Görögország női vízilabdacsapata 12–10-es győzelmet aratott Hollandia felett a sanghaji vizes vb-n. Így a görög lányok legközelebb július 27-én játszanak a legjobb négy között, ahol ellenfelük az Olaszország–Ausztrália találkozó győztese lesz.
A bajnokok is csak emberek – ez az eszmei mondanivalója a hét végi profi golfversenyek krónikájának, hiszen mind az amerikai, mind az európai férfitorna győztese elszúrt valamit a viadal utolsó napján, mégis ünnepelhetett. A női Evian Masters győztese, Mijazato Ai ellenben végig kiegyensúlyozott volt.
Nyílt levélben követeli az ellene szóló bizonyítékok nyilvánosságra hozatalát a katari Mohamed Bin Hammam, akit szombaton örökös eltiltással büntetett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága, miután bűnösnek találta vesztegetés vádjában.
Többek között a német Sebastian Vettel, a Forma-1-es Red Bull csapat világbajnoki címvédő pilótája, és Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője is pályára lép szerdán az újpesti Szusza Ferenc Stadionban a pilótaválogatott és a magyar All Star csapat barátságos futballmérkőzésén.
A címvédő amerikai válogatott után az olimpiai bajnok holland csapat is búcsúzott a sanghaji vizes világbajnokság női vízilabdatornáján, mivel két góllal kikapott a görög csapattól.
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Leeds United hivatalos honlapján megerősítette azt a tegnapi hírt, hogy a próbajátékon szereplő Bodor Boldizsárt is elviszik Norvégiába.
A Lanus–All Boys felkészülési mérkőzésen nemcsak a két csapat, hanem Mauro Camoranesi és Juan Pablo Rodriguez is összecsapott: a két játékos a második félidőben egy bedobás elvégzését megelőzően ökölcsatába kezdett. A küzdő feleket megnyugtatni is nehéz volt, de az eltiltásuk során lesz bőven idejük lehiggadni.
A Manchester United legendás hetese úgy gondolja, hogy a már leigazolt David De Gea és a kiszemelt Wesley Sneijder is hasznára válhat Sir Alex Ferguson csapatának.
A haladasfc.nyugat.hu tájékoztatása értelmében július 27. és 31. között nemzetközi labdarúgó utánpótlástornát rendeznek Szombathelyen, amelyen az angol West Bromwich Albion korosztályos csapata is részt vesz.
Bár Dzsudzsák Balázs az orosz átigazolási szabályok miatt még nem léphetett pályára az Anzsi Mahacskala Zenit elleni tegnapi bajnokiján, a mérkőzés előtt bemutatták a magyar szélsőt a klub szurkolóinak.
Oscar Tabarez, a Copa America-győztes uruguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya rendkívül büszke csapatára, ugyanakkor már a következő feladatra koncentrál, mivel tanítványaival mindenképpen szeretné kiharcolni a világbajnoki részvételt.
A jelenleg a spanyol U19-es válogatottal a romániai Európa-bajnokságon szereplő Álvaro Moratának nincs gondja jelenlegi helyzetével a Real Madridnál, de készen áll bizonyítani, hogy ennél többre is képes.
Pénteken egy, szombaton négy, vasárnap pedig három mérkőzéssel folytatódott a 2011-12-es magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság. Összeállításunkban az OTP Liga 2. fordulójára tekintünk vissza, statisztikákkal, nyilatkozatokkal, értékelésekkel.
Eddig 92 ország adta le a nevezését az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra, amelyen a négy paraversenyzővel együtt 48 fős magyar válogatott indul - mindkét szám rekord a vb-k történetében.
Amerikai sajtóértesülések szerint megszületett a megállapodás az NFL-ben szereplő játékosok érdekvédelmi szervezetében, így hétfőn aláírják a klubtulajdonosok által már csütörtökön elfogadott kollektív szerződést. A megállapodásról már Drew Brees, a New Orleans Saints irányítója is körlevelet küldött csapattársainak.
Eddig 92 ország adta le a nevezését az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra, amelyen a négy paraversenyzővel együtt 48 fős magyar válogatott indul - mindkét szám rekord a vb-k történetében.
