2009. február 21. szombat

febr. 21
22:21
A brit kormányfő Washingtonba látogat (Kripto Akadémia)
Gordon Brown brit kormányfő március 3-án Washingtonba látogat. Barack Obama amerikai elnökkel elsősorban a pénzügyi világválságról, az Afganisztánban követendő stratégiáról, valamint a NATO 60. évfordulós csúcstalálkozójáról tárgyal majd - közölte szombaton a Fehér Ház.

2009. február 22. vasárnap

febr. 22
9:45
Netanjahu koalícióra lépne a Kadimával (Infostart)
Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud vezetője leendő kormányában való részvételt akar felkínálni a Cipi Livni vezette centrista Kadima pártnak - közölte vasárnap egyik helyettese.
febr. 22
9:47
Országos gyásznap Szlovákiában (Infostart)
Szlovákiában országos gyásznappal emlékeznek a Breznóbányánál szombaton történt autóbusz-szerencsétlenség áldozataira.
febr. 22
11:15
PirateBay-per: nem hitte el az ügyész, hogy nincs főnök (Infostart)
Nem hitte el az ügyész a stockholmi PirateBay-perben, hogy a fájlmegosztó oldalnak nem volt egy, mindent eldöntő főnöke, és ezen vitatkozott az oldal technikai varázslójával. A három fő vádlottat egyébként csak a jó, a rossz és a csúfként emlegetik a közbeszédben.
febr. 22
11:17
Obama a felére csökkentené a költségvetési hiányt (Infostart)
Az Egyesült Államokban négy év alatt a felére szeretné csökkenteni a költségvetési hiányt Barack Obama.
febr. 22
13:39
Újabb 350 ezer menekült Afrikában (Infostart)
Mintegy 350 ezer fővel nőtt a menekültek száma tavaly október óta Afrika középső és keleti részén a térséget sújtó fegyveres konfliktusok miatt, tovább súlyosbítva a feszült humanitárius helyzetet - közölték vasárnap segélyszervezetek.
febr. 22
13:41
Csőd fenyegeti az Opelt? (Infostart)
Csőd fenyegeti Németország egyik legtekintélyesebb autógyárát, az Opelt sajtójelentések szerint.
febr. 22
14:15
Markó és Tőkés aláírta a magyar összefogást szolgáló megállapodásokat (Infostart)
Az európai parlamenti választásokon bejegyzendő "magyar összefogás" listájáról, valamint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) létrehozásáról írt alá megállapodást vasárnap Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
febr. 22
15:27
A pénzpiacok szigorúbb ellenőrzésében állapodtak meg a válságcsúcson (Infostart)
A nemzetközi pénzpiacok szigorúbb ellenőrzését célzó intézkedésekben állapodtak meg az Európai Unió legfejlettebb országainak állam- és kormányfői Berlinben.
febr. 22
15:29
Brown korlátozná a jelzáloghiteleket (Infostart)
A brit kormány korlátozni kívánja az ingatlanérték száz százalékára kiterjedő, vagy azt meghaladó összegű lakossági jelzálogkölcsönök folyósítását - erre tett egyenes utalást vasárnap megjelent cikkében Gordon Brown miniszterelnök.
febr. 22
17:33
Oroszország: afrikai méretű halandóság, európai szintű születési ráta (Infostart)
Veszélybe kerülhet Oroszország védelme a radikális népességfogyás miatt - állította egy neve elhallgatását kérő vezető orosz diplomata egy hétvégi angliai konferencián.
febr. 22
17:51
Újabb hajót raboltak el a kalózok (Infostart)
Kalózok hatalmukba kerítettek vasárnap egy görög teherhajót Szomália partjai előtt.
febr. 22
17:53
Első világháborús hadihajó roncsát találták meg Szardínia közelében (Infostart)
Német tengeralattjáró által elsüllyesztett, első világháborús francia hadihajó roncsait találták meg Szardínia partjai közelében.
febr. 22
19:03
Kötélhágcsón mászva, majd helikopterrel szökött meg két rab Athénben (Infostart)
Helikopterrel távozott vasárnap egy Görögországban jól ismert bűnözőpáros egy állítólag szigorúan őrzött börtönből, pontosan úgy és onnan, ahogyan és ahonnan egyszer már megszöktették őket nem egészen három évvel ezelőtt.
