Túlzottan takarékoskodtak a tartószerkezet építésekor, ez lehetett az oka Szlovákiában egy autópályahíd leomlásának, amely négy halottat követelt - írta a pozsonyi Pravda kedden.
Sikeres térdműtéten esett át hétfőn Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar válogatott futballistája, aki január 5-én a Queens Park Rangers elleni - 1-1-re végződött - FA Kupa-mérkőzésén szenvedett keresztszalag-szakadást.
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte kedden a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki 2010 tavaszán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaharkányban féltékenységből megölt egy fiatal lányt - közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.
Február 18-án a vádirat ismertetésével megkezdődik az aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolt P. László pere, aki a vád szerint tavaly júliusban meggyilkolta a pécsi rendőrségi pszichológust, Bándy Katát.
A győri Petz-kórház udvarán fagyott meg egy idős, kilencven év fölötti beteg. Az intézmény belső vizsgálatot rendelt el. A rendőrség közigazgatási eljárást indított.
Rövid ideig tartó társadalmi felzárkózási projektekkel nem lehet tartós és valódi eredményeket elérni a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok körében - hívta fel a figyelmet az egyik nemrég lezárult európai uniós projekt szakmai értékelője kedden Budapesten egy a témában tartott konferencián.
Egyiptom szerte – a többi között Szuezben, Port Szaídban – nem tartották be Mohamed Murszi rendeletét, aki vasárnap este 9 órától kijárási tilalmat rendelt el a tüntetések miatt. Számos bolt és kávézó nyitva tartott, voltak, akik az utcán fociztak. Ezzel párhuzamosan a Muzulmán Testvériség vezetése arra sürgeti az elnököt, hogy a kormányellenes tüntetésekre hivatkozva hirdessen rendkívüli…
Egy idős nő holttestét találták meg a tűzoltók annak a családi háznak a romjai alatt, amely Budapesten, a XVIII. kerületi Csévéző utcában robbant fel kedd délben - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Négy ember ellen büntetőeljárást folytat lopás elkövetése miatt a székesfehérvári rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A jelenlegi ismeretek szerint az elkövetők 2012 ősze óta harminc alkalommal törtek be olyan családi házakba, amelyeknek a lakói hosszabb-rövidebb ideig távol voltak - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Újabb 25 bázisponttal 5,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a monetáris tanács. A forint árfolyama nem mozdult a monetáris tanács kamatdöntésének bejelentését követően.
A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden 30 napra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt csütörtökön megölt egy 46 éves asszonyt Nagykanizsán.
Népegészségügyi kampány indult az influenza terjedésének megelőzésére. Az akcióban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat mellett a Volánbusz, a MÁV és a Budapest Airport Zrt. is csatlakozott. A társaságok elsősorban plakátokon hívják fel a figyelmet a megelőzésre.
Lemondásra szólította fel Fekete Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége, az elnöktől a mai elnökségi ülésen várnak erre választ – értesült a nol.hu.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) már dolgozik a rezsicsökkentés következő lépésén, így elsősorban a víz- és csatornadíjak mérséklésének lehetőségét vizsgálja, de például a kéményseprési és a szemétszállítási díjak csökkentésének lehetőségét is elemzik - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára.
Bajnai Gordon szerint a jelenlegi rossz kormányzás súlyosan sérti a nemzeti érdeket, az ország érdekérvényesítő képességét. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi üzleti fórumán ezért arra kérte Orbán Viktor kormányfőt, hogy brüsszeli és moszkvai útján "mentse a menthetőt".
Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint 2014-ben gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, amely stabilitást és növekedést hoz, de ehhez helyre kell állítani a bizalmat.
Nem ijedt meg a forint egyre gyengülő árfolyamától keddi kamatdöntő ülésén a monetáris tanács - értékelték piaci elemzők a jegybank újabb kamatcsökkentését.
A szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ágazatokban is megtéríti a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének első félévi munkáltatói költségeit az állam.
Nem fedezi a települések fenntartását az erre a célra szánt idei költségvetési támogatás – állítja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. A TÖOSZ elnöke szerint a legnagyobb problémát különösen a kistelepülések számára a kötelező feladatok finanszírozása jelenti, ennek rendbetételéhez szerinte országos szinten mintegy 15-20 milliárd forintra lenne szükség.
A szombati kongresszust követően új szakasz kezdődik az LMP életében - írták az ellenzéki párt szóvivői a párt tagságának szóló, a Facebookon kedden közzétett levelükben. Csiba Katalin és Heltai László úgy fogalmazott: az LMP számára most kinyílt a lehetőség, hogy "távol tartsa magát a korrupt politikai panoptikum arcképcsarnokának mindkét szárnyától".
Szerdán többfelé esős, de enyhe időre kell számítanunk, helyenként megélénkülhet a szél. Hajnalban csak északkeleten lehet gyenge fagy, délután a derültebb területeken többfelé 8-9°C köré is emelkedhet a hőmérséklet.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden első fokon egy kijevi bíróság Olekszij Pukacs volt rendőrtábornokot Heorhij Gongadze ukrán újságíró 2000-ben történt megöléséért.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) már dolgozik a rezsicsökkentés következő lépésén, így elsősorban a víz- és csatornadíjak mérséklésének lehetőségét vizsgálja, de például a kéményseprési és a szemétszállítási díjak csökkentésének lehetőségét is elemzik - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek.
