2009. január 29. csütörtök

jan. 29
7:59
Izrael fegyvergyártó műhelyeket bombázott (Kripto Akadémia)
Izraeli harci gépek csütörtök reggel bombázták a Gázai övezet déli részét, nem sokkal azt követően, hogy palesztin fegyveresek egy rakétával izraeli területet támadtak - közölték szemtanúk és a Hamász iszlamista szervezet.
jan. 29
8:15
Elnökválasztás lesz Augusztus 20.-án (Kripto Akadémia)
Augusztus 20-án tartják meg Afganisztánban az elnökválasztást - jelentette be csütörtökön az afgán választási bizottság vezetője.
jan. 29
8:17
Internettel az erőszak ellen (Kripto Akadémia)
Fegyverek százait gyűjtötték be Glasgow utcáiról félévvel azután, hogy a rendőrség az internetet hívta segítségül a csoportosan elkövetett erőszak elleni fellépéséhez.
jan. 29
9:09
Egyelőre bizonytalan a kormány a költségvetési kérdéseket illetően (Kripto Akadémia)
A román kormánypártok továbbra sem jutottak egyezségre az idei költségvetés sarokszámait illetően, emiatt a pénteki kormányülésen várhatóan csak politikai döntések születnek.
jan. 29
9:27
"Az egyetlen előre vezető út az együttműködés útja" (Kripto Akadémia)
A volt ENSZ-főtitkár a davosi gazdasági fórumon elmondott beszéde szerint a jelenlegi krízis részben az ENSZ felelősége
jan. 29
9:45
Rakéta támadás érte Izraelt (Kripto Akadémia)
Egy a gázai övezetből kilőtt kassam rakéta csapódott be az izraeli Sderot városába
jan. 29
10:03
Az Obama csomag eddig sikeres (Kripto Akadémia)
A washingtoni képviselőház helyi idő szerint szerda este megszavazta a Barack Obama által beterjesztett, több évre szóló, soha nem látott nagyságú, összesen 825 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervet.
jan. 29
10:21
Meghibásodott a szlovák vasút távközlési rendszere (Kripto Akadémia)
Meghibásodott a szlovák vasutak távközlési rendszere, ezért a csütörtök reggeli csúcsforgalomban hat és nyolc óra között országszerte a menetjegyeket a legkülönbözőbb módon adták ki - közölte Milos Cikovsky, a szlovák vasúti társaság kommunikációs igazgatója.
jan. 29
10:39
Egyre több drogtermesztő Afganisztánban (Kripto Akadémia)
A NATO-kontingens jelenléte óta Afganisztánban több mint húszszorosára nőtt a kábítószer előállítására alkalmas növények vetési területe - írta csütörtökön a News című pakisztáni lap.
jan. 29
10:41
Tovább tart a 37 éve tartó háború (Kripto Akadémia)
Humanitárius szervezeteknek sikerült kimenekíteniük csütörtökön több száz civil sebesültet Srí Lanka polgárháború sújtotta északkeleti részéből, ahol a hadsereg harcban áll a tamil lázadókkal.
jan. 29
11:51
Olmert kitelepítené a zsidókat (Kripto Akadémia)
Ehud Olmert izraeli kormányfő szerint 60 ezer ciszjordániai zsidó telepesnek kellene távoznia otthonából a palesztinokkal kötendő békemegállapodás keretében - írta a Jediót Ahronót című napilap csütörtöki számában.
jan. 29
12:09
Káosz Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Közlekedési gondokat okoz országszerte a sűrű havazás Szlovákiában. Csütörtökön délelőtt megnőtt a közúti balesetek száma, de halálos kimenetelű nem volt közöttük - közölte a közszolgálati Szlovák Rádió.
jan. 29
12:27
A vártnál kisebb fennakadások Franciaországban (Kripto Akadémia)
Jelentősek voltak csütörtök délelőtt a fennakadások, de a vártnál kevésbé volt kaotikus a közlekedési helyzet Franciaországban a szinte valamennyi szektorban meghirdetett egynapos általános sztrájk miatt.
jan. 29
12:29
Obama asztalhoz csábítaná Iránt és a Hamaszt (Kripto Akadémia)
Iránnak szóló, békülékeny hangvételű levelet fogalmaznak a washingtoni külügyminisztérium illetékesei Barack Obama amerikai elnök nevében - írta saját értesülésként a csütörtöki The Guardian.
