2011. augusztus 11. csütörtök

aug. 11
20:42
Újabb magyar játékos keveredett csalás gyanújába (Agroinform)
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNF) újabb futballistát hallgatott ki gyanúsítottként a június végén kirobbant hazai bundabotrány kapcsán.
aug. 11
21:00
Előző körben legyőzött ellenfele váltja a Voloszt az Európa Ligában (Agroinform)
Az a Differdange mérkőzik majd meg a Paris Saint-Germainnel, amelyet a Volosz 6-0-s összesítéssel győzött le a selejtező harmadik fordulójában.
aug. 11
21:02
A FIFA 16 karibi vezető ellen kért vizsgálatot (Agroinform)
A vezetők vesztegetéssel gyanúsíthatók, és kapcsolatban álltak a júliusban örökös eltiltással sújtott katari Mohamed Bin Hammammal.
aug. 11
21:18
Wimbledon bajnoka is kiesett, Petkovic simán legyőzte (Agroinform)
A 2. fordulóban Arn Grétát búcsúztató német a cseh Petra Kvitova legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe a 2,05 millió dollár összdíjazású női tenisztornán.
aug. 11
21:36
Tucatnyi gólt lőtt az MTK a BL-selejtező első mérkőzésén (Agroinform)
A magyar bajnok ugyan nehezen tudta feltörni lett ellenfele védelmét, de a második félidőben emberelőnyben fölényes győzelmet harcolt ki.
aug. 11
21:45
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Augusztus 11. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
aug. 11
22:12
Fabregas és Nasri sorsa most már "nagyon gyorsan" eldől Wenger szerint (Agroinform)
Az Ágyúsok menedzsere bízik abban, hogy mindkét játékosról kiderül, hogy megy-e vagy marad még a Premier League hétvégi rajtja előtt.
aug. 11
22:18
Szabadlábon az Újpest tulajdonosa (Sport365)
Szabadlábra helyezték a milliárdos csalással gyanúsított Tolnai Sándort, az Újpest FC tulajdonosát, akit két társával együtt múlt pénteken 30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek.
aug. 11
22:30
Djokovics és Berdych is horvát ellenfelet győzött le (Agroinform)
A világelső Djokovics két játszmában legyőzte Cilicet a 2,43 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztornán, és bejutott a negyeddöntőbe.
aug. 11
22:48
A Newcastle-ből erősíti meg a védelmét a Liverpool (Agroinform)
A Liverpool és a Newcastle megegyeztek a Szarkák spanyol balhátvédjének, José Enriquének az áráról, így a játékos egy-két napon belül aláírhat a Vörösökhöz.
aug. 11
22:51
Pénzverdét nyitott a City, a gettómilliómos sem szórta így a bankókat (Sport365)
Samir Nasri egyre közelebb kerül a Manchester City-hez, legalábbis angol források szerint. A francia légiósért újabb ajánlatot tett az újgazdag manchesteri csapat.
aug. 11
23:24
Meglepő magyar vízilabdás zakó az Universiadén (Sport365)
Az Universiadén szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott meglepő, háromgólos, 13-10-es vereséget szenvedett Japán csapatától az egyetemisták és főiskolások világjátékán, a kínai Sencsenben (Shenzhen).
aug. 11
23:26
Visszatér az „Igazi” Hulk Hogan! Sting, vagy Angle lesz az ellenfele? (Sport365)
Csütörtök este rendezik meg az Impact Wrestling adását, amelyben Hulk Hogan visszatérhet az ősi „harcmezőre”. A legendás pankrátor az elmúlt időszakban kő keményen edzett, hogy egy nap megküzdhessen ellenfelével.
aug. 11
23:42
A brazilok megijedtek, nem állnak ki az olaszok és a spanyolok ellen (Agroinform)
A brazil szövetség lemondta a Spanyolország és Olaszország elleni, őszre tervezett barátságos mérkőzéseket, és gyengébb ellenfeleket keresett.

2011. augusztus 12. péntek

aug. 12
7:09
Lemondott Sneijderről a Manchester United (Infostart)
Elállt Wesley Sneijder szerződtetésétől a Manchester United labdarúgócsapata sajtóhírek szerint.
aug. 12
7:39
Videó: Baltelli interjú közben puncsolt a Barca tinisztárjának (Sport365)
Thiago Alcantara, a Barcelona tinisztárja éppen interjút adott egy TV-nek az olasz-spanyol barátságos meccs után, amikor Mario Balotelli a semmiből előtűnve belépett a képbe, és azt mondta neki: "Te vagy a legnagyobb!"
aug. 12
8:12
Az év legdurvább bíróverése, visszatért a fejbe lőtt csatár - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
aug. 12
8:42
Nadal után Federer is búcsúzott (Agroinform)
Az egykori világelsőt a francia Jo-Wilfried Tsonga verte három játszmában.
