2009. január 8. csütörtök

jan. 8
11:06
Lelőttek egy benzinkút felgyújtására készülő palesztint (Kripto Akadémia)
Izraeli rendőrök lelőttek egy palesztint csütörtökön egy ciszjordániai zsidó telepen, nem messze Jeruzsálemtől, mert megpróbált felgyújtani egy benzinkutat.
jan. 8
11:08
Ki a német szocialisták példaképe? Nem más, mint Barack Obama (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnökválasztást fölényesen megnyerő Barack Obamától akar győzni tanulni a Német Szociáldemokrata Párt (SPD).
jan. 8
11:15
Százezer ember fűtés nélkül - egy ország, amelynek nincs gáztartaléka (Infostart)
Szerbiában a Vajdaság a gázhiány első számú áldozata. Újvidéken százezer ember él fűtetlen lakásokban, több vajdasági városban az egészségházak naponta csak három órán át fogadják a betegeket. Szerbia azon ritka európai országok közé tartozik, amelyeknek nincsenek és nem is voltak földgáztartalékai.
jan. 8
11:33
Hangrobbanás volt a rakétatámadás (Infostart)
Hamisnak bizonyult az a hír, hogy Libanonból újabb rakétatámadás érte csütörtökön Izrael északi részét, amit izraeli rádió- és tévéállomások közöltek, de azután mind Izraelben, mind Libanonban cáfoltak.
jan. 8
11:35
Gázai konfliktus: Az EU "bolhacirkusz-diplomáciát" folytat (Infostart)
A volt német külügyminiszter szokatlanul éles szavakkal bírálta az Európai Unió közel-keleti politikáját. Egy interjúban Joschka Fischer egyszerűen bolhacirkusznak nevezte, amit az EU vezetői a palesztin-izraeli harcok kirobbanása óta folytatnak.
jan. 8
12:27
"Tarthatatlan, hogy fél Európa az orosz-ukrán gázháború túsza" (Infostart)
Németországban egyelőre elegendő tartalék áll a rendelkezésre, hogy ne okozzon érezhető problémát az ukrán-orosz gáz-háború - hangsúlyozta a gazdasági miniszter. A lakásbérlők érdekvédelmi szervezete azonban gyors intézkedésre szólította fel a kormányt, hogy a válság elhúzódása miatt nehogy fűtetlenül maradjon közel 20 millió lakás.
jan. 8
12:45
Borotvapengével vágták ki a lányból a magzatot (Infostart)
Afganisztánban bíróság előtt kell felelniük tettükért azoknak a családtagoknak, akik pengével vágták fel egy terhes kislány hasát, és kivették a magzatot. A lányt kritikus állapotban ápolják a kórházban.
jan. 8
12:54
Nagy bajban a szerbek! Sok helyen nincs fűtés (Kripto Akadémia)
Szerbiában a központi fűtés gázhiány okozta leállása miatt sok helyen fáznak az emberek.
jan. 8
13:12
Blöfföltek Izraelben? (Kripto Akadémia)
Hamisnak bizonyult az a hír, hogy Libanonból újabb rakétatámadás érte csütörtökön Izrael északi részét, amit izraeli rádió- és tévéállomások közöltek, de azután mind Izraelben, mind Libanonban cáfoltak.
jan. 8
13:39
Csak egy hónapra elég a szlovák gáztartalék? (Infostart)
Csütörtökön sem érkezik Szlovákiába Ukrajnán keresztül orosz földgáz - jelentették be a pozsonyi gáz társaság képviselői. A két napja tartó kiesés már rövidesen komoly gondokat okozhat, figyelmeztetnek a szakemberek.
jan. 8
13:57
Még a segélyért is megéri Nagy-Britanniában maradni (Infostart)
Nagy-Britanniában a gazdasági visszaesés miatt tömeges elbocsátások vannak, de a szigetországban munkát vállalt félmillió lengyel közül ez nem késztet mindenkit hazatérésre, ugyanis meg tudnak élni a brit munkanélküli segélyből és a szociális juttatásokból.
