2010. március 22. hétfő

márc. 22
12:54
Gyurcsány bocsánatot kért: „őrülten sajnálom” (ATV)
A volt kormányfő legújabb blogbejegyzésében a Körcsarnokon kívül rekedteknek is üzent.
márc. 22
13:12
"Az izraeli magatartás hátráltatja a béke megteremtését" (Infostart)
Elítélték az uniós tagországok külügyminiszterei, hogy az izraeli kormány engedélyezi zsidó telepeseknek szánt lakások építését Jeruzsálem megszállt, keleti részében.
márc. 22
13:12
Óriási bukás! 5 hónap alatt 0 darab fogyott az RTL-sztár lemezéből (ATV)
Mégsem keseredett el.
márc. 22
13:14
A hatodik országos listát a Civil Mozgalom állítja (ATV)
Korábban 44 párt jelezte, hogy indulna a választásokon.
márc. 22
13:30
Rachel Weisz és Mark Rylance színházi kitüntetése (Infostart)
Londonban Rachel Weisz nyerte el a legjobb színésznő, Mark Rylance pedig a legjobb színész Laurence Olivier-díját; a legrangosabb brit színházi elismerések hasonló jelentőségűek, mint a Broadway Tony-díjai.
márc. 22
13:30
A láthatatlanná tevő köpeny már nem mese (ATV)
Kutatók egy lépéssel közelebb kerültek a megoldáshoz. Kutatók
márc. 22
13:32
Védelmi megállapodás Szerbiával (Infostart)
Védelmi együttműködési megállapodást írt alá Belgrádban Szekeres Imre magyar és Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszter.
márc. 22
13:32
Tiger Woods: nemhogy 19, de egy szerető is túl sok (ATV)
A golfozó egy újabb vallomásában ítélte el mindazt, amit a múltban cselekedett.
márc. 22
13:48
Listaállítás: pengeélen a kis pártok (Alternatív Energia)
Tovább nem reménykedhet az esetleges mentelmi jogában Budaházy György - a többi közt terrorista bűncselekmények elkövetésével vádolt férfinak ugyanis végül nem lett meg az induláshoz szükséges legalább 750 érvényes ajánlószelvénye, így börtönben marad. Összejött viszont Debrecenben a ScienNet-ügy miatt előzetesben ülő Leinemann Zsoltnak. Kérdés, hogy kap-e a nyilvántartásba vett független jelölt…
márc. 22
13:48
Svájcból is bírálják a pápát: „a hitelességünk forog kockán” (ATV)
Egy svájci apát szerint „a pápának akkor kell megszólalnia, amikor az eset kiderül, nem két hónappal később”.
márc. 22
14:06
Megszületett az egyezség az MDF fővárosi listájáról (Infostart)
Megszületett az egyezség hétfő kora délutánra az MDF és az SZDSZ között az MDF fővárosi listájáról.
márc. 22
14:06
Mielőtt megölték, a rendőrkapitánynál járt a csepeli igazgató (ATV)
A BRFK ez ügyben is vizsgálódik.
márc. 22
14:08
Nagy utat jártak be jobbikos és LMP-s jelöltek (ATV)
A Jobbiknak 55, az LMP-nek 11 egyéni jelöltje politizált korábban másik pártban.
márc. 22
14:24
"Jobb Erdélyben magyarnak lenni" (Infostart)
Jobb Erdélyben magyarnak lenni, mert az anyaországban élő fiatalokban nincs magyarságtudat - mondta az InfoRádiónak Kallós Zoltán néprajzkutató a Magyar Tudományos Akadémián zajló Határtalanul című oktatási konferencián. A táncházmozgalom egyik alapítója arról is beszélt, hogy a kettős állampolgárság elutasításával annyira megosztották a magyarságot, hogy ő sem szívesen utazik Magyarországra.
márc. 22
14:24
Csak Szegedig kell eljutnunk, hogy lássuk őket! - Fotó (Alternatív Energia)
Új szurikáták érkeztek Szegedre az amszterdami és a budapesti állatkertből, ugyanis a látogatók kedvencei nem szaporodtak.
márc. 22
14:24
Feldarabolták Erzsi nénit, de nem találják a maradványokat (+18) (ATV)
A férfi rezzenéstelenül mesélte, mit tett.