aug. 12
9:00
Veszélyben Semenya indulása (Agroinform)
Hátsérülés miatt veszélybe került világbajnoki indulása a dél-afrikai Caster Semenyának, a női 800 méter címvédőjének.
aug. 12
9:18
Varga József nem játszhat a Videoton ellen (Agroinform)
A középpályás oldalszalag-húzódást szenvedett Izland ellen.
aug. 12
9:18
Sokkoló videó: Feláldoztak egy bárányt a törökök a meccs előtt (Sport365)
Hihetetlen videó látott napvilágot a Sivasspor és a Rad Beograd mérkőzése kapcsán. A felvételek és a beszámolók tanúsága alapján a török csapat egy bárányt áldozott a mérkőzés előtt a győzelem érdekében, a játékosok pedig a szerencsétlen állat vérét is magukra kenték. Végül nyertek 4-1-re...
aug. 12
9:20
Sarapova és Zvonarjova is kiesett (Agroinform)
A harmadik helyen kiemelt orosz Vera Zvonarjova, és honfitársa, az ötödik helyen kiemelt Marija Sarapova is kiesett a 2,05 millió dollár összdíjazású, torontói keménypályás női tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében.
aug. 12
9:22
Neymar mégsem megy Madridba? (Agroinform)
A Santos egyik vezetője szerint Neymar, a csapat és a brazil labdarúgó-válogatott egyik nagy tehetsége várhatóan mégsem lesz a Real Madrid játékosa.
aug. 12
9:36
Nem feltett kézzel megyünk Kispestre - Prukner László (Agroinform)
A négy forduló után két ponttal a tabella 12. helyén álló Ferencváros az elmúlt három bajnokiján négy gólt szerző, ötödik Honvéd otthonába látogat az NB I ötödik körében.
aug. 12
9:51
Videó: Balotelli interjú közben puncsolt a Barca tinisztárjának (Sport365)
Thiago Alcantara, a Barcelona tinisztárja éppen interjút adott egy TV-nek az olasz-spanyol barátságos meccs után, amikor Mario Balotelli a semmiből előtűnve belépett a képbe, és azt mondta neki: "Te vagy a legnagyobb!"
aug. 12
9:53
Bundabotrány: A Viditől eltanácsolt játékost vesztegetéssel vádolják (Sport365)
Szabadlábon védekezhet az az aktív labdarúgó, akit csütörtökön vesztegetéssel és felbujtóként elkövetett hamis tanúzással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Ezzel együtt nyolcra emelkedett a bundabotrány hazai gyanúsítottainak száma.
aug. 12
9:54
Szabadlábon védekezhet az újabb gyanúsított (Agroinform)
Szabadlábon védekezhet az az aktív labdarúgó, akit csütörtökön vesztegetéssel és felbujtóként elkövetett hamis tanúzással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség.
aug. 12
10:09
Szabadlábon védekezhet a bundabotrány újabb gyanúsítottja (Infostart)
Szabadlábon védekezhet az az aktív labdarúgó, akit csütörtökön vesztegetéssel és felbujtóként elkövetett hamis tanúzással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Ezzel együtt nyolcra emelkedett a bundabotrány hazai gyanúsítottainak száma.
aug. 12
10:12
A Videoton fegyelmi eljárást kezdeményez a DVSC ellen (Agroinform)
A Loki elleni mérkőzésre a fehérváriak drágábban és késve kapták meg a vendégjegyeket, ezért a klub fegyelmi eljárást kezdeményezett az MLSZ-nél.
aug. 12
10:30
Tizenhárom fős lesz a magyar küldöttség (Agroinform)
Tizenhárom cselgáncsozó képviseli a magyar színeket az augusztus 23-án kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Párizsban.
aug. 12
10:48
Az MU már lemondott Sneijderről (Agroinform)
David Gill, a Manchester United ügyvezető igazgatója lefújta az Internazionale holland középpályásáért futó hadjáratot, a legfőbb ok az, hogy Sneijder nem volt hajlandó lejjebb adni bérigényeit.
aug. 12
11:24
Továbbra is Komjáti András a Vasas vezetőedzője (Agroinform)
A Vasas négy fordulót követően egy ponttal a tabella 14. helyén szerénykedik, ezért több nyomtatott és internetes hírforrás már kész tényként közölte az edző menesztését.
aug. 12
12:03
Tizenhárom fős magyar csapat készül a cselgáncs vb-re (Sport365)
Tizenhárom cselgáncsozó képviseli a magyar színeket az augusztus 23-án kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Párizsban.
aug. 12
12:05
NB I: Loki-Vidi csúcsrangadó, magára talál-e a Fradi? (Sport365)
A szezon egyik legnagyobb rangadóját ígéri a vasárnapi Debrecen-Videoton mérkőzés a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában.