jan. 8
15:27
Újabb ideiglenes tűzszünet Gázában (Infostart)
Ma is életbe léptette az izraeli hadsereg 3 órára az úgynevezett humanitárius tűzszünetet a Gázai övezetben, hogy a nélkülözők beszerezhessék a szükséges élelmiszereket, és a humanitárius szervezetek kioszthassák a segélyeket.
jan. 8
16:03
Orosz ellenkezés miatt nem mehetnek a gázellenőrök (Infostart)
Ukrajna elfogadta, Oroszország elutasította az uniós megfigyelők Kijevbe küldéséről szóló javaslatokat- közölte a közösség uniós biztosa. Andris Piebalgs azután beszélt erről, hogy az orosz Gazprom vezérigazgatója brüsszeli tárgyalásain azt mondta: helyreállítanák az Európába irányuló gázszolgáltatást, ha Ukrajnában uniós szakértők ellenőriznék, hogy Kijev nem szegi meg a tranzitmegállapodást.
jan. 8
17:51
Nincs előrelépés, tovább tart a fagyoskodás (Infostart)
Úgy tűnik, további fagyoskodásra és termelési kényszerszünetekre kell felkészülniük az európaiaknak, miután előrelépés nélkül zárult a Gazprom és az ukrán Naftogaz moszkvai találkozója. Az ukrán cég vezetése szerint a csütörtökre tervezett háromoldalú brüsszeli tanácskozást az orosz fél kérésére lemondták.
jan. 8
19:03
A kemény odamondogatás nem fakaszt gázt (Infostart)
Brüsszelben sem közeledtek az álláspontok az orosz és az ukrán gázipari cég között az ukrán importárról, és így az európai gázellátás jövőjéről sem. A Gazprom és a Naftogaz vezetője a szerda éjszakai moszkvai egyeztetés után az Európai Unió közvetítésével csütörtökön az Európai Bizottság elnökével tárgyal. Egyelőre csak kevés részlet ismert, de az biztos, hogy az Unió egyre keményebben lép fel a…
jan. 8
20:15
Vasfüggönyt bontana Gyurcsány Ferenc (Infostart)
Lépéseket vár Brüsszeltől a magyar miniszterelnök a nyugat- és kelet-európai uniós tagállamok közötti energetikai egyenlőtlenségek csökkentésére.
jan. 8
21:09
Nemzetek tűnhetnek el a klímaváltozás miatt (Infostart)
A klímaváltozás miatt folyamatosan növekszik a tengerszint, ez pedig destabilizálhatja a szigetországokat és világméretű konfliktusokat robbanthat ki az energia- és az élelmiszerforrásokért - állítja az ausztrál hadsereg. A növekvő tengerszint arra kényszerít néhány államot, hogy földet vásároljon más nemzetektől.
jan. 8
21:45
Hiába a válság, keresik a luxuscikkeket a vásárlók (Infostart)
A háztartások kedélyét és pénztárcáját megviselő gazdasági válság és a Franciaországban szokatlanul kemény tél ellenére hosszú sorok várták a legrangosabb francia áruházak nyitását szerdán, a ruházati boltokban megkezdődött nagy téli árleszállítás első napján. Az eladók első beszámolói szerint a vásárlók főleg a luxusmárkákat keresik.
jan. 8
22:39
Hatalmas leépítés és fizetéscsökkentés a számítástechnikai óriásnál (Infostart)
Dolgozói 11 százalékától válik meg a világ negyedik legnagyobb számítógépgyártó cége, a kínai Lenovo. A hírre 26 százalékot esett a vállalat papírjainak árfolyama.
jan. 8
23:15
Hamarosan befejeződik a gázvita? (Infostart)
Rövid távon fennakadás nélkül el tudjuk látni fogyasztóinkat, annak ellenére, hogy szerda óta egyetlen köbméternyi gáz sem érkezik hozzánk Oroszországból - mondta az InfoRádiónak a GDF Suez belga-francia gázipari társaság szóvivője. Sabine Wacquez hozzátette: elsősorban az időjárástól, illetve az orosz-ukrán konfliktus időtartamától függ, hogy a francia fogyasztók megérzik-e az orosz gáz hiányát.

