Bíróság előtt kell felelnie a jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) parlamenti képviselőjének azokért az iszlám hívőket sértő kijelentéseiért, amelyeket az ügyészség vádiratában uszításnak és becsmérlésnek minősített.
Az amerikai kormányhoz közeli források szerint George Mitchell lesz Barack Obama fő közel-keleti tárgyalója. A korábbi szenátor dolgozott már Clinton és Bush kormányának is
A Srí Lanka-i kormányerők, folytatva a tamil felkelők állásainak felszámolását, elfoglalták a lázadók fő műveleti központját - közölte csütörtökön a hadsereg.
Példátlan gyorsasággal terjed a kolerajárvány Zimbabwéban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a kór okozta halálesetek száma meghaladja a 2750-et.
Minden valószínűség szerint már márciusban az Egyesült Államokba utazik Angela Merkel német kancellár, Barack Obamát pedig április első napjaiban várják Berlinbe.
A RoszUkrEnergo nemcsak az orosz-ukrán gázüzletben közvetítőként betöltött szerepét vesztette el, hanem a Gazprommal szembeni adósságát az orosz monopólium átadta a Naftogaznak, amely ennek fejében el akarja venni a RoszUkrEnergo ukrán tárolókban lévő gázát - jelentették az orosz gazdasági lapok csütörtökön.
Németország hajlandó az ártatlannak minősülő guantánamói foglyok befogadására - jelezte a külügyminiszter Berlinben. Barack Obama új amerikai elnök első intézkedései között szerepelt ugyanis a Kuba szigetén lévő hírhedt börtön megszüntetése. A bejelentés azonban éles vitát váltott ki a német kormánykoalíción belül.
Új átkelőhelyek nyílnak a magyar-szerb határon. Egy új határozat alapján a Röszkénél átkelő tehergépjárműveknek már nem kell a termináloknál parkolási díjat fizetni. Az eddigi díj egy euró volt naponta.
Ján Mikolaj, szlovák oktatási miniszter szerint nem alkalmazható a gyakorlatban a módosított oktatásügyi törvény, mert egyebek közt senki sem tudja megmondani mit kell konkrétan érteni a "meghonosodott kisebbségi földrajzi megnevezések használata" kifejezés alatt.
A nemzetközi pénzügyi válság kedvezőtlenül érinti a szlovák munkapiacot is. A külföldön munkát vállaló szlovákok tömegesen térnek vissza hazájukba, és növelik a munkanélküliek számát.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nyitott, de szkeptikus a romániai Magyar Polgári Párttal (MPP) történő európai parlamenti választási együttműködés kérdésében. Ezt Markó Béla, az RMDSZ elnöke mondta azon a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a párt 2009-es feladatairól beszélt Kelemen Hunorral, az RMDSZ ügyvezető elnökével együtt.
A guantánamói börtöntáborban fogva tartott ujgur nemzetiségű kínai állampolgárok kiadatását követeli Kína az Egyesült Államoktól - közölte csütörtökön a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Az RMDSZ elnöke nyitott bármilyen megegyezésre az erdélyi magyar politikai szervezetekkel a júniusi európai parlamenti választás előtt, de szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy Tőkés László református püspök valóban a megegyezést keresi a közös, nemzeti lista állításával. Markó Béla a budapesti tájékoztatóján arról is beszélt, hogy ellenzéki pártként nehezebben tudják megfékezni a román nacionalista…
Az Egyesült Államokban elrendelte a guantánamói fogolytábor egy éven belüli bezárását az amerikai elnök. Barack Obama ezzel választási ígéretének tett eleget.
Engedélyezné a génmódosított kukoricafajták termesztését az Európai Bizottság. A javaslatot a tagországok képviselőiből álló szakbizottságoknak és az unió miniszteri tanácsának is jóvá kell hagyniuk.
A guantanamói fogolytábor bezárásáról adott ki rendeletet második munkanapján Barack Obama új amerikai elnök. Tudósítók szerint Obama egy sor olyan intézkedést is aláír, ami tiltja a kínzást - elődjét, George Busht sokan azzal vádolják, hogy a terror elleni háborúban jogellenes eszközöket használt fel. Obama munkanapját a külpolitika, így Irak, és a közel-keleti ügyek töltik ki második elnöki…
Pozsonyban megnyílt a Slovakiatour nemzetközi idegenforgalmi kiállítás, amelynek fő vendége Horvátország. A rendezvényen Magyarország is a legnagyobb kiállítók közé tartozik.
