Taktikai Zóna című rovatunk legújabb részében a háromvédős rendszerrel kísérletező Intert vesszük górcsó alá, és elmélyedünk kissé az elméleti kérdésekben is.
A spanyol sajtó tényként közli, hogy megegyezett az Arsenal és a Barcelona Cesc Fabregas átigazolásáról. Piqué, Valdés és Puyol Twitteren üdvözölték új csapattársukat.
Néhány nap alatt 8700 belépő fogyott a svédek elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre, amelyet szeptember 2-án rendeznek a Puskás Ferenc Stadionban.
A Debrecen vezetése szerint nem szerencsés, hogy feljelentgetik egymást a klubok, és szerintük a Videoton sem tartja be az általa felhozott szabályokat.
Több magyar internetes oldal egybehangzó információi szerint távozik az Újpest FC ügyvezető-igazgatója, Dr. Bartha Csaba, aki júliusban került a klubhoz.
A Reuters hírügynökség jelentése szerint egy katari székhelyű cég, a Delancy & Qatari Diar vásárolta fel a londoni játékokra épülő olimpiai falu ingatlanjait.
A luxemburgi kupagyőztes Differdange csapatával találkozik a francia Paris Saint-Germain a labdarúgó Európa Liga-selejtező 4. körében, miután a kontinentális szövetség (UEFA) csütörtökön kizárta az EL-ből Szélesi Zoltán csapatát, a görög Olimpiakosz Voloszt.
Szerződést hosszabbított a Manchester United a dél-koreai középpályással, Pak Dzsi-Szunggal. Az új kontraktus értelmében a 30 éves játékos 2013-ig biztosan a Vörös Ördögök játékosa lesz.
Kilenc női kajakosunk versenyez augusztus 17. és 21. között a szegedi MOL Kajak-Kenu Világbajnokságon. Az elmúlt két esztendőben egyaránt hat világbajnoki aranyérmet gyűjtött ez a szakág. Felülmúlható-e ez az eredmény hazai környezetben?
Egy éves eltiltást kapott ephedrin használatáért az ukrán biatlonos, Okszana Kvosztyenko, de még mindig kérdés, hogy elveszik-e miatta az ukrán váltó világbajnoki ezüstérmét.
Összeállításunkban áttekintjük, mi történt a nyáron és mi várhat az élcsapatokra, illetve a magyarokra a 2011-2012-es szezonban a világ legnézettebb és legnépszerűbb labdarúgó-bajnokságában!
Poénos, de valószínűleg mesterségesen előállított képpel rukkolt elő az egyik internetes sportblog. Egy kutyus a Barcelona címerén végezte el nagydolgát.
Sikeresen zárta az Egyesült Államokban megtartott edzőtáborozást az augusztus végén sorra kerülő világbajnoki válogatóra készülő magyar női tornászválogatott.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legértékesebb játékosa, LeBron James véleménye szerint nem marad el a következő szezon. A liga biztosa, David Stern és a játékos-szakszervezet (NBPA) elnöke, Derek Fisher azonban aggódik.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le..
Viktorija Azarenka pénteken két játszmában legyőzte Galina Voszkobojevát és ezzel bejutott a legjobb négy közé a torontói keménypályás női tenisztornán.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 75-73-ra kikapott Európa-bajnoki pótselejtező második fordulójában, ezzel második mérkőzését is elvesztette a kvalifikációban.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Sikeresen zárta az Egyesült Államokban megtartott edzőtáborozást az augusztus végén sorra kerülő világbajnoki válogatóra készülő magyar női tornászválogatott.
Csütörtök este rendezték meg az Impact Wrestling adását, amelyben Hulk Hogan és Kurt Angle sokkolta a TNA szurkolóit, ugyanis a két ellenfél szövetkezett egymással. Az „Új Immortal-éra” megkezdődött, amely a többi pankrátor végét jelentheti, de...
Spanyol lapértesülés szerint az Arsenal és az FC Barcelona labdarúgócsapata már megegyezett Cesc Fabregas átigazolásáról és a világbajnok játékos vasárnap érkezik a katalán fővárosba.
Mihály Árpád visszatér a Fehérvár jégkorongcsapatához, miután nem sikerült az orosz profiligában (KHL) érdekelt Avtomobiliszt Jekatyerinburghoz igazolnia. A csatár péntek este már pályára lépett magyar klubjának idénybeli első edzőmérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott az utolsó pillanatban kapott kosárral 75-73-ra kikapott pénteken a finnektől az Európa-bajnoki pótselejtező második fordulójában Szolnokon, ezzel második mérkőzését is elvesztette a kvalifikációban.
A jövő évben nem indul el az olaszországi országúti kerékpáros körversenyen, a Giro d,Italián a címvédő spanyol Alberto Contador, mert csak a később sorra kerülő francia viadalra, a Tour de France-ra koncentrál.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Spanyol lapértesülés szerint az Arsenal és az FC Barcelona labdarúgócsapata már megegyezett Cesc Fabregas átigazolásáról és a világbajnok játékos vasárnap érkezik a katalán fővárosba.
Vereséggel kezdte a hazai rendezésű Grundfos Kupát a Tatabánya-Carbonex férfi kézilabda csapata, amely a spanyol Naturhouse La Rioja együttesével szemben maradt alul 27-23-ra.
A jelek szerint egyre közelebb kerül Samuel Eto'o az Anzsi Mahacskalához. Az Inter csatára a milánói repülőtéren majd kiugrott a bőréből, amikor a riportereknek nyilatkozott, igaz, fogalma sem volt, hova is utazik éppen.
Serena Williams bejutott a legjobb négy közé a 2,05 millió dollár összdíjazású, torontói keménypályás női tenisztornán, miután három játszmában legyőzte a cseh Lucie Safarovát a pénteki negyeddöntőben.
Újabb külföldi játékost igazolt a bajnoki címvédő Videoton csapata: a fehérváriak hároméves szerződést kötöttek a 21 éves brazil Paulo Vinícius Souza dos Santos-szal.