Meglepő hírt közöltek török források: a Galatasaray leigazolná a Lazio uruguayi kapusát, a 25 esztendős Fernando Muslerát, akiért az olaszok némi pénz mellett egy játékost is kérnek.
Német sajtóértesülések szerint a kazah Lokomotiv Asztana szeretné leigazolni Torghelle Sándort, a német másodosztályban érdekelt Fortuna Düsseldorf korábbi magyar válogatott labdarúgóját.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa nemzetközi felkészülési mérkőzésen 5–0-ra kikapott a szlovák bajnok Slovan Bratislavától. A Slovan következő ellenfele szintén magyar csapat lesz, nevezetesen a Győri ETO FC, amellyel jövő héten szerdán csap össze, ugyancsak nemzetközi felkészülési mérkőzésen.
A 2011-es Copa América nyitányán a házigazda argentinok nem bírtak a jóval esélytelenebb bolíviaiakkal. A bolíviai nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Gustavo Quinteros ilyen eredményt várt legénységétől.
Újabb csavar Neymar átigazolása ügyében: menedzsere szerint a Santos brazil válogatott tehetsége a decemberi klubvilágbajnokságig nem hagyja el csapatát.
Különleges hétvége van Baján. A Duna-menti városban rendezik szombaton és vasárnap a motorcsónak-világbajnokság aktuális futamait, vagyis az Axiál Magyar Nagydíjat a Formula–500-as kategóriában, valamint a Formula–250-esek és a Formula–125-ösök következő versenyeit az Európa-bajnoki sorozatban. A Nemzeti Sport Online élőben adja a futamokat! Figyelem! A szombati rossz időjárás miatt a vasárnapi…
Az Argentína–Bolívia találkozóval kezdetét vette a 2011-es dél-amerikai kontinensbajnokság. A nyitómérkőzésen a házigazda argentinok megbotlottak előzetesen esélytelennek vélt ellenfelükkel szemben, de úgy gondolják, ennél sokkal jobban futballoznak a torna hátralévő mérkőzésein.
Kiss Dezső (Veszprémi Napló), Novotny Zoltán (Magyar Rádió), Vass István Zoltán (Lánchíd Rádió) és posztumusz Sipos József (Fehérvár TV) kapott Életműdíjat a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) világnapi ünnepségén, szombaton.
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő PSG tizenötmillió eurós ajánlatot tett a Buzsáky Ákost is foglalkoztató QPR gólzsákjáért, Adel Taarabtért. Mint ismeretes, a marokkói támadót több sztárcsapat is szeretné megszerezni, többek között az Arsenal és a Chelsea.
Német sajtóértesülések szerint a kazah Lokomotiv Asztana szeretné leigazolni Torghelle Sándort, a német másodosztályban érdekelt Fortuna Düsseldorf korábbi magyar válogatott labdarúgóját.
Az Argentína–Bolívia találkozóval kezdetét vette a 2011-es dél-amerikai kontinensbajnokság. A nyitó mérkőzésen a házigazda argentinok megbotlottak előzetesen esélytelennek vélt ellenfelükkel szemben.
A spanyol bajnok és BL-győztes Barcelona labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta, hogy nem tudtak megegyezni Víctor Sánchezzel, akinek így közös megegyezéssel felbontják szerződését.
A szlovák webnoviny.sk honlap értesülései szerint a labdarúgó NB I-ben érdekelt Győri ETO FC leigazolja Marek Strestík, az FC Zbrojovka Brno cseh válogatott játékosát.
Jean Eric Vergne nyerte meg a Renault-világsorozat első hungaroringi futamát. A francia pilóta mögött Alexander Rossi és Sergio Canamasas végzett a második és a harmadik pozícióban.
Magyar idő szerint péntek este hatkor megnyílt a szabadügynök-piac az NHL-ben, és a várakozásokhoz képest jóval többen igazoltak új, illetve régi csapataikhoz.
Sebestyén Péter a 32. rajtkockából indulhat a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei nyolcadik, Olasz Nagydíján. Az időmérőn a francia Johann Zarco szerezte meg a pole pozíciót, mögötte Luis Salom a második, Sergio Gadea a harmadik lett.