Húsz éve lezárták egy csehszlovák falu temetőjét, a település fölött még egy helikopter is körözött. Így próbálta megakadályozni a hatalom, hogy az önmagát 40 éve tiltakozásul felgyújtó cseh diák sírjánál is demonstráljanak az ellenzékiek. 1969 januárjában Budapesten is felgyújtotta magát a Nemzeti Múzeumnál egy fiatal magyar diák.
Fidel Castro kubai vezető azt írta csütörtökön megjelent cikkében, hogy a kormányzati munkának akkor is folytatódnia kell, ha súlyos beteg lesz, netán meghal.
A Hamász palesztin mozgalom szerint nem jelent változást az Egyesült Államok közel-keleti politikájában, hogy Barack Obama váltotta George Busht a Fehér Házban, az új elnök ugyanazt a hibás politikát fogja folytatni, amelyet elődje.
A globális gazdasági válság miatt nőhet a biztonsági kockázat egyes országokban, hiszen a gazdasági nehézségek politikai feszültségeket eredményeznek. Ezt állapította meg a Control Risks nevű brit biztonsági szervezet 2009-es előrejelzésében. Bár a cég elsősorban a befektetési kockázat oldaláról vizsgálja a biztonsági helyzetet, s a politikai hátteret nem vizsgálja, tény, hogy az elmúlt héten több…
Lelőttek egy embert, egy másikat pedig megsebesítettek pénteken az észak-norvégiai Tromso város egyik iskolaépülete előtt - közölte a rendőrség. Az orosz hírügynökség úgy tudja, hogy a másik meglőtt ember is meghalt.
A szokatlan hideg miatt a házakba húzódnak be Nagy-Britanniában a patkányok - amelyekből negyvenmillió él országszerte. Tavaly bőséges volt a búzatermés, és a gabona egy részét nem tudták hová tenni a gazdák - így előfordulhat, hogy a britek patkányszőrre, patkányürülékre bukkannak a pékárukban.
Három gyerek és két felnőtt veszítette életét egy nyugat-belgiumi bölcsödében lezajlott késes támadásban pénteken - jelentette a helyi sajtó. A támadás a Brüsszeltől nyugatra fekvő Dendermonde városban történt. Hivatalos forrásból még nem erősítették meg a történteket.
Miroslav Lajcák, a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottja, karrierdiplomata lesz az új szlovák külügyminiszter - közölte pénteken hivatalosan a szlovák kormány sajtóosztálya.
A német kormány második gazdaságélénkítő segélycsomagja keretében másfél milliárd eurót ütemezett be a 9 évnél régebbi, következésképpen erősen környezetszennyező gépkocsik forgalomból történő kivonására, illetve a gépkocsi ipar közvetett támogatására. Noha a téma még a koalíción belül is számos vitához vezetett, az autótulajdonosok részéről megnyilvánuló érdeklődés felül múlja a várakozásokat.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) haladéktalanul tényfeltáró missziót küld a Gázai övezetbe, hogy feltérképezze az ottani egészségügyi rendszer működőképességének gondjait, megvizsgálja a sebesültek ellátásának feltételeit, illetve azt, hogy milyen segítségre van szükség a térségben - tudatta pénteken telefonon az MTI-t Kökény Mihály, a WHO végrehajtó tanácsának tagja.
Három évtizede nem tapasztalt mélységű recesszióban van Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - a pénteken közölt hivatalos adatok szerint. A súlyos helyzetben politikai vita kezdődött arról az ellenzéki kijelentésről, hogy London akár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére is szorulhat.
A legnagyobb olasz homoszexuális szervezet, az Arcigay arra szólítja fel a melegeket, hogy a Sanremói Dalfesztivál utolsó napján árasszák el a fesztiválváros utcáit, tiltakozásul a Luca meleg volt című dal miatt, amely arról szól, hogy a homoszexualitásból "ki lehet gyógyulni".
Előre hozott parlamenti választásokat tartanak május 9-én Izlandon - jelentette be pénteken Geir Haarde kormányfő a lakosság nyomására, amely a kormány távozását követeli a gazdasági csőd miatt.
Szlovákia mégsem tervezi korábban leállított atomerőmű-blokkjának újraindítását. A lépést a gázválság miatt helyezték kilátásba, de az energiaszállítás helyreállításával már nincs rá szükség. Bulgária ugyanakkor Brüsszeltől kér jóváhagyást korábban leállított reaktorainak beüzemeléséhez.