jan. 29
13:00
A megvalósult szocializmusra leltek egy lipcsei lakásban (Infostart)
A megvalósult szocializmus - így hívták annak idején az NDK vezetői azt a rendszert, amelyet éppen 20 évvel ezelőtt az ország lakossága békés eszközökkel megdöntött. Most mintha mégis életre kelt volna ez a korszak, ugyanis egy lipcsei építész véletlenül egy olyan lakásra bukkant, amely a rendszerváltás óta érintetlenül maradt.
jan. 29
13:02
Soros Györgynek van megoldása a világgazdasági válságra (Infostart)
Fagyos hangulatban kezdődött az idei Világgazdasági Fórum Davosban. A svájci luxusüdülőhelyen az elmúlt években a világ politikai és pénzügyi vezetői a nagy filmsztárokkal együtt pezsgőzve elmélkedtek a jövőről. Az idén azonban a hírességek és a bankárok nagy része is elmaradt, a politikusok pedig egymásra mutogatnak a pénzügyi válság miatt.
jan. 29
13:21
Lemondásra szólították fel az elnököt az ellenzéki pártok (Kripto Akadémia)
Lemondásra szólították fel Miheil Szaakasvili elnököt a grúz ellenzéki pártok csütörtökön kiadott közös nyilatkozatukban.
jan. 29
13:23
A szlovákok többsége szereti a magyarokat (Kripto Akadémia)
A szlovákok 87 százaléka jónak tartja a magyar kisebbséggel való együttélést – derült ki a Synovate közvélemény-kutató ügynökség felméréséből.
jan. 29
13:25
Jobban van a volt cseh államfő (Kripto Akadémia)
Jelentősen javult Václav Havel volt cseh államfő egészségi állapota, ezért csütörtökön hazaengedték a kórházból - közölték abban a prágai kórházban, ahol az expolitikust 18 napon át kezelték.
jan. 29
13:39
A tengertrágyázás nem csodafegyver a Globális felmelegedés ellen (Kripto Akadémia)
Nem elég hatékony klímavédelmi módszer a szén-dioxidot megkötő planktonok szaporítása tengerbe szórt vasporral - írja új számában a Nature.
jan. 29
14:12
A cseh GDP 1,5 százalékkal csökken az idén (Infostart)
Csehország hazai összterméke 1,5 százalékkal csökken az idén, mielőtt jövőre összeszedi magát, mondta az európai Fitch Ratings hitelminősítő térségi igazgatója, David Heslam csütörtökön a Reuters hírügynökségnek.
jan. 29
14:33
Mégsem olyan fontosak az emberi jogok? (Kripto Akadémia)
Németország és Kína együtt kíván működni a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság megoldásában.
jan. 29
14:35
Rendezhetik az örmény-török kapcsolatokat (Kripto Akadémia)
Menetrend alakulhat ki a török-örmény kétoldalú kapcsolatok rendezésére a felek davosi tárgyalásain, feltéve, hogy Jereván nyíltan áll hozzá a közeledési folyamathoz - mondta a török kormányfő csütörtökön Davosban.
jan. 29
15:42
Bankárok, ügyvédek és újságírók is tüntetnek Párizsban (Infostart)
Tüntetéseket tartanak Franciaországban és több ágazat dolgozói léptek sztrájkba. Nicolas Sarkozy államfő döntései ellen nem csak közalkalmazottak, hanem tőzsdei alkalmazottak, bankárok és ügyészek is tiltakoznak.
jan. 29
16:54
A szlovákok jónak látják a kapcsolatukat a magyarokkal (Infostart)
A szlovákok 87 százaléka jónak tartja a magyar kisebbséggel való együttélést, de 50 százalékuk szerint nem volt brutális a rendőrség Dunaszerdahelyen - derül ki a Synovate nemzetközi közvélemény-kutató ügynökség felméréséből.
jan. 29
20:48
Magyarországgal példálózik a német kancellár (Infostart)
A hagyományoknak megfelelően a német fővárosba vezetett az új osztrák kancellár első útja. Werner Faymann európai körútján azt a bécsi kezdeményezést akarja elfogadtatni, hogy az Európai Unió nyújtson segítséget a kelet-európai bankoknak, amelyek különösen megsínylik a pénzügyi válságot.
jan. 29
21:42
Erdogan kirohant a Gázai övezetről tartott vitáról (Infostart)
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök csütörtökön mérgében kirohant a davosi Világgazdaság Fórum keretében a Gázai övezetről tartott vitáról, a rendezők szemére vetve, hogy nem hagyták szóhoz jutni Simon Peresz izraeli elnök hosszú felszólalása után.

