Legalább egy tekintetben egyedülálló esemény a most zajló vancouveri olimpia, a legtöbb sporteseménnyel ellentétben ugyanis a téli játékokra legalább annyira kíváncsiak a nők, mint a férfiak - derült ki egy nemrég készült felmérésből.
A tavaszra még várnunk kell, de addig se hagyjuk, hogy a téli depresszió uralja hangulatunkat. Helyes táplálkozással nem csak energikusabbak lehetünk, de jókedvünket is növelhetjük.
A nők több mint fele úgy gondolja, hogy a nemi erőszak áldozata is felelős azért, ami vele történik - derül ki egy brit felmérésből. Sokak szerint a provokatív tánc vagy a túl sokat látni engedő ruha viselése önmagában "felhívás keringőre."
Mihelyt kellően felmelegedik a talaj, elkezdhetjük a fűszernövények telepítését a kertben. Érdemes a zöldségekkel vegyesen ültetnünk őket, így betakarításkor egymás mellett találjuk az összeillő párokat.
A pintest a múlt század elején elveszettnek hitték, a ’60-as években megtalálták, ma pedig jó esélye van arra, hogy hungarikummá váljék. Ezt a szőlőfajtát egyedülálló módon csak másfél hektárnyi területen termeszti Veress János és családja a zalaszentgróti dombok lankáin.
Ma már minden ötödik vitaminra költött forintot drogériában költjük el - derül ki a GfK LHS HealthCare gyógyszerészek, patikai vásárlók és lakosság körében végzett kutatásaiból, valamint a háztartások privát fogyasztását mérő Consumer Tracking adataiból. A különböző vitaminformák közül egyre népszerűbbek a cukorkák, italok és folyamatosan csökken a korábban igen népszerű pezsgőtabletták vásárlása.
Súlyos sérülésekkel, de túlélte az egyik mozdonyvezető a Brüsszel melletti vasúti szerencsétlenséget - derül ki keddi brüsszeli sajtójelentésekből. Tizennyolcan haltak meg, amikor összeütközött két egymással szemben haladó vonat hétfőn reggel Brüsszeltől nem messze, a flandriai Halle (francia nevén Hal) város egyik pályaudvarának közelében.
Tavasszal beindulnak a zöldségek, fűszernövények, a szürke tél után ismét színesebben és ízesebben főzhetünk. Kaldeneker György médiaszakácsunk legizgalmasabb receptjei között válogattunk.
Átmeneti lesz a szerdán kezdődő enyhülés - mondta az InfoRádiónak Vadász Vilmos meteorológus. A jövő hét elején újabb lehűlésre kell számítani, de annyira már nem lesz hideg, mint február elején.
A zsír egyike szervezetünk fontos tápanyagainak, amelynek azonban túlzott bevitele könnyen egészségügyi problémák forrásává válhat, de megfelelő módon és mennyiségben fogyasztva kifejezetten előnyös szervezetünk számára.
Nem újdonság, hogy a kollégák áskálódnak egymás ellen vagy pletykálkodnak, egy új brit kutatás azonban kiderítette, hogy öt dolgozóból egy ki nem állhatja a munkatársait.
A meggy- és más gyümölcslevesek valódi magyar különlegességek, érdemes megkínálni velük külföldi barátainkat. Összegyűjtöttünk néhány meggyspecialitást.
Vannak, akik élnek-halnak a modern felfogású retró stílusért, az egyedi, szokatlan formákért. A szokvány ellen lázadó karakterükkel sugallják: tulajdonosuk a saját útját járja.
A különböző fajú gyümölcsfákat nem teljesen egyformán kell metszeni. A legintenzívebb metszést az őszibarack igényli, ő könnyen belepusztul, de legalábbis belerokkan akár már 4-5 évi kihagyásba is.
Problémás feladat, hogy a gyep egész nyáron üde, egyenletes és smaragdzöld legyen. Ehhez sok munkára, illetve ráfordításra van szükség. A szép gyep bizony nem olcsó!
Hideg időben a szervezet több energiát igényel, ezt érezhetjük az étvágyunk növekedésén, illetve a megkívánt ételek fajtáján is. Ám a zsíros húsok és édességek helyett érdemes megpróbálkozni a melegítő hatású élelmiszerekkel. Gyomor- és májproblémákkal küzdőknek azonban nem ajánlottak a túlzottan erős, csípős, karakteres ízek.
Beváltatlan maradt egy 2,5 millió dollárt, azaz 470 millió forintot érő lottószelvény az Egyesült Államokban. A hatalmas összeg, ahelyett, hogy megváltoztatná valaki életét, visszakerül a nyereményalapba.
Túl hosszú vagy túl rövid, túl szűk vagy túl bő... a nem illeszkedő gumi óvszer nemcsak lecsúszhat vagy elszakadhat, de a partnerek szexuális élvezetét is csökkentheti - állapítja meg egy tanulmány, amelyet kedden ismertetett a Sexually Transmitted Infections (Szexuálisan Terjedő Betegségek) című szakfolyóirat.
Pajzstetvek (Coccoidea) általában erős pajzzsal borított, néhány mm nagyságú, szívó szájszervű rovarok. A növényeket szívogatásukkal gyengítik és pusztulásukat okozhatják. A pajzstetvek egy- vagy többnemzedékesek. Az első stádiumú lárvák aktív helyváltoztatásra, ezzel a faj terjesztésére képesek ezért nagyon fontos a megfelelő védekezés ellenük.
