2009. január 16. péntek

jan. 16
15:54
Gáza: A Hamasz a végsőkig harcolni akar (Kripto Akadémia)
A Hamász iszlamista palesztin mozgalom nem fogadja el a gázai tűzszünetre vonatkozó izraeli feltételeket, és a végsőkig folytatja a fegyveres ellenállást - jelentette ki pénteken Háled Mesaal, a mozgalom damaszkuszi emigrációban élő vezetője.
jan. 16
16:21
Ukrán belpolitikai érdekek állnak a gázválság hátterében (Infostart)
Ukrán politikai csoportok és a mögöttük álló üzleti érdekkörök profitigénye is nehezíti a gázválság megoldását- mondta Magyarország kijevi nagykövete. Bársony András szerint az is elképzelhető, hogy a konfliktus hónapokig is elhúzódik.
jan. 16
16:48
Azerbajdzsán gáznagyhatalom lesz? (Kripto Akadémia)
Ilham Alijev azerbajdzsáni államfő szerint nem kizárt, hogy országa még idén megkezdi a földgázszállításokat Bulgáriának és Görögországnak, s ez elsősorban a Törökországgal kötendő tranzitszerződéstől függ.
jan. 16
16:50
Orosz katonai terjeszkedés (Kripto Akadémia)
Oroszország úgy döntött, hogy néhány éven belül haditengerészeti támaszpontokat létesít Líbiában, Szíriában és Jemenben - közölték magas rangú orosz katonai vezetők pénteken az ITAR-TASZSZ hírügynökséggel.
jan. 16
17:24
Megvan a nehéz idők ellenszere (Kripto Akadémia)
Az amerikai szenátus csütörtökön az elmúlt 25 év legfontosabb vadonvédelmi törvényét szavazta meg azzal, hogy több mint 810 ezer hektárnyi erdőt nyilvánított védetté az Egyesült Államok kilenc államában.
jan. 16
17:26
Órákon beül megoldódik a gázprobléma? (Kripto Akadémia)
Egy-két órában belül létrehozzák azt a nemzetközi konzorciumot, amely technológiai gázt vásárol ahhoz, hogy megkezdődhessen a gáztranzit Ukrajnán át.
jan. 16
17:42
Előrehozott választások? (Kripto Akadémia)
Előre hozott választásokat szorgalmazott pénteken a legnagyobb lett kormánypárt.
jan. 16
17:44
"Ezt a konfliktust a Hamasz provokálta" (Kripto Akadémia)
Az amerikai és izraeli külügyminiszter találkozója után Condoleezza Rice kifejtette, sajnálják a civil áldozatokat, legyenek bármely oldalon. Azonban a jelenlegi helyzetért egyértelműen a Hamaszt hibáztatta.
jan. 16
18:18
Már az ukránok is magukat hibáztatják? (Kripto Akadémia)
Az orosz-ukrán gázkapcsolatok jelenlegi gondjait az ukrán miniszterelnök okozta még 2005 tavaszán - jelentette ki pénteken az ukrán államfő titkárságának a helyettes vezetője.
jan. 16
18:36
Mauritánia bekeményít (Kripto Akadémia)
Katar és Mauritánia úgy döntött, hogy felfüggeszti politikai és gazdasági kapcsolatait Izraellel - jelentette pénteken az al-Dzsazíra arab hírtelevízió, amit egy mauritániai tisztségviselő később megerősített.
jan. 16
19:12
"Tibet felszabadításának napja" (Kripto Akadémia)
Tibet "felszabadítása" ünnepnapjának javasolta március 28-át, a tibeti kormány feloszlatásának évfordulóját a tartományi törvényhozás - vált ismertté pénteken.
jan. 16
20:33
Izrael leállíthatja a Gáza elleni támadást (Infostart)
Szlovákia hétfőtől feloldja a földgázellátásban múlt hét elején bevezetett korlátozásokat - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök rendkívüli sajtóértekezleten pénteken este Pozsonyban.
jan. 16
20:51
Hétfőtől nincs gázkorlátozás Szlovákiában (Infostart)
Szlovákia hétfőtől feloldja a földgázellátásban múlt hét elején bevezetett korlátozásokat - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök rendkívüli sajtóértekezleten pénteken este Pozsonyban.
jan. 16
22:03
Hagyták meghalni a menekülteket (Infostart)
Tahi katonák feltartóztatták a Bangladesből és Burmából érkező menekülteket, és visszaküldték őket a tengerre, ahol többen meghaltak - számoltak be a túlélők.

