Mundruczó Kornél negyedik játékfilmje annak a bizonyítéka, hogy a kortárs magyar film kiváló egészségnek örvend - írta hétvégi számában a Le Monde című napilap.
A thaiföldi Apicsatpong Víraszethakul Bunmi bácsi, aki emlékszik előző életeire című filmje nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 63.cannes-i filmfesztiválon.
A legjobb rendezésért járó díjat az elsősorban színészként ismert Mathieu Amalricnak Turné című filmjéért ítélte oda a zsűri vasárnap a 63. cannes-i filmfesztiválon.
Juliette Binoche francia színésznő az iráni Abbász Kiarosztami Olaszországban forgatott Copie conforme (Hiteles másolat) című filmjében nyújtott alakításáért kapta a legjobb női alakítás díját vasárnap a 63. cannes-i filmfesztiválon.
Unalmas már leírni is: újabb skandináv krimi, melyben ismét nem kellett csalódni. Az Animus sorozatában most Jo Nesbo író következett a Boszorkányszöggel.
Shrek, a zöld szörny legújabb kalandjai hozták a legtöbb bevételt a mozikban a hét végén az Egyesült Államokban, ahol egyszerre több mint 4000 vásznon kezdték vetíteni a széria negyedik és vélhetően utolsó részét, a Shrek a vége, fuss el véle című 3D-s animációt.
Kocsis Ágnes filmje, a Pál Adrienn elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének díját a 63. cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásában.
Tisztázzuk mindjárt az elején: nem kutyákat gyilkolnak az idomárok. Embereket öltek. Méghozzá hölgyek, akik közül - ellentétben Lombrosó úr elméletével -, senki nem néz ki bűnözőnek.
A Magyar Állami Operaház idén is megrendezte Májusünnep című sorozatát, amelyben hat repertoárdarabot frissítettek fel, és a főszerepeire neves külföldi vendégművészeket hívtak meg. Ebben az évben Mozart Titus kegyelme, Rossini a sevillai borbély, Verdi Nabucco és Don Carlos, Puccini Tosca, valamint Richard Strauss Rózsalovag című operája került színre összesen tizenegy alkalommal.
Az évtized legnagyobb olvasói sikerei közül választották ki azt a tíz kötetet, amely a Libri Aranykönyv díjában részesült múlt csütörtökön este. Rácz Zsuzsa interjú!
Holtan találták Des Moines-i szállodai szobájában Paul Gray-t, a Slipknot nu-metal zenekar basszusgitárosát. A 38 éves amerikai zenész halálának okait vizsgálják, de a rendőrség egyelőre nem talált erőszakos cselekményre utaló nyomot.
Holtan találták Des Moines-i szállodai szobájában Paul Gray-t, a Slipknot nu-metal zenekar basszusgitárosát; a 38 éves amerikai zenész halálának okait vizsgálják, de a rendőrség egyelőre nem talált erőszakos cselekményre utaló nyomot.
A kultúra képviselete magasabb szintre került a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában (NEM) - hangsúlyozta Réthelyi Miklós miniszterjelölt keddi meghallgatásán az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságában; kinevezését a bizottság többsége támogatta.
Bonót, a U2 együttes frontemberét ugyan kedden kiengedték a müncheni kórházból, ahol pénteken megműtötték, de az ír banda világkörüli turnéjának egész észak-amerikai fellépéssorozatát el kell halasztani.
Buszmegállókat, parkok padjait, reggeli vonatokat elnézve úgy tűnhetett, hogy hallucinál az átlag járókelő, kedden ugyanis közel ezer hátravetett törölközős fiatallal találkozhattunk Magyarországon. Téved azonban, aki azt gondolja: új öltözködési szokással van dolgunk.
Közleményben cáfolta kedden a Crystal zenekar, hogy a szlovák választási kampányban a Robert Fico kormányfő vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) kampányzenekarainak sorába állt volna.
Osztott-szorzott a nemzetközi összetételű zsűri, és kicsit ide is, oda is ítélt, nehogy szó érje a ház elejét. Kaptak a franciák (Mathieu Amalric rendezői debütálásáért, Juliette Binoche az alakitásáért, Xavier Beauvois politikai kontroverzióért), a latinok (Javier Bardem vitathatatlan tehetségéért), első Aranypálmájukat aratták a thaiföldiek (Apichatpong Weerasthakul a Boonmee bácsi c.…
Vannak történetek, amelyek beléd eszik magukat. Nem tudsz tőlük szabadulni jó ideig, pedig rég letetted a könyvet. Nem klasszikusokra gondolok. Őket már kipróbálta az idő és az emberi lélek.
Mára hiányszakma lett a műfordító, a műfordító-kritikus és a szerkesztő is Magyarországon - mondta el Géher István irodalomtörténész, műfordító, a Magyar Műfordítók Egyesületének (MEGY) elnöke.
Egyik utolsó intézkedéseként Hiller István távozó oktatási és kulturális miniszter sok millió forintos támogatást ítélt oda több médiumnak áprilisban - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
A közelgő Gyermeknap alkalmából lapunk marketing igazgatója, Mencser Éva tegnap délelőtt átadta a Népszava könyvadományát az Alföldi utcai befogadóotthon óvodásainak.
