A vasárnap kihirdetett tűzszünet óta a második, keddre virradó éjszaka is nyugodtan telt a Gázai övezetben, egyetlen incidenst sem jelentettek - közölte egy izraeli katonai szóvivő.
Kína felszólította kedden Barack Obama megválasztott amerikai elnököt, hogy törekedjen a gyakran feszült katonai kapcsolatok javítására Washington és Peking között.
Milliós nagyságrendű kártérítésre kötelezte a magyar államot a Emberi Jogok Európai Bírósága, mert csaknem tíz évig tartott az eljárás egy kamionsofőr ügyében, akit egy súlyos baleset okozása miatt elítéltek, és börtönbüntetésének letöltése közben derült ki ártatlansága - mondta Tóth István, a sofőr ügyvédje hétfőn az MTI-nek.
A Charta '77 emberi jogi mozgalom húsz évvel ezelőtt demonstrációt tervezett a prágai Vencel térre. Ezzel szerettek volna emlékezni Jan Palachra, aki 1969. január 16-án, a téren felgyújtotta magát a szovjetek vezette invázió ellen tiltakozva. A tiltás ellenére megtartott demonstrációt további tüntetések követték, a rendőrség mindegyiket szétverte. A hatalmon lévők úgy próbálták megakadályozni a…
Az Egyesült Államok új elnökének beiktatásával a hagyomány szerint a Fehér Ház is új köntöst kap. Az elnöki rezidencia dekorációja és az arra költött pénz a kritikusok egyik kedvenc témája.
Bernard Kouchner francia külügyminiszter osztja a "Barack Obama iránti csodálatot és lelkesedést", de arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Államok 44. elnökének "nincs varázspálcája".
Az izraeli elnök nem igazán aggódik az esetleges amerikai-iráni tárgyalások miatt, mint mondta "Az irániak céljai úgysem egyeznek meg az amerikaiakéval"
Lemondott tisztségéről a lengyel igazságügy-miniszter kedden, miután egy bűnbanda elítélt tagjai közül immár a harmadik követett el öngyilkosságot a börtönben.
Lengyelországban lemondott posztjáról az igazságügy-miniszter, miután egy bűnszervezet elítélt tagjai közül már a harmadik követett el öngyilkosságot a börtönben.
Nem sikerült megállapodniuk kedden a kuvaiti arab csúcs során összeült külügyminisztereknek a gázai konfliktusról szóló záróközlemény szövegében - közölte Hosjar Zebari iraki külügyminiszter.
Ezekben a napokban Washingtonra figyel az egész világ, mindenki ott van, aki számít. Most megtudhatja, hol buliznak a legnagyobb sztárok, és azt is, hogy milyen zenére fog táncolni az elnöki pár.
Gilád Salit, a 2006-ban elrabolt és azóta az iszlamista Hamász mozgalom fogságában lévő izraeli katona szabadon engedésétől tette függővé a gázai övezeti átkelőhelyek újramegnyitását kedden Cipi Livni izraeli külügyminiszter.
A kongói kormány kérésére ruandai csapatok léptek kedden az ország területére, hogy a kongói katonákkal vállvetve szálljanak harcba a Ruandából korábban elmenekült és a szomszéd ország keleti részén tevékenykedő hutu lázadókkal.
Nyolc százalék fölé emelkedett decemberben a munkanélküliség Szlovákiában: a szlovák munkaügyi hivatal keddi közlése szerint decemberben 8,39 százalékra nőtt a munkanélküliek aránya, 2007 áprilisa óta ez a legmagasabb adat.Novemberben ez a mutató 7,8 százalék volt. Éves mértékben decemberben 0,4 százalékponttal nőtt a munkanélküliség.
Brüsszel, 2009. január 20., kedd (MTI) - Az orosz fél újra megnyitotta a gázcsapot, az ukránok pedig lehetővé teszik a továbbítást - erősítette meg kedden Brüsszelben José Manuel Barroso - hozzátéve, hogy az Európai Uniónak tanulságokat kell levonnia a gázvitából.
Hamid Karzai afgán elnök felszólította kedden az országban állomásozó nemzetközi erőket, hogy a polgári lakosság megkímélése érdekében változtassák meg katonai stratégiájukat, a hadműveletek koordinálásában működjenek együtt Kabullal, a kormányzati korrupció visszaszorítása végett pedig alakítsák át a segélyezés rendszerét.
Józanságra inti az embereket az új amerikai elnökkel kapcsolatban a francia külügyminiszter. Bernard Kouchner a France Info rádiónak nyilatkozva kedden azt mondta: osztja a Barack Obama iránti világszerte megnyilvánuló lelkesedést, de az tudni kell, hogy az új amerikai elnök nem rendelkezik olyan varázspálcával, amellyel minden problémát egy csapásra meg tud oldani.
Az Európa Tanácsnak az emberi jogok kaukázusi helyzetében illetékes jelentéstevőjét mélyen felháborította, hogy hétfőn meggyilkolták Sztanyiszlav Markelov ügyvédet, aki a nagy feltűnést keltő Budanov-ügyben az áldozat családjának jogi képviselője volt.
A német kancellár hosszabb tévéinterjúban fejtette ki elvárásait az új amerikai elnökkel szemben. Angela Merkel reményét fejezte ki, hogy a jövőben szorosabb lesz az együttműködés az óceán két partja között a világpolitikai problémák megoldásában.
Az orosz fél újra megnyitotta a gázcsapot, az ukránok pedig lehetővé teszik a továbbítást - erősítette meg kedden Brüsszelben José Manuel Barroso - hozzátéve, hogy az Európai Uniónak tanulságokat kell levonnia a gázvitából.
