A franciák nem csak élni és csábítani tudnak nagyon, de főzni is. Náluk egy egyszerű vagdalt is olyan, hogy az ember szinte elájul a gyönyörtől. A Parmentier a franciák – nemes egyszerűséggel – vagdaltja egy isteni egytálétel, amiben minden benne van, ami a boldog élethez kell – húsos ragu, burgonyapüré és sült sajt. Ennél több nem is kell.
Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a Napraforgó fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt és az Egy a Természettel versenyt is Füredi Krisztián cukrászmester nyerte a Beszterce rózsája és a Nimród fantázianevű alkotásokkal.
A smarni, vagyis a „kaiserschmarrn” – szó szerinti fordításban is – az osztrákok császármorzsája. Bár nem sok köze van az általunk ismert grízes-morzsás változathoz, ez mit sem von le létjogosultságából, hiszen egy isteni, galuska-szerű, kényeztető finomságról van szó, amelyet kedvünkre extrázhatunk még porcukorral, lekvárral, esetleg vaníliasodóva
Egy kicsit minden bizonnyal mindannyian szeretnénk Cindy Crawford-ok lenni – a 90-es évek szupermodellje a mai napig gyönyörű és szemmel láthatóan jól is érzi magát a bőrében. Persze ezért aktívan tesz is, hiszen az egészséges táplálkozás mellett a rendszeres testmozgást sem hanyagolja el. Most megosztotta a világgal szépségének egyik titkát – íme
Ha úgy érezzük, hogy egy kicsit beborult felettünk az ég, vessük be magunkat a konyhába és készítsünk egy isteni, krémes, fűszeres indiai vajas csirkét, ami legalább akkora gyógyító erővel bír, mint a nagymama húslevese.
Mivel a hétköznapok folyamatos rohanással telnek, a hétvégéknek igenis meg kell adni a módját. Egy kényeztető luxus tojásreggelihez nem feltétlenül kell drága étterembe mennünk – egy isteni Eggs Benedictet otthon is könnyen elkészíthetünk, csak némi előkészület szükséges hozzá. Mutatjuk, hogyan.
Bár mindannyian tudjuk, hogy a krumpli nem diétás étel, egy pillanatra tegyük félre ezt a tényt és gondoljuk át, mennyi csodálatos fogás készíthető belőle – a habos krumplipüré, a ropogós sült burgonya, az isteni majonézes burgonyasaláta vagy egy jóféle krumplifőzelék egytől-egyik elemi boldogsággal töltik el az embert. És akkor nem is beszéltünk m
Egy jól megpakolt kakaós, esetleg lekváros palacsinta már önmagában is égi áldásnak tekinthető, de az élvezeteket lehet még tovább fokozni. A palacsintatortában (másnéven rakott palacsinta) a vékony tészta és az isteni töltelékek kavalkádja olyan egyveleget alkotnak, amely után garantáltam megnyaljuk mind a tíz ujjunkat.
A legtöbben imádjuk az olasz ételeket. A rengeteg isteni tészta-, pizza-, illetve húsétel kavalkádjában nem szabad megfeledkezni a bruschettáról sem, ami sokak szemében szintén dobogós fogás. Most, hogy a piacok roskadoznak a szaftos és illatos paradicsomoktól, érdemes hazai körülmények között is kipróbálni.
Bár a kenyér ősidők óta egyik alapélelmiszerünk, sokaknak kell lemondaniuk róla – diéta, esetleg súlyos intolerancia vagy allergia esetén előfordulhat, hogy búcsút kell intenünk kedvenc pékárunknak. Persze vannak bolti forgalomban kapható ilyen-olyan mentes kenyerek, de ezek legtöbbször sem összetevőik, se ízük miatt nem érik el a kívánt minőséget.
Bár a közvélekedésben a karfiol nem számít kifejezetten szexi zöldségfélének, egy finom, szaftos rakott karfiollal könnyen rácáfolhatunk erre a sztereotípiára. Főleg, ha még némi hússal is gazdagítjuk.
Estére vendégeket vársz? Nyűgözd le őket ezzel a különleges finomsággal. Az empanada egy spanyol töltött tésztabatyu, amit egyszerűen nem lehet abbahagyni. A töltelékkel bátran lehet kísérletezni – mi most egy fűszeres, darált húsos verziót hoztunk.
Bár egy jó, békebeli töltött paprikával akár gyermekkori emlékeket is visszahozhatunk, olykor érdemes egy kicsit kísérletezni. A hagyományos helyett kaliforniai paprikába töltött illatos, fűszeres, darált húsos ragu könnyen elkészül, mégis látványos finomság.
