2013. február 19. kedd

febr. 19
6:06
Harmadszor is nyert az ecuadori elnök (Kripto Akadémia)
Beigazolódott a papírforma a vasárnap tartott ecuadori elnökválasztáson. Ahogy az előzetes felmérések jósolták, harmadszor is újraválasztották a dél-amerikai ország baloldali elnökét. A 49 Rafael Correa 2007 óta áll Ecuador élén.
febr. 19
6:08
Szász elszólta magát? (Kripto Akadémia)
Óriási felháborodást váltott ki a kolozsvári maszol.ro portál által közzétett azon információ, hogy a pénteki Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának zárt ajtók mögött zajló ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet felállítására és irányítására felkért elnök az intézet céljai között említette a magyar szórvány irányított áttelepítésének lehetőségét.
febr. 19
6:10
Előkerültek a meteorit darabkái Szibériában (Kripto Akadémia)
Megtalálták a darabjait annak a meteoritnak, amely péntek reggel robbant fel a szibériai Cseljabinszk felett.
febr. 19
6:12
Személycserék Athénban (Kripto Akadémia)
Kormányátalakítás várható Görögországban, mert a tavaly elfogadott reformok, kemény költségcsökkentő intézkedések gyakorlatba való átültetése sokkal lassabban halad a vártnál - adta hírül a Kathimerini című lap. Német médiaértesülések szerint a nemzetközi hitelezők nem zárják ki az újabb adósságelengedést.
febr. 19
6:42
"Ezrekről beszéltek, milliók érkeztek" - szigorúbban ellenőriznék a britek a bevándorlókat (Infostart)
A brit kabinet szigorítaná a szociális juttatások feltételeit. A konzervatív-liberális kormánykoalíció így akadályozná meg, hogy a kontinensről csak a jóléti ellátások miatt érkezzenek uniós bevándorlók a szigetországba.
febr. 19
7:00
Kényes kérdésekről is tárgyal Budapesten a szlovák államfő (Infostart)
Kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezik kedden Ivan Ga¹paroviè szlovák államfő. Kilenc év után ez az első alkalom, hogy a szlovák köztársasági elnök hivatalos látogatást tesz Magyarországon.
febr. 19
7:18
Eltűnt egy mexikói város rendőrfőnöke (Metropol)
Roberto Balmori Garza hollétéről a hét vége óta semmit nem lehet tudni. A hatóságok nagy erőkkel keresik.
febr. 19
7:36
Nyomozók jelentek meg az ELTE-n (Metropol)
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai megjelentek hétfőn az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszán, ahol az egyetemfoglalókat a Tiltakozás az alaptörvény felsőoktatást érintő módosításai ellen című demonstrációról kérdezték még a tüntetés indulása előtt - közölték a tüntetés szervezői.
febr. 19
7:38
Cementes hordóba rejtették a képviselőt (Metropol)
A gyanú szerint Moszkva régió tartományi kormányának egy volt tagja rendelte el a képviselő megölését egy 2,6 millió dolláros tartozás miatt.
febr. 19
7:54
Klicsko az ukrán parlamentben is osztja a pofonokat (Infostart)
Hetek óta nem tud ülésezni az ukrán parlament, mert az egyik frakció elfoglalta a törvényhozás nagytermét. Az ellenzéki párt így tiltakozik az ellen, hogy a képviselők rendszeresen egymás helyett szavaznak.
febr. 19
9:06
„Az új indiai generáció már inkább a nők oldalán áll” (Metropol)
Egy jelenleg Indiában élő kulturális antorpológussal, Szász Orsolyával beszélgettünk a nagy port kavart indiai nemi erőszakról.
febr. 19
9:08
Elektromos autók: az EU gyorsítana (Metropol)
Az optimista verzió szerint 2020-ra 5, a realista szerint 1,2; a pesszimista szerint 0,7%-os arányt érhet el az elektromos autók részaránya itthon.
febr. 19
9:42
Pistoriust hallgatja meg a bíróság (Infostart)
Ma hallgatja meg a johannesburgi bíróság a gyilkossággal vádolt Oscar Pistoriust.
febr. 19
10:36
Folytatódik Tóásó pere Bolíviában (Metropol)
A magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt és további 38 személyt terrorizmussal vádolják a hatóságok.
febr. 19
11:12
Áttelepítenék a szórványmagyarokat (Metropol)
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjének felvetését felvetését a maszol.ro portál szellőztette meg hétfőn.
febr. 19
11:30
Nem sokat ér Obama akciója (Infostart)
Úgy tűnik, nincs túl sok foganatja Barack Obama lőfegyverellenes kampányának, ugyanis a hétvégén újabb fiatalkorú lett áldozat. Eközben bírálják a kongresszusi törvénytervezetet, mert több veszélyes puska mentesülne a majdani korlátozás alól.
