2008. március 29. szombat

márc. 29
13:21
Százezer forint a BKV-rongálók kézre kerítéséért (Infostart)
Nyomravezetői díjat ajánlott fel a BKV azoknak, akik segítenek megtalálni a cég járműveinek megrongálóit.
márc. 29
13:21
Karsai is kiáll a koalíciós szakítás mellett (+videó) (HírTV)
A koalícióból való kilépést Karsai József, országgyűlési képviselő is elképzelhetőnek tartja. Azt mondta: a szocialistáknak már nem szabad hagyni, hogy egy törpepárt irányítsa őket. A politikus visszautasította a koalíciós egyeztetésért felelős liberális államtitkár, Horn Gábor tegnapi kijelentését, amely szerint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj bevezetése is az MSZP ötlete lett volna.
márc. 29
13:21
Új jogszabályok lépnek életbe áprilistól (Gondola)
Egyedi regisztrációs adó-megállapítás, költségtérítés a kórházba autóval eljutóknak, és támogatás a biomasszát tüzelő gazdáknak - az ezekről szóló jogszabályok is hatályba lépnek április 1-én. Az adótörvényeket múlt év novemberben módosító törvénycsomag része volt a regisztrációs adóról szóló törvény kiegészítése is.
márc. 29
13:23
Az SZDSZ előbb a programokat akarja látni, aztán dönt a közös munkáról (Gondola)
Először lássuk a programokat, mert az SZDSZ azok alapján dönti el, hogy részt tud-e venni a további közös munkában - reagált Gyurcsány Ferenc kormányfő szavaira Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője...
márc. 29
13:30
Távozásra szólították fel az SZDSZ Veszprém megyei elnökét (HírTV)
Lemondásra szólította fel az SZDSZ Veszprém megyei elnökét a megyei választmány. A három alelnök által megfogalmazott bizalmatlansági indítványt a választmány 22 tagjából 17-en írták alá.
márc. 29
13:32
Ki lesz az új egészségügyi miniszter? (Piac és Profit)
Gyurcsány Ferenc az MSZP országos pártértekezletén tartott beszédében javasolta, hogy a két koalíciós párt Horváth Ágnes helyett jelöljön egy új egészségügyi minisztert.
márc. 29
13:39
Göcseji a Dunántúl első eredetvédett körtepálinkája (Gondola)
A göcseji körtepálinka kapta meg a Dunántúlon elsőként az eredetvédettséget - jelentette be Barabás Attila, a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója, a Zala megyei Nagylengyelben tartott negyedik...
márc. 29
13:39
Újból járható az M0-ás (HírTV)
Megnyitották az M0-ás autóút Szeged felé vezető szakaszát, így a teljes pályán újra megindult a közlekedés - tájékoztatott Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
márc. 29
13:41
Megnyílt a damaszkuszi csonka arab csúcs (Kripto Akadémia)
Megnyílt szombaton Damaszkuszban az Arab Liga csonka csúcstalálkozója: a szervezet 22 tagállamából csupán 11-en képviseltették magukat. A távolmaradók, köztük Abdalláh szaúdi király, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és II. Abdalláh jordániai uralkodó Szíriának a libanoni válságban játszott szerepével szembeni nemtetszésüket fejezték ki így. Nem vesz részt a csúcson Libanon sem, az országnak tavaly…
márc. 29
13:56
Navracsics: Gyurcsány saját túlélése érdekében feláldoz mindenkit (Gondola)
Gyurcsány Ferenc minden személyi áldozatot kész meghozni, hogy biztosítsa saját túlélését - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a párt országos választmányának ülésén annak...
márc. 29
13:57
Kitiltották az összes újpesti iskolából a tanárverő diákot (HírTV)
A IV. kerületi polgármester utasítására az összes újpesti iskolából kitiltották azt a 15 éves diákot, aki néhány hete bántalmazta a tanárát - írja szombati Népszabadság. A dulakodás után a rendőrök bilincsben vezették ki a diákot az iskolából. A polgármester ezt követően körlevélben kérte az iskolákat, hogy ne vegyék fel a nyolcadikos tanulót.
