2008. március 5. szerda

márc. 5
13:21
Malina Hedvig mellett szólt egy szlovák ellenzéki politikus (Metropol)
A Nyitrán megvert magyar diáklány mellett állt ki az előző szlovák kormány belügyminisztere egy televíziós vitában.
márc. 5
13:21
USD-ZAR A rand gyengeségével számolnak (HírTV)
A rand idén ugyan 13,%-kal gyengült a dollárral szemben, de ez még nem jelenti azt, hogy nem várható további gyengülés, véli egy elemzö. Több hónapra kivetítve nem túl rózsásak a rand kilátásai. A fokozódó infláció és a romló gazdasági kilátások miatt a deviza érzékennyé vált a kockázatkerülése okozta veszteségekre. Az USD-ZAR-t 7,8260-on jegyzik. Ellenállás 7,9555-nél található. A hétföi 4 éves…
márc. 5
13:23
Húsvét előtti körkép az árakról (Infostart)
A sonka nem lesz jelentősen drágább húsvétkor, mint 2007-ben volt, a statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyihoz képest alig több mint 3 százalékkal nőtt az ára. A tojás ennél jelentősebben drágult, a KSH majd 21 százalékos áremelkedésről számolt be 2007 januárjához képest.
márc. 5
13:27
Életveszélyt okoztak a színesfémtolvajok (HírTV)
Életveszélyes helyzetet idéztek elő azok a tolvajok, akik két, veszélyes útkanyarulatra figyelmeztető táblát is elloptak a napokban Békés megyében.
márc. 5
13:29
Balázst kifosztották (BorsOnline)
Másodszorra távozott az RTL Klub székházából milliomosként az egyetemista Bene Zsolt, aki néhány hónapja a csatorna délutáni műsorában nyerte meg a másfél milliós jackpotot, tegnap este pedig nővérével Balázs széfjét is meglékelték.
márc. 5
13:32
Taxis vitt a rendőrségre egy budapesti tolvajt (HírTV)
Egy taxiból egyenesen a rendőrségi fogdába került egy fiatal nő Budapesten. A sofőr ugyanis - amikor megtudta, hogy utasa nem fizet - nem engedte kiszállni, hanem a legközelebbi kapitányságra hajtott vele.
márc. 5
13:32
Szexrabszolgák a szomszédban (Blikk)
márc. 5
13:33
Kormányszóvivő: a gázvita a Gyurcsány-kormányt igazolja (Alternatív Energia)
Magyarország biztonságát szolgálja, ha a Nabucco gázvezeték és a Déli áramlat is megépül - közölte a kormányszóvivő.
márc. 5
13:34
A kormány igazolva látja a Déli Áramlat támogatását (Infostart)
Magyarország biztonságát szolgálja, ha a Nabucco gázvezeték és a Déli Áramlat is megépül - közölte a kormányszóvivő.
márc. 5
13:34
MÁV: nincs veszélyben a vasúti közlekedés (Infostart)
A MÁV üzletági általános vezérigazgató-helyettese szerint nem veszélyezteti a vasúti közlekedés biztonságát az, hogy a vasúttársaságnak továbbra sincs meg a pályavasúti működési engedélye.
márc. 5
13:38
Melegcsókot a szappanoperába! (Blikk)
márc. 5
13:38
Herbie Hancock a Veszprémi Ünnepi Játékokon (HírTV)
A klasszikus zene, a dzsessz, a világzene, és az opera legnevesebb művészei lépnek fel idén a Veszprémi Ünnepi Játékokon. Így 2008-ban is nemzetközi szintű produkciókkal jelennek meg a világ legjobb művészei - mondta Mészáros Zoltán a Veszprémi Ünnepi Játékok Kft. ügyvezető igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón.
márc. 5
13:39
Lopott laptopokkal támad a brit ellenzék (Privátbankár)
A brit kormány laptopjai közül körülbelül ezer tűnt el az elmúlt tíz esztendőben - tárta fel egy, az ottani ellenzék által készített beszámoló.
márc. 5
13:41
Kihívás a cégeknél az utód kiválasztása (Privátbankár)
A kis- és középvállalkozások tulajdonosai nagyrészt nem tudják, mennyit ér saját cégük, ha a generációváltás során felmerül az utódlás kérdésköre, és ennek kapcsán meg kell határozni a vállalat értékét.