2009. január 17. szombat

jan. 17
7:12
IMF hitel Szerbiának (Kripto Akadémia)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 400 millió eurós készenléti hitelt hagyott jóvá szombaton Szerbia számára.
jan. 17
7:48
Pokolgépes merénylet egy német nagykövetség ellen (Kripto Akadémia)
Pokolgép robbant szombaton reggel Kabulban a német nagykövetség közelében.
jan. 17
8:24
Izraeli ENSZ-iskolára támadtak (Kripto Akadémia)
Egy nő és egy gyermek haltak meg szombaton hajnalban a Gázai övezetben egy ENSZ-iskola elleni izraeli tüzérségi támadásban a terület északi részén fekvő Beit Lahíjában - közölték szemtanúk és orvosi források.
jan. 17
11:06
A Hamász nem hátrál, akkor se ha uzrael tűzszünetet hírdet (Kripto Akadémia)
A Hamász palesztin iszlamista szervezet szerint akkor is folytatódik a "szembenállás" a Gázai övezetben, ha Izrael egyoldalú tűzszünetet hirdet.
jan. 17
11:33
Az ENSZ tűzszünetet követel (Infostart)
Azonnali tűúzszünetre szólította fel Izraelt és a palesztin Hamászt az ENSZ közgyűlése. A határozatot 142 állam támogatta, 6 ellenezte, 8 pedig tartózkodott. A dokumentum a tűzszünet mellett az izraeli csapatok Gázai övezetből való kivonulását, valamint a humanitárius segélyek akadálytalan eljuttatását és szétosztását követeli az övezet egész területén.
jan. 17
11:51
Szerbián is segít a valutaalap (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap 400 millió eurós készenléti hitelt hagyott jóvá Szerbia számára. A 15 hónapos időtartamra szóló hitelkeret segítségével Belgrád a nemzetgazdaság megszilárdítását célzó gazdasági programját kívánja megvalósítani.
jan. 17
12:45
Melyik állat jelképezze Európát? (Infostart)
Az amerikaiak jelképe a sas, a kínaiaké a panda, a franciáké a kakas - de mi legyen Európáé? Miután az Európai Bizottság 2009-et a kreativitás és az újítás évévé nyilvánította, a Párizsban megjelenő International Herald Tribune is előállt egy eredeti indítvánnyal: válasszon magának az öreg kontinens is jelkép-állatot. Az ötletet a lap eljuttatta az Európai Parlament (EP) alkotmányos ügyekkel…
jan. 17
14:24
Meg akarják ölni az izraeli külügyminisztert (Kripto Akadémia)
Egy iráni vallási méltóság az izraeli külügyminiszter lelövésére szólított fel hívek előtt mondott beszédében.
jan. 17
14:42
Javul a helyzet Bulgáriában, de még sokan fagyoskodnak (Kripto Akadémia)
A gázhiány miatt az egyik legnagyobb bajban lévő Bulgária szomszédjaitól, Görögországtól és Törökországtól kap földgázt.
jan. 17
15:18
Elkezdődött a nemzetközi gázkonferenciát (Kripto Akadémia)
Olyan nemzetközi mechanizmust kell kidolgozni, amely megakadályozza a jelenlegihez hasonló problémák kialakulását a gázszállítások terén - mondta Dmitrij Medvegyev orosz elnök a szállítások felújításának előmozdítására összehívott és szombaton délután a moszkvai Kremlben megkezdődött nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében.
jan. 17
15:27
Izrael kész leállítani a Gázai övezet elleni hadműveletet (Infostart)
Izrael a három hete indított gázai offenzíva leállítását tervezi, miután már elérte a kitűzött célokat - jelentette ki szombaton egy magas rangú jeruzsálemi illetékes.
jan. 17
16:12
Mikor lesz gáz? (Kripto Akadémia)
Olyan nemzetközi mechanizmust kell kidolgozni, amely megakadályozza a jelenlegihez hasonló problémák kialakulását a gázszállítások terén - mondta Dmitrij Medvegyev orosz elnök a szállítások felújításának előmozdítására összehívott és szombaton délután a moszkvai Kreml Katalin termében megkezdődött nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében.
