2010. március 19. péntek

márc. 19
16:32
A nyugdíjasok megrohanták a Körcsarnokot - Gyurcsány percről percre (ATV)
Vastapssal fogadták.
márc. 19
16:48
Orbán Viktor a családi adózás bevezetését tervezi (Infostart)
Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje online interjút ad a Blikk honlapján. Az adórendszer változásával kapcsolatos kérdésre elmondta: családi adózás bevezetését tervezi a Fidesz.
márc. 19
16:48
Szekeres Imre: A Fidesz programjában egy szó sincs adócsökkentésről (Alternatív Energia)
"Munkát, megélhetést és biztonságot" ígért, valamint négy fő kitörési pontot jelölt meg az MSZP abban a gazdasági programban, amit ma mutatott be Szekeres Imre a párt elnökhelyettese. A szocialista politikus lapunknak elmondta, hogy a koncepció alapvető célja a foglalkoztatási szint évi 80-120 ezerrel történő növelése, a gazdasági innováció, a kis- és középvállalkozások fejlesztése, valamint a…
márc. 19
16:48
Mégsem megy Indonéziába Obama (ATV)
Az utolsó pillanatban mondta le az utat.
márc. 19
16:50
Gyurcsány Ferenc évértékelője: "Rosszul mértem fel erőinket" (Infostart)
Megtelt a budapesti körcsarnok pénteken délután, ahol Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tartotta értékelő beszédét a Magyar Demokratikus Charta felkérésére. A rendezvényen a volt miniszterelnök egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarország ma jobban él, mint 2001-ben.
márc. 19
16:50
Vége a szelvénygyűjtésnek (Alternatív Energia)
Péntek délután négy órakor lejárt az ajánlószelvény-gyűjtési és jelöltállítási határidő az áprilisi országgyűlési választásra. Egyben lejárt a külképviseleti névjegyzékbe jelentkezés határideje, aki eddig nem vetette fel magát a névjegyzékbe, már nem szavazhat a külképviseleteken az áprilisi országgyűlési választáson.
márc. 19
16:50
Sós: a Fidesz és a Jobbik helyi szinten együttműködik (ATV)
Úgy gondolja, hogy országos szinten is együtt fognak működni, ha kell.
márc. 19
16:52
Elutasította az OVB a Jobbik kifogását Demszky állításairól (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint politikai véleménynyilvánításnak minősülnek Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester az egyik kereskedelmi tévé műsorában megfogalmazott állításai a Jobbikról.
márc. 19
17:06
Az egész országban választható az LMP (Infostart)
A Lehet Más a Politika párt összesen 95 egyéni választókörzetben adott le a jelöltállításhoz szükséges számú ajánlószelvényt, így nagy valószínűséggel mind a 20 területi (19 megyei és a budapesti) listán lehet majd az LMP-re szavazni - olvasható az LMP közleményében.
márc. 19
17:06
Két rejtett kokaingyártó üzemen ütöttek rajta Bolíviában (ATV)
Kolumbiai kapcsolatokra gyanakszanak.
márc. 19
17:24
Nincs köze a siófoki támadásnak a választásokhoz (Alternatív Energia)
Bencze József országos rendőrfőkapitány nem lát semmiféle összefüggést a korábbi, romákat ért támadások és a most csütörtök éjszaka Siófokon, romák lakta házakat ért Molotov-koktélos támadás között.
márc. 19
17:26
Nagy port kavartak az izraeli gépek - jövő héten jelentés! (Alternatív Energia)
Jogszabályellenesen nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról, az ügyben vizsgálat folyik - közölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
márc. 19
17:42
Tarjányi: „a NATO nem hagyta volna szó nélkül a kémkedést” + videó (ATV)
Máskor is voltak berepülések a légtérbe.
márc. 19
17:44
Semmibe veszik itthon a világhírű magyar sztárt! Nem hívták meg a díjátadóra (ATV)
Egyszerűen elfelejtettek szólni neki.