márc. 29
13:58
Nem jött létre Thaqi-Jeremic-találkozó Szlovéniában (Gondola)
Nem jött létre szombaton találkozó a szlovéniai Brdo Pri Kranjuban Hasim Thaqi koszovói miniszterelnök és Vuk Jeremic szerb külügyminiszter között a szlovén európai uniós elnökség törekvése...
márc. 29
14:03
Talmácsi a negyedik helyről rajtol (Infostart)
A címvédő Talmácsi Gábor a negyedik helyről rajtol a gyorsaságimotoros-világbajnokság második futamán vasárnap Jerezben.
márc. 29
14:04
Gyurcsány: új egészségügyi miniszter kell (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint az egészségügyi reformpolitika mögött elfogyott a támogatás, új megoldásokra és nyugalomra van szükség, amelyeket egy új miniszter hitelesíthet, ezért az MSZP országos pártértekezletén szombaton azt javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik tárcavezetőt Horváth Ágnes helyére.
márc. 29
14:06
Navracsics: Gyurcsány saját túlélése érdekében feláldoz mindenkit (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc minden személyi áldozatot kész meghozni, hogy biztosítsa saját túlélését - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szombaton, a párt országos választmányának ülésén annak kapcsán, hogy a miniszterelnök, az MSZP elnöke azt javasolta: jelöljenek másik egészségügyi minisztert Horváth Ágnes helyére.
márc. 29
14:12
Semjén Zsolt: legfőbb ideje, hogy távozzon Horváth Ágnes (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) üdvözli Horváth Ágnes menesztését a kormányból - mondta Semjén Zsolt, a párt elnöke azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc n bejelentette: már tárgyalt Kóka...
márc. 29
14:12
Kormányátalakításra készül Gyurcsány (Blikk)
Repül az egészségügyi miniszter, az SZDSZ programokat akar látni
márc. 29
14:13
SZDSZ: Horváth Ágnes kiválóan végzi a munkáját (Alternatív Energia)
Először lássuk a programokat, mert az SZDSZ azok alapján dönti el, hogy részt tud-e venni a további közös munkában - reagált Gyurcsány Ferenc kormányfő szavaira szombaton Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője hozzátette, hogy hétfőn a párt frakciója és ügyvivő testülete összevont ülést tart, míg jövő hét szombaton országos tanácsülést tartanak. Ezeken a fórumokon meg tudják tárgyalni majd a teendőket -…
márc. 29
14:14
Napos, száraz idő várható, 15-19 fok lesz (Gondola)
Vasárnap napos, száraz idő várható. A Dunántúlon a délire forduló szelet élénk széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali...
márc. 29
14:21
Gyurcsány belátta hibáit - Horváth Ágnes menesztve (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc az MSZP országos pártértekezletén úgy fogalmazott: legsúlyosabb személyes felelősségének azt tartja, hogy 2006 tavaszán-nyarán nem közölte az országgal, hogy több dologban tévedtek a kormányzás során, több dolgon változtatni kell, és ehhez segítséget kér.
márc. 29
14:23
Semmitmondóan reagált az SZDSZ (Privátbankár)
Először lássuk a programokat, mert az SZDSZ azok alapján dönti el, hogy részt tud-e venni a további közös munkában - reagált Gyurcsány Ferenc kormányfő szavaira Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője hozzá...
márc. 29
14:25
Fidesz: Gyurcsány bárkit beáldoz, hogy ő maga túlélje (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc minden személyi áldozatot kész meghozni, hogy biztosítsa saját túlélését - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szombaton, a párt országos választmányának ülésén a...
márc. 29
14:27
Lezárták a XVII. kerületi Pesti utat (Gondola)
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a főváros XVII. kerületében a Pesti utat szombaton; a helyszínelés idején a BKV-buszok és az autók terelőúton járnak - közölte a BKV fődiszpécsere és a...
márc. 29
14:27
Rabosították az igazi móri nyomravezetőt (Blikk)
MÓR–TATABÁNYA – Tovább folytatódik a móri kincskereső kálváriája.
márc. 29
14:36
Hatmilliárd a hátrányos helyzetűeknek (Piac és Profit)
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében az idén valamivel több mint hatmilliárd forint áll rendelkezésre a hátrányos helyzetű kistérségek vállalkozásainak komplex fejlesztésére.
