A romániai politikai erők közötti küzdelem elvonja a figyelmet az ország legsürgetőbb kérdéseiről, márpedig a romániai magyarság képviselőinek ezekre kell összpontosítaniuk, megfelelő jelölteket állítva a helyhatósági és parlamenti választásokra - fejtette ki szombaton Marosvásárhelyen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
A Fővárosi Bíróság nem tartotta indokoltnak, hogy előzetes letartóztatásba kerüljön a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetés gyanújába keveredett vezérigazgatója és gyanúsított társa, ezért szombaton elutasították a rendőrség indítványát.
A korábbi éveknél több pénz jut az idén a Munkaerőpiaci Alapból az új munkahelyek létrehozásának támogatására - derül ki a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) erre vonatkozó határozatából.
A Hamász elfogadta Egyiptom meghívását, hogy a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatahhal tárgyaljon - közölte Háled Mesaal, az iszlamista palesztin szervezet vezetője pénteken egy interjúban. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök egy szombaton közlésre kerülő nyilatkozatban meghívta a két felet, hogy Egyiptomban találkozzanak. Arab médiaértesülések szerint várhatóan a Damaszkuszban élő Háled Mesaal…
Szembelőtte szombat délelőtt Győrött egy gázpisztollyal a Lajta utcai gyermekjóléti intézetben, egy ott gondozott kislány édesanyja az intézmény egyik gondozónőjét - közölte Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Török miniszterelnöknek nézte Gyurcsány Ferencet egy világhírű közgazdász. - Milyen a török gazdaság állapota? - kérdezte tőle Stephen Roach a davosi világgazdasági fórumon.
Mintegy ötórás várakozással kell számolni a Magyarországról Ukrajnába átlépő kamionosoknak Záhonynál - tájékoztatta az MTI-t szombaton a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője.
Amerikai fogyasztóvédők szerint tizenhat ember, köztük négy fiatal halálát okozták a kozmetikai iparban használt botoxinjekciók. A civilek azt szeretnék, ha erőteljesebben figyelmeztetnék az ügyfeleket a szer veszélyeire.
Összetűzésbe keveredtek a szudáni labdarúgók és az egyiptomi tévések a Ghánában zajló Afrika Kupán. A médiamunkások a szudáni szövetség elöljáróival készítettek volna interjút egy hotel előtt, amikor vita tört ki a felek között, az edzésre igyekvő válogatott tagjai pedig "tettlegesen" közbeavatkoztak.
Megvonta a politikai bizalmat Toró T. Tibor parlementi képviselőtől a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Erről a szervezet Szövetségi Képviselők Tanácsa döntött Marosvásárhelyen.
Február 17-e lenne a legalkalmasabb dátum arra, hogy a koszovói parlament kikiáltsa a dél-szerbiai tartomány függetlenségét - közölték a Koha Ditore című pristinai újsággal brüsszeli diplomáciai források.
Megkezdődött a voksolás az amerikai Dél-Karolina államban, ahol szombaton a demokrata elnökjelölt személyéről döntenek a választók. Az előzetes közvélemény-kutatások szerint a többségében feketék által lakott déli államban a színesbőrű Barack Obama szenátor az esélyes.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa számára kidolgozott, Irán elleni újabb szankciókat tartalmazó határozattervezet felszólítja a tagállamokat egyes megnevezett, az iráni atomprogrammal kapcsolatban álló személyek be- és átutazási tilalmára, vagyonuk befagyasztására, és óvatosságra inti az Iránban működő bankokkal együttműködő pénzintézeteket A hírügynökségek birtokába jutott szövegtervezetben szereplő…
Világhírű színészekkel, énekesekkel és tévés személyiségekkel az oldalukon indulnak csatába az amerikai elnöki posztért versengők. Chuck Norris, Sylvester Stallone, Oprah Winfrey, Kevin Bacon, de még Barbara Steisand is beszállt a választási csatába.
A hétvégén a férfiaknak Tbilisziben, a nőknek Szófiában folytatódik a cselgáncs Világkupa-sorozat, melynek résztvevői az olimpiai kvótákért küzdenek a pontversenyben. Az esélyekről Nagysolymosi Sándort, a férfi csapat szakágvezetőjét kérdezte a Pont FM rádió.