Veszélyesnek minősítette a levegő minőségét három településen az Országos Környezet-egészségügyi Intézet. Sopronban, Putnokon és Sajószentpéteren a szálló por koncentrációja meghaladja a köbméterenkénti 100 mikrogrammot.
Az euróval és a dollárral szemben erősödött a forint árfolyama kedden délutánra, miután Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kommentálta a jegybank kamatdöntését.
Az állítólagos iráni robbanással kapcsolatos kételyeket taglalta az egyik izraeli kereskedelmi tévécsatorna, amely egy Nyugatra szökött volt iráni tisztet is megszólaltatott.
Elhalasztották a Star Wars második és harmadik részének térhatású mozis megjelenését, hogy a filmesek teljes erőbedobással dolgozhassanak a sorozat hetedik részén.
6 millió forintot is kaphatott volna, végül mintegy nettó 800 ezer forint jutalomban részesült Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere. Az összeget az ígéret szerint jótékonysági célokra fordítja, ahogy azt pártja elvárja.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai fékeztek meg egy nőt a Nógrád megyei Érsekvadkerten kedden, az asszony öngyilkossággal fenyegetőzött, amikor végrehajtó jelent meg a házánál - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság elmarasztalta Magyarországot amiatt, hogy két roma fiatalt indokolatlanul soroltak be szellemileg visszamaradottak képzésére szolgáló oktatási intézménybe, és ezzel hátrányos megkülönböztetésnek tették ki őket.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai fékeztek meg egy nőt a Nógrád megyei Érsekvadkerten kedden: az asszony öngyilkossággal fenyegetőzött, amikor végrehajtó jelent meg a házánál.
A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság elmarasztalta Magyarországot amiatt, hogy két roma fiatalt indokolatlanul soroltak be szellemileg visszamaradottak képzésére szolgáló oktatási intézménybe, és ezzel hátrányos megkülönböztetésnek tették ki őket.
Februártól a posta munkatársai olvassák le a mérőórákat a Tiszántúli Gázszolgáltató szolgáltatási területén. A Magyar Posta Zrt. 2 plusz 1 évre nyerte el a megbízást.
- Dankó Istvánt nevezték ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkárává; Fodor Lajost, az eddigi államtitkárt felmentették - olvasható a Magyar Közlöny keddi számában.
Meghalt egy munkás kedden kora délután abban a balesetben, amely a GYSEV soproni konténertermináljában történt – közölte a vasúttársaság szóvivője az MTI-vel.
A Pentagon bázist szándékozik létrehozni Észak-Afrikában, Nigerben pilóta nélküli kémrepülőgépei számára, hogy kibővítse hírszerzési tevékenységét a szomszédos Maliban és a Szahara térségében aktív iszlamista fegyveres csoportok ellen - jelentették kedden egybehangzóan amerikai médiaforrások.
Az elhangzottakról egyik fél sem adott tájékoztatást. Ezt követően az oktatási államtitkár a közoktatási rendszer átalakításának eddigi tapasztalatairól tartott előadást.
A bányászok nyugdíjszabályainak múlt év elejei módosítása miatt demonstrált a Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) kedden Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt.
Akár már február végén, március elején vádat emelhetnek az M3-as autópályán tavaly nyáron négy halálos áldozattal járó balesetet okozó szlovák nő ellen - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Az államfő kaphat jogot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének kinevezésére, a kiválasztási eljárásban pedig civilek is szerephez juthatnak. A médiatörvény módosító javaslatának kidolgozása során - amelyet tavasszal fogadhat el a Ház - a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) arra is nyitott, hogy az NMHH elnöke ne legyen újraválasztható. Ezt a KIM sajtófőosztálya közölte…
A foglalkoztatáspolitikáról is megkezdődtek kedden az egyeztetések a baloldali ellenzéki pártok között. A résztvevők felülvizsgálnák a Munka törvénykönyvét, és növelnék az álláskeresési járadékot - olvasható a közösen elfogadott közleményben, amelyet az MSZP juttatott el az MTI-hez.
Részt vesz a felsőoktatási kerekasztal munkájában a Magyar Rektori Konferencia. Erről a szervezet elnöksége állapodott meg az emberi erőforrások miniszterével tartott találkozón.
A Monetáris Tanács 5,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Már dolgozik a rezsicsökkentés következő lépésén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Gazdaságpolitikai fordulatot sürget Bajnai Gordon volt miniszterelnök. A nap legfontosabb hírei január 29-án.
A szőke modell egyre gyakrabban mondogatja a barátainak, hogy Martin Kristenben megtalálta az igazit. Az a legkevésbé sem zavarja, hogy a férfi korábban az alkalmazottja, egész pontosan a testőre volt.
Egyelőre nem tudni, meddig tart a miniszterelnök szigora; a polgármesterekkel ellentétben az önkormányzati cégvezetők valószínűleg megússzák akár több milliós év végi jutalmuk visszafizetését, de az állami tulajdonú társaságok irányítóit még érhetik meglepetések, hiszen egy éve még az ő milliós jutalmaikon is felháborodott Orbán Viktor.