Nemzetközi Fair Play-díjat vehet át Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozaton. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság magyar elnöke az InfoRádiónak elmondta: a MOB elnöke a sportszerűség népszerűsítéséért végzett több évtizedes tevékenységével érdemelte ki az elismerést.
Továbbra is teljesíthetőnek tartja a 4 százalék körüli államháztartási hiánycélt a miniszterelnök. Az egészségügy megmentését nevezte az egyik legsürgetőbb kormányzati feladatnak a Fidesz elnöke. Újabb sztrájkba kezdenek holnap a British Airways légitársaság utaskísérői. A nap legfontosabb hírei.
Az Országos Választási Bizottság nyilvántartásba vette az MDF budapesti és országos listáját. A testület ezzel megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság szerdai határozatát, amelyben elutasította a párt budapesti választási listáját.
Háztetőket, épületszigeteléseket bontott meg, fákat döntött ki a viharos erejű szél péntek este Sopron térségében - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Bár a cigányságot érintő legfontosabb kérdésekben egyetértettek, a mélyszegénységből, a kirekesztettségből kivezető útról és közösen elfogadható fellépésről nem tudtak megállapodni azok a felszólalók, akik az országgyűlési választáson induló pártok képviselőiként egy, a témában rendezett pénteki fővárosi kerekasztal-beszélgetésen vettek részt.
A tavalyi és az idei válságkezelés megteremtette a gazdasági fejlődés lehetőségét, az MSZP miniszterelnök-jelöltje el tud képzelni 3-4 százalékos GDP-növekedést is. Mesterházy Attila a párt programjáról beszélt az MTV választási műsorában.
Az Országos Választási Bizottság hosszas vita után, 4:2 arányban döntött arról, hogy helyt ad Dávid Ibolya, az MDF elnöke által benyújtott fellebbezésnek és nyilvántartásba veszi a párt budapesti területi listáját. A javaslatot az MSZP és a Fidesz-KDNP delegáltja nem szavazta meg.
Nem hallgathat tovább a kormányzat az új Kenedi-bizottság létrehozásáról és az elmúlt rendszer titkosszolgálatainak adatait tartalmazó mágnesszalagokat érintő egyéb ügyekről.
Az emberi testhez és a világegyetemhez hasonlította a diktatúrát Bethlen Farkas verőcei polgármester az Inside regionális televízió egy interneten is terjedő műsorában. Eszerint a "jóisten nagyon szigorú diktatúrával teremtette" mindkettőt, hiszen "a világegyetem, benne a föld, benne a természet" is szigorú rendszer szerint működik.
Nem áll le a fóti központi konyha hétfőtől, így mintegy ezer gyermek továbbra is megkaphatja óvodai, iskolai ebédjét. Információink szerint ugyanis - feltehetően a nyilvánosság nyomására - Mádly Zsolt, a település fideszes polgármestere tegnap aláírta a Fóti Közszolgáltató Kft.-nek járó, általa hetek óta visszatartott átutalási engedélyeket.
Ellopták Budapestet - hirdeti a kiadvány, amelyből Tarlós István fórumain tájékozódhat a választópolgár. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője tegnap Orbán Viktort kísérte a III. kerületben, csütörtökön este viszont Erzsébetvárosban, a tiszteletet parancsoló Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében ajánlotta a kerületiek figyelmébe az ellenzéki párt helyi képviselőjelöltjeit.
A hétvégén kezdetét veszi a nyári időszámítás. Vasárnap hajnalban hajnali 2 órakor 3-ra, azaz egy órával előrébb kell állítani az órákat. A személyszállító vonatok menetrendjét emiatt nem kell módosítani, viszont egy-két nemzetközi járatnál késések várhatók. Az átállítás a Volán és a Malév járatait nem érinti, a BKV éjszakai járatainak indításáról azonban érdemes előre tájékozódni. Szakértők…
A magyarországi gazdasági szabályozási környezet kedvez a korrupció terjedésének - véli Békesi László volt pénzügyminiszter. A szakember szerint világos és átlátható szabályozásra, ösztönzésre és következetes szankcionálásra van szükség a korrupció visszaszorításához.
