A genfi egyezménynek megfelelő humánus körülményeket talált a guantánamói börtöntáborban az amerikai haditengerészetnek az a tábornoka, akit Barack Obama elnök bízott meg vizsgálódással és jelentéskészítéssel - közölte vasárnap egy meg nem nevezett tisztségviselő.
Több száz ellenzéki tüntetett szombaton Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök válságkezelő programja ellen és a kormány lemondását követelték. Ez volt a tavaly decemberben az ellenzék összefogására létrehozott Szolidaritás mozgalom első tüntetése.
Új, ideiglenes elnököt választott szombaton a legnagyobb olasz baloldali ellenzéki tömörülés, a Demokrata Párt (PD), miután Walter Veltroni a héten lemondott a tisztségről.
Bassár el-Aszad szíriai elnök a "diktátumok" mellőzésére és párbeszédes viszony kialakítására kérte az Egyesült Államokat, amikor szombaton Damaszkuszban fogadta a washingtoni kongresszus két tagját, köztük John Kerryt, a szenátus külügyi bizottságának befolyásos, demokrata párti elnökét.
Gordon Brown brit kormányfő március 3-án Washingtonba látogat. Barack Obama amerikai elnökkel elsősorban a pénzügyi világválságról, az Afganisztánban követendő stratégiáról, valamint a NATO 60. évfordulós csúcstalálkozójáról tárgyal majd - közölte szombaton a Fehér Ház.
Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud vezetője leendő kormányában való részvételt akar felkínálni a Cipi Livni vezette centrista Kadima pártnak - közölte vasárnap egyik helyettese.
Amnesztia keretében szabadon engedett a mianmari katonai kormányzat több mint 6300 foglyot, köztük több buddhista szerzetest és egy ellenzéki párt három tagját - közölték vasárnap a párt szóvivője és egy emberi jogi csoport.
Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud vezetője leendő kormányában való részvételt akar felkínálni a Cipi Livni vezette centrista Kadima pártnak.
Nem hitte el az ügyész a stockholmi PirateBay-perben, hogy a fájlmegosztó oldalnak nem volt egy, mindent eldöntő főnöke, és ezen vitatkozott az oldal technikai varázslójával. A három fő vádlottat egyébként csak a jó, a rossz és a csúfként emlegetik a közbeszédben.
Mintegy 350 ezer fővel nőtt a menekültek száma tavaly október óta Afrika középső és keleti részén a térséget sújtó fegyveres konfliktusok miatt, tovább súlyosbítva a feszült humanitárius helyzetet - közölték vasárnap segélyszervezetek.
Hetvennégyre emelkedett a kínai szénbányában vasárnap történt robbanás halálos áldozatainak a száma, több tucat bányász pedig a tárnában rekedt - jelentette az Új Kína hivatalos hírügynökség.
Az európai parlamenti választásokon bejegyzendő "magyar összefogás" listájáról, valamint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) létrehozásáról írt alá megállapodást vasárnap Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A nemzetközi pénzpiacok szigorúbb ellenőrzését célzó intézkedésekben állapodtak meg az Európai Unió legfejlettebb országainak állam- és kormányfői Berlinben.
Nyugat-Európa felmondja a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a jelenlegi pénzügyi válságot kezeli, mondta Orbán Viktor vasárnap Bécsben. Az MSZP üdvözli, hogy ha csak egy mondat erejéig is, Orbán Viktor megtámogatta azt, amit a kormány a válság ügyében hónapok óta képvisel.
A brit kormány korlátozni kívánja az ingatlanérték száz százalékára kiterjedő, vagy azt meghaladó összegű lakossági jelzálogkölcsönök folyósítását - erre tett egyenes utalást vasárnap megjelent cikkében Gordon Brown miniszterelnök.
Az európai parlamenti választásokon bejegyzendő "magyar összefogás" listájáról, valamint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról írt alá megállapodást vasárnap Marosvásárhelyen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Veszélybe kerülhet Oroszország védelme a radikális népességfogyás miatt - állította egy neve elhallgatását kérő vezető orosz diplomata egy hétvégi angliai konferencián.
Veszélybe kerülhet Oroszország védelme a radikális népességfogyás miatt. Ezt állította egy neve elhallgatását kérő vezető orosz diplomata egy hétvégi angliai konferencián.