márc. 19
18:18
A Fidesz üdvözli, hogy nem lehet terjeszteni a "Narancsvidék" című kiadványt (Infostart)
A Fidesz üdvözli az Országos Választási Bizottság (OVB) döntését, amely szerint jogsértő az MSZP "Narancsvidék" című kiadványa - mondta a párt operatív igazgatója pénteken.
márc. 19
18:18
Több turistát is meggyilkoltak India Goa tartományában (ATV)
126 külföldi halt meg az elmúlt két évben a térségben.
márc. 19
18:20
Mit ígérnek? – Megbukhat a Fidesz programja a civil szervezet szerint (ATV)
2,2-es osztályzatot kapott az 5-ös skálán.
márc. 19
18:22
OVB: jogszabálysértő a „Narancsvidék” terjesztése (ATV)
Nem foglalkoztak a tartalommal.
márc. 19
18:36
Matolcsy György: a hazai kis- és közepes vállalkozások erősítése a cél (Infostart)
Kevesebb bürokráciát, kisebb adókat, több és jobb szakképzést és lényegesen több pénzforrást kell biztosítani a hazai kis- és közép vállalkozásoknak, aminek eredményeként a foglalkoztatás bővülni fog - közölte Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa pénteken Kecskeméten.
márc. 19
18:36
Gyurcsány: a választással a küzdelemnek nem lesz vége (Alternatív Energia)
"Húzzunk bele!" Ezt skandálták a szocialista szimpatizánsok, akik állva tapsoltak, amikor Gyurcsány Ferenc belépett a megtelt körcsarnokba. A Magyar Demokratikus Charta rendezvényén több szocialista politikus és parlamenti képviselő is megjelent, köztük Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Kökény Mihály egészségpolitikus, Budai Bernadett, az MSZP szóvivője, Arató Gergely oktatási államtitkár, Kósáné…
márc. 19
18:54
Arnold: el fog csúszni a költségvetés végrehajtása + videó (ATV)
Nagyobb hiánnyal kellett volna számolni.
márc. 19
19:12
Pártatlanok vagyunk! (Alternatív Energia)
A Duna Televízió egyenlő távolságot tart minden párttól és minden politikai nyomásgyakorlást a leghatározottabban elhárít - tájékoztatta a köztelevízió pénteken az MTI-t arra reagálva, hogy az Egyesült Államok Külügyminisztériuma szerint a közszolgálati műsorszolgáltatás politikai befolyás alatt áll Magyarországon.
márc. 19
19:12
Börtönt kaptak az auschwitz-i táblát elrabló tettesek (ATV)
Pénzmellékbüntetést is kiszabtak rájuk.
márc. 19
19:14
A főszereplő alkoholizmusa miatt szünetel a világhírű sorozat forgatása (ATV)
Remélik, jobbra fordul a helyzet.
márc. 19
19:48
Választás: a jelöltek száma óráról-órára változik (Infostart)
Péntek délután négy órakor lejárt az ajánlószelvény-gyűjtési és jelöltállítási határidő az áprilisi országgyűlési választásra. Az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint délutánig 835 jelölt adott le ajánlószelvényeket, közülük több mint 750-et vettek eddig nyilvántartásba. Négy éve 998 egyéni jelölt indult a megmérettetésen.
márc. 19
20:24
Gazdasági kérdésekről tárgyalt Bajnai Károly herceggel (ATV)
A fiatalok foglalkoztatásáról is szó esett.
márc. 19
20:42
Szekeres Imre: Gyurcsány nem lepte meg az MSZP vezetését (Infostart)
Új politikai garnitúrára van szükség, amely képes új politikai mozgalommá alakítani az MSZP-t - mondta a párt alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Szekeres Imre Gyurcsány Ferenc kampánybeli szerepléséről szólva azt mondta: most minden szocialista politikusnak Mesterházy Attila kormányfőjelöltet kell támogatnia. A sajtóhírekkel ellentétben nem lepte meg a párt vezetését, hogy a volt…
márc. 19
21:01
Tényői gyilkosság: megszólalt az apát kezelő pszichiáter és a család (Infostart)
"Mélyen megrázott, ami történt, higgyék el. De most is azt mondom, hogy az alapján, amit a két fiatal elmondott nekem, s ahogy a férj viselkedett a tragédia előtt egy hónappal, nem volt okom mentőt hívni, hogy azonnal vigyék a kórházba, s tartsák bent. Az állapota nem ezt mutatta" - mondta a Kisalföldnek nyilatkozva a pszichológus, s megerősítette a korábbi információinkat: valóban három…
márc. 19
21:18
Teljes látogatási tilalom a székesfehérvári kórházban - nem tudni, meddig (ATV)
Csak a portán keresztül adhatnak be küldeményt.