jan. 17
16:21
Medvegyev kevesli a jelenlegi szerződéseket (Infostart)
Új nemzetközi megállapodások kidolgozását szorgalmazza a zavartalan gázszállítások érdekében az orosz államfő. Dmitrij Medvegyev a Moszkvában, az orosz-ukrán gázvita megoldását célzó nemzetközi tanácskozáson hangsúlyozta: erre azért van szükség, mert a jelenlegi nemzetközi szerződések nem voltak elégségesek a probléma megoldására.
jan. 17
16:39
Épületek állati csontokból (Infostart)
Egy középkori cserépégető kemence véletlen felfedezése nyomán tudósok kiderítették, hogy a mór építészek porított állati csontokat alkalmaztak az erődítmények falainak megóvására a dél-spanyolországi Alhambra palota térségében.
jan. 17
17:15
Amerika új vezetője vonatra ült (Infostart)
Történelmi hagyományt felelevenítve vonattal indult szombat délelőtt Philadelphiából Washingtonba Barack Obama megválasztott amerikai elnök, akit jövő héten iktatnak be hivatalába.
jan. 17
17:42
Hat halottja van a kabuli merényletnek (Kripto Akadémia)
Egy öngyilkos merénylő még öt embert rántott magával a halálba, amikor szombaton a kabuli német nagykövetség előtt felrobbantotta lőszerrel megrakott gépkocsiját.
jan. 17
18:18
Rövid időn belül rendezve lesz a gázszállítás-de mennyi a rövid? (Kripto Akadémia)
Szemmel látható eredmény nélkül ért véget Moszkvában a gázszállítási problémák megoldására és egy a hasonlók elkerülésére alkalmas nemzetközi mechanizmus kidolgozására összehívott moszkvai értekezlet, de Dmitrij Medvegyev hasznosnak nevezte a tanácskozást, ahol - mint mondta - nyílt, konstruktív és jó szándékú véleménycsere zajlott le.
jan. 17
18:36
"Itt kezdődött az amerikai utazás" (Kripto Akadémia)
Történelmi hagyományt felelevenítve vonattal indult szombat délelőtt Philadelphiából Washingtonba Barack Obama megválasztott amerikai elnök, akit jövő héten iktatnak be hivatalába a fővárosban.
jan. 17
18:38
Véget ér a gázai offenzíva? (Kripto Akadémia)
Az izraeli kabinet szombat esti ülése után a miniszterelnök be fogja jelenteni az egyoldalú tűzszünetet a gázai offenzívában - közölte percekkel az ülés kezdete előtt egy illetékes.
jan. 17
19:12
Putyin és Timosenko tárgyalásai még szombat este folytatódnak (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin orosz és Julija Timosenko ukrán kormányfő tárgyalásai a 2009-re szóló kétoldalú gázszállítási szerződésről még szombaton este folytatódnak - jelentette be több hivatalos forrás is Moszkvában a nemzetközi értekezlet után.
jan. 17
19:30
Tömegtüntetések Európa-szerte (Kripto Akadémia)
A Gázai övezet elleni izraeli offenzíva leállítását követelő tömegtüntetések voltak szombaton Európa számos nagyvárosában, köztük Londonban, Berlinben, Párizsban, Rómában és Athénban.
jan. 17
20:33
Izrael egyoldalú tűzszünetet hirdetett a gázai övezetben (Infostart)
Egyoldalú tűzszünetet hirdetett ki és léptetett életbe Izrael vasárnapra virradóra a Gázai övezetben, a palesztin területet uraló Hamász szervezettel huszonkét napon át folytatott, több mint ezerkétszáz palesztin halálos áldozatot követelő háborúja után.
jan. 17
21:54
Folytatódtak Putyin és Timosenko tárgyalásai (Kripto Akadémia)
Folytatódtak Vlagyimir Putyin orosz és Julija Timosenko ukrán kormányfő tárgyalásai szombat este Moszkvában a 2009-re szóló kétoldalú gázszállítási szerződésről - közölte Putyin sajtótitkára.
jan. 17
22:30
Izrael tűzszünetet hirdetett! (Kripto Akadémia)
Talán vége lesz a háborúnak.

