Az amerikai haditengerészet kiszabadította hétfőn azt az egymilliárd dollár értékű hadihajót, amely négy nappal korábban zátonyra futott Honolulu közelében.
Hiába kapták el a drogdílert, később, miután képtelenek voltak megkülönböztetni ikertestvérétől, nem végezték ki. A malajziai testvérpár sírva borult egymás nyakába a meglepő szabadulás után.
Izraelben nem annak alapján ítélik meg a pártokat és politikusokat, amit belső társadalmi-gazdasági kérdésekben képviselnek, hanem aszerint, milyen megoldásokat kínálnak a zsidó állam és palesztin szomszédai viszályára. Különösen így volt ez most, a mai előrehozott parlamenti választások előtt. Ezek kimenetelét alapvetően az határozza meg, hogy a választók szemében melyik párt számít keménynek a…
Izraelben kedden reggel megkezdődtek a parlamenti választások. A több mint ötmillió szavazópolgár 33 lista közül választhat az egyfordulós voksoláson, amelynek kezdete előtt, hétfőn éjféltől a hadsereg lezárta a ciszjordániai határokat - biztonsági okokból.
Bizonyítani akarja a srebrenicai tömeggyilkosság miatt perbe fogott volt boszniai szerb elnök, hogy az amerikaiak büntetlenséget ígértek neki, de a hágai nemzetközi törvényszék szerint ha született is ilyen megállapodás, az jogilag érvénytelen.
Egy tűzoltó meghalt, további hat társa megsérült a Kínai Központi Televízió (CCTV) új pekingi székházához tartozó Mandarin Oriental Hotel oltása közben - közölte a pekingi tűzoltóság kedden.
Bűnügyi tetthellyé nyilvánították a dél-ausztráliai tüzekben elpusztult egyik várost, az elkövetőket pedig "tömeggyilkosnak" nevezte az ország miniszterelnöke. Keddre 173-ra emelkedett a halottak száma, de a rendőrség attól tart, hogy akár a 300-at is elérheti majd. A tűzoltók közben továbbra is fenyegetett településeket próbálnak megmenteni.
Két NATO-katona életét vesztette, és egy megsebesült kedden pokolgépes támadásban a kelet-afganisztáni Hoszt tartományban - közölte a NATO-haderő egyik szóvivője.
Közel 500 ezer otthon maradt elektromos áram nélkül kedden reggel Franciaországban az ország nyugati és középső részén az éjszaka folyamán végigsöprő vihar nyomán - közölte az EDF áramszolgáltató.
Eltiltotta a közösségi portálok és a nyilvános levelezőrendszerek használatától alkalmazottait az indiai kormány. Így biztonsági okokból nem használhatják többek között a Facebookot, a Gmailt, a Yahoot és a Hotmailt sem. A kormányzati levelezőrendszert viszont lassúnak és nehézkesnek találják a tisztviselők.
Kínába látogat Hillary Clinton amerikai külügyminiszter február 20-22. között - jelentette be kedden Pekingben Csiang Jü (Jiang Yu) kínai külügyi szóvivő.
Ausztrál szakértők attól tartanak, hogy az országban pusztító erdő- és bozóttüzek ötleteket adhatnak a terroristáknak, akik gyújtogatással nagyon könnyen és nagyon pusztító támadást hajthatnak végre.
Szorult helyzetbe került a párizsi közlekedést két éve forradalmasító cég, a biciklikölcsönző Vélib: eredetileg 15 ezres készletéből majdnem nyolcezret elloptak, 11 ezernél többet pedig megrongáltak. Márpedig ilyen tempóban képtelenség kijavítani, illetve pótolni a bringákat.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) esetleg visszatartja az Ukrajnának szánt hitel aktuális részletét. Erről a The Wall Street Journal Europe számolt be a Valutaalap és a kijevi kormány között folyó tárgyalásokat jól ismerő forrásra hivatkozva.
