2010. március 21. vasárnap

márc. 21
15:36
Horváth Aladár: a Jobbik sikere a köztársaság válsága (Infostart)
A szélsőséges és cigányellenes Jobbik megerősödése és esetleges választási sikere egyet jelent a harmadik Magyar Köztársaság válságával - jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke.
márc. 21
15:54
Kitörne a skatulyából a sztárfocista felesége (ATV)
Divattervezőnek állt.
márc. 21
16:12
Nyakó: „Orbán ugyanazt mondja, mint Vona” (ATV)
Választ vár kérdésére a kormánypárt.
márc. 21
17:24
Három emeletet zuhant a szegedi lány: túlélte a közel 10 méteres esést (ATV)
Valószínűleg saját maga akart véget vetni életének.
márc. 21
17:42
Visszalép az MCF Szabolcs megyei jelöltje (Infostart)
Visszalép, és nem indul az országgyűlési választásokon Balog József, az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese, aki csütörtökön még azt mondta: a roma párt elnökével "becsületből" méretteti meg magát; így a roma szervezetnek csak egyetlen jelöltje, az elnök indulhat.
márc. 21
17:42
„Cigánynak belépni tilos” Gárdisták intézkedtek a Jobbik gyűlésen (ATV)
Nem engedték be a delegációt.
márc. 21
17:44
Gyorséttermet nyitott a magyar sztárszínész! Az RTL Klubról egy időre eltűnik (ATV)
A színpadot viszont nem készül elhagyni.
márc. 21
18:00
Retkes Attila: az MDF és az SZDSZ meg fog egyezni (Infostart)
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke a párt Választási Operatív Testületének vasárnap délutáni ülése előtt kijelentette: biztos abban, hogy az SZDSZ és az MDF meg fog egyezni az országos és a budapesti lista kapcsán "az apróbb részletkérdésekben".
márc. 21
18:36
Hétfőn vásárolhatják meg a pártok a választók adatait (ATV)
Eldőlnek a listák részletei is.
márc. 21
19:12
A világhírű sztár internetes oldalán mentettek meg egy fiút! Részletek (ATV)
Így hívta fel magára a figyelmet.
márc. 21
19:14
Kertes ház tavába esett: mentőhelikopterrel szállították kórházba a kislányt (ATV)
Éppen játszott, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett.
márc. 21
19:30
Telekom Adományvonal a gyógyulásért (Alternatív Energia)
A Dévény Anna Alapítványt támogatják azok, akik a 1788-as Telekom Adományvonalat hívják vagy sms-t küldenek 2010. március és április hónapban. Az alapítványt a névadó gyógytornász és ritmikus gimnasztika szakedző hozta létre 1991-ben az új szemléletű mozgásrehabilitációs módszerének terjesztésére és az azzal való gyógyítás céljából.
márc. 21
19:48
Több fogy tejcsokiból, mint nugátkrémből: kevesebb mennyiség, jobb minőség + videó (ATV)
8 százalékkal kevesebb édességet vásároltak tavaly ilyenkor, mint egy évvel azelőtt.
márc. 21
20:06
Valószínűleg nem lesz listája az MDF-nek Nógrád megyében (Infostart)
Valószínűleg nem lesz listája az MDF-nek Nógrád megyében, mert az Országos Választási Iroda tájékoztató oldala szerint vasárnap este mindössze egy nógrádi képviselőjelölt neve mellett szerepel az indulhat címke.
márc. 21
20:06
Valószínűleg nem lesz listája az MDF-nek Nógrád megyében (Alternatív Energia)
Valószínűleg nem lesz listája az MDF-nek Nógrád megyében, mert az Országos Választási Iroda tájékoztató oldala szerint vasárnap este mindössze egy nógrádi képviselőjelölt neve mellett szerepel az indulhat címke.
márc. 21
20:24
Az egészségügyi reformmal a gazdaság egyhatodáról dönt a kongresszus (Infostart)
Az amerikai gazdaság egyhatodát kitevő, 2,5 ezer milliárd dolláros szektorról dönt az Egyesült Államok kongresszusa, amikor vasárnap este várhatóan elfogadja az egészségügy átfogó reformjáról szóló törvénycsomagot.
márc. 21
20:26
Az MDF vezetői az SZDSZ-székházban tárgyalnak (Infostart)
Dávid Ibolya és az MDF vezetői az SZDSZ fővárosi, Gizella úti székházában tárgyalnak vasárnap este a szabad demokraták választási testületének tagjaival.
márc. 21
21:00
Morvai Krisztina: hazánk jövője a választás tétje (Alternatív Energia)
A Jobbik szerint a mostani választás arról szól, rabok legyünk, vagy szabadok.
márc. 21
21:36
Jogorvoslattal élhet Budaházy + videó (ATV)
Többen járnak hasonló cipőben.
márc. 21
21:54
Semjén Zsolt is Mindszenty-emlékérmet kapott (Infostart)
Mindszenty-emlékérmet adományozott Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspöknek és Semjén Zsoltnak, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének a Mindszenty Társaság; a 250 ezer forinttal járó kutatói ösztöndíjat Czene-Polgár Viktória történész, levéltárosnak ítélték oda.