2009. január 9. péntek

jan. 9
5:33
"Brutális gaztett": ellopott kocsijával támadtak a rendőrre (Infostart)
Sörösüvegekkel és kövekkel támadtak meg egy rendőrt az ausztrál sivatagban - és a tőle nemrég ellopott autóval próbálták elütni. A gyanúsítottakat már letartóztatták. Az utóbbi hónapokban egyre jobban elszaporodtak az erőszakos bűncselekmények az ausztrál vidéki városokban.
jan. 9
6:09
Európát nyugodtan félrelökheti Oroszország (Infostart)
Európa gyengesége orosz érdekeket szolgál, pedig az Egyesült Államok abban lenne érdekelt, hogy Európa az energiaellátás szempontjából is biztonságban legyen. Washington egy olyan Európát szeretne látni, amelyre nem nehezedhet olyan külső nyomás, mint amilyen például most adódik az orosz-ukrán konfliktusból. Keith Smith, az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Intézet Központjának…
jan. 9
6:36
A béke első jele a Gázában? (Kripto Akadémia)
A nyugati hatalmak és az arab országok megállapodásra jutottak csütörtökön egy biztonsági tanácsi határozat tervezetéről, amely azonnali tűzszünetre szólít fel a Gázai övezetet illetően - közölték egybehangzóan nyugati és arab diplomaták.
jan. 9
6:38
Az amerikaiak megölték az al-Kaida két vezérét? (Kripto Akadémia)
Megölték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet pakisztáni műveleti parancsnokát és jobbkezét - közölte a terrorizmusellenes küzdelem egyik magas rangú amerikai vezetője csütörtökön.
jan. 9
6:40
Zsidók ellen lázítanak Rómában (Kripto Akadémia)
Olasz politikusok felháborodottan reagáltak arra, hogy egy kis szakszervezet a zsidó tulajdonban álló római üzletek bojkottjára szólított fel a Gázai övezet elleni izraeli hadműveletek elleni tiltakozás jegyében.
jan. 9
6:45
A BT elfogadta a gázai övezeti válságról szóló határozatot (Infostart)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta csütörtökön a gázai övezeti válságról szóló határozatot, amelyben azonnali tűzszünetre és az izraeli csapatok teljes kivonására szólít fel. Péntekre virradó éjjel azonban Izrael még folytatta a légicsapásokat, amelyekben palesztin orvosi források és szemtanúk közlése szerint 12 ember vesztette életét.
jan. 9
7:03
Véget érhet a gázhiány (Infostart)
Oroszország megállapodott az Európai Unióval azokban a feltételekben, amelyek alapján megfigyelők ellenőrizhetik az Európai Unióba Ukrajnán keresztül érkező gázszállításait - jelentette be az EU soros elnöksége csütörtök késő este kiadott közleményében. Az ellenőrök már ma megérkeznek Ukrajnába.
jan. 9
7:05
A demokraták sem értenek egyet Obama politikájával (Infostart)
Belső vita alakult ki az amerikai Demokrata Pártban Barack Obama megválasztott elnök körvonalazódó gazdasági ösztönző csomagjáról; a párt több vezetője ellenzi az adócsökkentési terveket.
jan. 9
7:07
Az amerikaiak állítják: megölték az al-Kaida műveleti parancsnokát (Infostart)
Megölték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet pakisztáni műveleti parancsnokát és vezető munkatársát - közölte a terrorizmusellenes küzdelem egyik magas rangú amerikai vezetője.
