Akár 15 százalékkal is nőhet a motoros balesetek száma a KRESZ szabályainak módosítása miatt - derült ki a CLB biztosítási alkusz elemzéséből. Az egyik ilyen változás például szabad kezet a motorosoknak a sávok használatára, akik január elseje óta már a buszoknak fenntartott zónában is közlekedhetnek.
A következő egészségügyi kormányzatnak rendeznie kell az orvosok és szakápolók fizetését - mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Három párt jutna be biztosan az Országgyűlésbe, ha ma lennének a választások - derül ki a Századvégnek a Kóddal közösen készített felméréséből. A Fidesz tartja jelentős fölényét a vetélytársaival szemben, a második helyért azonban éles küzdelem folyik az MSZP és a Jobbik között - és utóbbi támogatóinak köre immár nagyobb a szocialistákénál.
Cáfolta a rendőrség azt az interneten keringő hírt, miszerint Budapesten jelzőlámpákba épített traffipaxokkal mérik majd a sebességet. Szécsi Tibor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy ugyan tesztelésre kértek már engedélyt, viszont a rendőrség egyelőre nem tervezi, hogy kiépít egy ehhez hasonló rendszert.
Nincs Nógrád megyei területi listája a Magyar Demokrata Fórumnak, miután a Legfelsőbb Bíróság hétfői ülésén helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) múlt csütörtöki határozatát, amelyben az OVB megtagadta a párt nógrádi listájának nyilvántartásba vételét. A testület döntött arról is, hogy sérti a jelölőszervezetek egyenlőségének elvét, hogy a Magyar Televízió "dupla műsoridőt" biztosít…
Egy vitatott átvilágítás nyomán folyik a rendőrségi nyomozás a Corvin-sétány ügyében. A jelentés szerint a Józsefvárosi Önkormányzatot 3,654 milliárd forintos kár érte, a projekt hívei viszont azt hangsúlyozzák, hogy a tanulmány szakmai hibákat tartalmaz, készítői pedig nem értették meg a városfejlesztés logikáját - írja a Figyelő.
Egyetlen fillér indokolatlan extraprofitot sem engedhet meg a kormány a gázszolgáltatóknak - jelentette ki Bajnai Gordon hétfőn Budapesten. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány határozottan lépett fel a szolgáltatók felé a gázár kialakításának kérdésében.
Elsősorban a kis pártok erőpróbája volt, hogy a hétvégén öt helyen tartottak időközi önkormányzati választást - mondta az InfoRádiónak Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet vezető elemzője. Hozzátette, a vasárnapi eredményekből leginkább az LMP profitálhat.
Harmincmilliárd forintra csökkent a kórházak adósságállománya - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn Bonyhádon az MTI-nek, reagálva a Fidesz országos választmányi elnökének hétvégi kijelentésére.
"Stop a hazugságnak, stop a mellébeszélésnek!" - címmel békés demonstrációt tartottak az MSZP szimpatizánsai hétfőn Miskolc főutcáján, a város négy szocialista országgyűlési képviselőjelöltje a Fidesz egyik választási irodájától néhány méternyire tiltakozott az ellenzéki párt kijelentései ellen.
Felfüggesztette Földesi-Szabó László, a Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ) képviselőjelöltjének mentelmi jogát hétfő esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
Az elkövetkezendő hetekben az Európai Unión kívüli rendszámmal rendelkező autókat fokozottan ellenőrzi a Vám- és Pénzügyőrség - mondta az InfoRádiónak a szervezet szóvivője.
Moszkvában 38-ra emelkedett a metróban elkövetett kettős támadás halálos áldozatainak száma; 64 sérültet ápolnak kórházban. A hatóságok a metró Park Kulturi állomásán egy fel nem robbant bombát is találtak.
Már ebben az évben lehetségesnek tart bizonyos adócsökkentést a Fidesz. Erről is beszélt Navracsics Tibor frakcióvezető az MTV választási műsorában. A programól szólva konkrét számokat nem említett, mondván, hogy nem ismerik a költségvetés pontos helyzetét.
Nem reális, hogy a görög elképzelések szerint 2014-re az összes nyugat-balkáni állam az Európai Unió tagjává váljon, de Magyarország is dolgozik azon, hogy minél közelebb kerüljenek a térség államai ehhez - mondta Balázs Péter külügyminiszter.
Az elmúlt négy év kormányzásával függ össze a Jobbik megerősödése - mondta Schlett István politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár szerint a magyar politikai struktúra példátlanul durva módon átalakult, márpedig ilyesmi normális időszakokban nem szokott történni.
Morvai Krisztina közel egymillió forintért szerződött a Medgyessy-kormánnyal, hogy külsős szakértőként segítse a családon belüli erőszak elleni kampányt. Azonban nem csak a párt köztársasági-elnökjelöltje került szembe pártja hivatalos álláspontjával: kiderült, hogy Pap Ervin, a Jobbik keszthelyi parlamenti képviselő-jelöltje abortuszokat végez.
Üzembe helyezték a napokban a gyáli hulladékkezelő központ kiserőművét, mely a szemét bomlásából keletkező gázokat hasznosítja. A berendezés a hagyományos kazánoknál jóval hatékonyabban termel hőt és villamos energiát. Noha mindez egyelőre jó üzletnek tűnik, a jövőben valószínűleg nem szaporodnak el a hulladéktelepeken a biogázüzemek: az uniós előírás szerint ugyanis 2016-tól tilos biológiailag…
Nincs Nógrád megyei területi listája az MDF-nek - erről döntött tegnap a Legfelsőbb Bíróság. Megtámadták a párt országos és budapesti listájának nyilvántartásba vételét is, a párt szerint azért, hogy elbizonytalanítsák az embereket. A fórum vezetői napok óta azt hangoztatják, hogy a választási bizottságokban "egyfajta perverz összjáték" folyik a fórum kiszorítására, egyéni jelöltjeiket egyenként…
Néhány héttel az Eclipse-botrány előtt nyerte meg Pintér Sándor volt belügyminiszter érdekeltsége, a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt. vezette konzorcium a BKV három nagyértékű megbízását is. A szerződéseket mégsem írták alá. Pintér azóta túladott a vállalkozásán, melynek 2008-tól felügyelőbizottsági tagja Tölgyesi Vilmos, aki viszont tavaly őszig a BKV-nak dolgozott, most pedig 108 milliós…
Romokban az ország, a szocialisták mindent elvettek az emberektől, Rákosmente azonban szépen fejlődött az elmúlt években. A kerületben élők ezt naponta hallják Riz Levente fideszes polgármestertől, aki képviselőjelölt is, így helyben nem egyszerű kampányolni - mondta a Népszavának az MSZP-s Alexa György.