aug. 12
12:18
Wenger szerint Nasri és Fabregas is marad az Arsenalnál (Agroinform)
Samir Nasri sérülés, Cesc Fabregas meccshiány miatt nem lép pályára az Arsenal Newcastle elleni szombati szezonrajtján. Az átigazolási mizériához annyit tett hozzá, hogy nem számít egyikük távozására sem.
aug. 12
12:20
Dosso Kecskemétről Izraelbe szerződött (Agroinform)
A KTE a bajnokság kezdete előtt felkészülési mérkőzést játszott a Hapoel Rison Le Cijonnal, Dosso teljesítménye elnyerte az izraeli vezetők tetszését.
aug. 12
12:36
Sebestyén a mezőny után kullog ott, ahol Talma alázott (Sport365)
Sebestyén Péter a leggyengébb időt érte el a 35 induló közül a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíjának pénteki első szabadedzésén.
aug. 12
12:36
Sebestyén az utolsó volt az első szabadedzésen (Agroinform)
A KTM magyar versenyzője, Sebestyén Péter a leggyengébb időt érte el a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíjának pénteki első szabadedzésén a 126 kcm-es géposztályban.
aug. 12
12:38
Hajnalék a Bayern-verők ellen maradhatnak lendületben (Sport365)
A nyitányon a Bayern Münchent meglepő Borussia Mönchengladbach vendége lesz Hajnal Tamás csapata, a legjobb gólkülönbségével - a Wolfsburggal együtt - a tabella élén álló Stuttgart a német labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
aug. 12
12:54
Visszavonult minden idők egyik legjobb női labdarúgója (Agroinform)
Bejelentette visszavonulását a világbajnok Birgit Prinz, aki 214 alkalommal szerepelt a német női labdarúgó-válogatottban.
aug. 12
13:09
Videó: C. Ronaldo beégette a hülye riportert (Sport365)
Egy meglehetősen felkészületlen riporterrel akadt dolga Cristiano Ronaldónak, a zsurnaliszta nem tudta kimondani Fabio Coentrao nevét. A Real klasszisa, na nehezen is, de megtanította neki.
aug. 12
13:12
Akarattal és alázattal kell játszanunk a Videoton ellen - Kondás Elemér (Agroinform)
Az NB I 5. fordulójának - és az őszi szezon - csúcsrangadóján vasárnap este az eddig százszázalékos, listavezető Debrecen fogadja a címvédő Videotont.
aug. 12
13:30
Középpontban az olimpiai selejtező - Mocsai Lajos (Agroinform)
A szövetségi kapitány szerint jelentős feladatok várnak a 2011/12-es idényben a magyar férfi kézilabda-válogatottra, és a középpontban a londoni olimpiai részvétel kivívása áll.
aug. 12
13:42
Mocsai Az Eb-t is az olimpiai selejtezőnek rendeli alá (Sport365)
Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint jelentős feladatok várnak a 2011/12-es idényben a magyar férfi kézilabda-válogatottra, és a középpontban a londoni olimpiai részvétel kivívása áll.
aug. 12
13:48
José Enrique aláírt a Liverpoolhoz - hivatalos (Agroinform)
A spanyol utánpótlás-válogatott balbekk az ötödik érkező a nyáron az Anfielden, Jordan Henderson, Stewart Downing, Charlie Adam és Alexander Doni után.
aug. 12
14:24
Nem fogott kezet, kikerült a horvát válogatottból Pranjic (Agroinform)
A Bayern München középpályása a Vecernji List című lap beszámolója szerint az írek elleni, szerdai barátságos mérkőzés végén haragította magára a szövetségi kapitányt.
aug. 12
14:42
Az újonchoz kerülhet a Liverpool védője (Agroinform)
A Liverpool megerősítette, hogy tárgyalásokat folyatt a Norwich Cityvel Daniel Ayaláról. A 20 éves spanyol középső védőt végleg eladnák a Premier League újoncának.
aug. 12
14:44
A mezőny második felében a férfi skeetesek (Agroinform)
Somogyi Árpád és Bokor Bálint is a mezőny második felében végzett a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság utolsó olimpiai számában, s férfi skeetlövők versenyében.
aug. 12
14:48
Videó: Élete gólját lőtte az albán csatár (Sport365)
Fantasztikus gólt szerzett Hamdi Salihi, az albán válogatott csatára Montenegró ellen.
aug. 12
15:00
Sebestyén egy helyet javított a második tréningen (Agroinform)
A délelőtti első szabadezésen az utolsó, délután a 34. helyen végzett Sebestyén Péter a 35 fős mezőnyben a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíjának pénteki második szabadedzésén.

Keresés