Csütörtöktől ismét változnak az eredetiségvizsgálat szabályai: csak az eladáskor lesz szükség ilyen vizsgálatra az 1998 előtt forgalomba helyezett autóknál.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlására az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) felfüggesztette a szibutramin hatóanyagot tartalmazó, elhízás kezelésére szolgáló gyógyszerek forgalmazását. Az EMA egy új vizsgálat eredményei alapján nagyobbnak ítélte a szibutramin-tartalmú fogyasztószerek kockázatát, mint az elérhető előnyöket. Így jelenleg egy széles körben alkalmazott másik hatóanyag,…
Újra Travis Bickle bőrébe bújhat Robert De Niro, hiszen a hírek szerint Martin Scorsese folytatást tervez kultfilmjének. A taxisofőrnek. A berlini filmfesztiválon szárnyra kelt hírek szerint a rendező hamarosan be is jelentheti, mire készül pontosan.
A terhesség alatti cukorbetegség (gesztációs diabétesz) az összes várandósság 1-14 százalékában jelentkezik világszerte, és egyre gyakoribb, holott megfelelő életmóddal és ellenőrzésekkel számos későbbi kockázati tényezőtől mentesülnének a mamák és a babák.
A Magyar Tudományos Akadémia minősített borversenyen választotta ki az MTA borait. A tervek szerint a jövőben évente megrendezik a borversenyt, a bortisztelő akadémikusok pedig azt remélik, hogy a korábbi ígéreteknek megfelelően az MTA reprezentációs célokra vásárol majd a győztes borokból.
A különböző növényi olajok ugyanannyi energiát jelentenek testünk számára, viszont tápanyag összetételükben eltérnek egymástól, ezáltal szervezetünkben betöltött szerepük is más és más.
Akár két évvel is meghosszabbítja a gyógyíthatatlan rákbetegek életét egy vitaminkoktél, s ami még fontosabb: gyakorlatilag nincsenek kellemetlen mellékhatások - derült ki brit és dán kutatók vizsgálatából.
A málna egy 1-2 méter magas cserje. Gyökérrendszerét egy fő gyökér alkotja, ez csakis a magvakból kifejlődött növény esetében. A gyökér idővel elhal, és ezt járulékos gyökerek helyettesítik. A gyökerekből júniusban vagy júliusban rügyek fejlődnek ki, melyek kezdetben fehér színűek és ragacsosak, majd hirtelen nőni kezdenek, alakjuk hosszúkás lesz, és pikkelyszerű levelek jelennek meg rajtuk.
A hársfa elérheti a 40 m magasságot, koronája sűrű és gömbszerű. Levelei nyelesek, tojás alakúak, a töveknél asszimetrikusak, a végei hegyesek, a széleknél recések. A sárgás-fehér színű virágai nagyon kellemes illatúak és 2-15 virágú ernyőket képeznek. A zöldes-sárga színű kocsány és a levelek összenőttek a kocsány hosszának felén. A hárs virága kettős ivarú, szabályos, a porzó több szabad…
A Centaurea családnak több mint 350 fajtája ismert, legnagyobb részük évelő. Afrika északi részéről származik. Főleg dísznövényként termesztik őket, nagyon mutatósak egy zöld területen, de vázában, szoba díszítésére is nagyon alkalmasak.
Közismert fűszer és gyógynövény, az ernyősvirágzatúak családjából. A Földközi-tenger vidékéről származó fűszert a római légionáriusok hozták be Európába.
Ilyenkor nyáron nagyon sok gyógy-, és fűszernövény terem. A tartós megőrzés egyik legjobb módszere a fagyasztás, mert gyors és könnyű eljárás és nem igényel vegyszereket, főzést. Nézzük, mely gyógynövények alkalmasak a lefagyasztásra, és mi ennek a technikája.
Balatonfüred kijelölt jégpályáján szerdán még lehetett korcsolyázni, de az enyhülő időjárás és a várható esőzések miatt több jégpálya már bezárt, illetve várhatóan a napokban valamennyi bezár a Balatonon.
Ez a gyönyörű, lángvörös, csőszerű virágfürtökből álló növény egyenesen a fülledt, trópusi Délkelet-Ázsiá-ból került hazánkba. Tartása nagyon sok figyelmet igényel, de szépségével kárpótol a gondoskodásért.
Mostanában olyan időket élünk, amikor egyre többet hallani az egészség megőrzésének fontosságáról. Sokszor nincs rá időnk esetleg módunk vagy kedvünk, hogy törődjünk a testünkkel. Pedig tudjuk, hogy nem lesz ez így jó, valamit tenni kéne önmagunkért. De hogyan?
Hányszor halljuk ezt a közmondást, ha valakit hasonlítani szeretnénk a családjához. Egyértelmű, egyszerű bölcsesség, hisz hogy is esne messzire az az alma, mikor a gravitáció befolyásolja .. Ahogyan a gének befolyásolják az öröklődést..
Új, korszerű kifutóval fogadta a Budakeszi Vadaspark Vackort és Móricot, a veresegyházi állatkertből február elején átköltöztetett két termetes medvét - közölte szerdán a medvekifutó ünnepélyes átadását követően a vadaspark vezetője.
Az injekció formájában adható vaskészítmény akkor is javítja a szívelégtelenséget, ha a beteg nem is szenved vérszegénységben. Német kutatók nagy figyelmet keltő előadása az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán hangzott el.