2009. január 30. péntek

jan. 30
6:06
Csernobil újra üzemel (Infostart)
"Csernobil újra üzemel" - húsz évvel ezelőtt ezzel a címmel jelent meg az MTI híre. A tájékoztatás arra vonatkozott, hogy az 1986 áprilisában bekövetkezett szerencsétlenség után az épen maradt három reaktor újra régi munkarendjében kezdett működni. Az erőmű ma már nem termel áramot, a felrobbant 4-es reaktort fedő szarkofág állapotát folyamatosan felügyelik.
jan. 30
6:09
Többezren ünnepelték a "davosi hódító"-t, aki kisétált a davosi konferenciáról (Kripto Akadémia)
Többezres lelkes tömeg fogadta péntek hajnalban az isztambuli repülőtéren a svájci Davosból hazatérő török kormányfőt.
jan. 30
6:27
Eltávolították a a korrupt kormányzót (Kripto Akadémia)
Alkotmányos vádemelési eljárás keretében egyhangú döntéssel elmozdította hivatalából a korrupciós botrányba keveredett Rod Blagojevich kormányzót csütörtökön az amerikai Illinois állam szenátusa.
jan. 30
6:29
Mialatt gázából lövik Izraelt, az ENSZ Izrael ellen akar vizsgálódni (Kripto Akadémia)
Izraelnek ki kell vizsgálnia azokat az állításokat, amelyek szerint hadereje megsértette a nemzetközi jogot a Gázai övezet elleni, alig két hete befejeződött offenzívában - közölte az amerikai ENSZ-nagykövet helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban.
jan. 30
6:42
Elmozdították hivatalából a korrupt kormányzót (Infostart)
Alkotmányos vádemelési eljárás keretében egyhangú döntéssel elmozdította hivatalából a korrupciós botrányba keveredett Rod Blagojevich kormányzót csütörtökön az amerikai Illinois állam szenátusa.
jan. 30
6:45
Az első színes bőrü elnök után itt az első meleg! (Kripto Akadémia)
Meleg jogvédő szervezetek világszerte elégedettségüknek adtak hangot, miután nagy valószínűséggel a nyíltan meleg Johanna Sigurdardottir lesz Izland új miniszterelnöke
jan. 30
7:03
Honnan lesz újabb 120 milliárd? (Kripto Akadémia)
A davosi gazdasági konferencián felszólaló Ban Ki-moon a gázai konfliktusról beszélt
jan. 30
7:18
Soha ennyi katona nem lett még öngyilkos (Infostart)
Soha annyian nem lettek öngyilkosok az amerikai katonaságnál, mint tavaly - derült ki a Washingtonban közzétett adatokból.
jan. 30
8:15
Izland lesz az EU 28. tagja (Kripto Akadémia)
Izlandot gyorsított eljárással felveszik az EU-ba; ez akár két éven belül is megtörténhet - írta magas rangú brüsszeli és izlandi diplomáciai forrásokat idézve a pénteki The Guardian, amely szerint az unió ki akarja menteni a kis észak-atlanti országot a pénzügyi összeomlás állapotából.
jan. 30
8:17
Pakisztán tagadja a felőlsségét a Mumbai-i támadásokban (Kripto Akadémia)
A mumbai (Bombay) merényleteket nem Pakisztánban tervelték ki - közölte Pakisztán nagy-britanniai nagykövete pénteken egy indiai televíziónak adott nyilatkozatában.
jan. 30
8:33
Vége a választási kampánynak (Kripto Akadémia)
Hivatalosan véget ért a választási kampány péntek reggel Irakban, ahol másnap tartományi választásokat tartanak 14 tartományban.