febr. 22
19:05
Döbbenetes: Kína is óriási hiánnyal számol a gazdasági válság miatt (Infostart)
A gazdasági válság következtében az idén Kína is rekord nagyságú államháztartási hiánnyal számol: egy kínai lap úgy tudja, hogy a hiány 950 milliárd jüan (108 milliárd euró) lehet, ezzel több mint nyolcszorosa lenne a tavalyinak, és elérné a GDP 3 százalékát.
febr. 22
19:57
Négy halálos áldozatot követelt a kairói robbantás (Infostart)
Az egyiptomi rendőrség közlése szerint négyen haltak meg a fővárosban, Kairóban elkövetett pokolgépes merényletben.
febr. 22
19:59
Netanjahu együttműködne az új amerikai kormánnyal (Infostart)
Együttműködik az új amerikai kormánnyal a közel-keleti béke megteremtése érdekében a kijelölt izraeli miniszterelnök. Benjamin Netanjahu, a jobboldali Likud vezetője erre Jeruzsálemben, újságírók előtt tett ígéretet. Korábban a kijelölt kormányfő szerepet kínált a választásokon győztes Kadima pártnak az alakuló kabinetben.
febr. 22
20:15
Kétszázmilliót vittek egy személykocsiban - ki rabolta ki őket? (Infostart)
Több mint 200 millió forintnak megfelelő összeget zsákmányoltak bűnözők a hét végén Oroszországban egy különös körülmények között történt országúti rablásban.

2009. február 23. hétfő

febr. 23
6:27
Nincs "közös ösvény" (Kripto Akadémia)
Egy közös koalíció lehetőségéről tárgyalt egymással vasárnap este Jeruzsálemben a kormányalakítással megbízott Benjamin Netanjahu és kampánybeli fő vetélytársa, Cipi Livni, egyelőre eredmény nélkül.
febr. 23
6:29
Kairói merénylet: őrizetben a két gyanúsított (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vettek két gyanúsítottat egy kairói bazárban elkövetett robbantásos merénylettel összefüggésben - jelentette hétfőn a CNN hírtelevízió.
febr. 23
6:31
Az amerikai kormány reszesedést szeretne egy bankcsoportban (Kripto Akadémia)
Az amerikai kormány 40 százalékos részt szerezhet a Citigroup bankcsoportban - a The Wall Street Journal vasárnap szerzett értesülést a folyamatban levő tárgyalásokról.
febr. 23
6:45
Ezer dolláros szextelefonszámlát kapott a 86 éves néni (Infostart)
Ezer dolláros - 240 ezer forintos - szextelefonszámlát kapott egy 86 éves néni az Egyesült Államokban.
febr. 23
6:45
Valami készül! Észak-Korea közepes hatótávolságú rakétákat telepített (Kripto Akadémia)
Közepes hatótávolságú rakétákat telepített Észak-Korea egy hétfőn közzétett hivatalos dél-koreai jelentés szerint.
febr. 23
7:03
Észak-Korea közepes hatótávolságú rakétákat telepített (Infostart)
Közepes hatótávolságú rakétákat telepített Észak-Korea egy hétfőn közzétett hivatalos dél-koreai jelentés szerint.
febr. 23
7:39
Nagy a baj Izrael új kormánya körül (Kripto Akadémia)
Az Izraeli Munkapárt kizárta annak lehetőségét, hogy részt vegyen Benjamin Netanjahu kijelölt miniszterelnök, a jobboldali Likud vezetője leendő kormányában - közölte a párt egyik vezetője hétfőn.
febr. 23
7:57
Pokolgép robbant Baszkföldön (Kripto Akadémia)
Pokolgép robbant hétfő hajnalban a spanyolországi Baszkföld Lazkao városában, a szocialista párt székháza mellett. Áldozatot nem követelt, de súlyos anyagi kárt okozott - jelentette a CNN hírtelevízió spanyol nyelvű adása.
febr. 23
8:15
Tizenötezer műtárgy hiányzik az újra megnyitott iraki Nemzeti Múzeumból (Infostart)
Hat évvel azután, hogy a nyugati csapatok tétlenül nézték, amint elhordják a civilizáció bölcsőjének kincseit felvonultató múzeum gyűjteményét, újra kinyit az intézmény Bagdadban. Sokan elhamarkodottnak tartják a lépést.