jan. 9
7:12
Izrael nem kegyelmez! Hat palesztin halott az éjszakai légicsapásokban (Kripto Akadémia)
Palesztin orvosi források és szemtanúk közlése szerint hat palesztin vesztette életét csütörtök éjjel a Gázai övezet északi részén izraeli légicsapások következtében.
jan. 9
7:14
Saját pártja támadja Obamát? (Kripto Akadémia)
Belső vita alakult ki az amerikai Demokrata Pártban Barack Obama megválasztott elnök körvonalazódó gazdasági ösztönző csomagjáról; a párt több vezetője ellenzi az adócsökkentési terveket.
jan. 9
7:30
"Magas szintű" korrupció okozza a gázválságot? (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió pénteken elküldi ellenőreit Ukrajnába, hogy megkezdjék a megfigyelést az Oroszországból érkező földgáz fő mérőállomásán, írta péntek reggel a Reuters hírügynökség, meg nem nevezett prágai diplomatákat idézve.
jan. 9
7:32
Egy ukrán nő és kisgyermeke is meghalt az izraeli támadásban (Kripto Akadémia)
Palesztin orvosi források és szemtanúk közlése szerint 12 palesztin vesztette életét csütörtök éjjel a Gázai övezet északi részén izraeli légicsapások következtében. Meghalt a harcokban egy ukrán nő és kétéves fia is.
jan. 9
8:06
Újabb "harag napja" készülődik a Gázai övezetben (Kripto Akadémia)
Riadókészültségbe helyezték pénteken az izraeli rendőrség egységeit Kelet-Jeruzsálemben, miután a Hamász palesztin iszlamista fegyveres szervezet újabb "harag napját" hirdetett meg a gázai offenzíva ellen.
jan. 9
8:42
Magyar megfigyelő is lesz a gázszállítást ellenőrző EU-delegációban (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió megfigyelői között lesz egy magyar szakember is, aki ellenőrizheti az Oroszországból az Európai Unióba Ukrajnán keresztül érkező gázszállítást - mondta Zsuga János, a FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója pénteken a tv2 Tények Reggel című műsorában.
jan. 9
9:18
A Srí Lanka-i hadsereg bejelentette pár lépésre a győzelemtől? (Kripto Akadémia)
A Srí Lanka-i hadsereg pénteken azt közölte, hogy teljesen ellenőrzése alá vont egy stratégai jelentőségű földszorost a tamil felkelőkkel folytatott harcokban.
jan. 9
9:20
Miben lehet közös célja Amerikának és Iránnak? (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek, valamint Iránnak közös az érdeke, hogy megszilárdítsa a helyzetet Afganisztánban - jelentette ki csütörtökön David Petraeus tábornok, aki az amerikai középső parancsnokságot (CENTCOM) irányítja.
jan. 9
9:22
Izrael szembemegy az ENSZ-határozattal? (Kripto Akadémia)
Rendkívüli ülést kezdett pénteken reggel az izraeli kormány biztonsági kabinetje, hogy válaszoljon az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali gázai tűzszünetre felszólító határozatára.
jan. 9
10:12
Pokolgépes merénylet pusztított Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Legkevesebb tíz ember meghalt, miután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta a testére erősített pokolgépet pénteken egy zsúfolt délnyugat-afganisztáni piactéren - közölték a helyi hatóságok.
jan. 9
10:21
A jó szomszédnak hála, nem fagyott meg a Vajdaság (Infostart)
A magyar földgázsegélynek köszönhetően péntek reggeltől ismét van távfűtés a Vajdaság hat legnagyobb városában. Csütörtökön Újvidék százezer lakosa még fagyoskodott, most viszont már melegek a lakások, ami azért sem mellékes, mert reggel mínusz 15-18 Celsius-fok volt a hőmérséklet.