jan. 30
8:51
Kezdődik a spanyol "inkvizíció"? (Kripto Akadémia)
Izrael felháborítónak nevezte azt a spanyol bírói döntést, miszerint eljárást kezdeményeznek 2002-es támadás kapcsán azonban kijelentették, hajlandóak együttműködni a spanyol hatóságokkal.
jan. 30
8:53
Irán kész együttműködni amerikával (Kripto Akadémia)
Az iráni külügyminiszter a davosi konferencián megerősítette, országa kész arra, hogy leüljön tárgyalni Barack Obama új amerikai elnökkel.
jan. 30
9:27
A Hamasz is szereti a "davosi hős"-t (Kripto Akadémia)
A Hamász palesztin iszlamista szervezet pénteken üdvözölte Recep Tayyip Erdogan előző napi davosi kirohanását, miután a török kormányfő tüntetően távozott a Világgazdasági Fórum keretében a Gázai övezet helyzetéről folyó vitáról.
jan. 30
10:39
Senki nem szorítja meg a jelenlegi szlovák államfőt (Kripto Akadémia)
Hét jelölt indul a szlovákiai elnökválasztáson - közölte pénteken a pozsonyi parlament elnöksége.
jan. 30
10:57
Visszavonhatnak 16.000 védőfelszerelést (Kripto Akadémia)
Több mint 16.000 védőfelszerelést kénytelen visszavonni az amerikai hadsereg, miután azok nem feletek meg a követelményeknek-értesült a CNN.
jan. 30
11:15
Szlovákia hétből választhat márciusban (Kripto Akadémia)
Hét jelölt indul a szlovákiai elnökválasztáson - közölte pénteken a pozsonyi parlament elnöksége. Ivan Paska házelnök az elnökválasztás első fordulóját március 21-re tűzte ki. Az esetleges második fordulót április 4-én tartják. A jelölési határidő csütörtökön éjfélkor járt le.
jan. 30
11:30
Hét jelölt indul a köztársasági elnöki posztért (Infostart)
Hét jelölt indul a szlovákiai elnökválasztáson - közölte pénteken a pozsonyi parlament elnöksége. Ivan Paska házelnök az elnökválasztás első fordulóját március 21-re tűzte ki. Az esetleges második fordulót április 4-én tartják. A jelölési határidő csütörtökön éjfélkor járt le.
jan. 30
11:33
Szabó Zoltán sikert aratott az Európa Tanács (Kripto Akadémia)
Irányelveket, szabványokat kell kidolgozni az Európa Tanács (ET) országai számára azért, hogy az elektronikus eszközöket minél szélesebb körben lehessen használni a demokrácia működtetésében - foglalt állást pénteken Strasbourgban az ET parlamenti közgyűlése, Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő előterjesztése alapján.
jan. 30
11:51
Helyes volt-e visszavenni a holokauszt tagadó papot? (Kripto Akadémia)
Christoph Schönborn bíboros szerint hibát követett el a Vatikán azzal, hogy feloldotta a kiközösítés alól Richard Williamson tradicionalista püspököt.
jan. 30
11:53
MAradhatnak a zsidó telepesek (Kripto Akadémia)
Nem tervezi a ciszjordániai zsidó telepek kiürítését Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető, a közelgő izraeli választások fő esélyesének számító jobboldali Likud párt vezetője - írta a Háárec című napilap pénteken.
jan. 30
12:27
Hagyták hogy kifütyüljék Sarkozy-t, ki is rúgták őket (Kripto Akadémia)
Kormánypárti képviselők is nemtetszésüknek adtak hangot Franciaországban amiatt pénteken, hogy leváltották posztjáról a közigazgatási, illetve rendőrségi vezetőt abban a normandiai megyében, ahol a közelmúltban fütyülő tömeg fogadta Nicolas Sarkozy államfőt.
jan. 30
12:42
Millióan tüntettek Sarkozy politikája ellen (Infostart)
Több százezren tüntettek csütörtökön Franciaországban az elnök válságkezelő politikája ellen. A szakszervezetek egyre erősödő megosztottságából szakértők arra következtetnek: a gazdasági válság ellenére nem biztos, hogy az érdekvédők a közeli jövőben még egyszer mozgósítani tudnak ennyi embert. Ezt Nicolas Sarkozy államfő is felismerte.

Keresés