márc. 5
13:43
Daróczi: A gázvita a kormányt igazolja (Privátbankár)
"A legújabb orosz-ukrán gázvita is a kormány álláspontját erősíti: Magyarország biztonságát szolgálja a Nabucco gázvezeték és a Déli áramlat megépítése is, amelyeket egyaránt támogat az Európai Unió" ...
márc. 5
13:43
Kormányszóvivő: a gázvita a Gyurcsány-kormányt igazolja (Gondola)
Magyarország biztonságát szolgálja, ha a Nabucco gázvezeték és a Déli áramlat is megépül - közölte a kormányszóvivő. "A legújabb orosz-ukrán gázvita is a kormány álláspontját erősíti meg:...
márc. 5
13:43
GBP-USD Emelkedö brit BRC-kiskereskedelmi árak (HírTV)
Miután közzétették a kedvezö brit adatokat, félig jóvátette veszteségeit a GBP-USD. Miután a devizapár minimumot ért el 1,9718-nál, 1,9806-ra emelkedett árfolyama. Ehhez hozzájárult a brit szolgáltatási index is, mely 54,0 brit BRC-kiskereskedelmi árak februárban havi szinten 0,4%-kal, éves szinten pedig 1,3%-kal emelkedtek a legutóbbi -0,5%-os, illetve +1,2%-os érték után. Chart-technikailag…
márc. 5
13:45
Füst miatt kiürítették a BME egyik épületét (HírTV)
Füst miatt ürítették ki a Műegyetem Szabadság híd felé eső épületét szerdán délután háromnegyed egykor a tűzoltók.
márc. 5
13:48
Kormányzás minisztériumok nélkül – 254. rész (Gondola)
Számos szakértő mondja, hogy a mai minisztériumok sem a tárcaprofilok, sem a kompetenciák, sem a forráskezelés, sem a programgenerálás terén nem működőképesek. Ezért is hajlamosak a gazdasági aktorok felesleges bürokráciának tekinteni őket.
márc. 5
13:51
Mi lesz az áfaváltozások után? (Piac és Profit)
A Pénzügyminisztérium már benyújtotta az adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatait. A tervek szerint egyszerűsödnek a számla adattartalmára, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó előírások, de módosulnak a termékimport feltételei is. A rendelkezések, egyes kivételekkel, 2008. május 1-jén lépnének hatályba.
márc. 5
13:52
Kézislecke Fábrynak (Blikk)
Görbiczék tanították dobni a showmant
márc. 5
13:53
A bűn: népirtás - feljelentik Hugo Chavezt (HírTV)
Kolumbia népirtás miatt feljelenti Hugo Chavez venezuelai elnököt a hágai nemzetközi bíróságon. A többi közt azzal vádolják Chavezt, hogy radioaktív urániumot juttat a baloldali fegyvereseknek.
márc. 5
13:57
Bochkor dalt írt a No Thanx-nek (BorsOnline)
Bochkor Gáborék is beszálltak a No Thanx dalszövegíró-versenyébe, amit nemrég hirdettek meg a fiúk. Bocsi a Bumeráng tegnapi élő adásában írt refrént hazánk legnépszerűbb tinizenekarának, amit később még el is énekelt élőben.
márc. 5
13:58
Lelőttek egy kínai férfit, aki 10 ausztrál túszt ejtett Hszien városában (Gondola)
Kínai rendőrök lelőttek egy helybeli férfit, aki Hszien közép-kínai városban reggel túszul ejtette egy turistabusz 10 ausztrál utasát. Ausztrália pekingi nagykövetség azt közölte, hogy a...
márc. 5
14:04
Csorba József: Időlyukak a magyar őstörténetben (Gondola)
„Ha csak annyiból állt volna a magyarság története, amennyire a vonatkozó tudományok összessége alapján emlékezünk, akkor ma már nem léteznénk. Az avarok, gepidák, hunok nagyobb népek (közösségek) voltak a magyaroknál, de eltűntek. Viszont, mai történeti dokumentációjuk majd akkora, mint a fennmaradt magyaroké. Ez el kell, hogy gondolkodtasson bennünket.”
márc. 5
14:04
A Real a Milan sorsára juttatná a farkasokat (HírTV)
Szerdán további három mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágója. A Chelsea az Olimpiakoszt (első meccs 0-0-ra végződött), a Porto a Schalkét fogadja, a németek 1-0-ra nyertek otthon. A Real Madrid pedig hazai pályán próbálja kiharcolni a továbbjutást az AS Roma ellen. A Liverpool – Internazionale mérkőzést március 11-én játsszák.