Vádat emeltetne George Bush távozó amerikai elnök és volt védelmi minisztere, Donald Rumsfeld ellen az ENSZ kínzások ügyében illetékes jelentéstevője. Az osztrák Manfred Nowak a guantánamói börtöntáborban elkövetett kínzások és embertelen bánásmód miatt indítana eljárást.
Február elsejétől megváltozik a KRESZ Szlovákiában; a változások értelmében például jóval magasabb büntetési tételek lesznek és csökkentik a lakott területen belüli megengedett legnagyobb sebességet is.
A délutáni elnöki beiktatás előtt Obama-lázban ég Washington, annak ellenére, hogy fagyos az időjárás. Az amerikai fővárost milliók özönlötték el, hogy tanúi legyenek a történelmi pillanatnak, amikor leteszi esküjét az Egyesült Államok első színesbőrű elnöke. Washington utcáin megtiltották a járműközlekedést, a biztonságra pedig több tízezer rendőr, katona és ügynök vigyáz.
Irán kész arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az Európai Unióval az energiaügyi kapcsolatok szorosabbra fűzéséről - mondta kedden Brüsszelben az iráni külügyminiszter-helyettes.
Szlovákiában szűkebb körűek a parlamenti képviselők mentelmi jogai mint Magyarországon - jelentette ki Renáta Zmajkovicová, a szlovák parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságának elnöke, miután kedden Pozsonyban befejeződött a szlovák és a magyar parlament mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságainak kétnapos munkatalálkozója.
Oroszország felülvizsgálhatja kapcsolatait azokkal az országokkal, amelyek fegyvert szállítanak Grúziának - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában, miután tárgyalt a grúziai szakadár terület, az Oroszország által elismert Dél-Oszétia külügyminiszterével, Murat Dzsiojevvel.
Történelmi jelentőségű Barack Obama megválasztott amerikai elnök beiktatása - mondta Göncz Kinga kedden Budapesten, néhány órával a washingtoni elnöki eskütétel előtt. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy még az eddigieknél is szorosabbá válhatnak az amerikai-magyar kapcsolatok.
Százezrek gyülekeztek Barack Obama megválasztott elnök beiktatása előtt több mint két órával Washington belvárosában, egyes hírtévék milliós tömeget emlegettek, azonban nemcsak az ottlévőket, hanem a világ számos pontján vezetőket és embereket is megmozgat ez a történelmi esemény
Önmérsékletre és a tűzszünet tiszteletben tartására szólította fel Izraelt és a Hamászt az ENSZ-főtitkár kedden, az izraeli hadműveletekben megsérült gázai övezeti ENSZ-létesítményeknél tett látogatásakor.
A kabuli német nagykövetség ellen a múlt hétvégén elkövetett merénylet óta Németországban tovább fokozták a biztonsági intézkedéseket. A történtek fényében a belügyminisztérium különösképpen aggasztónak tartja azt az internet útján eljuttatott figyelmeztetést is, amelyben az al-Kaida megfenyegette Németországot.
Mi kerül 170 millió dollárba az új elnök beiktatásán? Ennek járt utána az ABC News. Obama eskütétele maga "csupán" 1,24 milliót visz el, a többit a fogadások, a biztonsági intézkedések és a logisztika - például a mobilvécék bérlése. Fejenként maximum ötvenezerrel lehetett hozzájárulni a költségekhez. Adományozott Bill Gates, George Lucas, Steven Spielberg, de Soros György is.
Vádat emeltetne George Bush távozó amerikai elnök és volt védelmi minisztere, Donald Rumsfeld ellen az ENSZ kínzások ügyében illetékes jelentéstevője. Az osztrák Manfred Nowak a guantánamói börtöntáborban elkövetett kínzások és embertelen bánásmód miatt indítana eljárást.
Az Ukrajna gázimportját évek óta közvetítő RoszUkrEnergo - amely Magyarországra is szállít gázt - nem jut többet földgázhoz sem Oroszországban, sem Közép-Ázsiában - jelentette ki kedden Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató helyettese.
Beiktatták hivatalába kedden Joe Bident, az Egyesült Államok új alelnökét Washingtonban. Az eskü szövegét John Paul Stevens, a legfelsőbb bíróság elnökének helyettese mondta előre.
Az új amerikai elnök kis csúszással lett beiktatva hivatalába, miután a ceremónia elhúzódott, így nem tudta időben 12-órakor letenni hivatali esküjét. Ennek ellenére, öt perccel később ő lett az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke, miután helyi idő szerint 12 óra 5 perckor letette a hivatali esküt
Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnöke kedd délben beiktatási beszédében azt mondta: Amerika sok és nehéz kihívással néz szembe, amelyeken nem lehet könnyen vagy rövid idő alatt túljutni, de Amerika le fogja küzdeni a nehézségeket.
Egy lehetséges fenyegetés ügyében vizsgálódnak az amerikai biztonsági szolgálatok: ez a fenyegetés Barack Obamára leselkedne a beiktatása napján - közölte kedden, röviddel az Egyesült Államok megválasztott elnökének beiktatása előtt az amerikai belbiztonsági hivatal.
Javult a szlovák kormány viszonya az országban élő nemzeti kisebbségekhez. Állítólag ezt mondták Ivan Gasparovicnak a kisebbségeknek azok a képviselői, akikkel kedden Pozsonyban találkozott a szlovák államfő.
Az Európai Uniói gazdasági segítségnyújtási lehetőségeivel, valamint az EU-grúz együttműködéssel kapcsolatos kérdéskört vitatta meg az Európai Bizottság külügyi biztosa kedden Tbilisziben.