2010. március 22. hétfő

márc. 22
5:24
Cáfol a magyar sztármodell! Hírbe hozták a Fradi vezérigazgatójával! (ATV)
Nem is érti, ki találhatta ki a történetet.
márc. 22
5:26
Véres eseményekre számít Budaházy kampányfőnöke (ATV)
Toroczkai László drukkol és korteskedik a Jobbiknak, de konkrét elvárásai is vannak, azt pedig nem tanácsolja, hogy Vonáék letérjenek a helyes útról.
márc. 22
6:00
Szabadon engedték Regőczit (Alternatív Energia)
Megszüntette Regőczi Miklós házi őrizetét a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság, és szabadlábra helyezték a BKV volt vezérigazgató-helyettesét.
márc. 22
6:02
Továbbra sem az egyenes beszédre oktat a Fidesz (Alternatív Energia)
"A társadalom jövője a mában épül, ezért egyetlen kormányzat sem működhet jól gyermek- és ifjúságpolitikai elképzelések nélkül" - olvashatjuk a Nemzeti Ügyek Politikájában, ehhez képest a Fidesz-program minden iskolai és pedagógiai kérdéskört teljességgel mellőz.
márc. 22
6:04
Magasra csaptak az indulatok az MDF-ben (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya vezeti az MDF országos listáját, a budapesti névsorban pedig Bokros Lajos került az első helyre. A párt választmánya szombaton arról is döntött, hogy Retkes Attila, az SZDSZ elnöke befutó helyet kap, ám a testület ülésének végefelé kiderült, hogy több gond is lesz a területi listákkal, így előfordulhat, hogy a demokrata fórum nem kerül be a parlamentbe.
márc. 22
6:06
Lendvai: három párt, de csak két erő küzd egymással (Alternatív Energia)
Két erő áll egymással szemben: az MSZP és a Fidesz-Jobbik - nyilatkozta gyakorlatilag egybehangzóan a hétvégén Lendvai Ildikó MSZP-elnök és Mesterházy Attila kormányfő-jelölt. Lendvai azt is mondta, minden szavazatra szükség lesz a demokrácia megvédésére. Mesterházy arról beszélt, hogy ők lehetnek az utolsó bástya a két jobboldali párttal szemben. Szombaton a Fidesz és a Jobbik is üzengetett…
márc. 22
6:18
A pártvezetést megdöbbentette Gyurcsány Ferenc bejelentése (Infostart)
Tegnap volt egy éve, hogy Gyurcsány Ferenc lemondott a kormányfői posztról. Az InfoRádió a bejelentés másnapjának belpolitikai történéseire, a politikusok és a szakértők első nyilatkozataira tekint vissza.
márc. 22
6:36
Késő estig nem született egyezség az MDF és az SZDSZ vezetése között (Infostart)
Késő estig nem született egyezség az MDF és az SZDSZ vezetése között a két párt országos és területi listájáról. A napi három budapesti járatpárból csak egyet közlekedtet a British Airways a légiutas-kísérők sztrájkja miatt. Elhunyt Bilek István nemzetközi sakknagymester
márc. 22
6:36
Motorosokat és kerékpárosokat figyelnek (Alternatív Energia)
A tavasz beköszöntével egyre több motoros és kerékpáros jelenik meg a forgalomban, ezért a rendőrség fokozott közúti ellenőrzésekkel és baleset-megelőzési programokkal készül, felhívva a figyelmet arra, hogy a kétkerekű közlekedők mind okozói, mind pedig részesei lehetnek a közúti baleseteknek.
márc. 22
6:38
Délelőtt is tárgyal az MDF és az SZDSZ (Infostart)
Délelőtt tárgyal tovább az MDF és az SZDSZ a budapesti és az országos listáról. Az SZDSZ Választási Operatív Testülete éjszakába nyúlóan tárgyalt, a megbeszélés egy részén részt vett Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese is.