márc. 5
14:15
Abbász: fegyverszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások (Gondola)
A felfüggesztett béketárgyalások Izraellel csak egy fegyverszünet megkötése után folytatódhatnak, amely véget vet az erőszaknak - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán."A...
márc. 5
14:16
Újabb bányaszerencsétlenség Ukrajnában (HírTV)
Bányaomlás történt a szerda hajnali órákban Ukrajnában, a Donyeck megyei Sahtyorszkaja egyik bányájában. Az 1240 méteres mélységben bekövetkezett szerencsétlenségben egy bányászt maga alá temetett a leomló kőzet. A mentőknek ugyan sikerült a súlyos állapotban lévő munkást kiszabadítaniuk az omladék alól, ám úton a felszín felé a bányász meghalt.
márc. 5
14:21
Elfogadhatatlan… - A Magyar Önkormányzatok Szövetsége állásfoglalása a HÉV tervezett járatritkításáról (Gondola)
A MÖSZ felszólítja az állam és a főváros képviselőit, hogy az egymásra mutogatás helyett tisztázzák, és szerződésben rögzítsék a törvényben is megfogalmazott kötelezettségeiket, továbbá az uniós elvárásoknak is megfelelően üzemeltessék a HÉV-et.
márc. 5
14:21
Árhullám a Tiszán (Blikk)
márc. 5
14:21
USD-JPY Emelkedett a jelzálogkölcsön-igénylések száma (HírTV)
A február 29-i héten 4 hete elöször emelkedett az amerikai MBA- jelzálogkölcsön-igénylések száma. Heti szinten 3,0%-os emelkedés mutatkozik a legutóbbi -19,2%-os érték után. Az adatok hatására erösödött a dollár. Az USD-JPY-t 103,88-on jegyzik. In-GFX
márc. 5
14:25
Elhájasodott Elvis lánya - fotóval (BorsOnline)
Lisa Marie Presley, ha nem is teheségében, de külsejében mindenképpen néhai apja nyomokaiba lépett. A Király lánya ugyanis közel 100 kilót nyom
márc. 5
14:26
A Cannes-i Filmfesztiválon debütál a Coen-tesók új filmje (FilmHu)
Coenék új filmjét, a Burn after reading-et először a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, május 14-én mutatják be.
márc. 5
14:27
Egymillió dolláros bébi (Blikk)
márc. 5
14:27
Nem tudják hasznosítani a kárpótlásként kapott földeket (HírTV)
Kétszáz zamárdi család követel kártérítést, mivel kiderült, hogy olyan belterületi földterületeket kaptak vissza kárpótlásként vagy részaránytulajdonként, amelyek uniós védettséget élveznek. Így a telkeket sem eladni, sem beépíteni nem tudják.
márc. 5
14:27
Árhullám vonul le a Tiszán (Gondola)
A márciusban hullott jelentős csapadék hatására árhullám vonul le a Tiszán, a folyó bal partján Nagyhalász, Buj és Gávavencsellő között, illetve a Tiszába torkolló Lónyay-főcsatorna baloldali...
márc. 5
14:33
EUR-USD Meglepetést okozó Challenger-jelentés (HírTV)
A Challenger-jelentés szerint februárban 72.091 elbocsátásról adtak számot az USA-ban. Éves szinten ez 14,2%-os csökkenést jelent a legutóbbi +19,1%-os érték után. A mostani érték jóval elmarad attól, ami egy recessziós idöszakra jellemzö lenne. 2001-ben 140.000-es értékröl adtak számot. 14.15 órakor teszik közzé az ADP Employment-jelentést, ahol 18.000 új álláshellyel számolnak a legutóbbi…
márc. 5
14:35
A szem a lélek tükre (HírTV)
A szemek állapotából nem csak az illető koráról és egészségéről nyerhető információ: a nézéséből jellemvonásaira is következtetni lehet. Nemhiába a mondás, "a szem a lélek tükre". S való igaz, hogy jobban, biztonságosabban érzi mindenki magát azon emberek társaságában, akik tiszta, nyílt szemekkel néznek szembe a világgal.
márc. 5
14:38
Tíz év alatt megnégyszereződött a román GDP (Privátbankár)
Románia hazai összterméke több mint négyszeresére nőtt az 1996-os szinthez képest, ugyanakkor tavaly év végén az egy főre jutó GDP továbbra is mélyen az Európai Unió átlaga alatt maradt. A román sa...