Kiemelték a Dunából a folyóba zuhant helikopter roncsát és megkezdődött a helyszínelés.Az MTI tudósítója azt látta, hogy a helikopter farokrésze leszakadt, de a teste ép. A rotorlapátok láthatóan megrongálódtak.
Az iraki miniszterelnök visszautasította kedden Joe Biden amerikai alelnök bírálatát, amely szerint vontatottan haladnak a politikai reformok az arab országban.
Keddtől bevásárlóközpontokban is árulják az alternatív áramot és gázt Franciaországban. "Azt szeretnénk, ha az energiahordozókat is úgy vennék vásárlóink, mint a húst vagy a sampont" - mondta az InfoRádiónak az "új termékkel" kísérletező Carrefour lánc egyik szóvivője, hozzátéve: egyelőre húsz Párizs környéki, valamint észak-franciaországi hiper-, illetve szupermarketben lehet szerződést kötni a…
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal épületén lobogó székely zászlók eltávolítását kérte a városvezetéstől Codrin Munteanu, nemrég kinevezett Kovászna megyei prefektus.
Elege van a EU bölcsek tanácsából Lech Walesának, a testület lengyel tagjának. Mint egy lengyel rádiónak nyilatkozva elmondta, teljesen mások az elképzelései, mint a többi 11 tagnak. Még tesz egy kísérletet, de igencsak gondolkodik azon, hogy otthagyja a testületet.
Az EU, az ENSZ és a NATO békefenntartói is részt vesznek abban az akcióban, aminek során a keresett háborús bűnös, Ratko Mladic boszniai szerb tábornok rokonainak házait keresik fel. A srebrenicai mészárlással vádolt egykori főparancsnok kiadása az unióval való tárgyalások egyik fontos feltétele Szerbia számára.
Nyolc új nagykövetséget és kilenc új konzulátust nyit a közeljövőben Koszovó - jelentette be a balkáni állam elnöke. Fatmir Sejdiu azt mondta: az egyik ilyen új külképviselet Magyarországon lesz.
Barack Obama szerint katasztrófához vezet, ha a Szenátus nem hagyja jóvá többszáz milliárd dolláros gazdasági segélyprogramját. Az amerikai elnök erről a jövő keddi szenátusi szavazás előtt beszélt, azt követően, hogy a szenátorok lezárták a csomagról szóló vitát. Obama emellett országjáró körútra indult, hogy népszerűsítse a tervet.
A kínai újévet ünnepelték a fesztiválozók a Kína délnyugati részén fekvő Kujcsou tartomány egy városában, mikor a rendőrség megpróbálta megállítani sárkánytáncukat. Az incidens erőszakos fordulatot vett, a rendőrök és a táncosok közül is többen megsérültek.
Pornószínésznő is indul a szexbotrányba keveredett louisianai szenátor, David Vitter ellenében a 2010-es időközi választásokon. Stormy Daniels azt állítja: rengeteg bátorítást kap, becsületessége és erős személyisége pedig hozzásegítheti a győzelemhez a jellemtelen szenátorral szemben.
A közép-európai kommunizmus húsz évvel ezelőtti összeomlásának évére, 1989-re emlékezik a BBC szakértője. Mint mondja, nem sejtették, mi fog történni, senki sem számított ilyen gyors változásokra, melyek mögött ő a szovjet birodalom végleges elgyengülését látja.
Cipi Livni jobbközép Kadima pártja szoros versenyben, mindössze egy képviselői hellyel megelőzte a Benjamin Netanjahu irányította jobboldali Likudot az izraeli parlamenti választásokon - derült ki a szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága alapján szerda hajnalban közzétett részeredményekből.
Cipi Livni külügyminiszter jobbközép Kadima pártja vezet kicsivel a Benjámin Netanjahu volt kormányfő irányította jobboldali Likud előtt, de Netanjahunak jobb az esélye a kormányalakításra - jelentette a francia hírügynökség a birtokába jutott exit poll felmérések alapján, miután lezárultak a keddi előre hozott izraeli választások.
