A kormányoldalt annyira elragadta elszántsága a matúra megtartása mellett, hogy a parlamenti ellenzéknek is adott érettségi tételeket. Méghozzá külön engedménnyel: a képviselők választhattak a szóbeli vagy írásbeli forma között. A nagy magyar konzervatív gondolkodó, Kövér László két szövegét kellett értelmezniük, értékelniük, jelezve azt is, milye
A szülési szabadság minden kismamának jár, és bár a szülési szabadság 2020-tól megváltozott, a szülési szabadság időtartama 24 hét maradt. Ám immáron férfiak is igénybe vehetik. A hatályos magyar jogszabályok szerint...
Varga Judit most azért posztolt az Európai Bizottság jogi ügyekért felelős alelnökéről, mert szerinte “kibújt a szög a zsákból”, Vera Jourová a FAZ-nak adott interjújában “már mentegetőzik” a magyar kormány számára múltkori kedvező mondatai miatt, és már "nyíltan fenyegetőzik az uniós pénzek megvonásával" - írja az igazságügyminiszter a Facebook ol
A legtöbb európai országban a korábbi fizetésük 70-80-90%-át fizetik ki a kormányok azoknak, akik a válságban elveszítették a munkájukat, miközben az Orbán-kormány nulla forinttal támogatja a munkanélkülivé vált magyarokat - írja közleményében a Demokratikus Koalíció (DK).
Hat mentődolgozó fertőződött meg koronavírussal, a mentők 15 ezer fertőzésgyanús vagy igazoltan koronavírus-fertőzött betegnek nyújtottak segítséget - mondta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
A Miniszterelnökség miniszterhelyettese Facebook-videójában ajánlott könyveket. Gróf Apponyi Albert, Ryszard Legutko és Yoram Hazony műveit is ajánlja Orbán Balázs:
Eddig jószerével csak a háborúk tudták előidézni a történelemben, hogy a tudósok félretegyenek minden mást, és csak egyetlen feladatra koncentráljanak. Az autógyártósorokon most nem fegyverek, hanem lélegeztetőgépek készülnek. A járvány átsorolta a preferenciákat, a tőzsde a magas fokozatba kapcsolt vakcinafejlesztésekre figyel, hatalmas pénzforrás
Alig egy hete, a május eleji hosszú hétvége előtt rendelte el a humántárca vezetője, hogy ugyan szigorú megkötésekkel, de újraindítható az ellátórendszer.
Győrfi Pál vitte el Orbán Viktort a Józsefvárosi Mentőállomásra. A miniszterelnök a Mentők Napja alkalmából látogatta meg a mentőállomást, ahol köszönetet mondott a dolgozóknak. Orbán azt is elmesélte a Mentőszolgálat szóvivőjének, hogy általános iskolás felső tagozatos korában elsősegélynyújtó versenyen indult el, ahol egészen a járási bajnokságig
A főpolgármester későn hozott olyan intézkedéseket, amelyek felkészítették volna a fővárosi fenntartású idősotthonokat a koronavírus-járvány elleni védekezésre.
Bár többen is jelentős bevételkiesést könyveltek el a járványidőszakban, nem tűnnek reményvesztettnek a Hetek által megszólaltatott cégvezetők. Az alkalmazottak megtartása mellett többen fejlesztésekre is kihasználják a felszabadult időt.
A hátrányos helyzetű tanulók harmada nem tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba, összességében minden ötödik tanulóhoz nem jut el az online távoktatás – ilyen döbbenetes eredményekre jutottak egymástól független kutatások, amelyek az elmúlt másfél-két hónap tanulságait próbálják levonni. Bár a teljesen előkészítetlen átállás valós következménye
Hat mentődolgozó fertőződött meg koronavírussal, a mentők 15 ezer fertőzésgyanús vagy igazoltan koronavírus-fertőzött betegnek nyújtottak segítséget - mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, Dr. Csató Gábor a járvány...
Az álhírek terjedésének visszaszorítása rajtunk is múlik, a felelőtlen megosztások megelőzése révén - hívták a fel figyelmet a rendőrök. Mankót is adtak az álhírek, csalók kiszűréséhez.