márc. 22
14:26
Nehéz szülés: megvan az MDF-SZDSZ fővárosi lista (Alternatív Energia)
Megszületett az egyezség hétfő kora délutánra az MDF és az SZDSZ között az MDF fővárosi listájáról, tudatta szerkesztőségünkkel közös közleményben Herényi Károly és Retkes Attila.
márc. 22
14:26
„Mi vagyunk a legjobbak” Mi a Republic titka? (ATV)
Idén ünneplik 20 éves évfordulójukat.
márc. 22
14:28
Lökd ide a sört! (ATV)
Nagyjából minden tizedik csehországi kocsma kénytelen volt tavaly bezárni, és a piac visszaeséséről számoltak be a csehországi sörgyárak is.
márc. 22
14:30
A tüdőrákosok harmada sosem dohányzott (ATV)
Több száz ember DNS-ének elemzése alapján olyan genetikai kockázatokat azonosítottak amerikai kutatók, amelyek jelenlétében nagyobb valószínűséggel kapnak tüdőrákot az egyébként nem dohányzó egyének is.
márc. 22
14:32
Megvan az MDF-SZDSZ lista első tíz helyezettje (ATV)
Ikvai-Szabó Imre mégsem szerepel az első tízben.
márc. 22
14:42
Izraeli repülők - holnap ül össze a honvédelmi bizottság (Alternatív Energia)
Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli gépek ügye miatt. A fideszes kezdeményezésre összehívott tanácskozáson Szekeres Imre honvédelmi miniszter és az MSZP-s bizottsági tagok is részt vesznek.
márc. 22
14:42
Simone Veil a Francia Akadémia tagjai között (ATV)
Franciaország egyik legnépszerűbb személyisége, Simone Veil, az Európai Parlament egykori elnöke ünnepélyes keretek között csütörtökön elfoglalta helyét a Francia Akadémia tagjainak sorában.
márc. 22
14:44
884 millióan nem jutnak tiszta ivóvízhez (ATV)
Évente másfél millió gyerek hal meg emiatt.
márc. 22
14:46
Sztrájkok béníthatják kedden Franciaországot (ATV)
A kormány szociális és gazdasági politikája ellen tiltakoznak.
márc. 22
14:48
„Ordenáré hányás nem fér bele” Kicsapnák a kamarából a magyar énekesnőt (ATV)
Egyszerre kell kamera- és kamarabarátnak lennie-mondta.
márc. 22
15:00
Országos listát állít a Civil Mozgalom (Alternatív Energia)
Országos listát állít a Civil Mozgalom (CM) - jelentette be Seres Mária, az áprilisi országgyűlési választáson induló szervezet vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.
márc. 22
15:00
Molnos Dániel lesz a MABISZ új főtitkára (ATV)
Trunkó Barnabás nyugdíjba vonul.
márc. 22
15:18
Aquapol - fokozott rendőri ellenőrzés a Dunán (Alternatív Energia)
Fokozott ellenőrzést kezdett a rendőrség a Duna teljes magyarországi szakaszán hétfőn - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
márc. 22
15:19
Újabb 4 napos sztrájkot hirdettek a Lufthansa pilótái (ATV)
Április 13-ától szüntetnék be a munkát.
márc. 22
15:36
Állíthat országos listát az MDF (Infostart)
Az Országos Választási Iroda tájékoztató oldala szerint hétfőn kora délután nyilvántartásba vették az MDF hetedik területi listáját is, így az MDF is állíthat országos listát.
márc. 22
15:36
Kvótavita: ad-hoc beszélgetés a költségvetési bizottságban (Alternatív Energia)
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a széndioxid CER kvóták további értékesítésével és kezdjen vizsgálatot az ügyben annak kiderítésére, valóban Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól a kvótákat megvásárló Hungarian Energy Power Kft. volt-e az ideális vevő - mondta Varga Mihály, az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának fideszes elnöke keddi…
márc. 22
15:36
Fordulat a csepeli kettősgyilkosságban: a rendőrfőnökkel kártyázott az áldozat (ATV)
Rejtélyes módon nem született meg a feljelentés.
márc. 22
15:54
Három forint harminc fillér egy ember adatainak az ára (Infostart)
Mától juthatnak hozzá a pártok vagy jelölőszervezetek a választópolgárok adataihoz. A névjegyzékben szereplő nyolcmillió állampolgár neve és lakcíme személyenként néhány forintba kerül.