Feljelentették kedden az argentin szövetségi igazságügyi szerveknél Richard Williamson holokauszt-tagadó püspököt, akit a tradicionalista X. Szent Pius Testvériség e nézetei miatt fosztott meg a La Reja-i szeminárium igazgatói tisztségétől.
A szavazatok 99,7%-os feldolgozottsága mellett most már biztos: a Kadima párt kapta a legtöbb szavazatot az izraeli választásokon, azonban a Munkapárt gyenge szereplése miatt várhatóan a jobboldal alakít kormányt
Egy síita zarándok életét vesztette és nyolc megsebesült szerdán pokolgépes támadásban Bagdadtól délre - közölték iraki egészségügyi és biztonsági források.
A kedden lezajlott izraeli parlamenti választások egyik nagy nyertese Avigdor Liberman és ultranacionalista, szélsőjobboldali Iszrael Béténu (Izrael az Otthonunk) pártja.
Mexikóban a jövőben nyilvántartást vezetnek minden mobiltelefon-tulajdonosról, a regiszterben pedig a többi mellett az ujjlenyomatokat is tárolják majd.
- Fegyveres támadás ért szerdán reggel két közintézményt Kabulban, az afgán fővárosban. A legújabb hírek szerint legkevesebb 12 halottjuk és sok sebesültjük van a támadásoknak, amelyekben állítólag hét kamikaze is életét vesztette - közölték biztonsági illetékesek.
Hét európai országban jelentősen nőtt az antiszemitizmus, amely a globális pénzügyi válsággal és a palesztinok elleni izraeli katonai akcióval magyarázható - derül ki egy amerikai-izraeli civil szervezet felméréséből. A vizsgálat szerint Magyarországon is nőtt a zsidókkal szembeni ellenszenv.
Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke, volt kormányfő kizártnak tartja, hogy pártja a közeljövőben szorosabban együttműködhetne a szintén ellenzéki kommunista párttal.
Megverték, letartóztatták, árulással vádolták meg: Morgan Tsvangirai tíz éven át testesítette meg annak a Robert Mugabe zimbabwei államfőnek az ellenzékét, akivel mostantól osztozik a hatalmon.
Nem csitul a harag Ausztráliában a közel kétszáz halálos áldozatot okozó erődtüzek miatt - a rendőrség szerint a tragédia okozásával vádolt gyújtogatók az éjszaka újabb tüzeket lobbantottak lángra, egyes városokban fosztogatók jelentek meg, és vannak olyan települések, ahová nem engedik vissza a lakosokat, mert óvni akarják őket a sokkoló látványtól.
Konstruktív szellemben folyik az Oroszország és az Európai Unió stratégiai partnerségéről kötendő új megállapodás előkészítése - mondta Moszkvában Szergej Lavrov szerdán, az unió küldöttségével tartott találkozót követően.
Az iráni hatóságok szerint továbbra is érvényben van a Salman Rushdie világhírű brit íróra kimondott halálos fatva: a vallási állásfoglalást húsz évvel ezelőtt adta ki Khomeini ajatolláh, az iráni iszlám forradalom vezetője.
Rakétaalkatrészeket szállítanak Észak-Koreában egy indítóálláshoz, feltehetőleg rakétakísérletre készülve - jelentette szerdán a dél-koreai média, hírszerzési adatokra hivatkozva.
Nekiment a New York-i tőzsdének Barack Obama elnök azt követően, hogy a piac jelentős eséssel reagált az amerikai szenátus által is elfogadhatónak ítélt gazdaságmentő csomagra. A csomagról szóló végszavazás előtt Obama országjáró körúton tartózkodik, hogy további támogatást szerezzen a választóktól az adójukból származó, több száz milliárd dollár elköltésére.
Hágában felfüggesztették Vojiszlav Seselj szerb radikális politikus perét a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék bírái. A döntést közvetlenül az évek óta zajló bírósági eljárás befejezése előtt hozták meg.