Ennél egyszerűbb recept, mint a fetás rétes, nincs. A fokhagymás méz felejthetetlen ízt kölcsönöz. Összesen öt összetevő kell hozzá és salátával tökéletes vendégváró.
Sokan megrettennek a kacsa sütéstől, hiszen a már jól ismert csirkével ellentétben ez egy amolyan nagybetűs étel. Pedig a sütőben sült kacsacomb elkészítésénél kevés egyszerűbb dolog van a világon – minimális előkészülettel komoly babérokat arathatunk le.
A tésztaételeket általában nem a legegészségesebb fogások közé soroljuk, a mostani azonban kivétel. Ez a tészta maga az egészség és a frissesség, ráadásul nagyon gyorsan elkészül – tökéletes gyors ebéd egy sűrű hétköznapon, amikor a nyári vakáció hedonizmusa által sújtott testünket egy kicsit tehermentesítenénk.
A Michigani Egyetem kutatói rendhagyó vizsgálatra vállalkoztak: megpróbálták megbecsülni, mennyi időt vesz el életünkből az egészségtelen táplálkozás, s mennyit adnak hozzá a szervezet számára fontos tápanyagokban gazdag ételek.
A leveles tészta igazi Jolly Joker a konyhában. Ha már unjuk a szendvicset, de egy komolyabb fogás megfőzésének azért mégsem állnánk neki, vegyük elő minden fogások megmentőjét, a leveles tésztát. Mellé csak néhány alapanyag kell és sokszínű, változatos vacsorát/reggelit/vendégvárót készíthetünk rekordsebességgel.
Akár szeretnénk, akár nem, az ősz itt kopogtat az ajtónkon. Bár bízhatunk még az indián nyár erejében, a legforróbb napoknak egyelőre búcsút kell mondanunk, előkerülnek a melegebb ruhák, a puha takarók és a forró levesek. Egy melengető ázsiai leves gyógyír testnek és léleknek – mindenképp próbáljuk ki, ha egy kis melegségre vágyunk.
Ha tésztaételekről van szó, legtöbbünknek rögtön Olaszország ugrik be, pedig érdemes másfele is kikacsintani. Az oroszok tésztaétele, a Pelmenyi más ízvilágot képvisel a már ismert mediterrán vonalhoz képest, egyszerre hordozza magában az új ízek izgalmát és az otthon melegének érzését.
Hétvégén mindannyian megengedhetünk magunknak egy kis édességet, amit legjobb, ha otthon, saját kezűleg készítünk el. A kókuszgolyó tökéletes alternatíva egy lusta délutánon, hiszen isteni finom és még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá – ráadásul jó program lehet a gyerkőcökkel.
A brassói aprópecsenye szinte minden háznál visszatérő fogás, nem nagyon lehet vele melléfogni. Isteni finom, kiadós étel, amellyel a férfiak kedvére is tehetünk, hiszen alapvetően húsból és krumpliból áll, nincsenek egyéb sunyiban becsempészett zöldségek vagy gyanús salátalevelek. Savanyúság mellé viszont kötelező.
Felejtsd el a mirelit vagy porból készült verziókat – az igazi házi lasagne nyomába semmiféle utánzat nem érhet. Az olaszok autentikus tésztaétele krémes, laktató és benne található besamelmártás elkészítésétől sem kell megrettenni.
A mai nappal hivatalosan is véget ért nyár – a gyerekeknek indul az iskola és a felnőtteknek is fel kell venniük az új szezon ritmusát. Egy finom, tápláló meleg reggeli, mondjuk ez a forró, fűszeres almás zabkása segíthet, hogy melegséggel és energiával telve vágjunk neki az új szezonnak.
Ha nem is vagyunk vegetáriánusok, időnként érdemes beiktatni egy-egy húsmentes napot, hogy szervezetünket és környezetünket egyaránt tehermentesítsük egy kicsit. Egy színes, illatos zöldségcurry tökéletes választás – érdemes egyszerre nagyobb adagot készíteni, hogy több napra ki legyen pipálva az ebéd.
A vegán rajongók kívánságának eleget téve érkezik Magyarországra a KitKat növényi alapú változata, a kakaó alapanyagot teljes egészében fenntartható forrásból szerzik be hozzá.