Hat mentődolgozó fertőződött meg koronavírussal, a mentők 15 ezer fertőzésgyanús vagy igazoltan koronavírus-fertőzött betegnek nyújtottak segítséget - mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Videóra vették, ahogy aranyosan pancsol az oregoni állatkert egyik ázsiai elefántja. " Samudra csak egy nagy búvárkutyuli" - írták kommentárként a videóhoz az állatkert dolgozói, akik a kristálytiszta vízben levideózták, milyen könnyedén úszkál a víz alatt az egyébként behemót Samudra.
"A mentők napján köszöntjük azokat a honfitársainkat, akik 1,2 millió embert mentenek meg évente. Köszönjük, hogy egész évben készen állnak a bajba került honfitársaink megsegítésére, köszönet a mindannyiunk biztonsága érdekében végzett szolgálatukért!" - írja közleményben az MSZP.
"Negyven napja ugyanazokat a házakat, utcákat látom, jó érzés volt vonatra ülni és átjönni Egerbe, ahol utoljára jó pár éve, osztálykiránduláson jártam."
A villányi borvidék pincészetei ez évre tervezett turisztikai árbevételük 15-25 százalékát már elbukták a járvány miatt. Ám a helyi borászok a talpra állás szorgos művészei, ezért bíznak az újjászületésben. A villányi pincészetek is kénytelen voltak március közepén bezárni szállodáikat, éttermeiket és borozóikat, ennek ellenére e vállalkozások alk
Az illegális szemetelők után az illegális autóbontóknak üzent hadat Áldozó Tamás. Pápa város polgármesterének akcióját napok óta ámulattal figyelik, ugyanis országszerte szinte valamennyi településvezetőnek meggyűlik a baja a szemetelőkkel, közpénz milliókat kényszerülnek önkormányzatok arra fordítani, hogy mások után takarítsanak. Pápa első embere
A munka nélkül maradt emberek számára a jövő nem a közmunkában és nem a kölcsönzött munkaerő világában van – jelentette ki az Mszp alelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Mintegy 10 fokkal lehűl a levegő a jövő héten, a hét közepén néhol csak 10 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn a napsütés mellett...
"Megint itt a zsigeri fideszes reflex, a propaganda, megint közpénz-milliárdokból, de annyival rosszabb a helyzet, mint korábban, hogy eddig a politikai problémáikat akarták vele megoldani, most meg egy komplett világjárványt." - írja Szél Bernadett legfrissebb Facebook-posztjában.
A kabinet elvette a településtől a Samsung-gyár építési területét, és a Pest megyei önkormányzathoz csatornázta át a gyártól beszedhető iparűzési adót.
Van, aki néhány ezer forinttal, más építőanyaggal vagy épp a munkájával igyekszik segíteni azon a monori családon, akiknek két hete égett le az otthona, és most tető híján azért imádkoznak: csak ne essen az eső! A segédápolóként dolgozó édesanyát a betegek vigasztalták a kórházban, párja pár nap alatt őszült meg a sokktól. Ismerősök és idegenek pró
Még mindig nem kapta meg a Budapestre vonatkozó járványügyi adatokat a főpolgármester, a kormányzat szerint viszont Karácsony Gergely csak terel, miközben a megkésett intézkedések miatt a fővárosi idősotthonokban terjed leginkább a fertőzés. A főpolgármester arra gyanakszik, hogy a fertőzöttség a kórházakban lehet a legnagyobb, erről azonban nem re
"Klaus Iohannist, Románia államfőjét Nagy Károly-díjjal tervezik kitüntetni. Elfogadhatatlannak tartom, hogy ezt a rangos európai díjat olyan politikus kapja, aki kisebbségellenes megnyilvánulásaival és soviniszta gyűlöletkeltéssel vált hírhedtté. Az alábbi levél német fordítását megküldtem a döntőbizottságnak, valamint a német nyelvű sajtónak." -
Jakab Ferenc azt tapasztalta, hogy az enyhítések után „nagyon lazák lettek az emberek”. A virológusprofesszor hangsúlyozta, hogy a lazítás nem azt jelenti, hogy nem kell betartani az előírásokat és a szabályokat.