2010. május 27. csütörtök

máj. 27
16:12
Vérző Magyarország - Trianon-emlékfilm az Urániában (Infostart)
A trianoni békeszereződés közelgő, 90. évfordulója alkalmából mutatja be Koltay Gábor Vérző Magyarország című filmjét csütörtök este az Uránia Nemzeti Filmszínház. A filmben Nemeskürty István, Csoóri Sándor és Duray Miklós gondolatai mellett Karinthy Frigyes, József Attila és Márai Sándor írásait Koncz Gábor, Csurka László, Rékasi Károly és Kautzky Armand tolmácsolja.
máj. 27
16:14
Jövő év végéig megújul a Miskolci Egyetem (Infostart)
Jövő év végéig mintegy 40 ezer négyzetméteren újul meg a Miskolci Egyetem.
máj. 27
16:24
Bujtor István emlékére (Spa Trend Online)
Bujtor István emléke előtti tisztelgésként a tavaly elhunyt színész-rendező nevét vette fel a felújított Tihanyi Szabadtéri Színpad. Az ünnepségen a színház bejáratánál felavatták a Balázs Béla-díjas művészről készült domborművet is.
máj. 27
17:00
Elton John Marokkóban is aratott (Spa Trend Online)
Nagy tetszéssel fogadta a marokkói közönség Elton John koncertjét, annak ellenére, hogy a homoszexualitását vállaló sztár fellépését konzervatív helyi politikusok meg akarták akadályozni.
máj. 27
17:42
Régészeti örökségturisztikai látogatóközpont épül Aquincumban (Infostart)
Régészeti örökségturisztikai látogatóközpont épül Aquincumban Európai Uniós támogatással: a Pannonia Provincia Project címet viselő fejlesztési program keretében interaktív játékokat felvonultató virtuális élményteret, a kisebbeknek római játszóteret és egy rekonstruált római lakóházat is kialakítanak az óbudai múzeum területén.
máj. 27
18:36
Megújul a Déri Múzeum (Infostart)
Csaknem 700 millió forintos ráfordítással megújul az idén 80 éves debreceni Déri Múzeum - jelentette be az intézményt fenntartó Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat elnöke.
máj. 27
19:24
A nő kétszer (Metropol)
Hogy mi a közös Soma Mamagésában és Felicity Huffmannban, a Született feleségek Lynette-jében?
máj. 27
20:36
ARC: „Hol élsz Te?” (Metropol)
Hol élsz Te? - erre a kérdésre várják a választ idén az ARC plakátpályázat szervezői, akik most először külön kategóriát hirdettek közösségek számára.
máj. 27
20:54
Earl 16: szeretünk ide járni (Metropol)
Earl 16, a Dreadzone énekese a Carbonfoolsszal való együttműködé- sükről is beszélt a Metropolnak.