Ahogy elkezdődik az új tanév, a tanulás mellett a gyermekek mozgására és étkezésére is oda kell figyelni. Az iskolába csomagolt tízórai legyen finom, egészséges és, ha nem akarjuk otthon viszontlátni a táskában összenyomódva, nem árt, ha esztétikus is - mint ez az isteni almás banános muffin.
A chilis bab (vagy chili con carne) örök kedvenc a konyhában, hiszen amellett, hogy nagyon finom, rendkívül egyszerű elkészíteni. Kedvenc csípős ételünket ezúttal étcsokoládéval bolondítottuk meg – nagyon jól áll neki.
A banánkenyér nem véletlenül annyira népszerű, hiszen amellett, hogy nagyon finom, könnyedén csempészhetünk bele egy-egy egészségesebb összetevőt anélkül, hogy a család bármely tagja is gyanút fogna. Némi cukormentes magkrémmel tökéletes gyermekreggeli, de az uzsonnásdobozban is remekül megállja a helyét.
A pirított rizsről sokaknak egyből az ázsiai gasztronómia ugrik be, pedig ezt a villámgyorsan elkészíthető, mennyien finom ételt nem csak thai vagy kínai fűszerezéssel lehet elkészíteni. Ahogyan szinte minden ételnek, úgy ennek is jót tesz némi bacon.
Bár tudjuk, hogy nem a legegészségesebb alternatíva, a felvágott a legtöbb háztartásban visszatérő eleme az étkezőasztalnak. A feldolgozott húskészítmények helyett érdemes olykor saját szendvicsfeltétekkel próbálkozni – mint ezzel a három egészséges és isteni finom krémmel, amelyet semeddig sem tart elkészíteni.
Hosszas kutatás előzte meg az első vegán burger megjelenését, hamarosan azonban a Mcdonald’s gyorsétteremlánc üzleteiben is lehet majd állati eredetű összetevőket mellőző, kizárólag növényi alapanyagokat tartalmazó és húspotlóval készült szendvicset kapni.
Hideg őszi estéken nincs is jobb annál, mint bekuckózni a meleg lakásba valami finom vacsorával. Ilyen estékre tökéletes a sült camembert sajt, amelyet kanalazva és tunkolva egyaránt fogyaszthatunk.
Egy hétvégi brunch, esetleg uzsonna tökéletes kelléke lehet a gofri, pláne, ha a hagyományos változatot még egy kicsit meg is bolondítjuk. Ez az édesburgonyával felturbózott sós változat valóban felteszi az i-re a pontot.
A nyúlhús hallatán sokan felkapják a fejüket, pedig a nyúl sütése semmivel sem bonyolultabb a csirkénél és egyre több helyen elérhető. Nem mellesleg pedig nagyon finom. Ez a sütőben sült mustáros nyúlcomb mindenképp megér egy próbát.
Köztudott, hogy a fermentált ételek csodálatos gyógyhatással vannak a szervezetre, a hagyományos eljárással készült savanyúságokat érdemes naponta fogyasztani. A koreaiak csípős káposztasalátája, a kimchi – amellett, hogy nagyon egészséges - bármilyen ételt képes megkoronázni. Nem szabad kihagyni.
A füge az ősz egyik első hírnöke - amellett, hogy salátákba, húsok mellé vagy csak úgy magában is isteni, befőzve is elképesztően izgalmas. A házi fügelekvár tökéletes reggeli friss péksütemény mellé.
A krémleves egy igazán hálás műfaj, hiszen tökéletes gyors vacsora és rengetegféleképpen variálható attól függően, hogy éppen milyen zöldségféle található az otthonunkban. Bár a krémlevesek önmagukban is finomak, egy apró praktikával még intenzívebbé tehetjük a meleg leves ízét. Mutatjuk, hogyan.
Rántott húst bármelyik kifőzdében vagy étteremben ehetünk, legtöbbször azonban ezek meg sem közelítik a házilag készített verziót. A tökéletes rántott csirkemellhez érdemes 5 dologra külön odafigyelni: előzetes pácolás, megfelelő klopfolás, nem túl forró bő olaj, fedő alatt sütés és megfelelő csepegtetés. Mutatjuk, hogyan csináld.
A franciák ikonikus teasüteménye, a madeleine egy irodalmi műnek köszönheti osztatlan sikerét. Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényciklusának főhőséből ez a finomság hozza elő a rég elfeledett emlékeket – azóta a madeleine fogalommá vált. Elkészítéséhez nincs szükség extra hozzávalókra, csupán kagyló alakú sütőformára.