó gyerekeknek, a település hajóját ugyanis nemrég ellopták. A falu vezetése hidat szeretne építeni, de még nem lehet tudni, hogy mindez mikorra valósul meg.
márc. 29
9:01
A tavaszi gyepápolás nem maradhat el (Édenkert)
Problémás feladat, hogy a gyep egész nyáron üde, egyenletes és smaragdzöld legyen. Ehhez sok munkára, illetve ráfordításra van szükség. A szép gyep bizony nem olcsó!
márc. 29
9:05
Négyszáz pályakezdőt vár a kancellária (Privátbankár)
Négyszáz pályakezdő fiatalnak biztosít egyéves munkalehetőséget idén a közigazgatásban a Miniszterelnöki Hivatal és a munkaügyi tárca rövidesen induló közös programja.
márc. 29
9:09
A parlament előtt az Országos Területrendezési Terv módosítása (Gondola)
Településtől szélerőművet a magassága tízszeresének megfelelő távolságra lehet csak építeni, változott a gyorsforgalmi utak felsorolása - egyebek mellett ezt tartalmazza a Bajnai Gordon...
márc. 29
9:13
Balázs sorra nyer pókerben (Blikk)
A műsorvezető hobbiját nem tartja szerencsejátéknak
márc. 29
9:17
Tanár véresen (Gondola)
A túlkoros, gyermektelen egyedek esélyegyenlőségi jogait figyelembe véve, nem engedhető meg, hogy pusztán életkoruk miatt kimaradjanak a pedagógusnáspángolásból. Kormányzati pénzből fizetett hirdetéseket kell közzétenni, hogyan juthatnak diplomás alapanyaghoz.
márc. 29
9:24
Idén négyszáz pályakezdő a közigazgatásban (Gondola)
Négyszáz pályakezdő fiatalnak biztosít egy éves munkalehetőséget idén a közigazgatásban a Miniszterelnöki Hivatal és a munkaügyi tárca rövidesen induló közös programja, amelyre 517 millió forintot...
márc. 29
9:29
Veszélyes és őrült Uri Geller műsora (Blikk)
Bárdos András ízléstelennek tartja az új show-t
márc. 29
9:31
Csak tíz évet kell kibírni együtt, és van remény (Infostart)
A házasságok csaknem fele válással végződik, legalábbis Nagy-Britanniában. Az azonban bíztató, hogy az adatok szerint, sokkal ritkábban válnak el azok, akik legalább tíz évet már eltöltöttek együtt.
márc. 29
9:31
Az árokban végezte a kamion - képek (Infostart)
Egy sávon megindult a forgalom az M0-ás autóúton Szeged felé, ahol reggel négy kamion ütközött össze; a balesetben egy személy súlyosan megsérült - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
márc. 29
9:32
Budapest és Pécs is csatlakozik a Föld Órája akcióhoz (Gondola)
A globális felmelegedés elleni összefogás fontosságára hívja fel a figyelmet az az akció, amelynek keretében ma este 8 órakor világszerte várhatóan mintegy 30 millióan kapcsolják ki egy órára a...
márc. 29
9:32
A parlament előtt az Országos Területrendezési Terv módosítása (Alternatív Energia)
Településtől szélerőművet a magassága tízszeresének megfelelő távolságra lehet csak építeni, változott a gyorsforgalmi utak felsorolása - egyebek mellett ezt tartalmazza a Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter által a parlament elé terjesztett Országos Területrendezési Tervről szóló törvény módosítása, amelynek szövege péntektől olvasható az Országgyűlés honlapján.
márc. 29
9:34
Választmányi ülés és születésnapi fogadás ma a Fidesznél (Gondola)
Orbán Viktor pártelnök is felszólal ma a Fidesz országos választmányának ülésén, este pedig ünnepi fogadást tartanak a Fidesz megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. A választmányon elfogadják...