2010. május 28. péntek

máj. 28
1:42
Elhunyt Pólya Zoltán fotóriporter (Index)
A Bálint György Újságíró Iskola tanszsékvezetője 57 éves volt.
máj. 28
6:48
Hámori Gabriella, a Budapest című brazil film főszereplője (Spa Trend Online)
Bármily meglepő, úgy született meg az első brazil-portugál-magyar film koprodukció Budapest címmel, hogy Budapest és a magyar nyelv iránti szerelmes rajongás áll a középpontjában, amely azután persze átmegy egy valóságos szerelmi történetbe.
máj. 28
6:50
Trisztán és Izolda bemutató szombaton (Spa Trend Online)
A Trisztán és Izolda című zenedráma szombati bemutatójával veszi kezdetét az immár ötödik alkalommal megrendezett Budapesti Wagner Napok a Művészetek Palotájában.
máj. 28
6:52
Egy dimenzió a háromban (Spa Trend Online)
Megérkezett a magyar mozikba az első, elejétől a végéig 3D-ben, élő szereplőkkel forgatott angol film, a StreetDance 3D.
máj. 28
6:54
A császár meztelen (Spa Trend Online)
Andersen közismert meséjében, A császár új ruhájában áltakácsok nagy buzgalommal szövik a semmit.
máj. 28
8:54
Bor, blues és balladák Itáliából (Metropol)
Áprilisra tervezett budapesti koncertjét az Ejyafjallajökull „jóvoltából” el kellett halasztani, kedden azonban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lép fel Al Bano olasz énekes. Húsz év után tér vissza hazánkba, de ahogyan tegnap telefonon a Metropolnak elárulta: egy percet sem lazsált az elmúlt évtizedekben.
máj. 28
10:06
Színpadot neveztek el Bujtor Istvánról (Index)
A színész domborművet is kapott. A 84 milliós felújítást 2007-ben eltervezte a polgármesterrel.
máj. 28
10:12
Ingyenes koncertek, gyermekprogramok - hova menjünk a hétvégén? (Infostart)
Ingyenes Kispál és a borz és Quimby koncert a Szabadság téren, halászléfőző verseny a Római-parton, katonai hagyományőrző programok az Orczy-kertben és gyermeknapi rendezvények a Városligetben. A hétvége budapesti programkínálatából adunk ízelítőt.
máj. 28
10:24
A kortárs művészet fővárosa lett Róma (Spa Trend Online)
A kortárs képzőművészet főszereplőjévé válik a hétvégén Róma, ahol két új múzeum nyitotta meg kapuit: a Maxxi és a Macro. Két x-szel írja nevét a nem csak méreteiben óriási új római kiállítási központ.
máj. 28
11:58
Thriller egy pécsi családi ház kertjében (Index)
A pécsi Placcc fesztivál alatt magánlakásokban is ingyenesen tekinthetőek meg a színdarabok.
máj. 28
12:48
Újra színpadon az Igazi hős (Spa Trend Online)
Négy év után ad koncertet újra Európa Kiadó a fővárosban. Menyhárt Jenő, az együttes frontembere ma már a Greenpeace alkalmazottja, és szerinte a legtöbb dolog, amit "a rock and roll nyelvén el lehetett mondani, az nagyjából el lett mondva." Többek közt ezért sem foglalkozik ma már a zenével olyan szinten, ahogy ezt a nyolcvanas években tette. Az együttesnek ugyanakkor belső késztetése van az…
máj. 28
13:24
Eurovíziós Dalverseny - a döntő kapujában (Spa Trend Online)
Teljessé vált az Eurovíziós Dalverseny szombati döntőjének mezőnye, miután a második elődöntőből is kiválasztották a nézők szavazatai alapján a tíz továbbjutót.
máj. 28
13:42
Több száz millióért kelt el a tenyérnyi Kahlo-festmény (Spa Trend Online)
Többek között egy 72 éve nem látott Frida Kahlo-festmény is új gazdára talált a Christie's aukciósház legutóbbi latin-amerikai művészeti árverésén.
máj. 28
14:02
Mintha tetemre hívás lenne a divathéten (Index)
Abu-Dzabiban Guccival kínoznak a Szex és New York picsogói, így múlik el a sorozat dicsősége.
máj. 28
14:06
Első alkalommal lép fel Budapesten Anne-Sophie Mutter (Infostart)
Első magyarországi fellépésén Anne-Sophie Mutter világhírű német hegedűművész Brahms D-dúr hegedűversenyét adja elő a Pittsburghi Szimfonikus Zenekarral pénteken este a Művészetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében.
máj. 28
14:18
Porondon a legnépszerűbb magyar színmű (Spa Trend Online)
Portugál-ünnepet tartanak hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol vasárnap százötvenedik alkalommal kerül színre Egressy Zoltán darabja.
máj. 28
17:18
Netrebko kipróbálta a pop-műfajt is (Spa Trend Online)
A popzenében is kipróbálta magát Anna Netrebko világhírű operaénekesnő: Filip Kirkorov orosz popzenésszel énekelt duettet.
máj. 28
21:30
Balassi-kard Petőfi fordítójának (Metropol)
Az 1997 óta adományozott rangos magyar irodalmi díjat minden évben egy magyar és egy külföldi - idegen anyanyelvű - költő veheti át. Idén John Ridland amerikai költő-műfordítónak ítélték oda ezt az elismerést.