Kalózok hatalmukba kerítettek vasárnap egy görög teherhajót Szomália partjai előtt. A Máltán bejegyzett, de görög hajózási társaság által üzemeltetett hajó rakománya szén.
Helikopterrel távozott vasárnap egy Görögországban jól ismert bűnözőpáros egy állítólag szigorúan őrzött börtönből, pontosan úgy és onnan, ahogyan és ahonnan egyszer már megszöktették őket nem egészen három évvel ezelőtt.
A gazdasági válság következtében az idén Kína is rekord nagyságú államháztartási hiánnyal számol: egy kínai lap úgy tudja, hogy a hiány 950 milliárd jüan (108 milliárd euró) lehet, ezzel több mint nyolcszorosa lenne a tavalyinak, és elérné a GDP 3 százalékát.
Együttműködik az új amerikai kormánnyal a közel-keleti béke megteremtése érdekében a kijelölt izraeli miniszterelnök. Benjamin Netanjahu, a jobboldali Likud vezetője erre Jeruzsálemben, újságírók előtt tett ígéretet. Korábban a kijelölt kormányfő szerepet kínált a választásokon győztes Kadima pártnak az alakuló kabinetben.
Több mint 200 millió forintnak megfelelő összeget zsákmányoltak bűnözők a hét végén Oroszországban egy különös körülmények között történt országúti rablásban.
Helikopterrel távozott vasárnap egy Görögországban jól ismert bűnözőpáros egy állítólag szigorúan őrzött börtönből, pontosan úgy és onnan, ahogyan és ahonnan egyszer már megszöktették őket nem egészen három évvel ezelőtt.
Magyarországon sikeresen le fogják gyűrni a válság okozta nehézségeket, a közfinanszírozás konszolidációja pedig sokat segít majd abban, hogy a magyar gazdaság megerősödjön - jelentette ki Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa a köztelevízióban vasárnap este.
Több mint egymillió dollárnak megfelelő összeget zsákmányoltak bűnözők a hét végén Oroszországban egy különös körülmények között történt országúti rablásban.
Egy közös koalíció lehetőségéről tárgyalt egymással vasárnap este Jeruzsálemben a kormányalakítással megbízott Benjamin Netanjahu és kampánybeli fő vetélytársa, Cipi Livni, egyelőre eredmény nélkül.
Az amerikai kormány 40 százalékos részt szerezhet a Citigroup bankcsoportban - a The Wall Street Journal vasárnap szerzett értesülést a folyamatban levő tárgyalásokról.
Tízből nyolcszor feleslegesen igazoltatnak a rendőrök. A kutatás arra is rámutatott, hogy fiatalok és a romák lényegesen gyakrabban keltik fel a járőrök figyelmét, ám több jogsértőt közöttük sem találnak.
Egy közös koalíció lehetőségéről tárgyalt egymással vasárnap este Jeruzsálemben a kormányalakítással megbízott Benjamin Netanjahu és kampánybeli fő vetélytársa, Cipi Livni, egyelőre eredmény nélkül.
Az Izraeli Munkapárt kizárta annak lehetőségét, hogy részt vegyen Benjamin Netanjahu kijelölt miniszterelnök, a jobboldali Likud vezetője leendő kormányában - közölte a párt egyik vezetője hétfőn.
Pokolgép robbant hétfő hajnalban a spanyolországi Baszkföld Lazkao városában, a szocialista párt székháza mellett. Áldozatot nem követelt, de súlyos anyagi kárt okozott - jelentette a CNN hírtelevízió spanyol nyelvű adása.
Hat évvel azután, hogy a nyugati csapatok tétlenül nézték, amint elhordják a civilizáció bölcsőjének kincseit felvonultató múzeum gyűjteményét, újra kinyit az intézmény Bagdadban. Sokan elhamarkodottnak tartják a lépést.
Az Izraeli Munkapárt kizárta annak lehetőségét, hogy részt vegyen Benjamin Netanjahu kijelölt miniszterelnök, a jobboldali Likud vezetője leendő kormányában - közölte a párt egyik vezetője.
A Srí Lanka- tamil lázadók nem teszik le a fegyvert nem adják meg magukat, de készek arra, hogy a tűzszünetről tárgyaljanak a kormánnyal, és ebbéli szándékukról tájékoztatták az ENSZ-t és a válságmegoldásban közreműködő országokat.