febr. 23
8:33
Ehud Barak nem kér Netanjahu kormányából (Infostart)
Az Izraeli Munkapárt kizárta annak lehetőségét, hogy részt vegyen Benjamin Netanjahu kijelölt miniszterelnök, a jobboldali Likud vezetője leendő kormányában - közölte a párt egyik vezetője.
febr. 23
8:33
A lázadók készek a tűzszünetre, de a fegyverletételre nem (Kripto Akadémia)
A Srí Lanka- tamil lázadók nem teszik le a fegyvert nem adják meg magukat, de készek arra, hogy a tűzszünetről tárgyaljanak a kormánnyal, és ebbéli szándékukról tájékoztatták az ENSZ-t és a válságmegoldásban közreműködő országokat.
febr. 23
8:51
Sértés (Kripto Akadémia)
Ehud Olmert távozó izraeli kormányfő felfüggesztette a Hamász és Izrael közötti tűzszünet ügyében Egyiptommal tárgyaló izraeli küldöttség vezetőjét, amiért élesen bírálta a miniszterelnöki hivatalt - jelentette hétfőn az izraeli közszolgálati rádió.
febr. 23
9:27
Hetvenen a terrorizmus ellen (Kripto Akadémia)
Pakisztánban több mint hetven amerikai tanácsadó és műszaki szakértő segíti titokban a kormányhadsereget az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a tálibok elleni harcban a törzsi területeken, az ország nyugati részében - írta a The New York Times honlapján helyi idő szerint vasárnap este.
febr. 23
9:45
Nem nyugszanak a kedélyek! Izrael légicsapással válaszolt (Kripto Akadémia)
Az izraeli hadsereg légitámadást hajtott végre hétfőn a Gázai övezet középső részén, mert palesztin fegyveresek tüzet nyitottak egy izraeli járőrre - közölték szemtanúk.
febr. 23
9:47
Jövőre ismét szép és jó lesz az Egyesült Államokban? (Kripto Akadémia)
Amerikai szakértők azzal számolnak, hogy a folyó negyedévi erős gazdasági csökkenés a második negyedévben már mérséklődik, a második félévben mérsékelt növekedés lesz, jövőre pedig az általános trendet meghaladó élénkülés várható az Egyesült Államokban.
febr. 23
10:21
Rejtélyes "kazahsztáni kémügy" Ausztriában (Kripto Akadémia)
További hullámokat vet a "kazahsztáni kémügy" Ausztriában: sajtóértesülések szerint újabb személyekkel kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy a közép-ázsiai ország javára kémkedtek.
febr. 23
10:23
"A valutaalap fél, hogy elfogy a pénze" (Kripto Akadémia)
A kelet-európai pénzügyi válságra adott globális válaszlépéseknek korlátot szab a Nemzetközi Valutaalap (IMF) "túl kis" mérete, idézte az IMF volt főközgazdászainak véleményét a hétfői Financial Times.
febr. 23
10:39
Kairói merénylet: őrizetbe vettek három gyanúsítottat (Infostart)
Három gyanúsítottat vettek őrizetbe az egyiptomi hatóságok a Kairóban vasárnap elkövetett robbantásos merénylettel összefüggésben - közölték egyiptomi biztonsági források hétfőn.
febr. 23
10:58
Bangladesi hajtóvadászat (Kripto Akadémia)
A bangladesi kormány hajtóvadászatot indít azok ellen az iszlamista csoportok ellen, amelyek merényletekkel próbálják elérni az iszlám jogrend bevezetését a dél-ázsiai országban - jelentette be a bangladesi belügyminiszter.
febr. 23
11:33
Az új kormányfőtől várják a békét (Infostart)
A közel-keleti békefolyamat továbbvitelére szólította fel hétfőn Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli miniszterelnököt az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
febr. 23
11:34
Háború! "A palesztinoknak folytatniuk kell a harcot Izrael ellen" (Kripto Akadémia)
Ne engedjenek az arab nyomásnak, és utasítsák el a tűzszünetet - szólította fel a Gázai övezetben élő palesztinokat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője egy hétfőn közzétett üzenetben.
