Terroristák a felelősek Benazir Bhutto ellenzéki politikus meggyilkolásáért - jelentette ki Pervez Musarraf pakisztáni államfő szerdán egy televíziós beszédében. - Bhutto halála nagy tragédia...
Rablók garázdálkodtak a Nyíregyháza-Záhony közötti vasútvonalon; a rendőrkézre került 15-17 éves kisvárdai gyanúsítottak három személyvonat kilenc utasa ellen követtek el bűncselekményt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
A lakosság és a nagyon kis fogyasztók, akiket az egyetemes szolgáltatók látnak el villamos energiával, három árszabás közül választhatnak 2008. január elsejétől attól függően, hogy mely napszakban...
Az ország nagyobb városainak levegőminősége a havazás és az enyhe légmozgás miatt ideiglenesen javult, az aktuális szennyezettséget ismét figyelemmel lehet kísérni az interneten. Kovács Máté, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakértője elmondta, hogy szerdán délutánra Budapesten és az ország nagyvárosaiban a legtöbb helyen határ érték alá süllyedt az aprópor-szennyezettség (PM10). Ez a…
Hoffmann Nóra megtalálta új jégtáncos partnerét az orosz származású, de eddig amerikai színekben versenyző Maxim Zavozin személyében, azonban egyelőre várnia kell a bemutatkozásra.
Szerdán az esti órákra ismét helyreáll a közlekedés, és menetrend szerint járnak majd a főváros környéki elővárosi vonatok, tájékoztatott közleményben a MÁV. Szerdán a havazás és a fagy több helyen váltóállítási problémákat okozott és emiatt - Budapest környékén - számos elővárosi vonat nem közlekedett.
A tesztoszteronpótlás nem sokat ér az idősödő férfiaknak - jelentették be holland kutatók. A férfiak vérében keringő hormon mennyisége csökken az életkor előrehaladtával. Ezzel párhuzamosan...
Terroristák a felelősek Benazir Bhutto ellenzéki politikus meggyilkolásáért - jelentette ki Pervez Musarraf pakisztáni államfő szerdán egy televíziós beszédében. - Bhutto halála nagy tragédia a pakisztáni nép számára - fogalmazott az államfő.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) arra kéri Kákosy Csaba közlekedési minisztert, hogy tegyen rendet az államvasútnál. Az újév első munkanapján a „rendkívüli időjárásra való tekintettel” a MÁV a Budapest-környéki forgalomban drasztikus korlátozásokat vezetett be.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 345,69 pontos csökkenéssel, 25.889,94 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,32 százalékos gyengülés.
Ki az, aki ne halott volna a Párizs-Dakar raliról? Még azok az autósok is, akik a technikai sportok iránt kevésbé fogékonyak figyelemmel kísérik ezt a versenyt. Nem is csoda, hiszen 2002 óta folyamatosan van magyar induló, így hazánkban is egyre nagyobb a visszhangja.
Ez után a városvezetés után legalább ötven évig nem lesz Budapestnek liberális vezetése - jelentette ki Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője szerdán tartott tájékoztatóján. Az objektív tájékoztatáshoz hozzátartozik az is, hogy ne csak Tarlós úr véleményét ismerjék meg az emberek - nyilatkozta az SZDSZ budapesti elnöke az ellenzéki politikus szavaira reagálva.
Egymillió-száztizenkétezren nézték Ausztriában az osztrák köztévé, az ORF által közvetített 2008-as bécsi újévi koncertet. A műsor első részének 830 ezer (országos átlagban 55 százalék), a második részének pedig 1 millió és 78 ezer (országos átlagban 61 százalék) televíziós nézője volt.
A Creditreform Magyarországi Hitelezővédelmi Szövetség összegzése szerint bár 2007-ben a csődök szinte megszűntek Magyarországon, a felszámolások és a végelszámolások száma nőtt az előző évhez...
Halálos áldozattal járó közúti balesetnek volt részese Tijani Belaid tunéziai válogatott labdarúgó. Helyi sajtóértesülések szerint a 27 éves futballista - aki tagja volt Roger Lemerre szövetségi kapitány Afrika Kupára készülő bő keretének - több embert elgázolt, amikor a Tunisztól 60 km-re lévő Hammametbe, a közös edzőtáborozás helyszínére tartott.
Szerdán ünnepélyes keretek között írták alá a MÁV szállítmányozási cége, a MÁV Cargo eladását rögzítő szerződést Budapesten. A társaságot az osztrák állami vasút hasonló profilú cége, a Rail Cargo Austria és a Győr-Sopron-Ebenfurt Vasút (GySEV) vásárolja meg 102,5 milliárd forintért.
A hongkongi dohányosok havonta közel 12 millió szállal több cigarettát füstölnek el azóta, hogy egy éve bevezették a nyilvános helyen való dohányzási tilalmat.
Ismét jár az főváros környéki elővárosi vonatok többsége azt követően, hogy a havazás és a fagy okozta váltóállítási problémák miatt számos járat nem közlekedett a nap folyamán.
A dollár gyengén kezdte az újévet. A devizát továbbra is gyengítik az amerikai gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmak, ráadásul ismét fokozódott a befektetök kockázatkerülése, így rossz vélemény alakult ki a dollárral szemben. Felemásan alakultak a mai amerikai adatok. Míg az ISM Index decemberben 50,8 pontról 47,7 pontra csökkent, elmaradva ezzel az 50,5 pontos elörejelzéstöl, addig az…
Elégedettek a Macsópapák. A Gesztesi Károly (44), Bochkor Gábor (43) és Árpa Attila (36) élményei nyomán született könyv ugyanis karácsonyig az eladási listák élére került
A Creditreform Magyarországi Hitelezővédelmi Szövetség összegzése szerint bár 2007-ben a csődök szinte megszűntek Magyarországon, a felszámolások és a végelszámolások száma nőtt az előző évhez képest.