jan. 9
10:30
Az Európai Bizottság követeli a gázszállítás felújítását (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság pénteken követelte, hogy haladéktalanul indítsák újra az EU-ba irányuló gázszállítást, miután Brüsszel szerint az ellenőrző mechanizmus részleteit illetően is megállapodás született. A bizottsági közlemény szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az éjjel Viktor Juscsenko ukrán elnökkel, Andris Piebalgs energiaügyi EU-biztos pedig orosz illetékesekkel tárgyalt.
jan. 9
10:32
A válság ellenére 500 ezer új munkahely? (Kripto Akadémia)
A szolgáltatói szektor fejlesztésével az idén 500 ezer új munkahelyet kívánnak létrehozni Sanghajban, az ország gazdasági fővárosában - közölte a sanghaji városvezetés pénteken.
jan. 9
11:51
Rekordidő alatt a Déli-sarkra (Infostart)
Három kanadai férfi rekordot döntött: ők jutottak el a leghamarabb az Antarktiszon át a Déli-sarkra.
jan. 9
12:00
Elutasították a tűzszünet-ajánlatot (Kripto Akadémia)
A Hamász pénteken elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsának az azonnali tűzszünetre vonatkozó határozatát, mert az iszlamista szervezet úgy véli, hogy az nem szolgálja a palesztin nép érdekeit. Az izraeli légierő újabb csapásokat mért a sűrűn lakott keskeny tengerparti sávra, miután csütörtök éjjel orvosi források és szemtanúk szerint 12 palesztin veszette életét az övezet északi részén…
jan. 9
12:09
Az emberiség felét fenyegeti éhínség (Infostart)
Az évszázad végére az élelmiszerhiány jelentheti a legnagyobb kihívást az emberiség számára. A klímaváltozás miatt ugyanis a jelenleg termesztett növények jelentős részét nem lehet majd előállítani, az ebből adódó krízis pedig az emberiség felét érintheti - mutattak rá amerikai kutatók, akik a megoldást részben az új, melegtűrő kultúrnövények kikísérletezésében látják.
jan. 9
12:27
A nagy hideg miatt duplájára nőttek a zöldségárak (Infostart)
A szokásos éjfél helyett két órával korábban kikapcsolják Párizsban az Eiffel torony kivilágítását, hogy ennyivel is több elektromos áram maradjon a többi francia fogyasztónak. A Franciaországban szokatlanul kemény tél miatt ugyanis napok óta csúcson van az áramfogyasztás.
jan. 9
12:36
Románia pénzügyi támogatásról készül tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal (Kripto Akadémia)
Bukarestbe várják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségét, amely felmérné Románia makrogazdasági állapotát, és megkezdené a tárgyalásokat készenléti megállapodás előkészítésére, a fizetési és a költségvetési mérleghiány fedezése érdekében, írta pénteki számában a Ziarul Financiar.
jan. 9
12:38
"Nincs szükség tanítási szünetre" (Kripto Akadémia)
Minden oktatási intézményben biztosítható a gázellátás, ezért nincs szükség rendkívüli szünet elrendelésére a megyei fenntartású intézményekben - jelentette ki Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 9
13:03
Már csak tíz napra elegendőek Szlovákia gáztartalékai (Infostart)
Szlovákia továbbra sem kap gázt Ukrajnától, ezért a szükséghelyzetre vonatkozó előírások maradnak érvényben. A helyzet azonban egyre súlyosabb; a kormányfő szerint az országot a teljes sötétség fenyegeti.
jan. 9
13:57
Berlinnek kellene közvetítenie a gázai konfliktus megoldásáért (Infostart)
Az Európai Unió külügyi biztosa szerint a berlini kormány tudna a leghatásosabban közvetíteni a Közel-Keleten a béke előmozdításában, mert mind a palesztinok, mind az izraeliek körében komoly tekintéllyel rendelkezik. Benita Ferrero Waldner azt követően nyilatkozott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a gázai övezeti válságról szóló határozatot, amelyben azonnali tűzszünetre és az izraeli…

Keresés