A Pénzügyminisztérium adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, mely egyes adótörvények rendelkezéseit hivatott kiigazítani. A módosító rendelkezések, egyes kivételekkel, 2008. május 1-jén lépnének hatályba.
Hárommillió dollárért lép fel egy londoni jótékonysági koncerten Whitney Houston. A sokáig csak botrányai miatt emlegetett énekesnő egy órás koncertet ad majd.
Egy ideig nem tehetnek nyomkövetőt a tigrisek nyakába egy nemzetközi természetvédő csoport tagjai Bangladesben. Az ország azért kérte a program felfüggesztését, mert rövid időn belül két jeladóval felszerelt ragadozó is elpusztult.
George Bush amerikai elnök bejelentette: John McCain szenátort támogatja az elnökválasztási küzdelemben. "John rendkívüli bátorságról, jellemerőről és kitartásról tett tanúbizonyságot, mire idáig juto...
Több, a közelmúltban privatizált kórház sorsa válhat bizonytalanná, ha a bíróság jogerősen is kimondja, hogy a közbeszerzési törvény megsértésével adták át a működtetési jogukat.
Diplomáciai jegyzékben tiltakozott a szerb külügyminisztérium a ljubljanai kormánynál amiatt, hogy az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét betöltő Szlovénia - a volt jugoszláv tagköztársaságok közül elsőként - szerdán elismerte Koszovó függetlenségét.
Macedónia a NATO tagja szeretne lenni és nem érez kényszert arra, hogy megváltoztassa az ország nevét - tudatta a kis balkáni állam a The Times című brit lapban csütörtökön megjelent közleményében.
A Montana Zrt. működés közben, élőben mutatta be saját fejlesztésű tudásmenedzsment rendszere, az Infovadász legújabb alkalmazását, amelyet a Jedlik Ányos kutatás-fejlesztési pályázat keretében fejlesztett ki az ORFK részére.
A Gázai övezet másfél milliós palesztin lakosságának helyzete most a legrosszabb azóta, hogy Izrael 1967-ben megszállta a palesztin területet - állapította meg nyolc brit nem kormányzati szervezet jelentésében.
Az Európai Unióban összesen több mint 240 milliárd eurót lehetne megtakarítani azzal, ha a cégek a papíralapú számlázásról áttérnének az elektronikusra
Az idei év első mintegy másfél hónapjában lassult a gazdasági növekedés az amerikai jegybank mind a 12 körzetében, miközben gyakorlatilag mindenütt nőtt az árnyomás - közölte az amerikai jegybank szer...
Hiány alakulhat ki tavasszal több fagyasztott hűtőipari termékből a hazai piacon a tavalyi aszály miatt - írja a Világgazdaság. A cikk szerint elsősorban a zöldborsó-, spenót-, tök- és egreskészletek ...
Túlfizetést állapított meg Orbán Viktor Fidesz-elnök vagyonosodási vizsgálata során az APEH és visszautalt 135 ezer forintot - hangzott el a tv2 szerda esti híradójában. Orbán Viktor vagyonosodásá...
Orbán Viktor szerint a magyar politikai osztály a népszavazással sokat fog tanulni: megtanulja, hogy több alázatra, odafigyelésre van szükség, többet kell konzultálni és egyeztetni az emberekkel,...
A környezetvédők komoly bírálattal illetik az egyik vezető amerikai légitársaságot, amely mindössze öt utassal indított el egy interkontinentális járatot.
Pénzbüntetésre ítélték a kínai születésű Bai Ling hollywoodi színésznőt, miután bolti lopáson kapták - jelentette az AFP csütörtökön az amerikai hatóságokra hivatkozva.
Személyi igazolványok sokaságát gyűjtötték be a hét végén a tiszavasvári cigány telepek lakóitól, nem kizárt, hogy összefüggésben a március 9-i szociális népszavazással – állítják helybeliek.
Sólyom László köztársasági elnök szerdán Jeruzsálemben beszámolt Ehud Olmert izraeli kormányfőnek azokról a tárgyalásokról, amelyeket a nap folyamán a palesztin elnökkel folytatott, s amelyeken...
A TV2 cégcsoport 2010-ben piacvezető lesz - ismertette középtávú terveit Várdy Zoltán, az RTL Klub mögött most második helyezett országos kereskedelmi tévét működtető társaság vezérigazgatója.
A Csongrád megyei kórházak és a szegedi egyetemi klinikai központ tavalyi bevételeinek csupán töredékét jelentette a vizitdíj és a kórházi napidíj, a költségvetésükön belül sehol nem érte el a 2 százalékot - derült ki az intézmények tájékoztatásából.
Kezelőorvosa is megerősítette, hogy hasnyálmirigyrákkal kezelik Patrick Swayze-t, ám Dr. George Fisher szerint az 55 éves színész esélyei sokkal jobbak, mint amit a lapok sugallnak. Az orvos szerint ugyanis a Dirty Dancing sztárja jól reagál a kezelésekre, így van remény, hogy több mint öt hete van hátra.
Elutasította Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Dél-Oszétia felhívását, amelyben Grúzia szakadár régiója függetlensége elismerését kérte. A közel-keleti látogatásáról Brüsszelbe tartó Rice...
Az asztmásokat is előjegyzik a szakrendelőkben. Egy fővárosi férfi arról panaszkodott, hogy azért nem jut egy hétig a számára nélkülözhetetlen gyógyszerekhez, mert betegsége nem tartozik a súlyos kategóriába.
Kigyulladt egy kávét szállító kamion csütörtök kora reggel az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháza közelében - mondta el Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A magyar főváros elsősorban a személyes biztonság és az idegen nyelvek használata terén kapott gyenge pontszámok miatt nem tudott előrébb kerülni a menedzserek legkedveltebb lakóhelyeinek listáján
A kolumbiai szélsőbaloldali gerillák felrobbantották a Kolumbia és Ecuador között húzódó olajvezeték legalább hét szakaszát - jelentette be helyi idő szerda este Manuel Maiguashca kolumbiai bányászati miniszter.
Magyarországon több mint 100 ezer ember él zöldhályoggal, ami kezelés nélkül súlyos látáskárosodáshoz és gyakran vaksághoz is vezet. A zöldhályog, azaz a glaukóma azért is nagyon veszélyes, mert a beteg gyakran észre sem veszi, hogy baj van, vagy későn veszi észre az elváltozásokat.
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért harcoló Barack Obama szenátor szerdán ígéretet tett: az eddigieknél agresszívabb kampányt fog folytatni vetélytársával, Hillary Clintonnal szemben.
Gyakorlatilag leálltak a bioetanol-beruházások, a több mint harminc tervből 2008 elején összesen egy valósult meg itthon - írta a Napi Gazdaság. A szakemberek szerint a jelenlegi piaci árak mellett ké...
A népszavazás sikere jó útra térítheti az országot, ezért van óriási tétje a vasárnapi voksolásnak Tarlós István és Kövér László szerint, akik a Magyar Hírlapnak nyilatkoztak. Az újság csütörtöki...