A következő három évben a már meglévő állami segítségen túl évente további 200 millió eurós támogatáshoz jut a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő írott sajtó Franciaországban - jelentette be pénteken Nicolas Sarkozy államfő.
Franciaországban a következő három évben a már meglévő állami segítségen túl évente további 200 millió eurós támogatáshoz jut a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő írott sajtó - jelentette be államfő.
Miheil Szaakasvili grúz elnök pénteken Grúzia "könyörtelen ellenségének" nevezte Vlagyimir Putyin orosz kormányfőt egy nézőkkel folytatott tévévitában.
Barack Obama új amerikai elnök ígéretéhez híven elrendelte a guantanamói fogolytábor bezárását, emellett a béketeremtésben tapasztalt két politikust nevezett ki különmegbízottnak.
Vis maiorra hivatkozott az orosz-ukrán gázvita miatt elmaradt szállítások miatti kártérítési igényekkel kapcsolatban Szófiában és Pozsonyban az orosz Gazprom gázvállalat vezérigazgató-helyettese, Alekszandr Medvegyev pénteken.
Barack Obama amerikai elnök szerint Kína manipulálja nemzeti valutáját - jelentette ki Timothy Geithner pénzügyminiszter-jelölt a szenátus pénzügyi bizottsága tagjainak kérdéseire adott írásos válaszában.
Az új amerikai elnök hivatalba iktatása óta új szelek fújnak Berlin és Washington kapcsolatában is. Barack Obama lendülete alighanem érezteti hatását a német politikai vezetés körében is, mert a kancellár hamarosan az Egyesült Államokba készül, az amerikai elnököt pedig április elejére várják Berlinbe.
Szerveződik a társadalmi ellenállás Nicolas Sarkozy politikájával szemben Franciaországban. Egy csütörtökön közzétett, mintegy 20 ezer ember által aláírt felhívás január 31-ére országos tanácskozásra hívja mindazokat, akiknek elegük van a francia államfő eddigi működéséből.
Franciaország egy hadihajót küld a Gázai övezet partvidékéhez, hogy ezzel is segítse konszolidálni a tűzszünetet - jelentette be pénteken az Élysée-palota.
Egy pszichiátriai kezelés alatt álló 28 éves férfi követte el a Belgiumot megrázkódtató bölcsődei vérengzést pénteken, amelyben lapzártáig három kisgyermek és egy asszony vesztette életét. A halálos késelésben tizenhárman megsebesültek, néhányan közülük életveszélyesen. A történteket követően a régió valamennyi oktatási és szociális intézményét azonnal bezárták.
Jelképes szakításként a Bush-kormányzat politikájával Barack Obama már második elnöki munkanapján aláírta a rendeletet a guantánamói börtöntábor bezárásáról. A 44. elnök utasítása szerint a hírhedtté vált létesítményt a lehető leggyorsabban – legkésőbb egy éven belül – fel kell számolni. Már George W. Bush is kereste a bezárás módját, de a probléma rendezését utódjára hagyta. A fő gondot Obama…
Dúl a háború a francia fogorvosok és a törvényhozás között. Két parlamenti képviselő ugyanis olyan törvénymódosítást nyújtott be, amellyel arra köteleznék a fogsebészeket, hogy közöljék, az általuk alkalmazott műfogak vagy protézisek Franciaországban vagy külföldön készültek-e. A javaslat egyelőre a törvényeket felülvizsgáló Államtanácsnál elakadt, és a francia Fogyasztóvédők Országos Egyesület…
Annak ellenére, hogy az izraeliek többsége támogatta a gázai beavatkozást, egy héberül beszélő palesztin doktor tragédiája megrázta őket. Dr. Izelden Abuelas rendszeresen beszámolt telefonon a 10-es Csatorna nevű izraeli tévéadónak a gázai eseményekről. Pénteken azonban az adás előtt találat érte a házát és három lánya meghalt. Izraeli újságírók most megszervezték, hogy egyetlen túlélő lányát egy…
Bizonyos jelek szerint jó néhány bank kábítószer-kereskedelemből származó pénzekkel próbálta megoldani likviditási gondját a pénzügyi-gazdasági válság folyamán - állítja az ENSZ bécsi székhelyű Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) ügyvezető igazgatója.