Csupán azért nem érvénytelen egy ajánlószelvény, mert két különböző színű tollal töltötték ki. Tóth Zoltán, az Európai Választási Szakértők Egyesületének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a területi választási bizottságok többpárti összetétele miatt előfordulhat, hogy politikai támadás ér egy pártot.
Hajnali hat órára sikerült a tűzoltóknak teljesen eloltaniuk a lángokat a Kis-Balatonnál, ahol péntek délutántól mintegy száz hektáron égett a nádas - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
"A jövő azt kívánja, hogy a jogállamiság működtetésével kell megvédeni Európában az erkölcsi értékeket" - állapították meg egyházi vezetők a 2011-es magyar EU-elnökség szakpolitikai stratégiái elnevezésű konferencián. A tanácskozáson beszédet mondott Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv református püspök és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi.
Egy hét múlva, szombaton az amerikai kontinensen kezdődik meg az országgyűlési képviselő-választás első fordulója, majd másnap a többi földrész magyar külképviseletein folytatódik.
Egy évvel ezelőtt bukott meg pártelnökként Gyurcsány Ferenc - mindössze egy héttel azután, hogy miniszterelnöki lemondásának napján az MSZP kongresszusa újra megválasztotta őt a párt vezetőjének. Azért kellett távoznia a baloldal éléről, mert az általa irányított szocialista tárgyalódelegáció hét nap alatt húsz ember közül sem tudott mindenki által elfogadott kormányfő-jelöltet találni. A 2009-es…
Egy hét múlva, szombaton az amerikai kontinensen kezdődik meg az országgyűlési képviselő-választás első fordulója, majd másnap a többi földrész magyar külképviseletein folytatódik.
Újra nyitja a szezonális járatait, egyebek között a malagai, a spliti, a szentpétervári és a dublini útvonalon a Malév a holnap életbe lépő nyári menetrendben.
Demokratikus forródrótot indított szombaton az MSZP, ezen várják egyebek mellett minden olyan választási szabálysértés bejelentését, amely befolyásolja a kampány normális menetét és sérti a kiegyensúlyozottságot.
"Demokratikus forródrótot" indított szombaton az MSZP, ezen várják egyebek mellett minden olyan választási szabálysértés bejelentését, amely befolyásolja a kampány normális menetét és sérti a kiegyensúlyozottságot. Az első bejelentő a Fidesz volt.
Ismét előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság három embert a Cozma-gyilkosság ügyében garázdasággal gyanúsítottak közül. Az enyingi és a két pécsi férfit a rendőrség szombat reggel visszavitte a büntetés-végrehajtási intézetbe - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Kövér László szerint a költségvetési hiánycél tarthatatlansága miatt "lenullázódott" az áprilisi választások után megalakuló új kormány idei mozgástere, így csak 2011-től indulhat el az ország a kilábalás útján.
Ajánlószelvényeket foglalt le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a főváros XVII. kerületében, mert pénteken feljelentés érkezett, amely szerint egy képviselőjelölt a szabályoknak nem megfelelően gyűjtötte azokat.
A jövő héten átadják az M6-os és M60-as autósztráda Szekszárd és Pécs közötti szakaszát - írja a Népszabadság. A Dunaújváros-Szekszárd közötti 65 kilométer - úgy tűnik -nem lesz átadható a tervezett napon, vagyis március 31-én.
Szükség van a demokrácia megújítására - mondta a Lehet Más a Politika listavezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Schiffer András úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 20 év politikai elitje a rendszerváltás hajnalán megálmodott szerkezetet nem tartott karban.
Tizenegy üggyel kezdené az elszámoltatást a Fidesz; kivizsgálnák többi között a BKV-botrányt, a kormányzati negyed illetve a sukorói kaszinóberuházást, a Malév privatizációját és a nagyösszegű végkielégítéseket. Lázár János fideszes politikus szerint tisztázandók Bajnai Gordon kormányfő, Simor András jegybankelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter offshore érdekeltségei is.