márc. 22
6:54
Délután 4 óráig jelenthetik be a pártok területi listájukat (Infostart)
Délután 4 óráig jelenthetik be a pártok területi listájukat a területi választási bizottságoknál.
márc. 22
6:56
"Ha nem az ígéretekről, miről szól a kampány?" (Infostart)
Húsz éve ez az első választás, amikor a politikusok nem tudnak ígérgetni, ezért a szavazók nehéz helyzetben vannak, hiszen eddig éppen ez alapján döntöttek - mondták az InfoRádió Aréna című műsorában a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársai.
márc. 22
7:12
Sopron: borszövetkezetet hoztak létre, a nagykereskedők megsértődtek + videó (ATV)
Népszerűsítenék a borvidéket.
márc. 22
7:14
Halott apósával társalog a Heti hetes sztárja! Mindig kikéri a véleményét (ATV)
Nem vallja magát vidám embernek a népszerű színész.
márc. 22
7:30
Netanjahu: nem adják fel az 1967 óta folytatott politikát + videó (ATV)
Nem engednek a külföldi nyomásnak.
márc. 22
7:48
Éjszakába nyúló tárgyalás - nincs még MDF-SZDSZ megegyezés (Alternatív Energia)
Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ a budapesti és az országos listáról, a két párt ugyanis még mindig nem tudott végleg megegyezni.
márc. 22
7:48
Csalás? A MIÉP-nél landolhattak a Fidesz cédulái (ATV)
A MIÉP nem indulhat Füzesabonyban, és ajánlószelvényeit a rendőrség vizsgálja.
márc. 22
8:06
Nem épül meg több ezer tervezett lakás Győrben (Infostart)
Kivonul Győrből az Engel-csoport, így nem épül meg a tervezett több ezer lakás. A Népszabadság azt írta, hogy az egyik épület, a Dália-palota kivitelezése félbemaradt, a lakók és a kivitelezők sem kapták vissza pénzüket, a beruházó ellen felszámolást kezdeményeztek.
márc. 22
8:08
68 milliós tétel maradt ki Hagyó vagyonnyilatkozatából - lapszemle (Infostart)
68 millió forintot kapott Hagyó Miklós cége egy budai villa értékesítése után, az adásvételt és az esetleges osztalékbevételt azonban nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a szocialista képviselő - írja a Magyar Nemzet.
márc. 22
8:24
Nyert? Nem nyert? Itt megnézheti! (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. 2010. 11. játék-, illetve fogadási heti nyerőszámai és nyereményei.
márc. 22
8:26
A Képviselőház elfogadta Obama egészségügyi reformját (ATV)
Megszavazta az egészségügyi reformot az amerikai Képviselőház helyi idő szerint vasárnap este. A javaslat a vártnál valamivel nagyobb támogatást kapott, de azt még a Szenátusnak is jóvá kell hagynia - ismét.
márc. 22
8:28
Erős utórezgések Chilében (ATV)
5.7-es erősségű földmozgás volt Concepciontól 56 kilométerre.
márc. 22
8:30
Ittasan, pólóban: szigorú ellenőrzésekre számíthatnak a motorosok + videó (ATV)
Felvonultak a rend őrei.
márc. 22
8:42
Alsónadrágban, ittasan vezetett a rendőrök előtt (ATV)
A szondát sem akarta megfújni.
márc. 22
8:44
Nem kapott pontot a Megasztár kedvese! (ATV)
Kivonult a teremből az egyik zsűritag.
márc. 22
9:00
Tombol a homokvihar: maradjanak otthon a kínaiak (ATV)
A légiforgalomban is fennakadásokat okoz a por.
márc. 22
9:18
Messi újabb mesterhármasa győzelmet ért a Barcának (ATV)
4-2-re verték a Zaragozát.
márc. 22
9:36
Szabadlábon a Cozma-ügy több gyanúsítottja (ATV)
Hiába kérte a rendőrség az előzetesek meghosszabbítását.
márc. 22
9:38
Exit Poll: súlyos vereséget szenvedtek Sarkozyék (ATV)
A szocialisták 54 százalékot szereztek.
márc. 22
9:54
Tölgyessy: Az MDF a beteg magyar politika legsérültebb pártja (Infostart)
Az MDF a beteg magyar politika legsérültebb pártja, az LMP talán túl korán jött, az országnak mégis mindkettőre szüksége lehet, hogy a hárompárti országgyűlés ne legyen a hideg polgárháború minden korábbinál koncentráltabb folytatása - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A sok, közvetlenül az egyik háborús oldalhoz sem tartózó új belépő az alkotmányjogász szerint jókora…

Keresés