márc. 19
21:36
Teljes zárlat a Fejér Megyei Szent György Kórházban (Infostart)
Székesfehérváron teljes látogatási tilalmat és felvételi zárlatot rendeltek el az ÁNTSZ-szel egyeztetve a Fejér Megyei Szent György Kórházban.
márc. 19
21:36
Gyurcsány: „Magyarország csalódott a múltban” + videó (ATV)
Nagyrészt az elmúlt nyolc évről beszélt.
márc. 19
21:38
Tölgyessy: Gyurcsány a szektájának akart bizonyítani, hogy jobb mint Mesterházy (Infostart)
Tölgyessy Péter úgy véli, mindenképpen a Fidesz lesz a választások nyertese, ám a kétharmados győzelem kérdése még nem dőlt el. A politológus a Hír Televízió Péntek8 című műsorában beszélt Gyurcsány Ferenc értékelőjéről is, amivel a bukott miniszterelnök a "szektája tagjait akarta megszólítani" és bebizonyítani, jobb mint Mesterházy Attila.
márc. 19
21:54
Lejárt a határidő, 834-en indulnak a választásokon - a nap hírei (Infostart)
Délután 4 órakor lejárt az ajánlószelvény-gyűjtési és jelöltállítási határidő. Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz felelőssége, hogy Magyarország ma kishitű; az ellenzéki párt úgy véli: a volt kormányfő a gyűlöletpolitizálás szimbóluma. Hivatalosan is megnyílt a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál. A nap legfontosabb hírei.
márc. 19
21:56
Cozma-gyilkosság: "szabadulóbulit" tartanak Enyingen erős rendőri részvétellel (Infostart)
Többen is kiszabadultak az előzetes letartóztatásból azok közül, akiket korábban a Cozma-gyilkossággal kapcsolatban vett őrizetbe a rendőrség - értesült az InfoRádió. Péntek este "szabadulóbuli" zajlott Enyingen, rendkívül erős rendőri biztosítás mellett.
márc. 19
22:12
Lezárult a gyűjtés: eddig 17 párt állított jelöltet. + videó (ATV)
Délután négyig lehetett benyújtani a szelvényeket. Ajánlószelvény, kopogtatócédula, gyűjtés, párt, lezár

2010. március 20. szombat

márc. 20
5:06
Az LMP és az MDF is állíthat országos listát (Alternatív Energia)
Az LMP-nek meglesz mind a húsz területi listája, így a párt országos listát is tud állítani - közölte az LMP sajtófőnöke pénteken. A pártok közül csak a Jobbik, az MSZP és a Fidesz-KDNP tudott mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet állítani. A jelenlegi számok azt mutatják, hogy akár az MDF-nek is meglehet a fővárosi lista.
márc. 20
5:24
Mesterházy: sokan a Fidesz és a Jobbik által generált légkör miatt nem vállalják a véleményüket (Alternatív Energia)
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje biztos abban, hogy ha szüksége lesz rá, akkor a Fidesz az új parlamentben is együtt fog működni a szélsőjobboldallal. Mesterházy Attila erről a Népszavának adott interjújában beszélt. Szerinte a Fidesz és a Jobbik szavazótábora nem válik élesen ketté, a közös háttér pedig erősíti az együttműködést.
márc. 20
5:24
„Nem szeretnék, ha a vendégek között lenne” Kidobták egy partyról a magyar sztárt! (ATV)
Csak a bejáratig jutott.