2009. január 18. vasárnap

jan. 18
7:39
A kínai nők több gyereket akarnak (Infostart)
A kínai hatóságok szerint a legtöbb nő a szigorú törvény ellenére egynél több gyereket szeretne.
jan. 18
8:15
"Fidel Castro már csak olyan, mint egy köztéri szobor" (Infostart)
Nem jelent meg a tévében és nem írt cikket a kubai kommunista forradalom ötvenedik évfordulóján Fidel Castro. Az elemzők között akadnak, akik szerint a kubai kommunista párt vezetője már csak szimbólum, aki olyan "mint egy köztéri szobor". Hugo Chavez pedig implicite barátja halálára utalt vasárnapi interjújában.
jan. 18
9:36
Célba ért az Obama-vonat (Metropol)
Megérkezett Washingtonba a Barack Obamát szállító különvonat helyi idő szerint szombat este, a történelmi hagyományokat felelevenítő út során a városokban ünneplő tömeg fogadta a megválasztott amerikai elnököt.
jan. 18
9:45
Hétfőtől újra kap orosz gázt Európa (Infostart)
Hétfőn várhatóan újra érkezik orosz gáz Európába, miután vasárnapra virradó éjszaka Vlagyimir Putyin orosz és Julija Timosenko ukrán kormányfő tízórás tárgyalás után megállapodásra jutott az Ukrajna gázellátását 2009-re biztosító kétoldalú szerződés feltételeiről.
jan. 18
10:21
Törékeny az egyoldalú izraeli tűzszünet (Infostart)
Vasárnapra virradó éjszaka tiszteletben tartották az Izrael által egyoldalúan kihirdetett és életbe léptetett gázai övezeti tűzszünetet a szembenálló felek, később azonban - sajtóértesülések szerint - izraeli helikopterekből lőtték a területet, ahonnan rakétákkal támadták a dél-izareli Szderót városát.
jan. 18
14:15
Egy hétre szóló tűzszünetet hirdetett a Hamász (Infostart)
Azonnali, egy hétre szóló tűzszünetet jelentettek be vasárnap a Hamász palesztin iszlamista szervezet és gázai övezetbeli fegyveres szövetségesei - ezt az egy hetet adva Izraelnek, hogy kivonja csapatait a területről.
jan. 18
14:51
Kiemelték a folyón landoló repülőgépet - nézze meg! (Infostart)
Az Egyesült Államokban kiemelték a vízből azt az amerikai utasszállító repülőgépet, amely csütörtökön hajtott végre kényszerleszállást a Hudson folyón.
jan. 18
15:36
Kiemelték a Hudson folyóra leszállt utasszállítót (Metropol)
Az Airbus A320-as típusú gép két feketedobozát - a repülési adatokat és a pilótafülkében elhangzottakat rögzítő berendezéseket - vasárnap Washingtonba szállították, hogy a szakértők elemezzék az adatokat, és megállapítsák a hajtóművek leállásának okát.
jan. 18
15:38
Hétfőn már sztrájk az új Alitaliánál (Metropol)
Máris sztrájkra készülnek az alig egy hete hivatalosan újraindult Alitalia dolgozói: hétfőn délelőtt 10 órától négy órán keresztül munkabeszüntetéssel tiltakoznak amiatt, hogy az új tulajdonosok nem átlátható munkaszerződésekkel és feltételekkel foglalkoztatják a régi Alitaliától - illetve az Air One légitársaságtól - átvett dolgozókat.
jan. 18
16:03
Máris sztrájkra készülnek az új Alitalia dolgozói (Infostart)
Máris sztrájkra készülnek az alig egy hete hivatalosan újraindult Alitalia dolgozói: hétfőn délelőtt 10 órától négy órán keresztül munkabeszüntetéssel tiltakoznak amiatt, hogy az új tulajdonosok nem átlátható munkaszerződésekkel és feltételekkel foglalkoztatják a régi Alitaliától - illetve az Air One légitársaságtól - átvett dolgozókat.
jan. 18
16:21
Gázolaj kerülhet az Ungba az ukrajnai csőtörés miatt (Infostart)
Felkészült az esetleges beavatkozásra az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, ha az ukrán olajszennyeződés mégis bekerülne a folyóba - közölte az igazgatóság szóvivője azt követően, hogy egy vezeték meghibásodása miatt gázolaj jutott a környezetbe szombat este a kárpátaljai nagybereznai járás területén, az Ung folyó közelében.
jan. 18
19:30
Kulcspozíciókból vonultak ki az izraeli erők (Kripto Akadémia)
Gáza városán belüli és akörüli kulcspozíciókból vonultak ki vasárnap az izraeli erők, a Gázai övezet és Izrael határtérségébe húzódva vissza a tűzszünet életbe lépése nyomán - közölték szemtanúk, majd a hadsereg bejelentette, hogy fokozatos visszavonulás kezdődött.

Keresés