A Fidesz várhatóan nem vitázik majd az MSZP szakpolitikusaival Mesterházy Attila kezdeményezése kapcsán. Erre enged következtetni az ellenzéki párt elnökének csütörtöki, az iparkamara rendezvényén elhangzott megnyilatkozása, amely szerint nem szakpolitikai vitákra van szükség, hanem új irányt kell szabni a gazdaság számára. Orbán Viktor mind Matolcsy György volt gazdasági miniszter, mind pedig…
A Fidesz helyettes szóvivője szerint egy szlovák liberális párt ironikus ötletét ismertette Kövér László azon a hangfelvételen, amelyet a szocialista Budai Bernadett csütörtöki sajtótájékoztatóján játszott le.
Bajnai Gordon miniszterelnök azt kérte Forgács Imre igazságügyi és rendészeti minisztertől, hogy napokon belül készítse el a fegyvertartás szabályainak szigorítására vonatkozó javaslatát; a kormányfő erről csütörtökön, a rendőrség évértékelő és feladatszabó értekezletén beszélt.
A szociális és munkaügyi miniszter, valamint az igazságügyi és rendészeti tárca vezetőjének közbenjárását kérte Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, mert álláspontja szerint visszásságok tapasztalhatóak a menekült gyermekek jogviszonya körül.
Megosztottak a parlamenti erők az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségére javasolt jelölt támogatása tekintetében: a szocialisták támogatják a jelöltet, a Fidesz és a KDNP azonban nem. Az SZDSZ hétfőn alakítja ki álláspontját, az MDF-es képviselők megszavazzák a javaslatot.
A romaellenesség megjelenése, a közéleti személyek fenyegetése, az agresszió erőteljesebbé válása jelentett nagyobb kihívást a rendőrségnek tavaly - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a rendőrség évértékelő és feladatmeghatározó értekezletén csütörtökön Budapesten.
Turcer György érdi vállalkozót indítja a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Pest megye 8-as számú választókerületében, miután Véghelyi Balázs, a korábbi jelölt csütörtökön visszalépett a egyéni képviselőjelöltségtől - tájékoztatta Dragon Pál, a párt Pest megyei elnöke csütörtökön az MTI-t.
Turcer György érdi vállalkozót indítja a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Pest megye 8-as számú választókerületében, miután Véghelyi Balázs, a korábbi jelölt csütörtökön visszalépett a egyéni képviselő-jelöltségtől - tájékoztatta Dragon Pál, a párt Pest megyei elnöke csütörtökön az MTI-t.
A felnőtt magyar lakosság mintegy 1,2 százaléka, azaz nagyjából százezer ember szerencsejáték-függő - derült ki a Szerencsejáték Zrt. felkérésre készített kutatás eredményéből. Somorai László szóvivő arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy a Szerencsejáték Zrt. játékai nem okoznak függőséget.
A sajtóban megjelent egyes hírekkel ellentétben nem tagja a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett rektora - közölte Torda Júlia, az MTA kommunikációs vezetője.
Nem változtak érdemben a politikai erőviszonyok a választási kampány első hónapjában, a Fidesz stabilan vezet riválisaival szemben a Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztattak.
Polyák Gábort jelöli az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének Sólyom László, államfő és Bajnai Gordon, miniszterelnök. Az előző elnök, Majtényi László a jogsértő frekvenciapályázat miatt mondott le tavaly október végén.
Az Országos Rádió és Televízió Testület elnökeként a szakmai szempontok érvényesítése lesz a célja Polyák Gábornak, ha hétfőn az Országgyűlésben a képviselők többsége megválasztja a testület első emberének. Az InfoRádiónak adott interjújában a jogász azt mondta: van szakmai tennivaló, de a részletekről a tisztség betöltése után beszél majd.
Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten.
Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten.
Az LMP feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közösség elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt, mert közlése szerint a pártot "tűzzel-vassal irtandó" formációnak nevezték egy internetes oldalon.
Az LMP feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közösség elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt, mert közlése szerint a pártot "tűzzel-vassal irtandó" formációnak nevezték egy internetes oldalon.
Júniustól új irodaházba költözik az SZDSZ, pártközpontját egy saját tulajdonú budapesti ingatlanjában rendezi be - közölte a párt sajtóirodája csütörtökön MTI-vel.
Nem zárja ki az országos rendőrfőkapitány, hogy újabb gyanúsítottakat állítanak elő a BKV-ügyben - erről Bencze József az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. A nemzetvédelmi egyetem rektorának letartoztatása kapcsán elmondta: az akció arányos, szükséges és törvényszerű volt.
Nem változtak érdemben a politikai erőviszonyok a választási kampány első hónapjában, a Fidesz stabilan vezet riválisaival szemben a Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.
Több rendőrt ígért a miniszterelnök elsősorban az észak- és kelet-magyarországi régiókban. Az egységes, nem koalíciós kormány létrehozását nevezte a legfontosabb célnak a Fidesz elnöke - a nap legfontosabb hírei.
Az incidens szerdán a kora esti órákban történt a Taraliget Lakóparkban, a Kőbányai úton. Információink szerint a lakóparkot építtető cég tulajdonosa fideszes önkormányzati képviselő volt.
Nem értenek egyet a pártok a pálinkafőzés legalizálásában sem. A Fidesz múlt héten javasolta, hogy bizonyos mennyiségig, saját használatra lehessen otthon is pálinkát főzni. A szocialisták viszont úgy látják, mindez népegészségügyi gondokat okozna. A szakma is tiltakozik: állítólag nem a piacot féltik, sokkal inkább az eredetvédett pálinka minőségromlásától tartanak.
Bár szigorodott a nyugdíjrendszer, a rászoruló nyugdíjasok segélyt és emelést kapnak, a "rossz évben" nyugdíjba vonulók ellátását korrigálták. Annak ellenére, hogy a Fidesz "nekiment" a nyugdíjrendszernek, és az egyéni számlán alapuló svéd modell bevezetéséről beszéltek, nemrég Orbán Viktor pártelnök mégis egyetértett a kormány álláspontjával.
Újabb hangfelvétel kerülhet nyilvánosságra az UD ZRt.-vel kapcsolatos megfigyelési ügyben, miután azt a Dávid Ibolya ellen indított személyiségi jogi perben a bizonyítékokhoz csatolta az MDF-elnök ügyvédje: a felvételen Horváth József, a cég egyik vezetője és Tombor András, Orbán Viktor egykori tanácsadója beszélgetnek.
Jelentős ítélet született a kerepesi általános iskola ügyében - nyilatkozta lapunknak Arató Gergely. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára szerint ugyanis az Oktatási Hivatal (OH) eljárását jóváhagyó bírósági döntés nem csak azt bizonyítja, hogy a hivatal eljár és szakszerűen jár el, hanem azt is, hogy az erőszakos szegregációt Magyarországon egyetlen oktatási intézmény sem "úszhatja…
Ártatlannak vallotta magát, ennek ellenére március 18-áig előzetes letartóztatásba helyezte Szabó Jánost és gyanúsított társát a Budai Központi Kerületi Bíróság - a végzés nem jogerős. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt gyanúsítják, miután Szabó a hírek szerint még tavaly augusztusban megzsarolta a DHL szállítmányozási cég magyarországi…