márc. 29
14:36
Busz és autók ütköztek, lezártak egy főutat (Blikk)
márc. 29
14:36
Gyurcsány: a nemzeti progresszió vesztésre áll (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint vesztésre áll a nemzeti progresszió ügye a szociális populizmussal szemben. A szocialista párt elnöke az MSZP szombati budapesti országos pártértekezletén úgy fogalmazott, legsúlyosabb személyes felelősségének azt tartja: 2006 tavaszán-nyarán nem közölte az országgal, hogy több dologban tévedtek a kormányzás során, több dolgon változtatni kell, és ehhez…
márc. 29
14:42
Az első eredetvédett körtepálinka (Infostart)
A Dunántúlon elsőként a göcseji körtepálinka kapta meg az eredetvédettséget - jelentette be a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója.
márc. 29
14:44
Fizetett – nem vonul börtönbe Orosz József (HírTV)
Két év után mégiscsak befizette a 25 ezer forintos szabálysértési bírságot Orosz József, a Klubrádió műsorvezetője, így nem kell bevonulnia Baracskára. Erre azután került sor, hogy munkatársunk megkereste. Akkor azt állította: köszöni a tájékoztatást, nem tud az ügyről, amit nem vele, hanem a rendőrséggel kellene megbeszélnie újságírónknak.
márc. 29
14:44
Bezárták a Rapid Bucuresti stadionját (Blikk)
márc. 29
14:44
Elkezdik leereszteni a Balatont (Infostart)
Hétfő reggel megkezdik a víz leeresztését a Balatonból - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
márc. 29
14:53
Gyurcsány mellett tették le voksukat a pártértekezleten felszólalók (Gondola)
Gyurcsány Ferenccel kell folytatni a reformokat; ha az MSZP vissza tudja szerezni a társadalom bizalmát, meg tudja nyerni a 2010-es választásokat. Többek között erről beszéltek a szocialista párt...
márc. 29
14:53
Nyilvánosságra került Anna Politkovszkaja gyilkosának a neve (Kripto Akadémia)
A Moszkovszkij Komszomolec szombati számában közölte Anna Politkovszkaja újságíró gyilkosának a nevét szombati számában. A Politkovszkaja-ügyben a lap szerint már ismertették a vádat három őrizetben lévő férfival, Ibrahim, Dzsabrail és Tamerlan Mahmudov csecsen fivérekkel. Az ő nagybátyjuknak kellett volna leadni a gyilkos lövést a Novaja Gazeta újságírónőjére, de mivel az egy másik bűncselekmény…
márc. 29
15:08
Orbán új egyezségeket keres - elfogadták a programot (Infostart)
Új egyezségekre van szükség ahhoz, hogy a népszavazáson megmutatkozó új többség egy kormányzati munka hátteréül szolgálhasson, ezek kiindulópontja pedig a Fidesz Erős Magyarország programja lesz - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a 20. születésnapját ünneplő párt országos választmányának ülésén.
márc. 29
15:10
Orbán: Sikerült összekovácsolni az új többséget (+videó) (HírTV)
A Fidesz elmúlt 20 évének története a lehetetlenre való vállalkozás sikeres története - mondta Orbán Viktor pártja Országos Választmányának szombati tanácskozásán annak kapcsán is, hogy a Fidesz március 30-án ünnepli születésnapját. A pártelnök szerint a Fidesznek minden előzetes várakozással szemben sikerült összekovácsolnia az új többséget, amelynek egyben tartásához azonban új egyezséget is…
márc. 29
15:10
Orbán: új többség - új egyezségek (Gondola)
Új egyezségekre van szükség ahhoz, hogy a népszavazáson megmutatkozó új többség egy kormányzati munka hátteréül szolgálhasson, ezek kiindulópontja pedig a Fidesz Erős Magyarország programja lesz -...
márc. 29
15:17
Navracsics: Az emberek döntsenek, hogy ki vezeti az országot (HírTV)
Gyurcsány Ferenc saját túlélése érdekében minden áldozatra kész. Így reagált Navracsics Tibor Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztésének hírére.
