Nyomozást rendelt el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya két párt feljelentése alapján a választás rendje elleni bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - tette közzé honlapján a rendőrség pénteken.
Lendvai Ildikó szerint az elmúlt napok eseményei azt támasztják alá, hogy a média egyre inkább jobbra lejt. A pártelnök kiemelten foglalkozott Kósa Lajossal, aki az elmúlt héten többször arra hivatkozva tagadta meg a választ a Kubatov-üggyel kapcsolatos felvetésekre, hogy az újságírók nem egyeztették vele előre a kérdéseket.
A Fidesz vezetői a két forduló között elsősorban azokra a körzetekre koncentráltak, ahol jelöltjeik sikere kétséges lehet. Eközben sok volt a találgatás a várható kormány összetételéről, a legtöbb támadás pedig a párt adócsökkentéssel és a fővárosi önkormányzatokkal kapcsolatos terveit érte.
Nem számít a vasárnapi szavazásnál a két héttel ezelőtti zűrzavar megismétlődésére az Országos Választási Iroda vezetője. Virág Rudolf az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: reméli, hogy este hét órakor elindulhat a tájékoztatási rendszer. Az ötvenhét egyéni választókörzet közül legalább ötvenben.
A Magyar Demokrata Fórum Fejér megyei választmánya a teljes tisztújítás gyors lefolytatásának a híve, mert "az építkezést a demokratikus elvek betartásával, alulról kezdve kell elkezdeni, biztosítva, hogy legitim, választott testületek irányítsák a szervezeti életet" - közölte pénteken a párt helyi kampányának vezetője az MTI-vel.
Az LMP választmánya javasolja, hogy a tömörülés legyen teljes jogú tagja az Európai Zöld Pártnak - mondta az InfoRádiónak Szombati Kristóf választmányi tag. Szerinte a tagság sok tapasztalatot adna a szavazóbázis megerősítéséhez is.
A panelházak felújítását, a rezsiköltségek csökkentését, a helyi rendőrőrs visszaállítását, a rendőrök számának növelését és a négyes metró minél gyorsabb befejezését említette a megoldandó feladatok között Simicskó István, a Fidesz-KDNP főváros 16. választókerületében induló jelöltje pénteki, Kampányzáróra című rendezvényén.
Egyezkedés az LMP-vel; tisztújítás a második forduló után; a párt nevét fel sem tüntető szocialista plakátok - néhány elem az MSZP elmúlt két hetéből. Az igazi kulcsszó az MSZP részéről a demokratikus kontroll volt az elmúlt időszakban. Nagy Tamás összeállítása.
Kötélhúzás helyett egy irányba húzásra van szükség - mutatott rá Orbán Viktor a HírTV péntek esti műsorában. A Fidesz elnöke úgy látja, hogy a legfontosabb választói motívum a nemzeti egység gondolata. Az a Magyarország, amelynek a nevében beszélek, rendet és tiszteletet követel, összetartozásra vágyik - tette hozzá. Orbán az ellene szóló kampányról elmondta, hogy ennél többet gondolt a…
Az Országos Választási Iroda vezetője szerint felkészültek a második választási forduló törvényes lebonyolítására. A Fidesz elnöke szerint a nemzeti ügyek végigviteléhez van szükség a kétharmados többségre. Az MSZP listavezetője ismét a Fidesz kétharmados többsége ellen emelte fel szavát.
Országos szintű kampánycsend lépett életbe péntek éjféltől. Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta: ez azt jelenti, hogy abban a 7 megyében is érvényes a tilalom, ahol nem tartják meg az országgyűlési képviselő-választás második fordulóját. A kampánycsend vasárnap este 7 óráig tart.
A Népszava Online nem reprezentatív felmérése szerint a válaszadóknak valamivel több mint a fele gondolja úgy, hogy a Fidesz kétharmada veszélyezteti a demokráciát. A szavazók 42 százaléka viszont úgy látta: előnyös lehet az országnak, mert így könnyebb lenne az átalakításokat, változásokat végrehajtani.
Orbán Viktor a Facebook közösségi oldalon adta közre a kampány-időszak szubjektív statisztikáját. A bejegyzésből kiderül, hány kilométert utazott a Fidesz elnöke, és eközben hány kávét, továbbá hány pogácsát fogyasztott el.
Egy idős férfi holttestére találtak a tűzoltók pénteken a Békés megyei Dévaványán, ahová egy családi házban keletkezett tűz oltásához riasztották őket - közölte a katasztrófavédelem Békés megyei ügyelete.