2010. május 29. szombat

máj. 29
6:48
Einstein titka és üzenete az utókornak (Spa Trend Online)
Két konkurens kémszervezet emberei,az FBI és CIA ügynökei próbálják lehallgatni lélegzet visszafojtva José Rodriguez de Santos sikeres portugál tudományos kalandregényében David Ben Gurion izraeli miniszterelnök titkos tárgyalását Albert Einstennel.
máj. 29
6:50
Igaz sem volt (Spa Trend Online)
Cinikus, vicces és elszomorító egyszerre, ahogy a hazai közszolgálati televíziózás felszámolója, az mtv az egykori Magyar Televízió örökösének tekinti magát.
máj. 29
10:42
Nagy siker a pécsi PLACCC (Metropol)
A PLACCC Fesztivál két rendkívül sikeres év után idén először Budapesten kívül is bemutatkozik; kukkolós színházi thriller, lakás-kaland-túra és meghökkentő köztéri installációk várják vasárnapig az érdeklődőket Pécsett.
máj. 29
10:44
Magasba emelt középső ujj a tőzsdének (Metropol)
Ismét vita kíséri Maurizio Cattelan egyik alkotását; az olasz szobrászművész a középső ujját magasba tartó óriási kezet akar kiállítani a milánói tőzsde épülete előtt.
máj. 29
11:00
Elesett otthonában, és meghalt Gary Coleman (Spa Trend Online)
A Diff'rent Strokes című amerikai családsorozat gyermekszínészeként ismertté vált Gary Coleman szerdán elesett Utah állambeli otthonában, és súlyos fejsérülést szenvedett. Kórházba szállítása után halálát koponyavérzés okozta. Negyvenkét éves volt.
máj. 29
11:00
Magyar táj, angol ecsettel (Metropol)
Ha valaki Adam LeBor első regényét, a Budapest Protokollt olvassa, ámulva tekint majd ki a lapok fölött, főként így a választás utáni hetekben, hónapokban.
máj. 29
11:06
Sokkoló "disznóságok": durván beinthetnek a tőzsdének (Infostart)
Ismét vita kíséri Maurizio Cattelan egyik alkotását; az olasz szobrászművész a középső ujját magasba tartó óriási kezet akar kiállítani a milánói tőzsde épülete előtt.
máj. 29
12:12
"Nem nézek soha vissza" (Spa Trend Online)
Woody Allen csöppet sem örült, mikor megtudta, szinte egyedül kell a vállára vennie Cannes-t, mert főszereplője (vagy mondjuk ki nyugodtan, filmbeli alteregója) a Tall Dark Stranger-ben inkább pár száz kilométerrel odébb landol és csöndben, nyugalomban készül új filmjére.
máj. 29
13:30
Elhunyt Békés Pál (Infostart)
Pénteken elhunyt Békés Pál József Attila-díjas író, műfordító, drámaíró; a tíz éve az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának elnöki posztját is betöltő alkotót életének 55. évében érte a halál.
máj. 29
13:42
Magasba emelt középső ujj a tőzsde előtt (Spa Trend Online)
Ismét vita kíséri Maurizio Cattelan egyik alkotását; az olasz szobrászművész a középső ujját magasba tartó óriási kezet akar kiállítani a milánói tőzsde épülete előtt.
máj. 29
13:42
Elhunyt Békés Pál író (Metropol)
Pénteken elhunyt Békés Pál József Attila-díjas író, műfordító, drámaíró; a tíz éve az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának elnöki posztját is betöltő alkotót életének 55. évében érte a halál.
máj. 29
15:12
Elhunyt Békés Pál író (Spa Trend Online)
Pénteken elhunyt Békés Pál József Attila-díjas író, műfordító, drámaíró; a tíz éve az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának elnöki posztját is betöltő alkotót életének 55. évében érte a halál.
máj. 29
15:48
Roma összművészeti fesztivál a Gödörben (Spa Trend Online)
Negyedszer rendezik meg a fővárosi Gödör Klubban az Athe Sam! roma összművészeti fesztivált; a hétfőn kezdődő egyhetes programsorozat idei sztárfellépője Chico, a Gipsy Kings egykori alapítója, aki zenekarával pénteken ad koncertet.
máj. 29
16:06
James Bond könyvben tér vissza (Metropol)
Hűtsék be a vodkát, porolják le a martinis poharakat, mert jövőre visszatér James Bond - méghozzá regényben.
máj. 29
18:18
Nem az a cél, hogy sokáig éljünk - állítja Nemes Ödön jezsuita atya (Infostart)
Magyarországnak a belülről fakadó szabadságra lenne a legnagyobb szüksége - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Nemes Ödön jezsuita atya.
máj. 29
19:42
Móres néni és a bombák (Index)
A Nanny McPhee és a nagy bumm másodszorra is 10/10-es film, Emma Thompson jól ijesztget.
máj. 29
20:00
"Mintha a barátaimmal nyaralnék" (Spa Trend Online)
Magyarországon fellépni mindig különleges élmény - mondta Parov Stelar (Marcus Füreder), az elektronikus zene Európa-szerte ismert osztrák képviselője, aki július 1-jén a soproni VOLT Fesztivál egyik sztárfellépője lesz.
máj. 29
22:24
Meghalt a szelíd motoros (Metropol)
Hetvennégy éves korában szombaton meghalt Dennis Hopper amerikai filmszínész. Halálát prosztatarák okozta. Filmszínészi pályafutása több mint ötven évet fog át.
máj. 29
22:48
Meghalt Dennis Hopper (Infostart)
Hetvennégy éves korában meghalt Dennis Hopper amerikai filmszínész. Halálát prosztatarák okozta.

2010. május 30. vasárnap

máj. 30
9:12
Lenaval nyertek a németek az Eurovíziós Dalfesztiválon (Spa Trend Online)
Németország nyerte az 55. Eurovíziós Dalfesztivál vasárnapra virradóra véget ért döntőjét Oslóban a Satellite című dallal, Lena előadásában.
máj. 30
9:48
Németország nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált (Metropol)
Németország nyerte az 55. Eurovíziós Dalfesztivál vasárnapra virradóra véget ért döntőjét Oslóban a Satellite című dallal, Lena előadásában.
máj. 30
9:50
Clint Eastwood 80 éves (Metropol)
Az Oscar-díjas amerikai rendező, színész, producer fiatalon számtalan szakmával próbálkozott, egyebek közt volt bolti eladó, favágó, zenész, benzinkutas.
máj. 30
11:36
A Majmok bolygójának atyja 90 éve született (Spa Trend Online)
Kilencven éve, 1920. május 30-án született Franklin James Schaffner, a Patton, a Majmok bolygója és a Pillangó Oscar-díjas rendezője.

Keresés