márc. 20
5:26
A hadsereg négy éve: együttműködés és korszerűsítés (Alternatív Energia)
Korszerűsítés, átalakítás, takarékosság - a magyar honvédelem elmúlt négy évéről mindhárom szempont elmondható. Lapunk összeállításából kiderül: 2006 és 2010 között az elavult tömeghadseregből egy korszerű, a szövetségesi feladatokat magas színvonalon ellátó, önkéntes haderőt hozott létre a honvédelmi tárca, ráadásul mindehhez párosult a társadalom támogatása is.
márc. 20
5:42
Összefogást és támogatást kért Gyurcsány (Alternatív Energia)
Azt kérem, támogassák a Mesterházy Attila vezette szocialista párt listáját, én az MSZP-re szavazok - így buzdította hallgatóit Gyurcsány Ferenc a körcsarmokban megtartott beszédében. A volt miniszterelnök a Charta rendezvényén összefogásra szólított fel, arra kérte a bizonytalan szavazókat, hogy kételyeiknél legyen erősebb a bizalmuk, csalódásuknál a jövőbe vetett hitük.
márc. 20
5:42
„Kétharmadunk lehet, megtehetünk mindent!” Bayer a Fidesz jövőjéről (ATV)
A publicista szerint 15 éve mindenki mindent megtesz azért, hogy tönkretegyék pártját.
márc. 20
6:18
Pornóapátiban nagyon elcsodálkoztak szombat reggel (Infostart)
Berobbant a nagyon várt tavasz, pénteken magas hőmérsékleti értékeket mértek az országban, és szombatra is 20 fokos meleget ígér az előrejelzés. Az ország leghidegebb pontján, Pornóapátiban ehhez képest szombaton kora reggel mínusz 3,5 fokot mutatott a hőmérő.
márc. 20
7:12
Súlyos következményei lehetnek, ha a politika dönt a tubesi radarról (Alternatív Energia)
Annak nagyon kínos következményei lehetnek, ha a kérdésre a politika adja meg a választ - jelentette ki érdeklődésünkre Lattman Tamás.
márc. 20
7:30
Ismét Molotov-koktélokkal támadtak (Alternatív Energia)
Két Molotov-koktélos támadás történt két nap alatt az országban. Csütörtök hajnalban Siófokon négy romák lakta házra dobtak házilag készített gyújtóbombát, tegnapra virradóra pedig az SZDSZ szegedi irodáját gyújtották fel ismeretlenek.
márc. 20
7:48
Kitüntették a Népszava rovatvezetőjét (Alternatív Energia)
Lapunk rovatvezetőjét, Andrassew Ivánt Radnóti díjjal tüntették ki az Országgyűlés felsőházi termében.
márc. 20
7:48
Megasztár 5: kiderültek a részletek a zsűritagokról! (ATV)
Hivatalosan nem hozhatják nyilvánosságra a névsort.
márc. 20
8:24
Medián: két és fél éve először van 60 százalék alatt a Fidesz támogatottsága + videó (ATV)
Kérdés, hogy mennyire tudja kezelni a Jobbik előretörését.
márc. 20
8:26
Újabb összecsapások Jeruzsálemben, közben Moszkvában tárgyalnak a felek + videó (ATV)
A Hamasz felhívására palesztin fiatalok kövekkel és Molotov-koktélokkal támadtak az izraeliekre.
márc. 20
9:00
Kinek hihetünk? - bizonytalanság a közvélemény-kutatásokban (Alternatív Energia)
A Fidesz biztosnak látszó győzelmén kívül alig értenek egyet bármiben is a közvélemény-kutatók. A Jobbik megerősödését mindegyik intézet tényként kezeli, eltérők azonban a pártok táborának szavazási hajlandóságára és a választási részvételre vonatkozó becslések.
márc. 20
9:18
Vigyázzon, mikor tüzel a kertjében, ha nem akar bírságot fizetni! (Infostart)
Csak az engedélyezett napszakban, és a megfelelő területen lehet elégetni a tavaszi kerttakarításkor keletkezett ágakat. Szakemberek inkább a komposztálást javasolják, de aki mégis a tűzet gyújt, és megszegi a szabályokat, büntetésre számíthat - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője.

Keresés