márc. 29
9:36
Változások április elsejétől (Privátbankár)
Egyedi regisztrációsadó-megállapítás, költségtérítés a kórházba autóval eljutóknak, és támogatás a biomasszát tüzelő gazdáknak - az ezekről szóló jogszabályok is hatályba lépnek április 1-jén.
márc. 29
9:39
Házas gőték, háztalan házaspár (Gondola)
Gőték tettek háztalanná egy házaspárt Nagy-Britanniában jó időre. A XVIII. században épült ház 1 millió fontot ér - 350 millió forintot -, és a pár nagyon szereti, mégis kénytelen volt kiköltözni...
márc. 29
9:39
Kampány a magasabb bérekért (Blikk)
márc. 29
9:47
Megkezdődtek a zimbabwei általános választások (Gondola)
Megkezdődtek szombatban Zimbabwéban az általános választások. A voksolás fő tétje, hogy továbbra is hatalmon marad-e a több mint negyedszázada hivatalban lévő Robert Mugabe elnök. A függetlenségi...
márc. 29
9:55
A dalai láma szerint demográfiai agresszió fenyegeti a tibeti kultúrát (Gondola)
A dalai láma szerint "demográfiai agresszió" fenyegeti a tibeti kultúrát saját földjén azzal, hogy egyre több kínai költözik be a tartományba. Tibet spirituális vezetője szombati...
márc. 29
10:03
Lázadásra tüzelik az MSZP vezetőit? (Infostart)
A Magyar Nemzethez eljuttatott, az MSZP békéscsabai szervezetének e-mail-címéről küldött elektronikus levél szerzője szerint válságos állapotban van a párt, ugyanakkor elképzelhető a kisebbségi kormányzás.
márc. 29
10:03
Továbbra is érvényben van a kijárási tilalom Bagdadban (Gondola)
Szombaton is érvényben maradt a kijárási tilalom Bagdadban a síita milíciák és a reguláris iraki erők hétközi véres összecsapásait követően. Közben újabb rakéták és aknalövedékek csapódtak be a...
márc. 29
10:05
Késelés a gyulai idősotthonban (Gondola)
Megszúrta szobatársát egy 77 éves férfi pénteken este Gyulán - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel. A helyi idősek otthonában szólalkozott össze a férfi 62 éves lakótársával, majd egy 10...
márc. 29
10:11
Ősi törvény: fülcimpát fülcimpáért (Infostart)
A Húsvét-szigetek elöljárója egy finn turista fülcimpáját követeli, mert az letörte az egyik ősi, óriási fejszobor fülcimpáját.
márc. 29
10:11
Gyurcsány megszabadul Horváth Ágnestől (+videó) (HírTV)
Az MSZP országos pártértekezletén Gyurcsány Ferenc bejelentette: újra kell gondolni az egészségbiztosítási törvényt, ehhez pedig szerinte új ember is kell. Ezért azt javasolja az SZSDSZ-nek, hogy közösen jelöljenek új egészségügyi minisztert. Az SZDSZ nem fogadja el Horváth leváltását.
márc. 29
10:20
„A koalíció felmondása 10-12 százalékkal erősítené az MSZP-t” (+videó) (HírTV)
Elveszett az MSZP szavahihetősége, a liberálisokkal kötött koalíció felmondása 10-12 százalékos támogatottságnövekedést jelentene az MSZP számára. Többek között ez áll abban a Magyar Nemzet birtokába jutott elektronikus levélben, melyet Tóth Károly aláírásával küldtek el a párt békéscsabai szervezetének e-mail címéről.
márc. 29
10:28
Szinte minden alku tárgya az egészségügyben (Infostart)
A 22 egészségpénztár már megalakult, de azt még nem lehet tudni, hogy a magántőkének lesz-e szerepe, és ha igen, mekkora a pénztárak működésében. A koalíciós tárgyalásokon egyelőre nincs megegyezés. A szocialisták szerint már egy-két héten belül lehet megállapodás, a szabaddemokraták szerint azonban a megegyezéshez jóval tovább idő kell.
