Ma 16 óráig jelenthetik be a pártok az árpilisi országgyűlési választásra a területi listáikat; a határidő jogvesztő, amelyik listát nem jelentik be az illetékes választási bizottságnál, arra a pártra az adott megyében nem lehet majd szavazni.
Gy. Németh Erzsébet szocialista országgyűlési képviselő szerint a Fidesz nem kínál józan, felelős programot, hanem elsősorban tetszeni akar Magyarországnak.
Összesen 7 ezer magyar CER széndioxid-kibocsátási kvóta okozott problémát a párizsi Bluenext tőzsdén - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke. Molnár József az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának ülésén számolt volna be az ügyről, de a testület határozatképtelen volt, mivel a szocialista képviselők nem jelentek meg a tanácskozáson.
Éles lőszert találtak egy férfinél Ferihegyen; a hatóság büntetőeljárást indított az utas ellen - tájékoztatta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) szóvivője
Országos listát állít a Civil Mozgalom - jelentette be Seres Mária, az áprilisi országgyűlési választáson induló szervezet vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.
Nem kell sokat változtatni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) működésén - vélte Gyarmati György. A történész múlt héten tette le főigazgatói esküjét a házelnök előtt, és ezzel - a sokak által kritizált pályázat után - végleg eldőlt: 2003-as első kinevezése után újabb hét évre ő a levéltár vezetője.
Lesz országos listája a Civil Mozgalomnak - közölte az InfoRádióval a párt elnöke. Seres Mária országgyűlési képviselőjelölt azt mondta: a következő három hétben az a feladatuk, hogy megismertessék a szavazókkal a néhány hónapja alakult mozgalmat és annak programját.
Elítélték az uniós tagországok külügyminiszterei, hogy az izraeli kormány engedélyezi zsidó telepeseknek szánt lakások építését Jeruzsálem megszállt, keleti részében.
Londonban Rachel Weisz nyerte el a legjobb színésznő, Mark Rylance pedig a legjobb színész Laurence Olivier-díját; a legrangosabb brit színházi elismerések hasonló jelentőségűek, mint a Broadway Tony-díjai.
Tovább nem reménykedhet az esetleges mentelmi jogában Budaházy György - a többi közt terrorista bűncselekmények elkövetésével vádolt férfinak ugyanis végül nem lett meg az induláshoz szükséges legalább 750 érvényes ajánlószelvénye, így börtönben marad. Összejött viszont Debrecenben a ScienNet-ügy miatt előzetesben ülő Leinemann Zsoltnak. Kérdés, hogy kap-e a nyilvántartásba vett független jelölt…
Jobb Erdélyben magyarnak lenni, mert az anyaországban élő fiatalokban nincs magyarságtudat - mondta az InfoRádiónak Kallós Zoltán néprajzkutató a Magyar Tudományos Akadémián zajló Határtalanul című oktatási konferencián. A táncházmozgalom egyik alapítója arról is beszélt, hogy a kettős állampolgárság elutasításával annyira megosztották a magyarságot, hogy ő sem szívesen utazik Magyarországra.
Megszületett az egyezség hétfő kora délutánra az MDF és az SZDSZ között az MDF fővárosi listájáról, tudatta szerkesztőségünkkel közös közleményben Herényi Károly és Retkes Attila.
Több száz ember DNS-ének elemzése alapján olyan genetikai kockázatokat azonosítottak amerikai kutatók, amelyek jelenlétében nagyobb valószínűséggel kapnak tüdőrákot az egyébként nem dohányzó egyének is.
Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli gépek ügye miatt. A fideszes kezdeményezésre összehívott tanácskozáson Szekeres Imre honvédelmi miniszter és az MSZP-s bizottsági tagok is részt vesznek.
Franciaország egyik legnépszerűbb személyisége, Simone Veil, az Európai Parlament egykori elnöke ünnepélyes keretek között csütörtökön elfoglalta helyét a Francia Akadémia tagjainak sorában.
Országos listát állít a Civil Mozgalom (CM) - jelentette be Seres Mária, az áprilisi országgyűlési választáson induló szervezet vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.