márc. 29
15:17
Koszovó függetlenségének magyar elismerése ellen tiltakoztak Budapesten (Alternatív Energia)
Koszovó függetlenségének Magyarország általi elismerése ellen tiltakoztak szombaton Budapesten a Külügyminisztérium előtt. Csánics Sándor, az érdi szerb kisebbségi önkormányzat elnöke, a demonstráció szervezője tiltakozó levelet adott át a Külügyminisztérium kommunikációs főosztálya munkatársának, amelyben felhívják a magyar kormányt, hogy "minden olyan lépéstől tartózkodjon, mely ellentétes a…
márc. 29
15:25
Orbán új egyezséget ajánl (Privátbankár)
Új egyezségekre van szükség ahhoz, hogy a népszavazáson megmutatkozó új többség egy kormányzati munka hátteréül szolgálhasson - mondta Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának ülésén.
márc. 29
15:26
Az MDF nem fogja életben tartani a koalíciót (Privátbankár)
Az MDF semmilyen módon nem kíván támogatást adni a jelenlegi kormánykoalíciónak, illetve az azt alkotó pártoknak - közölte az MDF országos választmányának döntését a párt elnökhelyettese. "Szeretné...
márc. 29
15:33
Hogyan hozzunk létre klasztert? (Piac és Profit)
Április nyolcadikáig társadalmi egyeztetésen vannak a regionális jelentőségű klaszterek létrehozását és működését támogató pályázati kiírások.
márc. 29
15:33
Az SZDSZ fityiszt mutat Gyurcsánynak - mi lesz a koalícióval? (Infostart)
Az SZDSZ számára nem fogadható el a miniszterelnök Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztését kérő javaslata - közölte a kisebbik koalíciós párt.
márc. 29
15:34
Az SZDSZ nem fogadja el Horváth leváltását (HírTV)
Horváth Ágnes élvezi az SZDSZ bizalmát - írja közleményében a kisebbik koalíciós párt. Bár először Horn Gábor liberális koalíciós államtitkár még úgy reagált Horváth Ágnes leváltásának szándékára, hogy a reform programokról és nem személyekről szól, később a kisebbik koalíciós párt bekeményített.
márc. 29
15:42
Az MDF semmilyen támogatást nem ad a jelenlegi kormánykoalíciónak (Gondola)
Az MDF semmilyen módon nem kíván támogatást adni a jelenlegi kormánykoalíciónak, illetve az azt alkotó pártoknak - közölte az MDF országos választmányának döntését a párt elnökhelyettese. "Az...
márc. 29
15:42
Magyar Gárda avató ünnepsége - "Legyenek radikálisak, felelősek, de szélsőségektől mentesek" (HírTV)
Segítsetek kitisztítani a rablók barlangjává tett országunkat - fogalmazott Für Lajos, volt honvédelmi miniszter a Magyar Gárda országos avató ünnepségén szombaton, a Hősök terén. Idősebb Hegedűs Lóránt, nyugalmazott református püspök felszólította a gárda tagjait, hogy legyenek radikálisak, felelősek, de szélsőségektől mentesek. Pörzse Sándor, a Magyar Gárda Egyesület egyik alapítója pedig arról…
márc. 29
15:44
Csatornába öntött rovarirtó okozott gázrobbanást Miskolcon (Gondola)
Feltehetően csatornába öntött rovarirtó szer miatt történt detonáció Miskolcon az Avasalja utcában, egyelőre személyi sérülésről nem érkezett információ. Az elsődleges adatok szerint egy...
márc. 29
15:50
Vegyi anyag robbant Miskolcon (HírTV)
Az előzetes hírekkel ellentétben nem gáz-, hanem vegyianyag-robbanás történt egy miskolci családi házban szombaton délután. A detonáció azt követően következett be, hogy a házban lakó férfi olyan rovarirtó szert öntött a szennyvízaknába, amelynek egyik összetevője vízzel érintkezve önrobbanó keveréket alkot.
márc. 29
15:50
Kinek jó az óra átállítása? (Blikk)
Egyetlen fillért sem spórolunk – mondja a szakember
márc. 29
15:51
Zsaruként verekszik Kéri Kitty (Blikk)
A megformált rendőrlány korábbi önmagára emlékezteti
márc. 29
15:58
Felszentelték II. János Pál pápa budapesti szobrát (Infostart)
A Magyar-Lengyel Barátság Hete keretében felszentelte II. János Pál pápa budapesti szobrát Erdő Péter bíboros, prímás.

Keresés