márc. 29
10:28
A művészi műanyag (Gondola)
Új múzeum csábítja a Nápolyba látogató turistákat: a közelmúltban nyílt meg a PLART, amely műanyagmúzeum és kutatóközpont is egyben. A név egy betűszó, amelyet a műanyag-művészet-kutatás-fejlesztés...
márc. 29
10:31
Balaton-térkép befektetőknek (Piac és Profit)
A Balaton törvény április közepén a parlament elé kerül, júniusra pedig elkészül. 2013-ig 143 milliárd forint fejlesztési forrás használható fel.
márc. 29
10:36
Rengeteg áldozat a bagdadi harcokban (Infostart)
Továbbra is érvényben van a kijárási tilalom az iraki fővárosban, ahol legkevesebb 75-en haltak meg az elmúlt napok harcaiban.
márc. 29
10:37
Bizalmat kapott a pakisztáni nemzetgyűléstől az új kormányfő (Gondola)
Egyhangúlag bizalmat kapott szombaton a pakisztáni nemzetgyűlés 342 tagjától az ország új kormányfője, Juszuf Raza Gilani - jelentette be Famida Mirza házelnök. Bizalmi szavazásra nem is volt...
márc. 29
10:37
Medgyessy kéri a másfél milliós nyugdíjat (HírTV)
Kérelmezi a volt miniszterelnököknek járó havi másfél millió forintos nyugdíjat Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök, miután elérte a nyugdíjas kort.
márc. 29
10:39
Célpont - Nonstop botrány a Szadinál (videó) (HírTV)
2008. március 28. péntek 21.35 2008. március 29. szombat 18.35 2008. március 30. vasárnap 10.05 2008. március 31. hétfő 16.05
márc. 29
10:47
Nagy erőkkel dolgoznak Gyurcsány programján (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. menedzsmentje nagy erőkkel dolgozik az Új Tulajdonosi Program előkészítésén, és a remények szerint már lesz tranzakció, ami egy éven belül lezárul.
márc. 29
10:52
A Microsoft harapófogójában a magyar kormány (HírTV)
A világ egyik legnagyobb multija, a Microsoft harapófogójába került a magyar kormány. A világcég ultimátummal kényszerítette ki az újabb, milliárdos szerződést.
márc. 29
10:53
Húszéves a Fidesz – indul az Erős Magyarországért program (HírTV)
Huszadik születésnapját ünnepli a Fidesz vasárnap, ezért a hétvégén több ünnepséget is tart a párt. Szombaton este az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz születésnapi fogadás, vasárnap pedig az alakulás helyszínén, a Bibó-kollégiumban gyűlnek össze az ünneplő politikusok. Mindkét helyszínen Kövér László, a párt 1-es számú tagkönyvének tulajdonosa mond beszédet.
márc. 29
10:56
Koalíciós szakításra buzdít a szocialista képviselő (Privátbankár)
Vállalom az MSZP elnökségének küldött levelem minden sorát - közölte Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselő annak kapcsán, hogy pénteken - az országos pártértekezlet előtt egy nappal - elküld...
márc. 29
10:59
Hamarosan kiderül, milyen cégekben szerezhetünk tulajdont (Infostart)
Hétfőig kell javaslatot tennie a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek arra, hogy mely cégek, milyen feltételekkel és mikor kerülhetnek be az Új Tulajdonosi Programba.
márc. 29
11:01
Késnek a vonatok a főváros és Miskolc között (Infostart)
Ismét járnak a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon, de kisebb-nagyobb késésekre még számítani kell.
márc. 29
11:08
Útlevél nélkül repülhetünk a schengeni országokba (HírTV)
A nyári menetrend bevezetésével párhuzamosan vezetik be a schengeni határellenőrzési rendszert a Ferihegyi Repülőtéren. Éjféltől így a schengeni országokba utazóknak nem kell határellenőrzésen átesniük, útlevél helyett pedig bármilyen fényképes igazolvánnyal felszállhatnak a repülőkre.

Keresés