febr. 23
11:51
Almunia: az EU segít a bajba jutottaknak (Infostart)
Nem zárható ki az Európai Unió segítsége tagországai számára, de nem valószínű, hogy az euróövezet bármelyik tagja ilyen helyzetbe kerülne - ezt hangoztatta hétfőn az EU pénzügyi biztosa, Joaquín Almunia.
febr. 23
12:09
Tovább pusztít a pokol tüze Ausztráliában (Infostart)
Több mint száz ember hagyta el otthonát hétfőn, és költözött egy közeli sportpályán felállított táborba Dél-Ausztrália szövetségi államban, mert két héttel a szomszédos Victoria államban pusztító tűzvész után a hőmérséklet emelkedése és a szél felerősödése miatt újra bozóttüzek fenyegetnek egyes területeket.
febr. 23
12:10
"Csáky sértődöttsége és hisztériája egy ponton érthető" (Kripto Akadémia)
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában (MKP) teljes gőzzel folyik a felkészülés a korábbi viszonyok visszaállítására - írja a Sme című szlovák véleményformáló napilap hétfői kommentárjában.
febr. 23
12:28
"Aljas, a politikától és az etnikai hovatartozástól független akció" (Kripto Akadémia)
Egy európai nem kormányzati szervezet két helybeli alkalmazottját meggyilkolták a szudáni Dárfúr térségében - közölte hétfőn az ENSZ és az Afrikai Unió (AU) közös békefenntartó erejének (MINUAD) szóvivője. A tájékoztatás szerint szombat este egy civileket szállító teherautót ért támadás az országúton. A fegyveresek ló- és teveháton érkeztek.
febr. 23
13:03
Kormányválságot okozhat két rab szökése Athénben (Infostart)
Görögországban hajsza folyik két elítélt után, akik immár másodszor törtek ki a börtönből, és immár második alkalommal, helikopterrel menekültek el. Az eset sokkolta a közvéleményt és kínosan érinti a tavalyi lázongások miatt megroggyant tekintélyű kormányt.
febr. 23
13:05
Újabb bozóttűz Ausztráliában (Infostart)
Ausztrália déli részén ismét több mint száz ember költözött ki otthonából egy újabb területen fellángoló bozóttűz miatt. A hatóságok életbe léptették "a maradj vagy menj" irányelvet. Ennek értelmében a lakosság a veszélyeztetett területeken otthon is maradhat, de akkor fel kell készülnie a tűz elleni védekezésre.
febr. 23
13:22
Három azeri katona halt meg a hét végén Karabah térségében (Kripto Akadémia)
Három azeri katona meghalt, egy pedig megsebesült péntek óta az Azerbajdzsán területéből kiszakított, többségében örmények lakta Karabah régió környékén lezajlott incidensekben.
febr. 23
13:40
Ez segítene rajtunk? Maastricht nélkül fel kell venni Kelet-Európát az euróba (Kripto Akadémia)
A belépési feltételrendszer törlésével mielőbb fel kell venni a kelet-európai EU-tagállamokat az euróövezetbe, mert a keleti térség pénzügyi válsága a valutaunió összeomlásának kockázatát is felveti, áll a Financial Times hétfői elemzésében, amely érthetetlennek nevezi, hogy a magyarok nagy számban vettek fel svájci frank alapú hiteleket.
febr. 23
13:58
Barroso már nagyon várja Gyurcsány Ferencet (Kripto Akadémia)
Nyitott légkörű megbeszélést vár José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Gyurcsány Ferenccel a miniszterelnök keddi brüsszeli látogatásán - szögezte le Barroso egyik szóvivője.
febr. 23
14:16
Lemondott a spanyol igazságügyi miniszter (Kripto Akadémia)
Lemondott hivataláról hétfőn Mariano Fernandez Bermejo spanyol igazságügyi miniszter azt követően, hogy az ellenzék megbírálta, mert egy korrupciós ügyet tárgyaló bíróval együtt vadászott.
febr. 23
14:33
A lavinaveszély ellenére biztonságosak a szlovákiai sípályák (Infostart)
A szűnni nem akaró havazás komoly gondokat okoz Szlovákia-szerte. Az ország nyugati részén a legsúlyosabb a helyzet.

Keresés