márc. 5
14:39
Amerikai ADP-jelentés: -23.000- elörejelzés: +18.000 (HírTV)
Februári amerikai ADP-jelentés: -23.000- elörejelzés: +18.000- elözö havi érték: +126.000. Részletek következnek… in-GFX
márc. 5
14:39
Elveszett számlatömböket érvénytelenített az APEH (Adózóna)
A Pátria Nyomda Zrt. által előállított számlatömbök vesztek el, ezért azok érvénytelenek – hívta fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közleményben. A számlák kiállítása, illetve befogadása jogszabály előírásainak megsértését jelenti, ezért a bizonylatok felhasználásuk esetén nem minősülnek adóigazgatási azonosításra alkalmasnak.
márc. 5
14:41
Délelötti kommentár (HírTV)
Ma erösödést mutatott a dollár. Ehhez hozzájárultak a befektetök fokozódó kockázatvállalási hajlandósága, és a csökkenö nyersanyagárak is. a devizának ráadásul jól jön, hogy úgy vélik:februárban 44,6 pontról 47,3 pontra emelkedett az ISM Services Index, melyet 16.00 órakor tesznek közzé. Vegyesen alakultak a mai EU-s adatok: míg a szolgáltatási index februárban a várt szerint 52,3 pontra…
márc. 5
14:43
Megérkezett az első füstifecske (HírTV)
Már február 28-án megérkezett afrikai telelőhelyéről ez első hazai füstifecske, bár ez a madárfaj szokott vonulási menetrendjéhez képest nagyon korai időpontnak számít. A megfigyelők az ez évben felbukkant legelső példányt Pesthidegkúton látták.
márc. 5
14:45
Összehangoltabb katasztrófaelhárítást tart szükségesnek Brüsszel (Gondola)
Az Európai Unió katasztrófaelhárítási képességének megerősítésére tett javaslatokat az Európai Bizottság. A témáról kiadott közlemény szerint az olyan jelentős természeti katasztrófák, mint a...
márc. 5
14:45
Nincs megállapodás a Nabuccoról szóló ötpárti egyeztetésen (Alternatív Energia)
Nem született megállapodás az SZDSZ által kezdeményezett szerdai ötpárti egyeztetésen: a pártok nem tudtak megállapodni sem Nabucco gázvezeték melletti magyar elkötelezettségről szóló országgyűlési határozatról, sem a projekttel foglalkozó eseti bizottságról.
márc. 5
14:46
Véget ért a diákok Európai Parlamentje (Infostart)
Százhúsz magyar középiskolás vehetett részt a szerdán véget érő Európai Parlamenti Modell elnevezésű nemzetközi mozgalomban, amelynek során a diákok azt szimulálták: hogyan is működik a brüsszeli és a strasbourgi jogalkotás.
márc. 5
14:47
Megszüntették a sugárszennyezést Csapon (Gondola)
Felszámolták a fokozott gammasugárzás forrását a magyar határ melletti Csap nemzetközi vasútállomásán. A megnövekedett radioaktív sugárzást a műszerek február 10-én este jelezték a sínek mellett,...
márc. 5
14:47
Teljesen széteshet a Fradi (Infostart)
Továbbra is komoly anyagi gondok vannak a tavalyi bajnok Ferencváros női kézilabda-csapatánál - mondta az InfoRádiónak Zsiga Gyula. Az együttes vezetőedzője kiemelte: játékosait több klubhoz csábítják, és attól fél, ha nem érkezik meg időben a labdarúgóklubot megvásárló angol befektető pénze, már nem lesz csapat.
márc. 5
14:50
Regionalitás és lokalitás az információtudatos világban (Gondola)
Az információs társadalom gazdaságának 3. törvénye szerint az információtőke, a számítógépes készségek és a távközlési alapú innovációk, illetve az információgazdaság térszerkezete szervezik a gazdaságot.
márc. 5
14:50
Biztosítók - felosztotta a kormány Budapestet (HírTV)
Eldöntötte a kormány, hogy melyik területek rendelhetők hozzá az új egészségbiztosítási pénztárakhoz a Budapestből és Pest megyéből álló központi térségben. A régióban összesen négy pénztárat hoznak létre: egyet-egyet az észak-pesti, a budai, a kelet-pesti és a dél-pesti területeken, valamint a hozzájuk tartozó kistérségekben.

Keresés