Nem jött be az előrejelzés, Paraguay-nak esélye sem volt a kőkemény bekkeléssel – Uruguay nevetve cincálta szét a nyeretlenül döntőbe masírozó Martino-bagázst.
A VfB Stuttgart az angol második vonalban szereplő Nottingham Forest ellen lépett pályárafelkészülési mérkőzésen. Az angolok vezető dólját vezetést Hajnal a 35. percben egy pimasz találattal egyenlítette ki, de végül a Forest 2-1-re így is nyerni tudott.
Bernek Péternek megálljt parancsolt a 100 m hát selejtezője, és Risztov Éva sem került döntőbe 1500 m gyorson a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek második napján.
Ausztrália ötméteresekkel vereséget szenvedett az olasz női vízilabda-válogatottól a sanghaji világbajnokságon. A két csapat 8–8-as rendes játékidőt követően a hosszabbításban sem bírt egymással, így következhetett a „szétlövés”, az idegek harcát pedig az olaszok bírták jobban.
Bódi Ádám, az NB I 2011–2012-es idényében két forduló után továbbra is hibátlan DVSC-Teva labdarúgója a Zalaegerszeg ellen 2–0-ra megnyert pénteki mérkőzésen 17 perc után sérülés miatt cserét kellett kérnie. A Debrecen hivatalos honlapjának tájékoztatása érdekében a fiatal középpályás sérülése elsőre nem tűnik súlyosnak.
Az olasz válogatott hosszabbítás után ötméteresekkel legyőzte az ausztrál csapatot, így bejutott a legjobb nyolc közé a sanghaji vizes világbajnokság női vízilabdatornáján.
Ahogy arról már beszámoltunk, Dzsudzsák Balázs ugyan csak augusztus 6-án léphet először pályára új csapatában, ám már a Zenit elleni bajnoki kezdőrúgása előtt bemutatták a publikumnak. A magyar válogatott labdarúgót egyvalaki már most biztosan a szívébe zárta: az a szurkoló, aki elkapta a Dzsudzsák által aláírt és a lelátóra rúgott labdát.
Hétfőn megérkezett a gaboni származású Roguy Méyé nemzetközi játékengedélye a török Ankaragücütől a ZTE-hez – közölte a zalai klub hivatalos honlapján Németh Ottó technikai vezető.
A hatodik helyen végzett Hosszú Katinka a 200 méter vegyesúszás döntőjében a sanghaji világbajnokságon. Gyurta Dániel is hatodik lett 100 méter mellen.
100 méter mellen a norvég Dale Oennyert az aranyérmet, a nagy esélyes japán Kitadzsima csak negyedik lett, Gyurta Dániel pedig a pontszerző 6. helyen ért célba.
Gyurta Dániel a hatodik lett 100 méteres mellúszásban a sanghaji vizes világbajnokság hétfői versenynapján. A számot a norvég Alexander Dale Oen nyerte meg 58.71 mp-cel.
A 2008-as Vuelta-győztes Alberto Contador megerősítette, amitől a szervezők is tartottak: nem vesz részt hazája legrangosabb kerékpáros körversenyén, a Vueltán. A spanyol sztár hosszú szezonon van túl, ezért pihenni szeretne.
A magyar válogatott 3-1-re nyert Egyiptom ellen a kínai Ningpóban (Ningbo) zajló sakk-csapatvilágbajnokság hétfői, nyolcadik fordulójában, így az utolsó forduló előtt megőrizte esélyét az éremszerzésre.
Hosszú Katinka a hatodik helyen végzett a 200 méteres vegyesúszás hétfői döntőjében a sanghaji vizes világbajnokságon. A számot a mindössze 15 éves kínai Je Si-ven (Ye Shiwen) nyerte 2:08.90 perccel.
A várakozásoknak megfelelően sima győzelmet aratott a magyar válogatott a ningpói sakkcsapat-világbajnokságon Egyiptom ellen. Almási Zoltán és Polgár Judit győzelmével, illetve Lékó Péter és a tornán először asztalhoz ülő Erdős Viktor döntetlenjével alakult ki a 3:1-es végeredmény.
A nemzetközi sajtó leginkább Lewis Hamiltonnak, a McLaren brit pilótájának győzelmét, valamint a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) negyedik helyét taglalta a futam másnapján.