Megkezdődött az árhullám apadása a Kraszna felső és a Túr teljes magyarországi szakaszán - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Helyreigazítást kér és jogi eljárást kezdeményez a Magyar Nemzettel szemben Bajnai Gordon a napilap szerdai számában megjelent, Adócsalás gyanújában a kormányfő című cikkben foglalt valótlan állítások miatt - tájékoztatta a Kormányszóvivői Iroda
A Nézőpont Intézet elemzése szerint a Bajnai-kormány a vállalt programok egyharmadát nem teljesítette. Szabó Márk vezető elemző elmondta, a 2010-es költségvetés novemberi elfogadása óta gyakorlatilag megszűnt az érdemi kormányzás.
Csak a már elvben megköttetett, de egyelőre alá nem írt mintegy 23 milliárd forintos állami "mentőöv" az oka, hogy nem megy csődbe idén a BKV - derül ki a cég igazgatósága elé kerülő 2010-es üzleti terv javaslatából.
Új szakaszba lép hétfőtől a Fidesz-KDNP választási felkészülése: a pártszövetség politikusai, országgyűlési képviselőjelöltjei és szakértői országjárásba kezdenek, az önkéntesek pedig - a jelöltekkel együtt - közterületi helyszínekre települnek ki és "ott folytatják a párbeszédet a választópolgárokkal".
A jövő év elejére felújítják a Városligeti Műjégpályát - közölte Ikvai-Szabó Imre budapesti főpolgármester-helyettes. A beruházás 4,7 milliárd forintos összköltségének kétharmadát az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja finanszírozza.
Eltávolítják a nem kijelölt helyre felragasztott választási plakátokat a fővárosban; a legális hirdetőhelyek listáját az interneten teszik közzé - erről Bojár Iván András városarculati tanácsnok levélben tájékoztatta a pártokat.
Eltávolítják a nem kijelölt helyre felragasztott választási plakátokat a fővárosban; a legális hirdetőhelyek listáját az interneten teszik közzé - erről Bojár Iván András városarculati tanácsnok levélben tájékoztatta a pártokat.
Tiltakozik az MSZP a rákoscsabai főplébánia heti miseintenciója miatt, mert az a párt szerint egyrészt a szocialistákra vonatkozó állításaiban "minden határon túlmegy durvaságban", másrészt nyílt politizálásra hív fel a templom falai között.
Tiltakozik az MSZP a rákoscsabai főplébánia heti miseintenciója miatt, mert az a párt szerint egyrészt a szocialistákra vonatkozó állításaiban "minden határon túlmegy durvaságban", másrészt nyílt politizálásra hív fel a templom falai között.
A jövő év elejére felújítják a Városligeti Műjégpályát - közölte Ikvai-Szabó Imre budapesti főpolgármester-helyettes. A beruházás 4,7 milliárd forintos összköltségének kétharmadát az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja finanszírozza.
A korábbinál lényegesen aktívabb, több közjogi megoldást alkalmazó, helyenként azonban durva minősítéseket hozó ciklust zárt hétfőn a parlament. Az utóbbi csaknem négy évben az ellenzék szinte folyamatosan próbálta ellehetetleníteni az érdemi parlamenti párbeszédet, ehelyett előre hozott választásokat követelt és csaknem két és fél éven át kivonultak az ülésteremből, amikor Gyurcsány Ferenc…
A hideg téli időben sem állt le a Margit híd felújítása, bizonyos munkálatokat azonban szüneteltetni kellett - mondta az InfóRádiónak a Margit híd rekonstrukcióját végző konzorcium szóvivője. Tóth Kata arról is beszélt, hogy jelenleg is tárgyalnak a híd átadásának határidejéről.
Két nap alatt megduplázódott a vízzel borított földterületek nagysága a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) térségében - közölte Bara Sándor igazgató, védelemvezető.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt az ügyész felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta az elsőrendű vádlottal szemben, míg az ügyvéd az anya felmentését kérte a kutyatámadás áldozatává vált monorierdői kisfiú halála ügyében indított per szerdai tárgyalásán elhangzott perbeszédekben, a Pest Megyei Bíróságon.
A Fidesz szerint a gazdaság most nyilvánosságra került, "riasztó adatai" azt mutatják, hogy a kormány képtelen úrrá lenni a helyzeten: a gazdasági válság kezelése helyett annak mélyítése zajlik.
Újabb súlyos baleset történt a 47-es számú főúton Berettyóújfalu és Derecske között szerdán kora délután: eddig ismeretlen okból három személygépkocsi ütközött össze; a balesetben egy ember meghalt, hat megsérült - közölte a rendőrség ügyelete.
Nagyon nehezen lehetett autóval közlekedni a fővárosban szerdán délelőtt; délután újra zsúfolttá válhatnak az utak - közölte Lorencz Pálma, a Fővinform ügyeletese az MTI-vel. A Budapesten zajló nemzetközi csúcstalálkozóval összefüggő dugóra Orbán Viktor Fidesz-elnök a Facebook közösségi portálon panaszkodott; Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester a szerinte túlzó intézkedések…
Felmérések szerint a nyugdíjasok 10 százaléka, tehát több mint 200 ezren dönthetnek a közeljövőben arról, hogy idős otthonba költözzenek, de jelenleg 49 ezret alig meghaladó számú férőhely áll rendelkezésre - olvasható a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete (SZESZE) által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A vizsgált szoláriumok 96,5 százaléka nem felelt meg a sugárzás erősségére vonatkozó 0,3 watt/négyzetméterben maximalizált európai uniós szabványnak, az ellenőrzést a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) kereskedelmi és piacfelügyeleti hatósága végezte 28 helyszínen.
Két hét múlva, március 10-re elkészíti a BKV ügyeit vizsgáló bizottság jelentéstervezetét György István (Fidesz); a Fővárosi Közgyűlés BKV-vizsgálóbizottságának vezetője ezt a testület szerdai ülésén, a tervezet koncepciójának vitája során közölte.
Lakos Imre (SZDSZ) volt közösségi közlekedési tanácsnok szerint nem voltak elég gyorsak, hatékonyak a döntések a BKV-t érintő ügyekben, de szerinte ez nem biztos, hogy személyek, inkább a rendszer hibája.
Tiltott pártfinanszírozást sejtenek a szocialisták a Csongrád Megyei Önkormányzatnál, ezért büntetőfeljelentést tesznek - közölte Kozma József, a Csongrád Megyei Közgyűlés MSZP-SZDSZ-frakciójának vezetője szerdán Szegeden.
Mihamarabbi politikai megállapodást várnak a visegrádi négyek az Európai Parlamenttel a gázszállítás biztonságáról - áll abban a nyilatkozattervezetben, amelyet várhatóan elfogadnak a szerdai budapesti energia-csúcstalálkozón.
Az MSZP mindenféle vitára kész arról: ki mit gondol a jövőről, de azt nem hagyja, hogy a Fidesz pocskondiázza az ország elmúlt nyolcéves teljesítményét - mondta Oláh Lajos, az MSZP hajdú-bihari elnöke szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
Rogán Antal, a Belváros polgármestere túlzónak tartja a nemzetközi delegációk érkezése miatti forgalomkorlátozásokat - olvasható az Országos Sajtószolgálathoz (OS) eljuttatott közleményben.
Álszentnek és demagógnak tartja az MSZP szóvivője Orbán Viktor szerdai, a Facebook közösségi portálon megjelentetett bejegyzését a fővárosban zajló diplomáciai eseménnyel összefüggő közlekedési dugóról.