A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló "kampányoszlopokat" helyezett ki a közterületekre; a jelöltek és a pártok ezekre ingyenesen ragaszthatják fel plakátjaikat, szóróanyagaikat.
Gyurcsány Ferenc szerint, ha Magyar Nemzet, a HírTV és a Magyar Hírlap "nem ocsmányul rágalmazni, hanem tájékoztatni szeretne", akkor tegye meg, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozza a birtokába került szombathelyi hangfelvételt.
Jelentős közlekedési dugók alakulhatnak ki a jövő héten Budapest belvárosában két rangos nemzetközi csúcstalálkozó miatt; három napra a Pesti alsó rakpartot is lezárják a Közraktár utca és a Dráva utca között.
Lőkösháza külterületén két tunéziait fogtak el, akikről kiderült, hogy illegálisan lépték át a határt. A település vasúti átkelőhelyén három román állampolgár ellen indítottak szabálysértési eljárást, mert nem rendelkeztek úti okmányokkal.
Több mint egymillió ajánlószelvényt gyűjtött össze eddig a Fidesz-KDNP - jelentette be a Fidesz operatív igazgatója. Nyitrai Zsolt reális célnak nevezte az eredetileg kitűzött kétmillió ajánlószelvény leadását.
A félezret meghaladó számú elfogadott jogszabállyal búcsúzik az Országgyűlés a 2006-2010-es ciklustól; a tervek szerint hétfőn tartják a választások előtti utolsó ülésnapot. A kormány javaslatait az új kabinet a szokásjog szerint visszavonja, a képviselők függőben maradt indítványai automatikusan törlődnek.
Bőkezű osztogató programot hirdetett az MSZP miniszterelnök-jelöltje pártja kampánynyitó rendezvényen - véli a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: február végéig eldől, hogy az MDF-nek van-e esélye bejutni a parlamentbe, mivel a pártnak a kopogtató-cédulák összegyűjtés okozza a legnagyobb nehézséget.
Vasárnap hajnalban eddig ismeretlen okból teljesen kiégett egy lakóház Balatonfenyvesen. Személyi sérülés nem történt, de az épültben 15 millió forintos kár keletkezett.
A rendőrség megerősíti a járőrszolgálatot Hódmezővásárhelyen, ahol több mint tíz lakóház falára festettek ismeretlenek különböző feliratokat festékszóró spray-vel szombat éjszaka - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.
A huszadik század magyar történelmének egyik szembetűnő jellemzője, hogy az ország vezetését rendre olyan politikai erők ragadták meg, amelyek ellenfeleikkel szemben a legkíméletlenebb leszámolást hirdették meg. Az ország, a nép, vagy a nemzet érdekeire hivatkozva igyekeztek eltaposni az általuk kártékonynak ítélt csoportokat, rétegeket, osztályokat. Ennek során értékét vesztette szemükben az…
Bokros Lajosnak várnia kell még az MSZP miniszterelnök-jelöltjére, de az Orbán-Mesterházy vita után áll a rendelkezésére - közölte Budai Bernadett, az MSZP szóvivője.
Markológéppel támadt az intézkedő rendőrökre egy férfi vasárnap Sárváron; az általa vezetett munkagépet több járőrautóval sem sikerült megállásra kényszeríteni, ezért az egyik rendőr több lövést adott le a jármű kerekeire.
Ártatlannak vallja magát a BKV előzetes letartóztatásban lévő volt informatikai igazgatója, aki egyúttal időpontot is kért az ügyben eljáró ügyésztől, hogy teljes körű vallomást tehessen - közölte Fuzik Zsolt ügyvédje vasárnap az MTI-vel.
A hódmezővásárhelyi polgárokat ért durva, és eddig példa nélküli támadásnak nevezte a város polgármestere, hogy szombaton éjszaka több ház falára is a roma kisebbség ellen irányuló feliratokat festettek.
Ártatlannak vallja magát a BKV előzetes letartóztatásban lévő volt informatikai igazgatója, aki egyúttal időpontot is kért az ügyben eljáró ügyésztől, hogy teljes körű vallomást tehessen - közölte Fuzik Zsolt ügyvédje.
Elkészültek a romagyilkosságok ügyében a helyszíni bizonyításokra vonatkozó rendőrségi tervek - közölte a RomNet "magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásra" hivatkozva vasárnap. Az információval kapcsolatban Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI érdeklődésére annyit mondott: tervezett nyomozati cselekményekről nem kívánnak felvilágosítást adni.
Négy év alatt 12 százalék körüli reálbér-növelést ígér programjában az MSZP. Tiltakozik a fegyvertartás tervezett szigorítása ellen a Magyar Sportlövők Szövetsége. Török film kapta a berlini nemzetközi filmfesztivál fődíját
A magyarországi járatokat is érintheti a Lufthansa jövő heti sztrájkja. Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője az elmondta: hivatalos értesítést nem kaptak ugyan a munkabeszüntetésről, de erről nem is kell tájékoztatni az érintett repülőtereket.
Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke jogi úton kíván elégtételt venni amiatt, hogy az SCD Group kétségbe vonta igazmondását a sármelléki repülőtér ügyében tett nyilatkozata kapcsán.
Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, szocialista politikus jogi úton kíván elégtételt venni amiatt, hogy az SCD Group kétségbe vonta igazmondását a sármelléki repülőtér ügyében tett nyilatkozata kapcsán.
A magyarországi járatokat is érintheti a Lufthansa négynapos sztrájkja. Várhatóan hétfőn tartja a ciklus utolsó ülését az Országgyűlés, a képviselők 30 javaslatról dönthetnek. A jegybanki alapkamat további 25 bázispontos csökkentését várja hétfőn az elemzők többsége.
A Tisza mentén minden védelmi szakaszon másodfokú készültséget rendelt el vasárnap a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Bara Sándor igazgató.
Várhatóan a ciklus utolsó ülését tartja ma az Országgyűlés, amely csaknem harminc előterjesztés elfogadásáról dönthet. A távirati iroda úgyy tudja, Bajnai Gordon a plenáris ülésen összegzi az általa vezetett válságkezelő kormány tevékenységét.
A napokban saját kerítése betonoszlopára akasztva találta Pici nevű kutyáját egy Pécs-vasasi család. Azt gyanítják: a közigazgatásilag Pécshez tartozó, valójában különálló falut hosszú évek óta terrorizáló férfi tette, akit ráadásul hetekre befogadták otthonukba. A helyszínen járva megtudtuk: a vasasi rém, "Bolond Gyurka" késelte már meg rokonát, dobott udvarba Molotov-koktélt, egy másikban pedig…
Csaknem fél év kellett ahhoz, hogy kiderüljön, mi a Fidesz elnökének valódi szándéka, ha kormányra kerül. Az utóbbi időben sokat elemzett, tavaly szeptemberben Kötcsén elhangzott beszédből - szemben az akkori híradásokkal és Fidesz-kommunikációval - kitűnik: Orbán Viktor egyeduralomra tör, s a konszenzuskereső politika helyett az állandó, 15-20 évig tartó kormányzati politikára rendezkedne be.