márc. 22
15:54
Nincs elég pénzük a bíróságoknak (Alternatív Energia)
Alulfinanszírozott költségvetésből további elvonások érték a bíráskodást ebben az évben - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke hétfőn Kecskeméten.
márc. 22
16:12
Csak az MSZP-nek és a Fidesz-KDNP-nek van mindenhol területi listája (Infostart)
A hétfő délutáni határidőig 113 területi listát jelentettek be a pártok, ebből hét párt 75 listáját már nyilvántartásba vették az illetékes területi választási bizottságok az Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szerint.
márc. 22
16:12
Ugyanannyi pénzt kap a rendőrség a fővárostól, mint tavaly (Alternatív Energia)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2010-ben ugyanannyi, 153 millió forint támogatást kap a fővárosi önkormányzattól, mint az előző évben - közölte a fővárosi önkormányzat.
márc. 22
16:30
A Fidesz megszorításokkal fenyeget (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint amikor a Fidesz "rendkívüli költségvetési intézkedéseket" helyez kilátásba, megszorításokkal fenyeget. Az MSZP elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt kérdezte, vajon miből állhatnak az ellenzéki párt két vezetője által is felvetett "rendkívüli intézkedések".
márc. 22
16:30
Infúziót és vért kap: sírba viszi Jimmy titkát az asszony? (ATV)
Állításait nem sikerült eddig igazolnia.
márc. 22
16:32
Itt a Jobbik országos listája (ATV)
Nagy az átfedés az egyéni jelöltek és a lista tagjai között.
márc. 22
16:48
Az MSZP és a Fidesz-KDNP tudott mindenhol területi listát állítani (ATV)
Az OVB 16 órai adatai szerint a Jobbik 18, az MDF 8, az LMP 5 területi listát állított.
márc. 22
17:06
Orbán: jelentősen megújítjuk Magyarországot (Infostart)
Orbán Viktor szerint a Fidesz az az erő, amely képes politikai formát adni annak a mélyreható változásnak, amelyre Magyarország készül.
márc. 22
17:08
Miért fáj Gyurcsány Ferenc szíve? (Infostart)
"Fáj a szívem azokért, akik nem tudtak bejönni a Körcsarnokba." Gyurcsány Ferenc ezzel a mondattal indítja kurta blog-bejegyzését, amellyel a múlt pénteki értékelő beszédét "értékeli".
márc. 22
17:24
Hol politizáltak eddig a Jobbik és az LMP jelöltjei? (Infostart)
Az LMP egyéni képviselőjelöltjeinek több mint kilencven százaléka újonc, a Jobbik indulóinak közel ötöde azonban már négy éve is megmérettette magát a parlamenti választáson - derül ki a Republikon Intézet elemzéséből, amely a két parlamenten kívüli protesztpárt politikusainak életútját vizsgálta. A kutatás szerint a magukat új erőként hirdető pártok közül a Jobbiknak 55, az LMP-nek pedig 11…
márc. 22
17:24
Török: a köztársaság léte a tét (ATV)
Török Zsolt szerint a választások tétje, hogy a köztársaság értékei, vagy pedig egy "másfajta mentalitás" érvényesül-e Magyarországon.
márc. 22
17:26
Mi történt? Esett-kelt az egykori megasztáros, de nem bánja (ATV)
Sikerült megtanulnia síelni.
márc. 22
17:42
Lejárt a területi listák bejelentésének határideje (Alternatív Energia)
A hétfő délutáni határidőig 113 területi listát jelentettek be a pártok, ebből hét párt 75 listáját már nyilvántartásba vették az illetékes területi választási bizottságok az Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szerint .
márc. 22
17:42
Hamis szelvények miatt nem indulhat az MDF-es erőemelő (ATV)
A párt listát sem állíthat Vas megyében.
márc. 22
18:00
Orbán jelentősen megújítaná Magyarországot (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint a Fidesz az az erő, amely képes politikai formát adni annak a mélyreható változásnak, amelyre Magyarország készül.
márc. 22
18:00
Miért gyengék Sarkozyék? (ATV)
A baloldali ellenzék nyerte a regionális választásokat.

Keresés