Kevesebben cigarettáznak és csökkent a dohánytermékek forgalma Olaszországban, amióta fedett nyilvános helyen tilos rágyújtani. A 2005 elején bevezetett szabály az egészségügyi minisztérium szerint beváltotta a reményeket: tavaly már 6 százalékkal kevesebb dohánytermék fogyott, mint a törvény hatályba lépése előtt, és három év alatt 23,9 százalékról 22,7 százalékra csökkent a nikotinfüggők aránya…
Sajtójelentések szerint eljegyezték Jessica Albát. A bulvárlapok arról számoltak be, hogy a várandós hollywoodi színésznőt az ünnepek alatt egy hatalmas gyűrűvel az ujján látták.
Ismét jár az főváros környéki elővárosi vonatok többsége azt követően, hogy a havazás és a fagy okozta váltóállítási problémák miatt számos járat nem közlekedett a nap folyamán - tájékoztatta a vasúttársaság szóvivője szerdán az MTI-t.
Sándorfi Istvántól, a magyar születésű világhírű festőművésztől szerda délután istentiszteleten vettek végső búcsút Párizsban, budapesti temetése pénteken lesz - mondta el az MTI-nek Párizsból Makláry Kálmán galerista, a művész barátja.
Szombaton a portugál fővárosból nekirugaszkodik a mezőny a 30. Dakar Ralinak. Motorosok, autósok, kamionosok január 20-ig 9273 km-es távon teszik próbára magukat és gépeiket. Magyar részről két motoros, 4-4 autós és kamionos egység próbálkozik.
Legkevesebb 450 eurót keresett az ünnepek előtti jótékonykodási kavalkádban egy 16 éves belga lány: azzal csalt ki pénzt gyanútlan emberektől, hogy csokoládét árul, és hogy a bevételt egy iskolának juttatják.
A nagy mennyiségű havazás és a tartós hideg miatt egyre nagyobbra híznak a jégcsapok, amelyek leesve súlyos sérüléseket okozhatnak. Eltávolításuk az épületek tulajdonosainak valamint kezelőinek a feladata.
„Mindig azt hiszem, hogy ha végzett a munkával, majd úgyis jön!” – suttogta Zámbó Györgyné (82), azaz Anna néni szerdán délben a csepeli temetőben, a szemeit pedig egy percre sem vette le fia sírjáról
Ismét jár az főváros környéki elővárosi vonatok többsége azt követően, hogy a havazás és a fagy okozta váltóállítási problémák miatt számos járat nem közlekedett a nap folyamán - közölte a vasúttársaság szóvivője szerdán. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője korábban azt közölte, hogy pártja azonnali vizsgálatot követel a kormánytól a vasúti közlekedésben szerdán okozott káosz miatt.
Elfogta a rendőrség azt a három fiatalembert, akik az elsődleges adatok szerint bántalmaztak és kiraboltak egy férfit szilveszter este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rudabányán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa szerdán az MTI-t.
Az internetes tőzsdei buborék kipukkadása óta a legborúlátóbb előrejelzéseket adták a brit gazdaság következő egy évére a Financial Times által kérdezett elemzők
A schengeni csatlakozás december 21-ei időpontját követően több esetben is gyors eredményt értek el a Letenyei Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a Schengeni Információs Rendszer (SIS) használatával - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Teljesen ki kellett üríteni egy nagynevű londoni kórházat, miután szerdán kigyulladt az épület teteje. A brit főváros nyugati részén található intézményben senki sem sérült meg.
Szilveszteri csúcs volt a mobilszolgáltatónál, 2007. december 31-én és újév napján közel 17,5 millió sms-ben kívántak boldog új évet a T-Mobile-osok, azaz a szöveges üzenetek változatlan népszerűségn...
A vezető német gazdaságkutató intézet, a DIW közölte, hogy tartja a német gazdaság növekedésének idei évre szóló 2,1 százalékos előrejelzését. A DIW a múlt évre 2,5 százalékos GDP-növekedést jósol, mó...
Szerdától féléves időtartamra ingyenessé vált 14 francia állami múzeum és műemlék látogatása. A kísérlettel fel akarják mérni, hogy az ingyenesség növeli-e a látogatottságot, új közönséget hódít-e meg ezeknek az intézményeknek.
Esszéírásra buzdítja a középiskolásokat a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének Fegyelmezés-történeti Műhelye, amely pályázatot írt ki 11-14. osztályos középiskolásoknak "Diákcsínyek, iskolai fegyelmezés - egykor és most" címmel - tájékoztatta az oktatási intézmény szerdán az MTI-t.
Az Orkesztika Alapítvány január 10. és 15. között rendezi meg a SzólóDuó 2008 nemzetközi moderntánc-találkozót Budapesten - közölte a szervezők képviseletében Tariska Andrea az MTI-vel szerdán.
Hajának levágásával tiltakozik az egészségügy átalakítása ellen László atya. A plébános így csatlakozik az éhségsztrájkoló jezsuita szerzetesekhez. Hofher József és Vértesaljai László január 6-áig, Vízkeresztig csak folyadékot vesz magához. Lipp László elmondta, hogy éhségsztrájkolni nem fog, de húsvétig böjtöl majd.