A Dinamo Kijev csatára, Andrij Jamolenko a román elsőosztályban szereplő Astra Ploiesti elleni barátságos mérkőzésén előbb két védőt kicselezett, majd 28 méterről iszonyatos bombát ragaszott a jobb felső sarokba.
A hivatalos bejelentésre ugyan még várni kell, de Gera Zoltán a Birmingham Mailnek elmondta, nagyon boldog, hogy visszatérhet korábbi csapatához, a West Bromwich Albionhoz.
A kvalifikációt a francia Johann Zarco nyerte meg, a második helyről a spanyol Luis Salom, a harmadikról pedig honfitársa, Sergio Gadea indulhat a vasárnapi futamon.
Nem nyugszik bele menesztésébe Claude Puel, akit nemrégiben rúgtak ki az Olympique Lyontól, és hétmillió eurós kártérítést követel felbontott szerződéséért.
Az első szabadedzést a 8., a másodikat a 9. helyen zárta Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság portói állomásának szombat délelőttjén. A tréningeken a Chevrolet gyári csapatának pilótái remekeltek.
Claude Puel, a Olympique Lyon kirúgott vezetőedzője nem törődött bele menesztésébe, kártérítést követel felbontott szerződése miatt, akár bíróságra is vinné az ügyet.
Bár a hivatalos bejelentés még várat magára, Gera Zoltán a Birmingham Mail internetes portálnak elmondta, hogy nagyon boldog a West Bromwich-ba való visszatérés miatt.
Korábban már játszott Írország labdarúgó-válogatottjában, ám a jövőben – dacolva a közelmúlt jellemző tendenciáival – Észak-Írországéban kíván játszani Alex Bruce, az angol Leeds United védője, az egykori MU-legenda Steve Bruce fia.
Bár a hivatalos bejelentés még várat magára, Gera Zoltán a Birmingham Mail internetes portálnak elmondta, hogy nagyon boldog a West Bromwich-ba való visszatérés miatt.
Korábban már játszott Írország labdarúgó-válogatottjában, ám a jövőben – dacolva a közelmúlt jellemző tendenciáival – Észak-Írországéban kíván játszani Alex Bruce, az angol Leeds United védője, az egykori MU-legenda Steve Bruce fia.
Svédország válogatottja a második mérkőzését is megnyerte a Németországban zajló női labdarúgó-világbajnokságon: a skandinávok Észak-Koreát győzték le 1–0-ra szombat délután.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Parma hivatalos közleményében tudatta, hogy szerződtette a Chelsea-től érkező Fabio Borinit, a Bayern Münchentől távozó Nicola Sansonét és az AZ Alkmaar játékosát, Graziano Pellét.
A mindössze 21 esztendős cseh hölgy sikerével ért véget az angol nyílt teniszbajnokság női egyesének versenye, Kvitova a 2004-es bajnok Marija Sarapovát győzte le a döntőben.
A világbajnoki pontversenyt vezető ausztrál mögül Ben Spies és Marco Simoncelli rajtolhat a vasárnapi futamon. A Moto2-ben a spanyol Marc Márquezé lett a pole.
A cseh Petra Kvitova nyerte a női egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miután a szombati döntőben két játszmában, 6:3, 6:4-re győzött az orosz Marija Sarapova ellen Wimbledonban.
A cseh Petra Kvitová 6:3, 6:4-re legyőzte az ötödik helyen kiemelt Marija Sarapovát a wimbledoni teniszbajnokság fináléjában, ezzel megnyerte a sorozatot. A 21 éves teniszező élete első Grand Slam-győzelmét aratta.
A görögök elleni felkészülési mérkőzés hőse az öt gólig jutó olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert volt, aki többek között ilyen csodálatos csavargólt is lőtt. Érdemes kimenni a Vodafone Kupa további meccseire, hiszen ma este a németek (19.00), vasárnap pedig az oroszok lesznek a magyar válogatott ellenfelei.