Tizenöt versenyző már hátradőlve várhatja az Eurovíziós Dalverseny szombati döntőjét: a finálé négy állandó résztvevője, valamint a rendező Norvégia mellett az első elődöntőből tízen jutottak tovább, leginkább a kelet-európai országok fellépői jártak sikerrel.
Tizenöt versenyző már hátradőlve várhatja az Eurovíziós Dalverseny szombati döntőjét: a finálé négy állandó résztvevője, valamint a rendező Norvégia mellett az első elődöntőből tízen jutottak tovább, leginkább a kelet-európai országok fellépői jártak sikerrel.
Egymillió dollárra perelte be Charlie Crist floridai kormányzót az egykori Talking Heads együttes frontembere, David Byrne, mert a politikus engedély nélkül használta fel a zenekar egyik számát kampányában.
Noel Gallagher kiválása után új néven lép fel a brit Oasis együttes: a Beady Eye, amely Liam Gallagher mellett 3 volt Oasis-tagból áll, már dolgozik első albumán.
Homlokzati bevágás nélkül, az előző tervváltozatnál légiesebb bejárati épülettel valósul meg a budapesti Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítése, a Hősök Tere Látogató és Turisztikai Központ, melyet 2012-től vehetnek birtokba a látogatók.
Magyar festők és szobrászművészek félszáz alkotását láthatja a szegedi Móra Ferenc Múzeumban csütörtöktől a közönség a Csontvárytól Szőnyiig című tárlaton.
A Trisztán és Izolda című zenedráma szombati premierjével indul a Budapesti Wagner Napok programsorozata, amelyet immár ötödik alkalommal rendeznek meg az ötödik születésnapját ünneplő Művészetek Palotájában (Müpa).
Az Országos Tervtanács támogatja a Szépművészeti Múzeum bővítésének módosított tervét is, így az új látogatófogadó központ és időszaki kiállítótér kialakítása 2011 elején megkezdődhet - mondta az InfoRádiónak Baán László, az intézmény főigazgatója. Az engedélyeztetések miatti fél éves csúszásból adódóan több kiállítás is később érkezik Budapestre.
A turisztikai szezon kezdetével beindulnak a Pécsi programok is. Ha a pünkösdi ünnepek nem is szolgáltak nagy családi rendezvényekkel, számos kiállítás nyílt a napokban a baranyai megyeszékhelyen. A Hungarofest támogatásával a helyi orgonaépítő-familia előtt tiszteleg kiállítás, a hétvégén átadták a Vasarely Múzeumot, megújult a Káptalan utca.
"Újrahangszerelik" és a Kincsem Parkban mutatják be a filmklasszikusból készült Sose halunk meg című zenés darabot, melyet korábban már nagy sikerrel játszottak Szolnokon és a József Attila Színházban is.
A díszlépcsősor bevágása nélkül, beton helyett üvegből készülő új bejárattal épül a Szépművészeti Múzeum 4 milliárd forintból, Uniós forrásból történő építése - derült ki a múzeumba tartott tegnapi sajtótájékoztatón - ahol nyilvánosságra hozták a módosított terveket, melyekre immár az Országos Tervtanács is rábólintott.
Mi egy panaszkodós nemzet vagyunk. Órákat tudnánk beszélni arról, ami nincs, vagy amiben hibádzik valami. Eközben gyakran észre se vesszük, azt, amire büszkék lehetnénk. Ilyen például a Művészetek Palotájának és Fischer Ádámnak a kezdeményezése, a Budapesti Wagner Napok.
A százhetven éve, 1840. május 27-én elhunyt Niccolo Paganinit virtuóz játéka miatt csak "az ördög hegedűseként" emlegették, de ő volt az első "szupersztár" is, akinek fellépéseire tódult a közönség, így művészetéből teremtett anyagi biztonságot magának.
Egységes, "határátlépő", ugyanakkor ez eddigieknél rockosabb, karcosabb és punkosabb lett Kollár-Klemencz László frontember szerint a Kistehén P...ába az űrhajókkal! című új lemeze, amelyet júniusban New Yorkban is bemutatnak.
Halász Judit, a Kaláka és a 100 Folk Celsius – bizonyára sokan akadnak e sorok olvasói közt, akik gyermekként az ő dalaikra játszottak vagy aludtak el. Nyerjen gyereklemezt!
"Mikor még kiskölyök voltam,/ Ötéves srác,/ Csak a cirkusz érdekelt....", énekli Hobo a Circus Europa című dalában. A vonzódás máig megmaradt, s most valóra is vált. Hobóé lesz három napon át a porond, amit Békéscsaba után erre az alkalomra a Városligetben felállítanak. Circus Hungaricus címmel új lemezének anyagából Vidnyánszky Attilával műfajteremtő előadást teremtett, ami most szombattól…
A Budapesti Nyári Fesztivál keretében összesen száz esemény várja a közönséget a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Az idei nyári évad újdonsága a színházi hajójárat és az internetes közvetítés, amelynek segítségével 18 előadás a világhálón is követhető lesz.