Ingyenesen és online hallható az Anima Sound System együttes két lemeze az interneten. A zenekar az elsők között biztosítja rajongóinak, hogy online és fizetés nélkül hallgathassák zenei anyagukat, mégpedig a vadonatúj koncertlemezt és egy remix albumot.
Többen hazatértek, de sokan rokonoknál töltötték az éjszakát annak a budapesti, Köztársaság téri háznak a lakói közül, ahol péntek délután tűz ütött ki. Azt még nem tudni, hogy az épület milyen mértékben károsodott, az éjszakai statikai vizsgálat eredménye még nem ismert.
Gázpisztollyal támadt a gondozónőre egy 37 éves nő a győri gyermekotthonban, mert nem tudta elfogadni, hogy kislányát elvették tőle. Kéthetenkénti látogatására érkezett.
Az egészségügyi szakdolgozók bérhelyzetének rendezésére, szakmában tartásának fontosságára, szakmai előmenetelük megfelelő támogatására hívta fel a döntéshozók figyelmét a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöksége szombaton, a szervezet Budapesten tartott nagygyűlésén.
Tűz ütött ki pénteken az amerikai (Nevada állambeli) Las Vegas egyik legnagyobb szállodájában. A több mint háromezer vendégszobát magában foglaló Monte Carlo hotel tetőzete lángokban állt. Helyi idő szerint péntek délelőtt lobbantak fel a lángok a város központi főútvonalán, a Stripen álló kaszinó-hotel épületének középső traktusában, a felső emeletek valamelyikén.
Az egészségügyi szakdolgozók bérhelyzetének rendezésére, szakmában tartásának fontosságára, szakmai előmenetelük megfelelő támogatására hívta fel a döntéshozók figyelmét a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöksége szombaton, a szervezet Budapesten tartott nagygyűlésén.
Az 1954-es világbajnokság ezüstérmese, a helsinki olimpia bajnoka légzési nehézségekkel került kórházba, ahol megállapították, hogy kilyukadt a tüdeje, ezért azonnal operációt végeztek el.
Ingyenesen és online hallható az Anima Sound System együttes két lemeze az interneten. A zenekar az elsők között biztosítja rajongóinak, hogy online és fizetés nélkül hallgathassák zenei anyagukat, mégpedig a vadonatúj koncertlemezt és egy remix albumot. A lemezek csak a z2 Zeneportálon (www.z2.hu) keresztül érhetők el.
Az egész világsajtót bejárta a hír, miszerint Moszkvában elfogták Szemjon Mogiljevicset. Azt tartják róla, hogy ő a világ legnagyobb maffiájának a feje. A nálunk Szevaként ismert férfi éveket töltött hazánkban.
Pakisztán bejelentette szombaton, hogy megszigorította az ország nukleáris létesítményeinek biztonsági intézkedéseit, hozzátéve azonban, hogy ennek nincs köze semmilyen konkrét terrorfenyegetéshez.
Marija Sarapova a tavalyi elbukott döntő után idén győzött az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Az orosz lány szettvesztés nélkül játszotta végig a tornát. A döntőben a szerb Ana Ivanovics ellen diadalmaskodott.
Koszovó új intézményeire hárul az a kötelesség, hogy kikiáltsák a legújabb szuverén és demokratikus európai országnak a függetlenségét - jelentette ki szombaton Pristinában Bamir Topi albán államfő.
Nyolcan megsérültek, amikor két személyautó összeütközött szombaton a 6-os főúton, Szigetvár közelében - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-vel.
Kifütyülték az egészségügyi szakdolgozók nagygyűlésén a minisztert. Az ápolók körében a legnagyobb felháborodást a kötelező széfek februári bevezetése okozza, a biztonsági szekrényekre a szaktárca 6-700 millió forintot költ az egészségbiztosítási alap tavalyi megtakarításaiból.
Az MSZP választmánya szerint nagyobb figyelmet kell fordítani a reformok társadalmi elfogadottságára - mondta Simon Gábor a testület elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Tüdőproblémákkal került kórházba, és életmentő műtéten esett át Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa. A hamarosan 82 éves olimpiai bajnok szerdán lett rosszul, és jelenleg a Kútvölgyi kórház intenzív osztályán ápolják.