febr. 19
11:48
Budapestre jön a román kormányfő (Infostart)
A román kormányfő és a külügyminiszter is Budapestre látogat a közeljövőben, hogy egyebek mellett a székely zászló használatáról tárgyaljon.
febr. 19
12:42
Halálos áldozatot követeltek a tüntetések Bulgáriában (Metropol)
Folytatódtak a kormány és a magas áramár elleni tüntetések Bulgáriában, egyes helyeken összetűzésekre is sor került a rendőrséggel, a zavargásoknak egy halálos áldozata és 15 sérültje is van.
febr. 19
13:00
A Nestlé is lóhúsra bukkant (Infostart)
Marhahúskészítményeket hívott vissza Olaszországból, Spanyolországból és Franciaországból a svájci Nestlé, miután lóhús nyomaira bukkant bennük.
febr. 19
13:18
Szándékos emberöléssel vádolják Pistoriust (Infostart)
Szándékos emberöléssel vádolta meg a dél-afrikai államügyészség kedden a barátnőjét lelövő Oscar Pistorius paralimpikont, miközben az áldozatot, Reeva Steenkampot szűk körben istentisztelettel búcsúztatta családja Port Elizabeth-ben.
febr. 19
13:18
Lakóépületre zuhant egy repülőgép (Metropol)
A Jemen fővárosában történt balesetben többen, köztük civilek is meghaltak.
febr. 19
13:20
Szándékos emberöléssel vádolják Pistoriust (Metropol)
A kétnaposra tervezett tárgyalás kedd délelőtt kezdődött a pretoriai városi bíróság túlzsúfolt termében.
febr. 19
13:36
Olasz választások a kifogásolt szabályozás alapján (Metropol)
A jelenlegi olasz választási törvény a pártkoalíciók létrehozását ösztönzi a "prémiumhelyek" megszerzése érdekében.
febr. 19
13:54
Nők csatája a párizsi főpolgármesterségért (Metropol)
Több mint egy évvel a francia önkormányzati választások előtt három női politikus között megkezdődött a kampány Párizs főpolgármesteri posztjáért.
febr. 19
14:48
Semjén: töretlen lendülettel zajlik a honosítás (Kripto Akadémia)
Töretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik - mondta Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti éves meghallgatásán kedden Budapesten.
febr. 19
15:42
Gasparovic: a jószomszédi kapcsolatok építésére kell törekedni (Kripto Akadémia)
A szlovák-magyar együttműködés egyre inkább a mindennapok részévé válik, a két ország politikusainak a jószomszédi kapcsolatok építésére kell törekedniük - jelentette ki Ivan Gasparovic szlovák államfő keddi budapesti előadásában.
febr. 19
16:18
Észak-Korea „teljes pusztítással” fenyegetőzött (Metropol)
Az ország további atomrobbantásokat helyezett kilátásba.
febr. 19
16:36
Észak-Korea "teljes pusztulással" fenyegette meg Dél-Koreát (Infostart)
Észak-Korea képviselője "teljes pusztulással" fenyegette meg Dél-Koreát az ENSZ genfi leszerelési értekezletén kedden, és más phenjani nyilatkozatokat visszhangozva kilátásba helyezte, hogy további atomrobbantásokat hajtanak végre.
febr. 19
16:54
Uniós fellépést sürgetnek Berlinben (Metropol)
A német kormány a szegénység elől menekülő román és bolgár állampolgárok bevándorlása miatt sürget fellépést.
febr. 19
17:48
„Gyermekgyár” ügyében nyomoznak (Metropol)
Hat helyen tartottak házkutatást Bukarestben egy petesejt-kereskedelemmel gyanúsított izraeli-román hálózat leleplezése keretében.
febr. 19
18:24
Tiltakozás az izraeli börtönökben (Metropol)
Az Esel és a Ramon nevű börtönök különböző palesztin szervezetekhez tartozó rabjai visszaküldték reggelijüket.
febr. 19
19:18
Így változhat az Egyesült Államok külpolitikája a jövőben (Infostart)
Az új amerikai külügyminiszterrel mások lettek az amerikai külpolitika prioritásai - mondta az InfoRádió Arénájában Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő arról is beszélt, hogy Kína fő gazdasági partnere az Európai Unió, ezért mindent megtesz, hogy a Európával csökkenjen a feszültség.
febr. 19
20:12
Lemondott a tunéziai miniszterelnök (Infostart)
A több mint két hete tartó, súlyos belpolitikai válság nyomán kedden bejelentette lemondását Hamadi Dzsebali tunéziai miniszterelnök.
febr. 19
20:12
Lemondott a tunéziai miniszterelnök (Metropol)
A több mint két hete tartó, súlyos belpolitikai válság nyomán kedden bejelentette lemondását Hamadi Dzsebali.
febr. 19
20:14
Cipi Livni lesz az igazságügyi miniszter (Metropol)
Ő tárgyal majd a palesztinokkal, hogy mielőbb rendezni lehessen a konfliktust.

Keresés